Ahogy egyre több nő kapja meg felnőttkorban az ADHD-diagnózisát, a szakemberek egy kézenfekvő, mégis sokáig elhanyagolt forrásra figyelnek fel: maguknak a nőknek az élettörténetére. Ez egy fontos kérdéshez vezet: mit tanulhatunk a felnőtt nőktől arról, milyen volt diagnózis nélkül megélni a serdülőkort, és hogyan segíthet ez abban, hogy a következő nemzedék korábban és hatékonyabban kapjon támogatást?
Az előadás egy meglepően ismerős fejlődési mintázatot rajzol fel az ADHD-val felnövő lányoknál. A figyelemzavar helyett olyan témákra helyezi a hangsúlyt, mint a befelé fordulás, az állandó megkérdőjelezettség érzése, a perfekcionizmus és az önazonosság fokozatos elvesztése. Az előadó arra biztatja a résztvevőket, hogy a szorongás, a depresszió, az önsértés és a visszahúzódás ismerős tüneteit ne önálló zavarokként, hanem alkalmazkodási válaszokként értelmezzék.
Azzal, hogy ritka betekintést enged abba, milyen hosszú távú következménnyel jár, ha egy lány gyermek- és serdülőkorban észrevétlen marad, az előadás rávilágít: már a nehézségek legkorábbi jeleinél érdemes vizsgálni az idegrendszeri fejlődés eltéréseit. A felnőtt nők tapasztalataiból tanulva a szakemberek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a következő nemzedék ne váljon újabb „elveszett" generációvá.