Célkitűzés
Az ADHD-s gyermekek jellemzően károsodott társas énhatékonyságot mutatnak. A bioökológiai rendszerelmélet kiemeli a szülői és a gyermeki egyéni jellemzők kölcsönös hatását egymás fejlődésére. A vizsgálat szereplő–partner kölcsönös függőségi modellt (APIM) alkalmaz az ADHD-s gyermekek és szüleik kognitív rugalmasságának mindkét fél társas énhatékonyságára gyakorolt hatásának, valamint az empátia közvetítő szerepének vizsgálatára.
Módszer
Összesen 59, ADHD-s gyermeket nevelő családot és szüleiket vontuk be. Az ADHD-tünetek hatásának elkülönítésére egy 50, tipikusan fejlődő (TD) gyermeket nevelő családból és szüleikből álló kontrollcsoportot is bevontunk. A kognitív rugalmasságot, az empátiát és a társas énhatékonyságot a gyermekeknél és a szülőknél külön-külön mértük. A diádikus adatok elemzéséhez Bayes-becslést alkalmaztunk.
Eredmények
A vizsgálat szerint mind az ADHD-s gyermekek, mind szüleik kognitív rugalmassága pozitívan jelzi előre a saját társas énhatékonyságukat. Az ADHD-s gyermekek empátiája közvetíti a saját kognitív rugalmasságuk és társas énhatékonyságuk közötti kapcsolatot. Figyelemre méltó a szülői empátia és a szülők és gyermekek társas énhatékonysága közötti negatív korreláció, ami arra utal, hogy a hiperempátia olykor teherré válhat.
Következtetések
Az ADHD-s gyermekek és szüleik kognitív rugalmassága mindkét fél társas énhatékonyságának kulcsfontosságú tényezőjeként igazolódott, míg empátiájuk eltérő hatást mutat az interperszonális kapcsolatokban. Az eredmények megerősítik az empátia közvetítő szerepét és annak klinikai vonatkozásait, jelezve, hogy a társas hiányosságok mérsékelhetők az empátia fejlesztésével a szociális-kognitív készségek művelésén keresztül.