Az ADHD-t célzó, mindenkit egyformán érintő (egyetemes) megelőző programok értékelése sajátos szemléletet kíván. Ezzel összefüggésben kerül előtérbe az úgynevezett megelőzési paradoxon: egy beavatkozás hasznos lehet a közösség egészének szintjén, miközben az egyes gyermekek számára csak kevés tényleges előnyt nyújt. A rokon területeken az ilyen egyetemes programok gyakran csak csekély vagy semmilyen hatást mutatnak, ezért a gondosan megtervezett, nagy mintán végzett és körültekintően elemzett vizsgálatok fontossága kerül a középpontba.