← Vissza a tudásbázis választáshoz
Ajánlott irodalom
This content is not available in your language yet.
téma, kategória és címke szerint válogathat az ajánlott irodalomból. Ha kiválaszt egy kategóriát, akkor csak az ahhoz tartozó címkék jelennek meg, és azokkal tovább szűkítheti a találati listát. Egyszerre több kategóriát és címkét is kijelölhet.
630 tétel
- American Psychiatric Association. (2013). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (5th ed.). American Psychiatric Publishing.
- American Psychiatric Association. (2022). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (5th ed., text rev.; DSM-5-TR). American Psychiatric Publishing.
- Amerikai Pszichiátriai Társaság. (2014). A mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (5. kiadás). Oriold és Társai Kiadó.
- National Institute for Health and Care Excellence. (2019). Attention deficit hyperactivity disorder: Diagnosis and management (NICE Guideline NG87). NICE. Forrás megnyitása
Szinopszis
A brit NICE szakmai irányelve az ADHD kivizsgálásáról és kezeléséről gyermekeknél, fiataloknál és felnőtteknél; átfogóan frissíti a 2008-as útmutatót és a gyógyszeres kezelésre (metilfenidát, atomoxetin, dexamfetamin) vonatkozó korábbi ajánlásokat. A megújított minőségi standardban a leglényegesebb változás, hogy a közepes súlyosságú ADHD-val élő gyermekeknél már nem a csoportos pszichológiai program a javasolt út, hanem egy eltérő pszichológiai megközelítés. - Wolraich, M. L., Hagan, J. F., Allan, C., Chan, E., Davison, D., Earls, M., Evans, S. W., Flinn, S. K., Froehlich, T., Frost, J., Holbrook, J. R., Kaplanek, B., Leslie, L. K., Noritz, G., Pierce, K., Winner, J. D., & Zurhellen, W. (2019). Clinical practice guideline for the diagnosis, evaluation, and treatment of attention-deficit/hyperactivity disorder in children and adolescents. Pediatrics, 144(4), e20192528. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia klinikai irányelve a gyermek- és serdülőkori ADHD kivizsgálásához, diagnosztikájához és kezeléséhez. A korábbi, 2011-es ajánlások csak kismértékben módosultak, mivel az újabb kutatások és a DSM-5 nem indokoltak gyökeres változtatást. Újdonság a komorbid állapotok azonosítását és kezelését célzó ajánlás, valamint a megvalósítást segítő, frissített ellátási algoritmus. A dokumentum a klinikai ellátást nehezítő rendszerszintű akadályokat is számba veszi. - Kooij, J. J. S., Bijlenga, D., Salerno, L., Jaeschke, R., Bitter, I., Balázs, J., Thome, J., Dom, G., Kasper, S., Nunes-Filho, G., Stes, S., Mohr, P., Leppämäki, S., Casas-Brugué, M., Bobes, J., McCarthy, J. M., Richarte, V., Kjems Philipsen, A., Pehlivanidis, A., & Asherson, P. (2019). European consensus statement on diagnosis and treatment of adult ADHD: The European Network Adult ADHD. European Psychiatry, 56, 14–34. Forrás megnyitása
Szinopszis
ADHD felnőttkori kivizsgálásáról és kezeléséről szóló európai konzenzusnyilatkozat, amelyet 18 ország szakértői állítottak össze az Európai Felnőtt ADHD Hálózat keretében. A dokumentum áttekinti a felnőttkori ADHD klinikai képét, a megbízható diagnosztika módszereit és a hatékony kezelési lehetőségeket. Fő megállapítása, hogy a zavar gyakran egész életen át fennálló, jelentős terhet okozó állapot, amelyet azonban Európa-szerte aluldiagnosztizálnak és alulkezelnek — pedig megfelelő szűrőeszközök és terápiák már rendelkezésre állnak. - Faraone, S. V., Banaschewski, T., Coghill, D., Zuddas, A., Asherson, P., Buitelaar, J. K., Danckaerts, M., Dittmann, R. W., Döpfner, M., Hollis, C., Konofal, E., Lecendreux, M., Rothenberger, A., Santosh, P., Wong, I. C. K., Zwaan, S., & Franke, B. (2021). The World Federation of ADHD International Consensus Statement: 208 evidence-based conclusions about the disorder. World Journal of Biological Psychiatry, 22(10), 624–651. Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzésekre épülő nemzetközi konszenzusnyilatkozat, amely 208 erős bizonyítékkal alátámasztott megállapítást foglal össze az ADHD természetéről, lefolyásáról, okairól és kezeléséről. A szerzők kizárólag nagy elemszámú, megbízható vizsgálatokat és metaelemzéseket vettek figyelembe. A 27 ország szakembereinek konszenzusát tükröző állítások célja, hogy cáfolják a tévhiteket, és csökkentsék az ADHD-t övező stigmát. - Lahey, B. B., & Willcutt, E. G. (2010). Predictive validity of DSM-IV subtypes of attention-deficit/hyperactivity disorder. Journal of Clinical Child & Adolescent Psychology, 39(6), 761–769. Forrás megnyitása
Szinopszis
A DSM-IV az ADHD-t három altípusra osztotta aszerint, hogy a figyelmetlenség, illetve a hiperaktivitás-impulzivitás tünetei közül melyek vannak túlsúlyban; a felosztás célja az volt, hogy a kórkép sokféleségében könnyebb legyen eligazodni. A gyakorlatban azonban ezek az altípusok nem bizonyultak állandónak: ugyanaz a gyermek a fejlődése során gyakran átkerült egyik kategóriából a másikba, így a besorolás nem adott megbízható kapaszkodót. Kézenfekvőbbnek tűnik a tüneteket folytonosan, a súlyosságuk mentén kezelni: nem azt rögzítjük, melyik dobozba tartozik a gyermek, hanem azt, mennyire vannak jelen nála a figyelmetlenség, illetve a hiperaktivitás-impulzivitás jelei. A kétféle tünetcsoport ráadásul nem ugyanazt vetíti előre: másként függ össze azzal, hogy a gyermeknek később mekkora segítségre lesz szüksége, és azzal is, hogyan boldogul majd az olvasással és a számolással. Mindebből az következik, hogy a diagnózis pontosabb és használhatóbb lenne, ha az altípus-címke helyett azt jelezné, milyen mértékben van jelen a kétféle tünetcsoport. - Faraone, S. V., Biederman, J., & Mick, E. (2006). The age-dependent decline of attention-deficit/hyperactivity disorder: A meta-analysis of follow-up studies. Psychological Medicine, 36(2), 159–165. Forrás megnyitása
Szinopszis
Régóta vitatott kérdés, mennyiben marad fenn az ADHD felnőttkorra. A szerzők korábbi, utánkövetéses vizsgálatok eredményeit vetették össze, és arra jutottak, hogy a válasz elsősorban azon múlik, mit tekintünk egyáltalán fennmaradásnak. Ha csak azokat számítjuk ide, akik felnőttként is maradéktalanul kimerítik a kórkép minden feltételét, a fennmaradás ritkának tűnik. Ha viszont azokat is, akiknél a tünetek enyhültek ugyan, de még mindig megnehezítik a mindennapokat, a kép egészen más: ekkor a többségnél tartósan jelen marad a zavar. A két megközelítés tehát ugyanarról a jelenségről fest ellentétes képet, pusztán azért, mert máshová húzza a határt. A meghatározástól függetlenül egy dolog így is kirajzolódik: az ADHD jelei az életkorral összességében halványulnak. Az viszont nyitott kérdés, hogy ez a tünetek valódi enyhülését jelzi-e, vagy inkább azt, hogy a diagnózis feltételei a gyermekkori tünetekre szabottak, és nem követik, ahogy a kórkép felnőttkorban más formát ölt. - Willcutt, E. G., Doyle, A. E., Nigg, J. T., Faraone, S. V., & Pennington, B. F. (2005). Validity of the executive function theory of attention-deficit/hyperactivity disorder: A meta-analytic review. Biological Psychiatry, 57(11), 1336–1346. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az ADHD egyik legismertebb magyarázata szerint a tünetek hátterében a végrehajtó funkciók zavara áll — azoké a folyamatoké, amelyek segítenek fenntartani az összpontosítást egy cél eléréséig: gátolni a kapkodó válaszokat, fejben tartani a fontosat, megtervezni a lépéseket. A szerzők számos korábbi vizsgálatot vetettek össze, és azt találták, hogy az ADHD-val élők ezeken a téren rendre gyengébben teljesítenek, legkövetkezetesebben a válaszgátlás, az éberség, a munkamemória és a tervezés terén. Ez nemcsak a klinikai ellátásban megjelenőknél mutatkozott, hanem a hétköznapi környezetből vizsgáltaknál is, és nem magyarázta sem az értelmi képesség, sem az iskolai teljesítmény. A végrehajtó funkciók zavara tehát valóban szorosan kapcsolódik az ADHD-hoz, de nem minden érintettnél van jelen — így önmagában nem szükséges és nem is elégséges feltétele a kórképnek, sokkal inkább összetett hátterének egyik fontos, de nem kizárólagos eleme. - Fair, D. A., Bathula, D., Nikolas, M. A., & Nigg, J. T. (2012). Distinct neuropsychological subgroups in attention-deficit/hyperactivity disorder. Biological Psychiatry, 72(5), 343–351. Forrás megnyitása
Szinopszis
