Az előadás az ADHD genetikájának legújabb eredményeit tekinti át, és azt, hogy ezek mit jelentenek a mindennapi klinikai gyakorlatban. Az ADHD erősen örökletes, poligénes zavar: nem egyetlen gén áll a hátterében, hanem több ezer gyakori genetikai variáns együttes hatása. Az adatok szerint az ADHD egy folytonos, dimenzionális vonás szélső végpontját jelenti a populációban — vagyis már a küszöb alatti tünetek is klinikailag jelentősek lehetnek, és sokszor odafigyelést igényelnek. Evolúciós elemzések kimutatták, hogy az ADHD-hoz kapcsolódó kockázati variánsok már a paleolitikum óta jelen vannak, ami cáfolja azt a tévhitet, hogy a zavar pusztán a modern környezet terméke.
Az előadás bemutatja, hogy az ADHD genetikai gyökereit számos pszichiátriai és szomatikus társbetegséggel osztja — ez magyarázza azokat az összetett klinikai képeket, amelyekkel a gyakorlatban gyakran találkozunk. Külön kitér arra, hogyan különböztethetők meg a valódi, ok-okozati környezeti kockázatok a gén-környezet korrelációktól, amelyek nemegyszer félrevezetik a feltételezett kockázati tényezők megítélését. Bár a genetikai bizonyítékok egyértelműen az agy működésében gyökerező zavarként határozzák meg az ADHD-t, és ezzel oldják a stigmát, az előadás zárókövetkeztetése szerint a jelenlegi poligénes kockázati pontszámok és farmakogenetikai eszközök még nem elég pontosak a rutinszerű diagnózishoz vagy a kezelés megválasztásához. Az előadás arra biztatja a betegeket és a szakembereket, hogy ezt a genetikai tudást a társbetegségek megértésére használják, és kerüljék a terápiás nihilizmust.