Célkitűzés
A stimuláns gyógyszerek, különösen a metilfenidát (MPH), az ADHD kezelésének sarokkövei. A másodvonalbeli gyógyszerek megválasztásával kapcsolatban azonban továbbra is bizonytalanság áll fenn. A vizsgálat a három leggyakrabban felírt másodvonalbeli gyógyszer kockázatát hasonlítja össze — az MPH megkezdését követően — öt nemkívánatos kimenetre: öngyilkos viselkedés, szerhasználati visszaélés, bűnözés, közúti balesetek és véletlen sérülések.
Módszer
Ez a longitudinális megfigyeléses vizsgálat minden olyan svéd gyermeket és serdülőt magában foglalt, aki 2014 és 2020 között guanfacint (GFC), liszdexamfetamint (LDX) vagy atomoxetint (ATX) váltott ki az MPH megkezdését követően. Az utánkövetés a kiváltástól a halálig, a kivándorlásig, a kiváltás utáni két évig vagy 2020. december 31-ig tartott, amelyik előbb bekövetkezett. A kiindulási és az időben változó kovariánsokat a célvizsgálat-emulációs (target trial emulation) keretben vették figyelembe.
Eredmények
A vizsgálati kohorszba olyan gyermekek és serdülők kerültek, akik az MPH megkezdése után GFC-vel (n = 2794), LDX-szel (n = 26 258) vagy ATX-szel (n = 7291) kezdtek másodvonalbeli kezelést. A kétéves időszak alatt a kimenetek kockázata az LDX-et és az ATX-et kiváltók között hasonló volt, kivéve a szerhasználati visszaélést. A GFC-t kiváltóknál alacsonyabb volt az öngyilkos viselkedés, a bűnözés és a közúti baleset kockázata az ATX-hez képest.
Következtetések
A másodvonalbeli ADHD-gyógyszerek (GFC, LDX és ATX) eltérő hatékonyságot mutattak az ADHD-hoz társuló hosszú távú nemkívánatos kimenetekre. A hatásmódbeli különbségeket figyelembe véve indokolt a kezelési heterogenitás és a személyre szabott megközelítések további feltárása.