A pszichiátriai kutatás gyakran abból a kimondatlan feltevésből indul ki, hogy egy diagnózis egységes kórképet takar — pedig az azonos címke mögött sokféle háttér rejtőzhet, ami megnehezíti a zavar okainak feltárását. A szerzők szerint a tisztánlátást egy ritkán emlegetett körülmény is hátráltatja: maguk a tipikusan fejlődő gyerekek sem egyformák. A tanulmány azt vizsgálta, kirajzolódnak-e elkülönülő, neuropszichológiai jellemzőkön alapuló alcsoportok az ADHD-val élő és a tipikusan fejlődő gyerekeknél egyaránt. Mindkét csoportban több, egymástól jól elváló alcsoport mutatkozott, és amikor a gyerekeket ezeken belül vetették össze, az ADHD felismerése pontosabbá vált. Két tanulság emelhető ki: egyrészt a tipikusan fejlődő gyerekek is megbízhatóan besorolhatók alcsoportokba, másrészt elképzelhető, hogy az ADHD-val élők közötti sokféleség egy része nem a zavar sajátja, hanem abból a természetes változatosságból fakad, amely a tipikus fejlődést is jellemzi. - Nigg, J. T., Karalunas, S. L., Gustafsson, H. C., Bhatt, P., Ryabinin, P., Mooney, M. A., Faraone, S. V., Fair, D. A., & Wilmot, B. (2019). Evaluating chronic emotional dysregulation and irritability in relation to ADHD and depression genetic risk in children with ADHD. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 61(2), 205–214. Forrás megnyitása
Szinopszis
Régóta vitatott, milyen viszonyban áll egymással az érzelmek szabályozásának zavara és az ADHD. A szerzők gyermekeknél külön az ADHD-ra és külön a depresszióra utaló örökletes terheltséget becsültek meg, és azt találták, hogy az erősebb ADHD-háttér kétféle érzelmi mintázattal is együtt járt: a fokozott ingerlékenységgel és a feltűnő érzelmi túlfűtöttséggel, élménykereséssel. Az ADHD-val élő gyerekeken belül éppen azoknál volt erősebb ez a genetikai háttér, akiknél az érzelmek szabályozása is akadozott — függetlenül attól, milyen súlyos volt maga az ADHD. A depresszióra utaló terheltség ezzel szemben nem az érzelemszabályozási zavarhoz, hanem a dacos, szembeszegülő viselkedéshez kapcsolódott. Mindebből az rajzolódik ki, hogy az ADHD-s gyerekeknél jelentkező érzelemszabályozási nehézség elsősorban magának az ADHD-nak az örökletes hátteréhez köthető, nem a hangulatzavarokéhoz. - Sonuga-Barke, E. J. S. (2005). Causal models of attention-deficit/hyperactivity disorder: From common simple deficits to multiple developmental pathways. Biological Psychiatry, 57(11), 1231–1238. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az ADHD magyarázatai sokáig egyetlen, egyszerű alapzavart kerestek. Az egyik elterjedt elképzelés a gátlás gyengeségét emeli ki: azt, hogy nehéz visszafogni a kínálkozó, de helytelen választ. Egy másik a motiváció felől közelít, és abból indul ki, hogy az ADHD-val élők nehezen viselik a késleltetett jutalmat, türelmetlenné válnak a várakozással szemben. A szerző egyrészt a fejlődés egészébe ágyazza ezeket a modelleket, figyelembe véve, hogyan hat egymásra a gyermek és a környezete. Másrészt egymáshoz méri a két magyarázatot, mert egyre több jel utal arra, hogy a gátlás gyengesége és a várakozással szembeni türelmetlenség külön-külön is hozzájárulhat a tünetekhez. Ez azt a szemléletet erősíti, amely szerint az ADHD nem egyetlen okból, hanem több, párhuzamos fejlődési úton is kialakulhat. Ennek a gyakorlatban is súlya van: ha a háttérben többféle eltérés állhat, akkor a felismerés és a kezelés sem lehet egységes. - Rubia, K. (2018). Cognitive neuroscience of attention-deficit/hyperactivity disorder. Cognitive Neuroscience, 9(1–2), 1–20. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az ADHD egyik kutatási irányát az agyi képalkotás adja: a vizsgálatok azt nézik, mely agyi hálózatok működnek másként a zavarral élőknél. Az áttekintés szerint nem egyetlen terület érintett, hanem több, egymással összefüggő hálózat, amely a figyelem fenntartásáért, a viselkedés gátlásáért, az időzítésért és az információ fejben tartásáért felel; emellett az érzelmek és a motiváció szabályozásában részt vevő területek is eltérést mutatnak. Jellemző az is, hogy a nyugalmi, befelé forduló állapothoz kötődő hálózat nem kapcsol át rendesen, amikor a feladatra kellene összpontosítani. A szerző áttekinti azokat a kísérleti eljárásokat is, amelyek ezeket az eltéréseket próbálják közvetlenül befolyásolni — például enyhe agyi ingerléssel vagy visszacsatolásos tréninggel. Ezek biztonságosnak és ígéretesnek tűnnek, de a hatékonyságuk még nem bizonyított: nagyobb, gondosan tervezett vizsgálatok kellenek, mielőtt a gyakorlatban támaszkodni lehetne rájuk. - Shaw, P., Eckstrand, K., Sharp, W., Blumenthal, J., Lerch, J. P., Greenstein, D., Clasen, L., Evans, A., Giedd, J., & Rapoport, J. L. (2007). Attention-deficit/hyperactivity disorder is characterized by a delay in cortical maturation. Proceedings of the National Academy of Sciences, 104(49), 19649–19654. Forrás megnyitása
Szinopszis
Régóta vitatott, hogy az ADHD hátterében az agykéreg lassabb érése áll-e, vagy egy alapvetően másként fejlődő agykéreg. A szerzők agyi felvételek alapján azt vizsgálták, mikor éri el az agykéreg az egyes pontjain a legnagyobb vastagságát — ezt használták a fejlettség mértékének. Azt találták, hogy az érés sorrendje az ADHD-val élő és a tipikusan fejlődő gyermekeknél ugyanúgy zajlik, csak az érintett gyermekeknél mindez érezhetően később következik be. A késés a homloklebeny azon területein volt a legkifejezettebb, amelyek a figyelem és a cselekvés tervezésének irányításáért felelnek. Mindez arra utal, hogy az ADHD inkább az agykéreg lassabb érésével függ össze, nem pedig egy gyökeresen eltérő fejlődéssel. - Hoogman, M., Bralten, J., Hibar, D. P., Mennes, M., Zwiers, M. P., Schweren, L. J. S., van Hulzen, K. J. E., Medland, S. E., Shumskaya, E., Jahanshad, N., Zeeuw, P., de, Szekely, E., Sudre, G., Wolfers, T., Earl, E. A., Bearden, C. E., Bramati, I. E., … Franke, B. (2017). Subcortical brain volume differences in participants with attention-deficit/hyperactivity disorder. The Lancet Psychiatry, 4(4), 310–319. Forrás megnyitása
Szinopszis
Ebben a rövid írásban a szerzők egy nagy, nemzetközi agyi képalkotó vizsgálatukat ért kritikákra válaszolnak. Az eredeti kutatás azt találta, hogy az ADHD-val élőknél bizonyos, a felszín alatt fekvő agyi területek mérete kismértékben eltér a tipikusan fejlődőkétől, gyermekeknél kifejezettebben, mint felnőtteknél. A szerzők itt a módszertant érintő ellenvetésekre válaszolnak, és megerősítik a következtetésüket: a különbségek valósak, de finomak, és csoportszinten értelmezhetők, nem egyéni diagnózis felállítására valók. A vita jól mutatja, hogy az ADHD agyi háttere összetett, és a mérési módszerek pontossága döntő a helyes értelmezéshez. - Karalunas, S. L., Fair, D., Musser, E. D., Aykes, K., Iyer, S. P., & Nigg, J. T. (2014). Subtyping attention-deficit/hyperactivity disorder using temperament dimensions: Toward biologically based nosologic criteria. JAMA Psychiatry, 71(9), 1015–1024. [Visszavonva és újraközölve: JAMA Psychiatry, 2018, 75(4), 408–409.] Forrás megnyitása
Szinopszis
Empirikus altípus-kutatás, amely 437 gyermek vizsgálatával — temperamentum-dimenziók, élettani és MRI-mutatók alapján — három, a DSM-kategóriáktól független ADHD-altípust azonosított: „enyhe” (normatív érzelemszabályozás), „túláradó” (szélsőségesen erős pozitív, közeledő motiváció) és „ingerlékeny” (szélsőséges negatív érzelmek, harag, nehéz megnyugtathatóság). Az altípusok időben stabilnak bizonyultak, és független élettani, illetve agyi mérések is alátámasztották elkülönülésüket: eltért a szívritmus-változékonyságuk és az agyi nyugalmi hálózataik kapcsolódása. Az altípusok ráadásul a tünetek egy évvel későbbi alakulását is jobban előrejelezték, mint a hagyományos DSM-kategóriák. A biológiailag megalapozott felosztás pontosabban írta le az ADHD heterogenitását, mint a jelenlegi klinikai besorolás. - DuPaul, G. J., Power, T. J., Anastopoulos, A. D., & Reid, R. (2016). ADHD Rating Scale–5 for children and adolescents: Checklists, norms, and clinical interpretation. Guilford Press.
- Conners, C. K. (2008). Conners 3rd Edition manual. Multi-Health Systems.
- Barkley, R. A. (2011). Barkley Adult ADHD Rating Scale–IV (BAARS-IV). Guilford Press.
- Brown, T. E. (2013). Brown Attention-Deficit Disorder Scales manual. Pearson.
