A felnőttkori ADHD a gyakorlatban gyakran felismeretlen marad. Az előadó áttekinti a szűréssel és felismeréssel kapcsolatos ellátatlan szükségletek természetét és mértékét: a gyermekkori kezdetű zavar felnőttkorba nyúlva is jelentős működésromlást okoz, és a pszichiátriai ellátásban jóval gyakoribb, mint az általános népességben. Kiemelt nehézség, hogy a felnőttek túlnyomó többségénél legalább egy társuló zavar (depresszió, szorongás) is fennáll, és a betegek tipikusan ezekre kapnak kezelést, miközben maga az ADHD diagnózisa elsikkad. A tüneti kép életkorral változó megjelenése és a komorbid állapotokkal való átfedés tovább nehezíti a felismerést. A fő üzenet, hogy a felnőttek ellátásához olyan, jól tolerálható kezelési lehetőségekre van szükség, amelyek elősegítik a terápiahűséget, javítják a működést, és nem rontják a gyakori társuló állapotokat.