Preskoči na sadržaj
Odnosi – baza znanja

DSM-IV

Ovaj sadržaj još nije dostupan na vašem jeziku.

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság DSM-IV kézikönyve 1994-ben jelent meg. Ebben a kiadásban vált végleges elnevezéssé az ADHD – Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder, amelynek három diagnosztikai altípusát különböztették meg a tünetek dominanciája alapján. Ez a rendszer pontosította a diagnosztikai kritériumokat, és lehetővé tette az ADHD heterogén megjelenési formáinak elkülönítését, felismerve, hogy a zavar különböző tünettani mintázatokban és súlyossági szinteken jelentkezhet.

A DSM-IV-ben bevezetett három altípus részletesen:

  1. Túlnyomóan figyelemzavaros típus (ADHD–PI, Primarily Inattentive Type)
  • A típus fő tünetei:
    • Könnyen elterelődik a figyelme.
    • Nehezen követ utasításokat.
    • Gyakran elveszít dolgokat.
    • Felelőtlen hibákat vét.
    • Nehézséget okoz számára a szervezettség és a kitartás.
  • Gyakori lányoknál, akik csendesebbek, kevésbé viselkedészavarosak, ezért gyakran későn vagy egyáltalán nem kerülnek diagnózisra.
  1. Túlnyomóan hiperaktív-impulzív típus (ADHD–HI, Primarily Hyperactive-Impulsive Type)
  • A mozgásos nyugtalanság és az impulzivitás dominál:
    • Folyton fészkelődik, járkál.
    • Folyamatosan beszél.
    • Félbeszakít másokat, bekiabál.
    • Nem tud várni a sorára.
    • Indulatból, előzetes mérlegelés nélkül cselekszik.
  • Kisebb arányban fordul elő önállóan; gyakoribb fiúknál és fiatalabb gyermekeknél.
  1. Kombinált típus (ADHD–C, Combined Type)
  • Mindkét tünetcsoportból (figyelemzavar és hiperaktivitás/impulzivitás) egyaránt fennállnak tünetek.
  • Ez a leggyakrabban diagnosztizált forma.
  • Az iskolai, társas és családi működésre egyaránt jelentős hatással lehet.

Miért volt jelentős mérföldkő a DSM-IV? Egyrészt a személyre szabott diagnosztika miatt: az ADHD három altípusra bontása lehetővé tette, hogy az egyének sajátos tünetprofilját pontosabban azonosítsák és kezeljék. Másrészt a DSM-IV megerősítette, hogy a figyelem nehézségei önmagukban is jelentős zavarok, nem csak a hiperaktivitás kísérői. Harmadrészt pedig előkészítette a terepet a felnőttkori ADHD elismerésének. Bár a DSM-IV főként gyerekekre koncentrált, az altípusos megközelítés lehetővé tette a komplexebb fejlődési pályák megértését, így a felnőttkori ADHD későbbi elismerését is.