- Goodman, R. (1997). The Strengths and Difficulties Questionnaire: A research note. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 38(5), 581–586. Forrás megnyitása
Szinopszis
Ez a tanulmány egy rövid kérdőívet mutat be, amely a gyermekek viselkedési és érzelmi nehézségeit méri fel, a szülők és a pedagógusok beszámolói alapján. Az eszköz külön erőssége, hogy nemcsak a nehézségekre kérdez rá, hanem a gyermek erősségeire is, és külön kitér a figyelmi problémákra, a kortárskapcsolatokra és a segítőkészségre. A szerző szerint a kérdőív legalább olyan megbízhatóan jelzi a lehetséges problémákat, mint a korábban használt, hosszabb kérdőívek, és ugyanazt az űrlapot töltik ki a szülők és a tanárok is — ami megkönnyíti, hogy a kétféle nézőpont összevethető legyen. Mindez praktikus, gyorsan kitölthető eszközzé teszi az iskolai és a klinikai szűrésben. - Silverman, W. K., & Albano, A. M. (1996). Anxiety Disorders Interview Schedule for DSM-IV: Child and parent versions. Psychological Corporation. Forrás megnyitása
Szinopszis
Ez a vizsgálat egy gyermekkori szorongásos zavarokat feltérképező, strukturált interjú megbízhatóságát ellenőrizte. A szorongásos zavarok feltárására kidolgozott interjúnak van egy gyermekkel és egy szülővel felvehető változata; a kutatók azt nézték, mennyire egyeznek az interjú eredményei egy másik, bevált szorongásmérő kérdőív eredményeivel. Azt találták, hogy a szociális szorongás, a különválástól való félelem és a pánik esetében az interjú és a kérdőív jól megfelelt egymásnak, az általános, mindenre kiterjedő szorongásnál viszont nem volt ilyen egyértelmű az egyezés. Az eredmények megerősítik, hogy az interjú szorongással foglalkozó része megbízhatóan használható a gyermekkori szorongásos zavarok azonosítására. - Ebesutani, C., Bernstein, A., Nakamura, B. J., Chorpita, B. F., & Weisz, J. R. (2010). The Revised Child Anxiety and Depression Scale–Parent version: Factor structure and psychometrics. Journal of Abnormal Child Psychology, 38(2), 249–260. Forrás megnyitása
Szinopszis
Ez a tanulmány egy szülői kérdőív megbízhatóságát vizsgálta, amely a gyermekek szorongását és hangulati nehézségeit méri fel. A kérdőív különlegessége, hogy az egyes szorongásos zavarokat külön-külön, a diagnosztikai kézikönyv kategóriáit követve méri fel — jelenleg ez az egyetlen szülő által kitöltött kérdőív, amely a szorongást és a depressziót ilyen részletesen, együtt kezeli. A vizsgálat szerint a kérdőív megbízhatóan mér, jól elkülöníti egymástól a szorongást és a depressziót, sőt az egyes szorongásos zavarokat is, és a belső szerkezete megfelel a diagnosztikai kategóriáknak. Mindez alkalmassá teszi arra, hogy a gyermekek érzelmi nehézségeit a szülői beszámoló alapján árnyaltan térképezze fel. - Wechsler, D. (2014). Wechsler Intelligence Scale for Children–Fifth Edition (WISC-V). Pearson. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az intelligenciatesztek eredménye komoly hatással lehet egy gyermek életére, ezért fontos kérdés, hogy egy gyermek teszteredménye mennyiben függ attól, melyik tesztet használják — vagyis a különböző tesztek mennyire feleltethetők meg egymásnak. Ez a feltáró vizsgálat két, a német nyelvterületen elterjedt gyermek-intelligenciatesztet hasonlított össze matematikában különösen tehetséges fiataloknál. Az összesített intelligenciaértékek többnyire nem tértek el lényegesen egymástól, ám az egyik teszt valamivel magasabb értékeket adott, és a kettő eltérően mérte a képességek profilját. A szerzők következtetése, hogy a tesztek nem cserélhetők fel egymással: az összesített eredmények eltérhetnek, ezért minden esetben egyéni, gondos értelmezést igényelnek. - Nikkelen, S. W., Valkenburg, P. M., Huizinga, M., & Bushman, B. J. (2014). Media use and ADHD-related behaviors in children and adolescents: A meta-analysis. Developmental Psychology, 50(9), 2228–2241. Forrás megnyitása
Szinopszis
Média és ADHD-viselkedés kapcsolatát vizsgáló metaelemzés 45 empirikus tanulmány alapján, gyermek- és serdülőkorban. A szerzők hat hipotézist azonosítanak arra, hogy a médiahasználat — különösen a gyors tempójú vagy erőszakos tartalom — miért függhet össze a figyelmi problémákkal, hiperaktivitással és impulzivitással. Az eredmények gyenge, de statisztikailag szignifikáns összefüggést mutatnak (az átlagos korreláció r⁺ = 0,12), és a szerzők további kutatási irányokat jelölnek ki a nyitott kérdések tisztázására. - Ra, C. K., Cho, J., Stone, M. D., De La Cerda, J., Goldenson, N. I., Moroney, E., Tung, I., Lee, S. S., & Leventhal, A. M. (2018). Association of digital media use with subsequent symptoms of attention-deficit/hyperactivity disorder among adolescents. JAMA, 320(3), 255–263. Forrás megnyitása
Szinopszis
A digitális média folyamatosan jelen van a kamaszok életében, és régóta kérdés, az intenzív használata hogyan függ össze a figyelmi nehézségekkel. A szerzők olyan középiskolásokat követtek néhány éven át, akiknél a vizsgálat indulásakor nem voltak ADHD-tünetek, és azt vizsgálták, van-e összefüggés a digitális médiahasználat intenzitása és a később megjelenő ADHD-tünetek között. Azt találták, hogy minél intenzívebb volt valakinél a médiahasználat, annál nagyobb eséllyel jelentek meg nála később a figyelemzavar és a hiperaktivitás-impulzivitás tünetei. A kapcsolat statisztikailag kimutatható, de mérsékelt, és önmagában nem bizonyítja, hogy a médiahasználat okozza a tüneteket. A szerzők szerint további kutatások szükségesek az ok-okozati viszony tisztázásához. - Ra, C. K., et al. (2018). The association between digital media use and symptoms of attention-deficit/hyperactivity disorder among adolescents. JAMA, 320(3), 255–263. Forrás megnyitása
Szinopszis
Longitudinális kohorszvizsgálat, amely 15-16 éves, kezdetben ADHD-tünetektől mentes Los Angeles-i középiskolásokat követett két éven át. A gyakori digitálismédia-használat — a 14 vizsgált tevékenység mindegyike — bár csak mérsékelten, de szignifikánsan növelte a későbbi ADHD-tünetek megjelenésének esélyét. Az ok-okozati kapcsolat igazolásához további kutatás szükséges. - Weinstein, A., & Weizman, A. (2012). Emerging association between addictive gaming and attention-deficit/hyperactivity disorder. Current Psychiatry Reports, 14(5), 590–597. Forrás megnyitása
Szinopszis
A számítógépes és videojátékok használata az utóbbi években ugrásszerűen elterjedt a gyermekek és fiatalok körében, és egyre több jel utal arra, hogy egy részüknél a játék függőséggé válik, káros következményekkel. Ez az áttekintés azt a felmerülő kapcsolatot járja körül, amely a játékfüggőség és az ADHD között mutatkozik. A szerzők szerint a kettő gyakran együtt jár, közös élettani és idegrendszeri folyamatok húzódhatnak meg mögöttük, és örökletes kapcsolat is feltételezhető. A két állapot közös hátterének megértése azért fontos, mert segíthet a pontosabb felismerésben és a megfelelő kezelés kialakításában. A terület még kevéssé kutatott, az áttekintés a legújabb eredményeket és irányokat foglalja össze. - Faraone, S. V., Asherson, P., Banaschewski, T., Biederman, J., Buitelaar, J. K., Franke, B., … Rohde, L. A. (2015). Attention-deficit/hyperactivity disorder. Nature Reviews Disease Primers, 1, 15020. Forrás megnyitása
Szinopszis
Ez az átfogó összefoglaló az ADHD-t tartós, idegrendszeri fejlődési zavarként mutatja be, amely gyermekkortól felnőttkorig elkíséri az érintettet, és növeli több más terület kockázatát: nagyobb eséllyel társul hozzá más pszichés zavar, tanulási és munkahelyi kudarc, kapcsolati nehézség vagy függőség. A szerzők hangsúlyozzák, hogy nincs egyetlen ok: az ADHD többnyire számos örökletes és környezeti tényező együtteséből alakul ki. Ez a sokrétű háttér magyarázza, miért olyan változatos a kórkép megjelenése. A diagnózis megbízhatóan felállítható a megfelelő szempontok szerint, és bár gyógymód nincs, a bizonyítékokon alapuló kezelések érdemben enyhítik a tüneteket és a velük járó nehézségeket. A tünetek megjelenése a fejlődési szakasztól, valamint a környezeti, társas és teljesítményhelyzetektől függően változik. - Arnold, L. E., Hodgkins, P., Kahle, J., Madhoo, M., & Kewley, G. (2015). Long-term outcomes of attention-deficit/hyperactivity disorder: Academic, occupational, and social functioning. Journal of Attention Disorders, 24(1), 73–85.
- Kessler, R. C., et al. (2006). The prevalence and correlates of adult ADHD in the United States: Results from the National Comorbidity Survey Replication. American Journal of Psychiatry, 163(4), 716–723. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az ADHD-t sokáig elsősorban gyermekkori zavarnak tartották, pedig felnőtteknél is jelen van, a felnőttkori előfordulásáról mégis keveset tudtunk. Ez a nagy, országos felmérés azt vizsgálta, milyen gyakori a felnőttkori ADHD, és milyen élethelyzetekkel jár együtt. Azt találták, hogy bár a felnőtteknek csak egy kisebb részét érinti, korántsem ritka jelenség, és gyakrabban fordul elő férfiaknál, valamint azoknál, akik munka nélkül vannak vagy korábbi párkapcsolatuk felbomlott. A felnőttkori ADHD sok más lelki zavarral együtt jelentkezett, és jelentősen megnehezítette az érintettek mindennapi helytállását. Az érintettek többsége ráadásul nem kapott kezelést magára az ADHD-ra, miközben más, társuló nehézségeikkel sokan fordultak segítségért. Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy a felnőttkori ADHD felismerésén és ellátásán sokat kellene javítani. - Gjervan, B., Torgersen, T., Rasmussen, K., & Nordahl, H. M. (2012). Functional impairment and occupational outcome in adults with ADHD. Journal of Attention Disorders, 16(7), 544–552. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az ADHD felnőttkorban gyakran megnehezíti az érintettek mindennapi helytállását és munkavállalási esélyeit. Ez a vizsgálat egy szakellátásba került, felnőtt ADHD-s csoportnál nézte meg, hányan dolgoznak, és mi befolyásolja a munkaerőpiaci helyzetüket. Azt találták, hogy körükben jóval alacsonyabb volt a foglalkoztatottság, mint az aktív korú népességben, és gyakori volt náluk a depresszió, valamint a szer- és alkoholproblémák jelenléte. A rosszabb munkaerőpiaci helyzetet leginkább két dolog magyarázta: a figyelemzavar erőssége, és az, ha valaki csak későn kapott először kezelést. Az eredmények szerint a felnőttkori ADHD alacsonyabb iskolázottsággal és gyengébb foglalkoztatottsággal jár együtt — és a korai felismerés, korai kezelés sokat segíthet. - Barkley, R. A., Fischer, M., Smallish, L., & Fletcher, K. (2002). The persistence of attention-deficit/hyperactivity disorder into young adulthood as a function of reporting source and definition of disorder. Journal of Abnormal Psychology, 111(2), 279–289.
