Az ADHD legkorábbi idegrendszeri jelei már jóval a tünetek megjelenése előtt felismerhetők lehetnek, abban az életkorban, amikor az agy fejlődési plaszticitása a legnagyobb. Emily Jones kutatása a csecsemők elektroenkefalográfiás (EEG) görbéiből kiolvasható oszcillációs mintázatokat hasonlította össze olyan kisgyermekeknél, akiknél a családi háttér miatt magas, illetve alacsony az ADHD kialakulásának kockázata. A vizsgálat középpontjában a théta–béta arány állt: ez a lassú és gyors agyhullámok viszonyát leíró mutató, amelyet régóta összefüggésbe hoznak a figyelmi szabályozással. Az eredmények szerint ennek az aránynak a csecsemőkori eltérése előrejelzi a későbbi ADHD-jellemzők erősségét, vagyis az agyi aktivitás korai mintázata kockázati jelzőként szolgálhat. A megfigyelés gyakorlati jelentősége abban áll, hogy segíthet azonosítani azokat a gyermekeket, akik a legtöbbet profitálhatnának egy minél korábban elinduló, megelőző jellegű támogatásból.