A megoldásfókuszú megközelítés kialakulása és története

A megoldásfókuszú megközelítés kialakulása az 1970-es évek rövid terápiás irányzataihoz vezethető vissza. Steve de Shazer és Insoo Kim Berg pályájuk korai szakaszában kapcsolatba kerültek a kaliforniai Palo Altóban működő Mental Research Institute (MRI) Brief Therapy Centerének munkájával. Az ott dolgozó szakemberek azt vizsgálták, hogyan lehet a hosszabb időt igénylő terápiák helyett rövidebb, célzottabb módszerekkel segíteni a kliensek problémáinak enyhítését vagy megoldását. De Shazer és Berg későbbi munkájára hatással volt többek között Milton H. Erickson pszichiáter és pszichoterapeuta gyakorlata, valamint az MRI rövid terápiás szemlélete is.

De Shazer és Berg 1978-ban munkatársaikkal létrehozták a wisconsini Milwaukee-ban a Brief Family Therapy Centert (BFTC). A központ nem csupán terápiás rendelőként működött: egyfajta szakmai műhelyként is szolgált, ahol a terapeuták szisztematikusan figyelték és elemezték a kliensekkel folytatott beszélgetéseket. Azt vizsgálták, hogy a terapeuták milyen kérdései és beavatkozásai kapcsolódnak a kliensek által érzékelt változásokhoz, és ezekből a tapasztalatokból fokozatosan formálták tovább saját gyakorlatukat.

Kezdetben ők is elsősorban magával a problémával foglalkoztak: annak fennmaradását, a hozzá kapcsolódó viselkedési mintázatokat és a korábbi, sikertelen megoldási kísérleteket vizsgálták. Munkájuk során azonban egyre inkább arra figyeltek fel, hogy a változás megértéséhez nem feltétlenül szükséges a probléma minden részletét feltárni. A kliensek életében rendszerint vannak olyan időszakok vagy helyzetek, amikor a probléma kevésbé intenzíven jelentkezik, vagy amikor valamilyen módon már képesek a problémát kezelni is. Ezeket nevezték kivételeknek. A probléma okainak és természetének vizsgálata helyett ezért egyre inkább azokra a helyzetekre összpontosítottak, amikor a probléma nem vagy kevésbé jelentkezett, és azt keresték, mi volt ezekben a helyzetekben más.

Ezzel párhuzamosan egy másik kérdés is egyre fontosabbá vált: nemcsak azt érdemes tisztázni, mitől szeretne megszabadulni valaki, hanem azt is, mit szeretne helyette. A kívánt jövő minél pontosabb leírása, a már működő megoldások és erőforrások felismerése, valamint a kis, elérhető változások keresése fokozatosan a kialakuló módszer meghatározó elemeivé váltak.

Az 1980-as évekre ebből a munkából formálódott ki a Solution-Focused Brief Therapy (SFBT), vagyis a megoldásfókuszú rövid terápia. De Shazer 1985-ben megjelent Keys to Solution in Brief Therapy, majd 1988-as Clues: Investigating Solutions in Brief Therapy című könyvei fontos állomásai voltak a szemlélet leírásának és nemzetközi elterjedésének. A megközelítéshez később olyan, ma már széles körben ismert beszélgetési eszközök kapcsolódtak, mint a kívánt jövő részletes feltárása, a kivételekre irányuló kérdések, a skálázás vagy a „csodakérdés”.

A terápiától a szélesebb megoldásfókuszú szemléletig

A megoldásfókuszú megközelítés viszonylag hamar túllépett eredeti, pszichoterápiás alkalmazási területén. Ebben fontos szerepet játszott, hogy alapelveinek jelentős része nem kizárólag pszichés zavarok kezelésére vonatkozott. A kívánt változás meghatározása, a meglévő erőforrások felismerése, a működő megoldások továbbépítése és a következő elérhető lépés megtalálása számos olyan helyzetben is alkalmazhatónak bizonyult, ahol nem terápiás kezelés volt a cél.

A szemlélet nemzetközi terjedésével párhuzamosan egyre több területen jelentek meg a megoldásfókuszú alkalmazások. A megközelítést a szociális munkában, az oktatásban, a vezetés- és szervezetfejlesztésben, a konfliktuskezelésben, később pedig egyre hangsúlyosabban a coachingban is alkalmazni kezdték.

A szemlélet Európai elterjedésének fontos állomása volt az European Brief Therapy Association (EBTA) megalakulása 1993-ban, amely szakmai fórumot teremtett a megoldásfókuszú megközelítéssel dolgozó európai szakemberek számára.

A megoldásfókuszú coaching kialakulása

A coaching európai és nemzetközi térnyerésével az 1990-es években a megoldásfókuszú szemléletet egyre tudatosabban kezdték nem terápiás fejlesztő beszélgetésekben is alkalmazni. A század végéről már dokumentálhatók olyan szakmai munkák, amelyek kifejezetten Solution Focused Brief Coaching, vagyis megoldásfókuszú rövid coaching néven írták le ezt az alkalmazást.

A coachingváltozat nem egyszerűen a terápia átnevezését jelentette. Miközben megőrizte a megoldásfókuszú megközelítés számos alapelvét és beszélgetési módját, más céllal és más szakmai keretek között működik. A coachingban nem pszichés zavar diagnosztizálása vagy kezelése áll a középpontban, hanem például egy cél elérése, egy elakadás meghaladása, döntési helyzet tisztázása, szakmai vagy személyes fejlődés, illetve a kliens számára kívánatos változás támogatása.

A 2000-es évekre a megoldásfókuszú coaching szakirodalma és képzési gyakorlata is jelentősen bővült. A megközelítés ma már masszívan jelen van az egyéni és vezetői coachingban, a csapat- és szervezetfejlesztésben, valamint gyermekekkel és fiatalokkal végzett fejlesztő munkában.

Mindezzel párhuzamosan maga a „megoldásfókuszú” megnevezés is egyre tágabb jelentést kapott. Ma már a szakmai közösségben gyakran Solution-Focused Practice, vagyis megoldásfókuszú gyakorlat vagy megközelítés néven hivatkoznak arra a közös szemléleti és módszertani alapra, amely különböző szakmai környezetekben jelenhet meg. A terápiában, a coachingban, az oktatásban vagy a szervezeti munkában alkalmazott megoldásfókuszú gyakorlatok tehát közös történeti gyökerekből és alapelvekből indulnak ki, miközben céljuk, szakmai kereteik és kompetenciahatáraik nem azonosak.