- Biederman, J., Petty, C. R., Evans, M., Small, J., & Faraone, S. V. (2010). How persistent is ADHD? A controlled 10-year follow-up study of boys with ADHD. Psychiatry Research, 177(3), 299–304. Forrás megnyitása
Szinopszis
Kontrollált, 10 éves utánkövetéses vizsgálat, amely ADHD-val diagnosztizált fiúk tüneteinek fennmaradását követte a serdülőkortól a fiatal felnőttkorig. Bár a résztvevők 65%-a már nem merítette ki a teljes DSM-IV kritériumokat, a perzisztencia tágabb meghatározása (küszöb alatti tünetek, funkcionális gyógyulás hiánya vagy fennálló kezelés) szerint 78%-uknál továbbra is fennállt a zavar. A tünetek perzisztenciája fokozott pszichiátriai komorbiditással, a hangulatzavarok családi halmozódásával, valamint súlyosabb tanulmányi és kapcsolati nehézségekkel járt együtt. - Shaw, M., Hodgkins, P., Caci, H., Young, S., Kahle, J., Woods, A. G., & Arnold, L. E. (2012). A systematic review and analysis of long-term outcomes in ADHD: Effects of treatment and non-treatment. BMC Medicine, 10, 99. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az 1980 és 2010 között megjelent, 351 vizsgálatot felölelő szisztematikus áttekintés az ADHD legalább kétéves távlatú következményeit és a kezelés hatását tekinti át kilenc életterületen (tanulás, antiszociális viselkedés, vezetés, szerhasználat, elhízás, munka, ellátórendszer igénybevétele, önbecsülés, társas működés). Kezelés nélkül az ADHD-val élők minden területen rosszabb kimenetelt mutattak, mint az ADHD nélküliek; a kezelés (gyógyszeres, nem gyógyszeres vagy multimodális) érdemben javította a hosszú távú kilátásokat, jellemzően azonban nem az átlagos szintre. - Asherson, P., Buitelaar, J., Faraone, S. V., & Rohde, L. A. (2016). Adult attention-deficit hyperactivity disorder: Key conceptual issues. The Lancet Psychiatry, 3(6), 568–578. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az ADHD-t hosszú ideig kizárólag gyermekkori zavarnak tekintették, amelynek felnőttkorban már alig van jelentősége. Ez az áttekintés amellett érvel, hogy ez tévedés: a tünetek és a velük járó nehézségek felnőtteknél is fennállnak, és ugyanúgy reagálnak a kezelésre — akár gyógyszeres, akár pszichoszociális megközelítésről van szó —, mint gyermekeknél. A felnőttkori ADHD felismerése egyre elterjedtebb, de a tényleges ellátás sok helyen még gyerekcipőben jár, és a diagnózishoz szükséges szolgáltatások gyakran nehezen elérhetők. A szerzők szerint ez tarthatatlan, hiszen léteznek biztonságos és hatékony kezelések. Az ADHD-t ugyanúgy komolyan kellene venni, mint a többi gyakori felnőttkori lelki zavart, mert a fel nem ismert és kezeletlen ADHD sok ember életét nehezíti meg. - Barkley, R. A., Murphy, K. R., & Fischer, M. (2008). ADHD in adults: What the science says. New York: Guilford Press.
- Simon, V., Czobor, P., Bálint, S., Mészáros, Á., & Bitter, I. (2009). Prevalence and correlates of adult ADHD: Meta-analysis. British Journal of Psychiatry, 194(3), 204–211.
- Fayyad, J., et al. (2017). The descriptive epidemiology of DSM-IV adult ADHD in the World Health Organization World Mental Health Surveys. ADHD Attention Deficit and Hyperactivity Disorders, 9, 47–65. Forrás megnyitása
Szinopszis
Epidemiológiai vizsgálat, amely az ADHD felnőttkori előfordulását méri fel a WHO 20 országra kiterjedő mentális egészség felmérésében (26 744 fő). A felnőttkori ADHD átlagos prevalenciája 2,8% volt, magasabb a magas jövedelmű országokban (3,6%), mint az alacsony jövedelműekben (1,4%). A zavar erősen komorbid a szorongásos, hangulati, viselkedési és szerhasználati zavarokkal, és a kísérő betegségektől függetlenül is jelentős működési károsodással jár. A kezeléshez fordulás mindenütt alacsony, és jellemzően a társuló zavarokra, nem magára az ADHD-ra irányul — vagyis a felnőttkori ADHD gyakori, súlyosan korlátozó, mégis alulfelismert és alulkezelt. - Kessler, R. C., et al. (2005). The prevalence and effects of adult ADHD on work performance in a nationally representative sample of workers. Journal of Occupational and Environmental Medicine, 47(6), 565–572. Forrás megnyitása
Szinopszis
A hangulati zavarok jelentős munkahelyi terhet jelentenek, a kutatás azonban sokáig főleg a depresszióra összpontosított, a bipoláris zavart pedig figyelmen kívül hagyta. Ez a nagy, országos felmérés azt vizsgálta, mennyi kieső munkanappal jár a depresszió és a bipoláris zavar. Azt találták, hogy mindkettő érezhetően rontja a munkateljesítményt, de a bipoláris zavar a súlyosabb és tartósabb lehangolt szakaszai miatt még több kiesett munkanappal jár, mint a depresszió. A magasabb veszteséget tehát nem a felfokozott időszakok, hanem a mélyebb lehangoltság okozza. A szerzők szerint a munkahelyi egészségprogramoknak a depresszió mellett a bipoláris zavarra is figyelniük kellene, mert a felismerés és a kezelés mindkettőnél megtérülhet. - Barkley, R. A., Fischer, M., Smallish, L., & Fletcher, K. (2006). Young adult outcome of hyperactive children: Adaptive functioning in major life activities. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 45(2), 192–202. Forrás megnyitása
Szinopszis
Ez a több mint egy évtizeden át tartó utánkövetés azt vizsgálta, milyen felnőtt élet vár azokra, akik gyermekkoruk óta ADHD-val élnek — összevetve őket egy ADHD nélküli kortárscsoporttal. Felnőttként szinte minden lényeges életterületen hátrányba kerültek: alacsonyabb iskolai végzettséget szereztek, bizonytalanabbul álltak helyt a munka világában, és a tartós kapcsolatok kialakítása is nehezebben ment nekik. A vizsgálat egy fontos összefüggésre is rámutatott: a legsúlyosabb kimeneteleket nem önmagában az ADHD, hanem a hozzá társuló magatartászavar súlyossága magyarázta. Az ADHD hatása tehát a felnőttkori beilleszkedés számos területén tartósan érezhető marad — különösen ott, ahol viselkedészavar is társul hozzá. - Faraone, S. V., Banaschewski, T., Coghill, D., Zuddas, A., Asherson, P., Buitelaar, J., Danckaerts, M., Döpfner, M., Hollis, C., Holtmann, M., Konofal, E., Lecendreux, M., Rothenberger, A., Santosh, P., Sergeant, J., Sonuga-Barke, E., Taylor, E., & Wong, I. C. K. (2015). Attention-deficit/hyperactivity disorder. Nature Reviews Disease Primers, 1, 15020.
- Arnold, L. E., Hodgkins, P., Kahle, J., Madhoo, M., & Kewley, G. (2020). Long-term outcomes of ADHD: Academic achievement and performance. Journal of Attention Disorders, 24(1), 73–85. Forrás megnyitása
Szinopszis
Ez az áttekintés azt foglalja össze, milyen hosszú távú hatással van az ADHD a tanulásra és az iskolai helytállásra. A szerzők számos korábbi, több éven át követő vizsgálatot vetettek össze, és azt találták, hogy a kezeletlen ADHD-val élők rosszabbul teljesítettek mind a tudásszintet mérő teszteken, mind az iskolai előmenetelben, mint az ADHD nélküli társaik — akkor is, amikor az értelmi képességek különbségét figyelembe vették. A kezelés mindkét területen javulással járt, a tudásszintnél gyakrabban, mint az iskolai előmenetelnél. A legjobb eredményt a többféle megközelítést ötvöző, kombinált kezelés hozta, az önmagában alkalmazott gyógyszeres vagy nem gyógyszeres megoldásokhoz képest. Az áttekintés szerint az ADHD tartósan rontja a tanulmányi előmenetelt, de a megfelelő, összehangolt kezelés sokat javíthat rajta. - Biederman, J., & Faraone, S. V. (2006). The effects of attention-deficit/hyperactivity disorder on employment and household income. MedGenMed: Medscape General Medicine, 8(3), 12.
- Barkley, R. A., Murphy, K. R., & Fischer, M. (2008). ADHD in adults: What the science says. Guilford Press.
- Kessler, R. C., Adler, L., Ames, M., Barkley, R. A., Birnbaum, H., Greenberg, P., Johnston, J. A., Spencer, T., & Üstün, T. B. (2005). The prevalence and effects of adult attention-deficit/hyperactivity disorder on work performance in a nationally representative sample of workers. Journal of Occupational and Environmental Medicine, 47(6), 565–572.
- Barkley, R. A., Fischer, C. S., Edelbrock, C., & Smallish, L. (1990). The adolescent outcome of hyperactive children diagnosed by research criteria: II. Academic, attentional, and neuropsychological status. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 58(6), 775–789.
- Canu, W. H., Tabor, L. S., Michael, K. D., Bazzini, D. G., & Elmore, A. L. (2014). Young adult romantic couples' conflict resolution and satisfaction varies with partner's attention-deficit/hyperactivity disorder type. Journal of Marital and Family Therapy, 40(4), 509–524.
- Wymbs, B. T., Canu, W. H., Sacchetti, G. M., & Ranson, L. M. (2021). Adult ADHD and romantic relationships: What we know and what we can do to help. Journal of Marital and Family Therapy, 47(3), 664–681. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a felnőttkori ADHD és a párkapcsolatok összefüggéseiről. A tartós, kiegyensúlyozott párkapcsolat védőfaktor a felnőttkori nehézségekkel — köztük a pszichés zavarokkal — szemben, ám az ADHD-val élő felnőttek kapcsolatai gyakran rövid életűek és konfliktusosak. A szerzők összegzik az ADHD-s és a nem ADHD-s populáció közötti különbségeket, valamint a kapcsolati elégedetlenség kockázatát növelő távoli és közvetlen tényezőket. Rámutatnak a kutatás hiányosságaira és a prevenciós, illetve beavatkozási lehetőségekre. - Mokrova, I., O'Brien, M., Calkins, S. D., & Keane, S. P. (2010). Parental ADHD symptomology and ineffective parenting: The connecting link of home chaos. Parenting: Science and Practice, 10(2), 119–135. Forrás megnyitása
Szinopszis
Vizsgálat arról, hogyan függ össze az anyák és apák ADHD-tünetszintje a következetes, figyelmet és impulzuskontrollt igénylő szülői gyakorlatokkal, valamint milyen szerepet játszik ebben az otthoni káosz (kiszámíthatatlan, zűrzavaros otthoni környezet). A magasabb szülői ADHD-tünetszint mindkét szülőnél következetlenebb fegyelmezéssel és a gyermek negatív érzelmeire adott kevésbé támogató reakciókkal járt együtt; apáknál ezen felül alacsonyabb bevonódással is. Az összefüggéseket részben az otthoni káosz közvetítette: a szülői ADHD bizonyos esetekben a rendezetlen otthonon keresztül vezet kevésbé hatékony neveléshez. - Dalsgaard, S., Mortensen, P. B., Frydenberg, M., Johannessen, M., & Thomsen, P. H. (2013). Long-term criminal outcome of children with attention-deficit/hyperactivity disorder: A 15-year follow-up study. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 52(3), 228–237.
