Az előadás áttekinti a figyelemhiányos hiperaktivitászavar (ADHD) genetikájában elért legfrissebb tudományos eredményeket, valamint ezek közvetlen klinikai vonatkozásait. Az ADHD erősen örökölhető, poligénes kórkép, amelynek hátterében nem egyetlen gén, hanem több ezer gyakori genetikai variáns együttes hatása áll. A rendelkezésre álló adatok azt támasztják alá, hogy az ADHD az általános populációban megfigyelhető, folytonos dimenziós tulajdonság szélső értékét képviseli – ez arra utal, hogy a küszöb alatti tünetek klinikai szempontból szintén jelentőséggel bírnak, és gyakran szakmai figyelmet igényelnek. Az evolúciós elemzések tanúsága szerint az ADHD-ra hajlamosító genetikai variánsok már a paleolitikum óta jelen vannak az emberi populációban, ami megcáfolja azt az elterjedt tévhitet, miszerint a zavar kizárólag a modern környezet terméke lenne. Az előadás részletesen bemutatja, hogy az ADHD genetikai gyökerei számos pszichiátriai és szomatikus társbetegséggel közösek, ami magyarázatot ad a klinikusok által mindennap tapasztalt összetett klinikai képekre. Emellett az előadó különbséget tesz az oksági környezeti kockázati tényezők és a gén-környezet kölcsönhatások között, amelyek gyakran összekuszálják a látszólagos rizikófaktorok értelmezését. Bár a genetikai bizonyítékok egyértelműen alátámasztják, hogy az ADHD agyi alapú zavar – ami önmagában is hozzájárul a stigma csökkentéséhez –, az előadás végkövetkeztetése szerint a jelenleg elérhető poligénes kockázati pontszámok és farmakogenetikai eszközök még nem rendelkeznek kellő pontossággal ahhoz, hogy a rutinszerű klinikai diagnózisban vagy a kezelés megválasztásában megbízhatóan alkalmazhatók legyenek. A pácienseket és a klinikusokat egyaránt arra buzdítja az előadó, hogy a genetikai ismereteket a társbetegségek jobb megértésére használják, és kerüljék a terápiás nihilizmust.