A stimulánsok az ADHD kezelésének első vonalát jelentik, mégsem mindenkinek jelentenek megoldást: egyes betegeknél nem hoznak elegendő tünetcsökkenést, rosszul tolerálhatók, túl rövid ideig hatnak, ráadásul ellenőrzött szerként visszaélés és diverzió kockázatát is hordozzák. Ilyenkor merül fel a nem-stimuláns gyógyszerek választása. Az Egyesült Államokban két nem-stimuláns gyógyszercsoport engedélyezett: a szelektív noradrenerg újrafelvétel-gátlók és az alfa-2 agonisták; ezek hatása mérsékelt, de az egyéni változékonyság nagy, és vannak, akiknél kifejezetten jól működnek. A szerzők kitérnek arra is, hogy ezek a szerek mikor alkalmazhatók önmagukban, és mikor érdemes stimulánssal kombinálni őket a hosszabb hatástartam, a jobb hatékonyság, a társbetegségek és a mellékhatások kezelése érdekében.