- Satterfield, J. H., Swanson, J. M., Schell, A. M., Lee, F. H., & Hansen, R. B. (1994). Prediction of antisocial behavior in attention-deficit hyperactivity disorder boys from aggression/defiance scores. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 33(2), 185–190.
- Mohr-Jensen, C., & Steinhausen, H. C. (2016). A meta-analysis and systematic review of the risks associated with childhood attention-deficit hyperactivity disorder on long-term outcome of arrests, convictions, and incarcerations. Clinical Psychology Review, 48, 32–42. Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalízis és szisztematikus áttekintés arról, hogy a gyermekkori ADHD milyen mértékben növeli a letartóztatások, elítélések és bebörtönzések kockázatát a hosszú távú utánkövetéses vizsgálatokban. Kilenc minta, összesen 15 442 gyermekkori ADHD-val élő személy adatai alapján a gyermekkori ADHD szignifikánsan együtt járt a serdülő- és felnőttkori letartóztatással (relatív kockázat: 2,2), elítéléssel (3,3) és bebörtönzéssel (2,9). Az ADHD-val élőknél korábban kezdődött az antiszociális érintettség, és nagyobb volt a visszaesés kockázata; a leggyakoribb bűncselekmények a lopás, a testi sértés, valamint a kábítószerrel és fegyverrel kapcsolatos bűncselekmények voltak. A korai antiszociális viselkedés, a gyermekkori bántalmazás, a nem és az IQ bizonyult lehetséges előrejelzőnek. A szerzők szerint a kedvezőtlen fejlődési pálya megváltoztatásához korai, célzott, multimodális — pszichoszociális és gyógyszeres — beavatkozás indokolt. - Kessler, R. C., et al. (2006). The prevalence and correlates of adult ADHD in the United States. American Journal of Psychiatry, 163(4), 716–723.
- Klassen, A. F., Miller, A., & Fine, S. (2004). Health-related quality of life in children and adolescents who have a diagnosis of ADHD. Pediatrics, 114(5), e541–e547.
- Klein, R. G., Mannuzza, S., Olazagasti, M. A., et al. (2012). Clinical and functional outcome of childhood ADHD 33 years later. Archives of General Psychiatry, 69(12), 1295–1303. Forrás megnyitása
Szinopszis
Klein és munkatársai hosszú távú, 33 éves prospektív utánkövetése, amely gyermekkorban ADHD-val diagnosztizált férfiakat (átlagéletkor 41) vetett össze egy nem-ADHD kontrollcsoporttal. A felnőtteknek szignifikánsan rosszabb iskolai, munkahelyi, gazdasági és társas kimeneteleik voltak, gyakoribb volt a fennálló ADHD, az antiszociális személyiségzavar és a szerhasználati zavar, valamint több pszichiátriai hospitalizáció és börtönbüntetés. A hátrányok már serdülőkorban kialakultak, 20 éves kor után új zavarok nem jelentek meg — ami a gyermekkori ADHD tartós nyomon követésének és kezelésének fontosságát húzza alá. - Loe, I. M., & Feldman, H. M. (2007). Academic and educational outcomes of children with ADHD. Journal of Pediatric Psychology, 32(6), 643–654.
- Galéra, C., Melchior, M., Chastang, J.-F., Bouvard, M.-P., & Fombonne, E. (2009). Childhood and adolescent hyperactivity-inattention symptoms and academic achievement 8 years later: The GAZEL Youth Study. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 48(5), 484–489.
- DuPaul, G. J., Weyandt, L. L., O'Dell, S. M., & Varejao, M. (2009). College students with ADHD: Current status and future directions. Journal of Attention Disorders, 13(3), 234–250.
- Barbaresi, W. J., et al. (2007). Long-term school outcomes for children with ADHD. Pediatrics, 120(2), e291–e300. Forrás megnyitása
Szinopszis
Norvég regiszteradatokon alapuló vizsgálat, amely 8 548 ADHD-diagnózisú gyermek adatait elemezve azt mérte fel, javítja-e a hosszú távú ADHD-gyógyszeres kezelés az országos kompetenciamérések eredményeit. A gyógyszeres kezelés megkezdése csak csekély pozitív hatást mutatott mindhárom területen (angol, számolás, szövegértés). A szerzők következtetése szerint a tanulási teljesítményre gyakorolt becsült hosszú távú hatás klinikailag nem jelentős. - National Institute for Health and Care Excellence. (2018/2019). Attention deficit hyperactivity disorder: Diagnosis and management (NICE Guideline NG87). NICE.
- American Academy of Pediatrics. (2019). Clinical practice guideline for the diagnosis, evaluation, and treatment of ADHD in children and adolescents. Pediatrics, 144(4), e20192528.
- Faraone, S. V., et al. (2023). The international consensus statement on ADHD prevalence, diagnosis, and treatment. The Lancet Psychiatry, 10(1), 9–21.
- World Health Organization. (2022). Guidelines for the management of mental disorders in children and adolescents. World Health Organization.
- DuPaul, G. J., & Stoner, G. (2014). ADHD in the schools: Assessment and intervention strategies (3rd ed.). Guilford Press.
- Pfiffner, L. J. (2014). All about ADHD: The complete practical guide for classroom teachers. Jossey-Bass.
- Daley, D., van der Oord, S., Ferrin, M., Danckaerts, M., Doepfner, M., Cortese, S., & Sonuga-Barke, E. J. S. (2014). Behavioral interventions in attention-deficit/hyperactivity disorder: A meta-analysis of randomized controlled trials across multiple outcome domains. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 53(8), 835–847.e1-5.
- Sonuga-Barke, E. J. S., et al. (2013). Nonpharmacological interventions for ADHD: A systematic review and meta-analysis. American Journal of Psychiatry, 170(3), 275–289.
- Kazdin, A. E. (2005). Parent management training: Treatment for oppositional, aggressive, and antisocial behavior in children and adolescents. Oxford University Press.
- Mash, E. J., & Barkley, R. A. (2014). Treatment of childhood disorders (3rd ed.). Guilford Press.
- Tarver, J., Daley, D., & Sayal, K. (2015). Beyond symptom control for attention-deficit hyperactivity disorder (ADHD): What can parents do to improve outcomes? Child: Care, Health and Development, 41(1), 1–14.
- Modesto-Lowe, V., Chaplin, M., Godsay, V., & Soovajian, V. (2014). Parenting teens with attention-deficit/hyperactivity disorder: Challenges and opportunities. Clinical Pediatrics, 53(10), 943–948.
- Wiener, J., Biondic, D., Grimbos, T., & Herbert, M. (2016). Parenting stress of parents of adolescents with attention-deficit hyperactivity disorder. Journal of Abnormal Child Psychology, 44(3), 561–574.
- Wymbs, B. T., Dawson, A. E., Egan, T. E., Sacchetti, G. M., Tams, S. T., & Wymbs, F. A. (2017). ADHD and depression symptoms in parent couples predict response to child ADHD and ODD behavior. Journal of Abnormal Child Psychology, 45(3), 471–484.
- Edwards, G., Barkley, R. A., Laneri, M., Fletcher, K., & Metevia, L. (2001). Parent–adolescent conflict in teenagers with ADHD and ODD. Journal of Abnormal Child Psychology, 29(6), 557–572.
- Chen, Y.-C., Hwang-Gu, S.-L., Ni, H.-C., Liang, S. H.-Y., Lin, H.-Y., Lin, C.-F., Tseng, Y.-H., & Gau, S.-F. (2017). Relationship between parenting stress and informant discrepancies on symptoms of ADHD/ODD and internalizing behaviors in preschool children. PLoS One, 12(10), e0183467. Forrás megnyitása
Szinopszis
Pedagógusok és iskolapszichológusok körében jól ismert jelenség, hogy a szülői és pedagógusi tünetbecslések eltérnek egymástól — ez a tanulmány azt vizsgálja, hogyan függ össze ez az eltérés a szülői stresszel. 299 tajvani óvodáskorú (4–6 éves) gyermek adatain, strukturális egyenletmodellel elemezve a szülők következetesen magasabb tünetszintet jeleztek az ADHD, az oppozíciós zavar és a befelé forduló (internalizáló) tünetek terén, mint a pedagógusok. A három stresszfaktor közül egyedül a szülői distressz jelezte előre az értékelők közötti eltéréseket valamennyi tünetnél — vagyis ha szülő és pedagógus becslése jelentősen szétválik, érdemes a szülő lelki terheltségét is mérlegelni. - Derella, O. J., Burke, J. D., Stepp, S. D., & Hipwell, A. E. (2020). Reciprocity in undesirable parent–child behavior? Verbal aggression, corporal punishment, and girls' oppositional defiant symptoms. Journal of Clinical Child & Adolescent Psychology, 49(3), 420–433. Forrás megnyitása
Szinopszis
A Pittsburgh Girls Study mintáján (N = 2 450) végzett longitudinális vizsgálat, amely a szülői bántalmazó nevelés és a lányok oppozíciós-kihívó zavarának (ODD) tüneteit követte 5 és 16 éves kor között, kétirányú összefüggéseket keresve. A szülői verbális agresszió és a lányok viselkedéses ODD-tünetei kölcsönösen erősítették egymást, a testi fenyítés pedig fokozta az ingerlékenységet és a dacosságot. Az ADHD-tünetek mindkét típusú szülői agresszió súlyosbodását előrejelezték, ami rávilágít a komorbiditás szerepére a nevelési konfliktusok eszkalálódásában. - van der Oord, S., Prins, P. J. M., Oosterlaan, J., & Emmelkamp, P. M. G. (2006). The association between parenting stress, depressed mood and informant agreement in ADHD and ODD. Behaviour Research and Therapy, 44(11), 1585–1595.
- Wymbs, B. T., Wymbs, F. A., & Dawson, A. E. (2015). Child ADHD and ODD behavior interacts with parent ADHD symptoms to worsen parenting and interparental communication. Journal of Abnormal Child Psychology, 43(1), 107–119.
- Lowry, L. S., Schatz, N. K., & Fabiano, G. A. (2018). Exploring parent beliefs and behavior: The contribution of ADHD symptomology within mothers and fathers. Journal of Attention Disorders, 22(13), 1255–1265.
- Podolski, C. L., & Nigg, J. T. (2001). Parent stress and coping in relation to child ADHD severity and associated child disruptive behavior problems. Journal of Clinical Child Psychology, 30(4), 503–513.
