Ebben a szemináriumon a felnőttkori ADHD diagnosztikájában alkalmazható eszközök előnyeit és korlátait tekintem át, kitérve a szűrőtesztekre, kérdőívekre és teljesítménytesztekre egyaránt. Szó lesz az önkitöltős szűrőeszközökről, mint az ASRS és a WURS, a diagnosztikai célú önértékelő kérdőívekről, mint a CAARS–2, a megfigyelőre épülő változatokról, mint a CAARS–2–O, valamint a folyamatos teljesítménytesztekről, mint a CPT–3, a TOVA, a QB és a Creyos. A diagnózis pontosságának és megbízhatóságának javítása érdekében amellett érvelek, hogy a hagyományos pszichiátriai diagnosztikai módszerek – az anamnézisfelvétel, a közvetlen megfigyelés és a DSM-kritériumok mérlegelése – mellé érdemes egy egymást kiegészítő eszközökből összeállított tesztbattériát is beépíteni a diagnosztikai folyamatba. Emellett bemutatom a HII–5 nevű, újonnan kifejlesztett tünetmérő skála alkalmazási lehetőségeit, amelyet a betegek állapotának nyomon követésére lehet használni a kontrollvizsgálatok során. Az eszköz a depresszió mérésére széles körben elterjedt PHQ–9, illetve a generalizált szorongás értékelésére szolgáló GAD–7 mintájára készült. Az előadás végére a résztvevők kellő felkészültséget szereznek ahhoz, hogy a kvantitatív mérési módszereket beépítsék mindennapi gyakorlatukba, és ezáltal mind a felnőttkori ADHD diagnózisát, mind a hosszú távú terápiás követést magasabb színvonalon végezhessék.