A támogató szolgáltatások bővülése ellenére az ADHD-val élő fiatalok körül a családok, a pedagógusok és a klinikusok gyakran egyaránt túlterheltnek és magukra hagyottnak érzik magukat. A bemutató arra a szakadékra irányítja a figyelmet, amely a papíron létező ellátási formák és a mindennapokban ténylegesen megvalósuló segítségnyújtás között húzódik. A fő üzenet, hogy a fiatalok érdekében az érintett szereplőknek szorosabban, összehangoltan kell együttműködniük: egy integráltabb, a családot és az iskolát is bevonó ellátási modell sokkal hatékonyabb támogatást nyújthat, mint a szétaprózott, egymástól elszigetelt szolgáltatások.