- Pelham, W. E., Foster, E. M., & Robb, J. A. (2010). The economic impact of attention-deficit/hyperactivity disorder in children and adolescents. Journal of Pediatric Psychology, 35(6), 650–661.
- Craig, F., Savino, R., Fanizza, I., Margari, F., & Margari, L. (2016). Parenting stress among parents of children with neurodevelopmental disorders. Psychiatry Research, 242, 121–129.
- Li, J. J., & Lansford, J. E. (2018). A smartphone-based ecological momentary assessment of parental behavioral consistency: Associations with parental stress and child ADHD symptoms. Developmental Psychology, 54(6), 1086–1098. Forrás megnyitása
Szinopszis
Parental viselkedés következetességét vizsgáló empirikus tanulmány, amely okostelefonos ökológiai pillanatfelvétel (EMA) módszerrel követte 184 óvodáskorú gyermek (ADHD-val és anélkül) és szüleik mindennapi interakcióit egy héten át. A gyermek ADHD-tüneteivel a meleg, támogató szülői viselkedés ingadozása mutatott összefüggést, míg a magasabb szülői stressz a kemény, büntető magatartás következetlenségével járt együtt. A szerzők szerint az ADHD-s gyermekek szüleinek szóló programokban hangsúlyosabb szerepet kellene kapnia a szülői stressz csökkentésének, mivel ez kiszámíthatóbb nevelői viselkedéshez vezethet. - Schorr-Sapir, I., Gershy, N., Apter, A., & Omer, H. (2022). Parent training in non-violent resistance for children with attention deficit hyperactivity disorder: A controlled outcome study. European Child & Adolescent Psychiatry, 31(6), 929–938.
- Sternhagen, T., Schumacher, H., Ferrell, K., & Willman, A. (2020). Parenting children with ADHD. South Dakota Medicine, 73(7), 296–304.
- Cortese, S., Adamo, N., Del Giovane, C., Mohr-Jensen, C., Hayes, A. J., Carucci, S., Atkinson, L. Z., Tessari, L., Banaschewski, T., Coghill, D., Hollis, C., Simonoff, E., Zuddas, A., Barbui, C., Purgato, M., Steinhausen, H.-C., Shokraneh, F., Xia, J., & Cipriani, A. (2018). Comparative efficacy and tolerability of medications for attention-deficit hyperactivity disorder in children, adolescents, and adults: A systematic review and network meta-analysis. The Lancet Psychiatry, 5(9), 727–738. Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és hálózati metaelemzés 133 kettős vak, randomizált vizsgálat alapján, amely hét ADHD-gyógyszer rövid távú hatékonyságát és tolerálhatóságát hasonlítja össze gyermekeknél, serdülőknél és felnőtteknél. A hatékonyságot és a mellékhatások miatti kilépést egyaránt mérlegelve a szerzők gyermek- és serdülőkorban a metilfenidátot, felnőtteknél az amfetaminokat ajánlják első választású szerként. A szerzők hangsúlyozzák a hosszú távú hatásokat vizsgáló kutatások hiányát. - Coghill, D., Banaschewski, T., Cortese, S., Asherson, P., Brandeis, D., Buitelaar, J., Daley, D., Danckaerts, M., Dittmann, R. W., Doepfner, M., Ferrin, M., Hollis, C., Holtmann, M., Santosh, P., Sonuga-Barke, E., Soutullo, C., Steinhausen, H.-C., Van der Oord, S., Wong, I. C. K., & Simonoff, E. (2021). The management of ADHD in children and adolescents: bringing evidence to the clinic: perspective from the European ADHD Guidelines Group (EAGG). European Child & Adolescent Psychiatry, 32(8), 1337–1361. https://doi.org/10.1007/s00787-021-01871-x Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaszintű szakértői áttekintés, amely az európai ADHD-irányelvi munkacsoport (EAGG) nézőpontjából összegzi a gyermek- és serdülőkori ADHD kezelésének bizonyítékait. A szerzők rámutatnak a kutatások módszertani gyengeségeire — a vakítás hiányára, a szelekciós torzításra, valamint a gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelések hosszú távú hatékonyságát és biztonságát összehasonlító, jó minőségű adatok hiányára. Áttekintik a nemzetközi irányelvek közös pontjait és eltéréseit, majd egy személy- és családközpontú, bizonyítékalapú ellátási keretrendszert javasolnak, amely a kliens egyéni erősségeit és kezelési céljait helyezi előtérbe. - Volkow, N. D., & Swanson, J. M. (2013). Clinical practice: Adult attention deficit–hyperactivity disorder. New England Journal of Medicine, 369(20), 1935–1944.
- Greene, R. W. (2016). Lost at School: Why our kids with behavioral challenges are falling through the cracks and how we can help them. Scribner.
- Zentall, S. S. (2006). ADHD and education: Foundations, characteristics, methods, and collaboration. Pearson/Merrill Prentice Hall.
- Raggi, V. L., & Chronis, A. M. (2006). Interventions to address the academic impairment of children and adolescents with ADHD. Clinical Child and Family Psychology Review, 9(2), 85–111.
- Hattie, J. (2012). Visible learning for teachers: Maximizing impact on learning. Routledge.
- Hattie, J. (2009). Visible learning: A synthesis of over 800 meta-analyses relating to achievement. Routledge.
- Langberg, J. M., Epstein, J. N., & Becker, S. P. (2011). Refinement of an organizational skills intervention for adolescents with ADHD for implementation by school mental health providers. School Mental Health, 3(2), 74–85. Forrás megnyitása
Szinopszis
Tanulmány, amely az ADHD-val élő serdülők szervezési készségeit fejlesztő HOPS-programot (házi feladat, szervezés, tervezés) alakítja át úgy, hogy iskolai mentálhigiénés szakemberek is alkalmazhassák. Tíz szakember 11 középiskolással dolgozott a programmal; a szülői értékelések szerint a tanulók szervezési készsége és házifeladat-kezelése jelentősen javult (d = 1,8, illetve 1,6), a tanári értékelésekben azonban nem mutatkozott változás. A kvalitatív és kvantitatív adatok együttes elemzése alapján a szerzők finomították a beavatkozást a könnyebb iskolai bevezethetőség érdekében. - Langberg, J. M., Epstein, J. N., Girio, E. M., Becker, S. P., Vaughn, A. J., & Altaye, M. (2012). Evaluation of the homework, organization, and planning skills (HOPS) intervention for middle school students with ADHD as implemented by school mental health providers. School Psychology Review, 41(3), 342–364.
- Langberg, J. M., Dvorsky, M. R., & Evans, S. W. (2013). What specific facets of executive function are associated with academic functioning in youth with attention-deficit/hyperactivity disorder? Journal of Abnormal Child Psychology, 41(7), 1145–1159. Forrás megnyitása
Szinopszis
94 ADHD-s felső tagozatos diák körében vizsgálja, hogy a végrehajtó funkció mely részterületei függenek össze az iskolai teljesítménnyel. A szülők és pedagógusok által értékelt tervezési-szervezési képesség az ADHD-tünetektől és az intelligenciától függetlenül is bejósolta az iskolai jegyeket. A házi feladattal kapcsolatos nehézségeket leginkább a figyelmetlenség és a szervezési készségek hiánya magyarázta. Az eredmények szerint a szervezés és tervezés fejlesztése kulcsfontosságú beavatkozási célpont. - Langberg, J. M., Dvorsky, M. R., Molitor, S. J., Bourchtein, E., Eddy, L. D., Smith, Z. R., Oddo, L. E., & Eadeh, H. M. (2018). Overcoming the research-to-practice gap: A randomized trial with two brief homework and organization interventions for students with ADHD as implemented by school mental health providers. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 86(1), 39–55.
- Jensen, P. S., et al. (2001). ADHD comorbidity findings from the MTA study: Comparing comorbid subgroups. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 40(2), 147–158.
- Pliszka, S. R. (2015). Comorbid psychiatric disorders in children with ADHD. In R. A. Barkley (Ed.), Attention-deficit hyperactivity disorder: A handbook for diagnosis and treatment (4th ed., pp. 140–168). Guilford Press.
- Biederman, J., Ball, S. W., Monuteaux, M. C., Mick, E., Spencer, T. J., McCreary, M., Cote, M., & Faraone, S. V. (2008). New insights into the comorbidity between ADHD and major depression in adolescent and young adult females. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 47(4), 426–434.
- Simon, V., Czobor, P., Bálint, S., Mészáros, Á., Murai, Z., & Bitter, I. (2007). A felnőttkori Figyelemhiányos/Hiperaktivitási Zavar (Attention Deficit/Hyperactivity Disorder – ADHD) epidemiológiai vizsgálatainak részletes áttekintése \[Detailed review of epidemiologic studies on adult Attention Deficit/Hyperactivity Disorder (ADHD)\]. Psychiatria Hungarica, 22(1), 4–19.
- Sonuga-Barke, E. J. S., & Halperin, J. M. (2010). Developmental phenotypes and causal pathways in ADHD: Potential targets for early intervention. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 51(4), 368–389.
- Antshel, K. M., & Russo, N. (2019). Autism spectrum disorders and ADHD: Overlapping phenomenology, diagnostic issues, and treatment considerations. Current Psychiatry Reports, 21(5), 34. https://doi.org/10.1007/s11920-019-1020-5 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az autizmus spektrum zavar (ASD) (ASD) és az ADHD átfedéséről. A két állapot prevalenciája egyaránt nő, gyakran együtt jár, és közös genetikai háttér, valamint a szociális és végrehajtó funkciók hasonló érintettsége jellemzi őket. A szerzők szerint a tünettani átfedés ellenére is elég markáns a különbség ahhoz, hogy külön diagnosztikai kategóriaként indokolt kezelni őket. Fontos gyakorlati tanulság: az egyik állapot kezelésénél mindig figyelembe kell venni a másik komorbid jelenlétét. - Rommelse, N. N. J., Geurts, H. M., Franke, B., Buitelaar, J. K., & Hartman, C. A. (2011). A review on cognitive and brain endophenotypes that may explain the co-occurrence of ADHD and autism spectrum disorder. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 35(6), 1363–1396.
- Craig, F., Lamanna, A. L., Margari, F., Matera, E., Simone, M., & Margari, L. (2015). Overlap between autism spectrum disorders and attention deficit hyperactivity disorder: Searching for distinctive/common clinical features. Autism Research, 8(3), 328–337.
- Lau-Zhu, A., Fritz, A., & McLoughlin, G. (2019). Overlaps and distinctions between attention deficit/hyperactivity disorder and autism spectrum disorder in young adulthood: Systematic review and guiding framework for EEG-imaging research. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 96, 93–115. Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés 75 EEG-vizsgálatról, amely az ADHD és az autizmus spektrum zavar (ASD) (ASD) idegi hátterének átfedéseit és különbségeit vizsgálja fiatal felnőtteknél (16–26 év) — a végrehajtó és szocioemocionális működés szempontjából kritikus életszakaszban. A két zavar átfedő és sajátos profilja négy területen rajzolódott ki: figyelmi feldolgozás, teljesítmény-monitorozás, arcfeldolgozás és érzékszervi feldolgozás. A szerzők kiemelik, hogy egyetlen vizsgálat sem hasonlította össze közvetlenül a két zavart, és a kettős diagnózis kérdése is feltáratlan maradt. - Ford, J. D., Connor, D. F., & Hawke, J. (2009). Complex trauma among psychiatrically impaired children: A cross-sectional, chart-review study. The Journal of Clinical Psychiatry, 70(8), 1155–1163. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a komplex trauma és az ADHD tüneti átfedéséről gyermekeknél. A szerzők arra mutatnak rá, hogy a bántalmazás és elhanyagolás nyomán kialakuló traumás tünetek — figyelmi nehézségek, impulzivitás, érzelmi szabályozási zavar — könnyen összetéveszthetők az ADHD jeleivel, ami félrediagnosztizáláshoz vezethet. Hangsúlyozzák, hogy a kivizsgálás során a traumatörténet feltárása elengedhetetlen a megfelelő, célzott segítségnyújtáshoz. - Reimherr, F. W., Marchant, B. K., Olsen, J. L., Wender, P. H., & Robison, R. J. (2017). Differential diagnosis of adult ADHD: Importance of comorbidities and contextual factors. CNS Spectrums, 22(5), 1–12.
- Waschbusch, D. A. (2002). A meta-analytic examination of comorbid hyperactive–impulsive–attention problems and conduct problems. Psychological Bulletin, 128(1), 118–150.
- Rowe, R., Costello, E. J., Angold, A., Copeland, W. E., & Maughan, B. (2010). Developmental pathways in oppositional defiant disorder and conduct disorder. Journal of Abnormal Psychology, 119(4), 726–738. Forrás megnyitása
Szinopszis
ODD és magatartászavar (CD) fejlődési útvonalait vizsgáló longitudinális tanulmány a Great Smoky Mountains kutatás több mint 8 000 megfigyelése alapján. Az ODD fiúknál előrejelezte a későbbi CD-t, lányoknál nem; a két zavar közötti átmenet ritkábbnak bizonyult a vártnál. Míg a CD elsősorban viselkedéses kimeneteleket jósolt, az ODD inkább a fiatal felnőttkori érzelmi zavarokkal függött össze. A szerzők az ODD-n belül ingerlékeny és dacos dimenziót azonosítottak, amelyek eltérő kimenetelekhez vezettek. - Moffitt, T. E., & Scott, S. (2008). Conduct disorders in childhood and adolescence. In M. Rutter et al. (Eds.), Rutter's Child and Adolescent Psychiatry (pp. 543–564). Blackwell.
- Molina, B. S. G., & Pelham, W. E. (2003). Childhood predictors of adolescent substance use in a longitudinal study of children with ADHD. Journal of Abnormal Psychology, 112(3), 497–507.
- Wilens, T. E., et al. (2011). Does ADHD predict substance-use disorders? A 10-year follow-up study of young adults with ADHD. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 50(6), 543–553. Forrás megnyitása
Szinopszis
Tízéves prospektív utánkövetéses vizsgálat arról, hogy az ADHD előrejelzi-e a későbbi szerhasználati zavarokat: 268 ADHD-s és 229 kontroll gyermeket követtek fiatal felnőttkorig. Az ADHD mindkét nemnél szignifikáns rizikófaktornak bizonyult mind a szerhasználati zavarok, mind a dohányzás kialakulásában, a kiinduláskor fennálló komorbid magatartászavar és oppozíciós zavar pedig tovább növelte a kockázatot. A családi-szociális környezeti és kognitív tényezők nem mutattak érdemi összefüggést. - Angold, A., Costello, E. J., & Erkanli, A. (1999). Comorbidity. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 40(1), 57–87.
- Jarrett, M. A., & Ollendick, T. H. (2008). A conceptual review of comorbidity in children and adolescents with ADHD and anxiety. Clinical Psychology Review, 28(7), 1266–1280.
- Biederman, J., Petty, C. R., Spencer, T. J., et al. (2008). Functional impairments in adults with self-reports of diagnosed ADHD: A controlled study of 1001 adults in the community. Journal of Clinical Psychiatry, 67(4), 524–540.
- Shaywitz, S. E., & Shaywitz, B. A. (2005). Dyslexia (specific reading disability). Biological Psychiatry, 57(11), 1301–1309.
- Greven, C. U., Rijsdijk, F. V., Asherson, P., & Plomin, R. (2012). A longitudinal twin study on the association between ADHD symptoms and reading. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 53(3), 234–242. https://doi.org/10.1111/j.1469-7610.2011.02445.x Forrás megnyitása
Szinopszis
ADHD-tüneteket és olvasási képességet együtt vizsgáló longitudinális ikerkutatás mintegy 7 000 ikerpáron, két életkorban (7–8 és 11–12 év). Az ADHD-tünetek és az olvasás idővel kölcsönösen előrejelezték egymást, de az ADHD-tünetek — különösen a figyelmetlenség — erősebb előrejelzői voltak az olvasásnak, mint fordítva. Mindkét jellemző erősen örökletes, és összefüggésük elsősorban közös, időben stabil genetikai hatásokra vezethető vissza. - Willcutt, E. G., & Pennington, B. F. (2000). Comorbidity of reading disability and ADHD: Differences by gender and subtype. Journal of Learning Disabilities, 33(2), 179–191.
- Bloch, M. H., Panza, K. E., Landeros-Weisenberger, A., & Leckman, J. F. (2009). Meta-analysis: Treatment of attention-deficit/hyperactivity disorder in children with comorbid tic disorders. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 48(9), 884–893. https://doi.org/10.1097/CHI.0b013e3181b26e9f Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés arról, hogyan kezelhető az ADHD egyidejű tic-zavarral (Tourette-szindrómával) élő gyermekeknél — a Tourette-szindrómás gyermekek mintegy felét érinti komorbid ADHD. Kilenc vizsgálat (477 fő) alapján a metilfenidát hozza a leggyorsabb és legnagyobb javulást az ADHD-tüneteken, és rövid távon nem súlyosbítja a ticeket; az alfa-2 agonisták (klonidin, guanfacin) javítják egyszerre a legjobban mindkét tünetcsoportot, az atomoxetin és a dezipramin pedig további bizonyítékokon alapuló alternatívát kínál. A dextroamfetamin terápiás dózist meghaladó adagjai kerülendők, mert ronthatják a ticeket. - Hoza, B. (2007). Peer functioning in children with ADHD. Ambulatory Pediatrics, 7(1, Suppl.), 101–106.
- Mikami, A. Y. (2010). The importance of friendship for youth with attention-deficit/hyperactivity disorder. Clinical Child and Family Psychology Review, 13(2), 181–198. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány, amely a barátságot önálló jelenségként vizsgálja az ADHD-val élő gyermekeknél és serdülőknél — megkülönböztetve a kortárselutasítástól és a szociális készségektől. Összefoglalja, mit tudunk e fiatalok közeli barátságairól, és amellett érvel, hogy a stabil, jó minőségű barátságok tompíthatják a kortárselutasítás negatív következményeit. Zárásként a közeli barátságok fejlesztését célzó beavatkozásokat ajánl önálló kezelési stratégiaként. - Bagwell, C. L., Molina, B. S., Pelham Jr, W. E., & Hoza, B. (2001). Attention-deficit hyperactivity disorder and problems in peer relations: Predictions from childhood to adolescence. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 40(11), 1285–1292.
- Normand, S., Schneider, B. H., Lee, M. D., Maisonneuve, M.-F., Chupetlovska-Anastasova, A., Kuehn, S. M., & Robaey, P. (2013). Continuities and changes in the friendships of children with and without ADHD: A longitudinal, observational study. Journal of Abnormal Child Psychology, 41(7), 1161–1175.
- Mrug, S., Molina, B. S., Hoza, B., Gerdes, A. C., Hinshaw, S. P., Hechtman, L., & Arnold, L. E. (2012). Peer rejection and friendships in children with attention-deficit/hyperactivity disorder: Contributions to long-term outcomes. Journal of Abnormal Child Psychology, 40(6), 1013–1026. Forrás megnyitása
Szinopszis
Nyolcéves utánkövetéses vizsgálat az MTA-tanulmány 300, kombinált típusú ADHD-val élő gyermeke körében: azt elemzi, hogy a kezelés után tapasztalt kortárs-elutasítás és a kölcsönös barátság hiánya hogyan járul hozzá a hosszú távú érzelmi és viselkedéses problémákhoz. A kortárs-elutasítás a tüneteket és egyéb tényezőket kiszűrve is előre jelezte a dohányzást, a deviáns viselkedést, a szorongást és az általános funkciókárosodást. A kölcsönös barát megléte ugyanakkor nem védett meg az elutasítás negatív hatásaitól. A szerzők szerint a kortárs-elutasítás kezelése a terápiás tervezés szükséges része lehet. - Hoza, B., Mrug, S., Gerdes, A. C., Hinshaw, S. P., Bukowski, W. M., Gold, J. A., & Blachman, D. R. (2005). What aspects of peer relationships are impaired in children with attention-deficit/hyperactivity disorder? Journal of Consulting and Clinical Psychology, 73(3), 411–423.
- Blachman, D. R., & Hinshaw, S. P. (2002). Patterns of friendship among girls with and without ADHD. Journal of Abnormal Child Psychology, 30(6), 625–640.
- Holmberg, K., & Hjern, A. (2008). Bullying and attention-deficit–hyperactivity disorder in 10-year-olds in a Swedish community. Developmental Medicine & Child Neurology, 50(2), 134–138.
- Sciberras, E., et al. (2012). Bullying and peer victimization in adolescent girls with ADHD. Journal of Attention Disorders, 16(1), 38–46.
- Unnever, J. D., & Cornell, D. G. (2003). Bullying, self-control, and ADHD. Journal of Interpersonal Violence, 18(2), 129–147.
- Norvilitis, J. M., & Fang, P. (2005). Perceptions of ADHD in China and the United States: A preliminary study. Journal of Attention Disorders, 9(2), 413–424.
- Lewczuk, K., Marcowski, P., Wizła, M., Gola, M., Nagy, L., Koós, M., Kraus, S. W., Demetrovics, Z., Potenza, M. N., Ballester-Arnal, R., Batthyány, D., Bergeron, S., Billieux, J., Briken, P., Burkauskas, J., Cárdenas-López, G., Carvalho, J., Castro-Calvo, J., Chen, L., Ciocca, G., Corazza, O., Csako, R. I., Fernandez, D. P., Fujiwara, H., Jiménez-Martínez, M. C., … Bőthe, B. (2024). Cross-cultural adult ADHD assessment in 42 countries using the Adult ADHD Self-Report Scale Screener. Journal of Attention Disorders, 28(4), 512–530. Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely 42 ország 72 627 fős mintáján vizsgálta a felnőttkori ADHD előfordulását és az ASRS önkitöltős szűrőteszt pszichometriai jellemzőit. A veszélyeztetettség viszonylag magas volt (nőknél 21,4%, férfiaknál 18,1%), a legmagasabb pontszámokkal az angol nyelvű nyugati országokban, a legalacsonyabbakkal a kelet-ázsiai és nem angol nyelvű európai régiókban. A tünetek a nemükben sokszínű személyek körében voltak a legsúlyosabbak, és összefüggést mutattak az életkorral, a mentális és szexuális egészséggel, valamint a társadalmi-gazdasági helyzettel. A szerzők felhívják a figyelmet a szűrőeszközök alacsony specificitására. - Singh, I. (2008). Culture, education, and ADHD. Early Child Development and Care, 178(4), 347–361. Forrás megnyitása
Szinopszis
A kultúra, az oktatás és az ADHD összefüggéseit vizsgáló tanulmány, amely a diagnózist és a pszichostimuláns-kezelést biopszichoszociális keretben értelmezi. Singh amellett érvel, hogy az ADHD megértéséhez a társadalmi, nevelési és kulturális kontextust is figyelembe kell venni, és kritikusan tárgyalja a gyógyszerek teljesítményfokozó célú használatát. Felveti a globalizálódó „mentális egészség” etikai, oktatáspolitikai és klinikai kérdéseit is. - Hinshaw, S. P. (2005). The stigmatization of mental illness in children and parents: Developmental issues, family concerns, and research needs. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 46(7), 714–734.
- Mueller, A. K., Fuermaier, A. B. M., Koerts, J., & Tucha, L. (2012). Stigma in attention deficit hyperactivity disorder. ADHD Attention Deficit and Hyperactivity Disorders, 4(3), 101–114. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD-hoz kapcsolódó stigmáról. Az ADHD-val élők — gyermekek és felnőttek egyaránt, valamint hozzátartozóik — gyakran szembesülnek előítéletekkel és diszkriminációval. A stigmát táplálja többek között a diagnózis megbízhatóságával kapcsolatos közvélekedésbéli bizonytalanság, az érintettek veszélyesnek tartása, valamint a kezeléssel — különösen a gyógyszeres terápiával — szembeni szkepszis. A szerzők szerint a stigma alábecsült kockázati tényező: rontja a kezeléshez való együttműködést és annak hatékonyságát, súlyosbíthatja a tüneteket, és csökkenti az érintettek életminőségét és mentális jóllétét. - Gaub, M., & Carlson, C. L. (1997). Gender differences in ADHD: A meta-analysis and critical review. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 36(8), 1036–1045.
- Gershon, J. (2002). A meta-analytic review of gender differences in ADHD. Journal of Attention Disorders, 5(3), 143–154.
- Quinn, P. O., & Madhoo, M. (2014). A review of attention-deficit/hyperactivity disorder in women and girls. The Primary Care Companion for CNS Disorders, 16(3).
- Willcutt, E. G. (2012). The prevalence of DSM-IV attention-deficit/hyperactivity disorder: A meta-analytic review. Neurotherapeutics, 9(3), 490–499.
- Adamis, D., et al. (2022). ADHD in adults: A systematic review and meta-analysis of prevalence in psychiatric outpatient settings. Journal of Attention Disorders, 26(5), 712–726.
- Polanczyk, G. V., Salum, G. A., Sugaya, L. S., Caye, A., & Rohde, L. A. (2014). ADHD prevalence estimates across three decades: An updated systematic review and meta-regression analysis. International Journal of Epidemiology, 43(2), 434–442.
- Elliott, J., et al. (2020). A systematic review and network meta-analysis of pharmacologic treatments for attention-deficit/hyperactivity disorder in adults. PLOS ONE, 15(10), e0240584. Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés és hálózati metaelemzés a felnőttkori ADHD gyógyszeres kezeléseiről, 81 randomizált vizsgálat alapján. A gyógyszerek csoportszinten javították a klinikai választ a placebóhoz képest, az egyes készítmények között azonban alig volt különbség, és az alacsony torzítási kockázatú vizsgálatokra szűkítve a hatás eltűnt. A bizonyítékok megbízhatósága minden kimenetnél nagyon alacsony volt, a hosszú távú mellékhatásokról kevés adat áll rendelkezésre, így a választás egyéni kliensszempontokon múlhat. - Hinshaw, S. P., & Blachman, D. R. (2005). ADHD in girls. In R. A. Barkley (Ed.), Attention-deficit hyperactivity disorder: A handbook for diagnosis and treatment (3rd ed., pp. 117–147). Guilford Press. Forrás megnyitása
Szinopszis
Szakmai kommentár a lányok és nők ADHD-jának sajátosságairól, a Hinshaw-féle longitudinális kutatás eredményeire reflektálva. A szerző rávilágít a fel nem ismert és kezeletlen ADHD súlyos következményeire, valamint a pontos differenciáldiagnózis nehézségeire a lányoknál. Hangsúlyozza, hogy a szakemberek, pedagógusok és szülők tudatosságának növelése elengedhetetlen a korai felismeréshez és beavatkozáshoz, amely megelőzheti a kiterjedt károsodáshoz, komorbiditáshoz és olykor végzetes kimenetekhez vezető fejlődési pályát. - Quinn, P. O. (2005). Treating adolescent girls and women with ADHD: Gender-specific issues. Journal of Clinical Psychology, 61(5), 579–587.
- Nussbaum, N. L. (2012). ADHD and female specific concerns: A review of the literature and clinical implications. Journal of Attention Disorders, 16(2), 87–100.
- Hoogman, M., et al. (2017). Subcortical brain volume differences in ADHD. The Lancet Psychiatry, 4(4), 310–319. Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés a nemzetközi ENIGMA munkacsoport adatain (1 713 ADHD-diagnózisú és 1 529 kontrollszemély, 4–63 év), amely az ADHD-hoz társuló agyi eltéréseket vizsgálta. Az ADHD-csoportban több kéreg alatti struktúra (amygdala, nucleus accumbens, hippokampusz, nucleus caudatus, putamen) és a teljes koponyaűri térfogat is kisebbnek bizonyult, ám az eltérések csak gyermekeknél mutatkoztak, felnőtteknél nem. A szerzők szerint ez az ADHD késleltetett agyi érésének elméletét támasztja alá; a stimuláns gyógyszerszedés és a komorbid zavarok nem befolyásolták az eredményeket. - Castellanos, F. X., & Proal, E. (2012). Large-scale brain systems in ADHD: Beyond the prefrontal–striatal model. Trends in Cognitive Sciences, 16(1), 17–26. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány, amely az ADHD régóta uralkodó, prefrontális–striatális magyarázatát meghaladva a nagy léptékű agyi hálózatok felől közelít a zavarhoz. A szerzők a nyugalmi állapotban működő hálózatok — frontoparietális, dorzális figyelmi, motoros, vizuális és alapértelmezett (default) hálózat — szerepét vetik össze az ADHD funkcionális és szerkezeti vizsgálati eredményeivel. Ez a keret új mechanikus magyarázatot kínál az ADHD egyes jellemzőire, például a teljesítmény ingadozására, és felveti az elsődleges látókéreg lehetséges szerepét a figyelmi zavarokban. - Zametkin, A. J., & Rapoport, J. L. (1987). Neurobiology of attention deficit disorder with hyperactivity: Where have we come in 50 years? Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 26(5), 676–686.
- Faraone, S. V., & Larsson, H. (2019). Genetics of attention deficit hyperactivity disorder. Molecular Psychiatry, 24(4), 562–575. Forrás megnyitása
Szinopszis
Genetikai kutatások évtizedeinek összegzése arról, milyen szerepet játszanak a gének az ADHD kialakulásában. Család-, iker- és örökbefogadási vizsgálatok igazolják, hogy az ADHD családon belül halmozódik, öröklékenysége pedig magas, mintegy 74 százalék. A teljes genomra kiterjedő asszociációs vizsgálatok szerint az öröklékenység jelentős részéért sok, egyenként csekély hatású gyakori génváltozat együttese felel, emellett ritka másolatszám-eltérések is hozzájárulnak. A feltárt biológiai útvonalak hosszú távon új kezelési lehetőségek irányába mutathatnak. - Cortese, S., et al. (2012). The neurobiology and genetics of attention-deficit hyperactivity disorder: What every clinician should know. Psychological Medicine, 42(3), 481–497.
- Durston, S. (2009). Imaging genetics in adult attention-deficit/hyperactivity disorder: A focus on cognitive control. Journal of Psychiatry & Neuroscience, 34(5), 361–371.
- DuPaul, G. J., & Stoner, G. (2014). ADHD in the schools: Assessment and intervention strategies (3rd ed.). Guilford Press.
- Sciutto, M. J., Terjesen, M. D., & Bender Frank, A. S. (2000). Teachers' knowledge and misperceptions of ADHD. Psychology in the Schools, 37(2), 115–122. Forrás megnyitása
Szinopszis
Kérdőíves vizsgálat arról, mennyit tudnak a tanítók az ADHD-ról, és milyen tévhiteket osztanak. A szerzők a KADDS-skálával (Knowledge of Attention Deficit Disorders Scale) három területet mértek fel: a tünetek és a kórismézés, az ADHD természetével, okaival és kimenetelével kapcsolatos általános ismeretek, valamint a lehetséges beavatkozások. A pedagógusok összesített tudása gyengének bizonyult: a tünetek és a kivizsgálás terén tájékozottabbak, a kezelés és az általános ismeretek terén viszont jóval bizonytalanabbak. - Blotnicky-Gallant, P., Martin, C. E., McGonnell, M., & Corkum, P. (2015). Nova Scotia teachers' ADHD knowledge, beliefs, and practices. Canadian Journal of School Psychology, 30(1), 3–21.
- DuPaul, G. J., Weyandt, L. L., & Janusis, G. M. (2011). ADHD in the classroom: Effective intervention strategies. Theory Into Practice, 50(1), 35–42.
- Fabiano, G. A., et al. (2010). Enhancing the effectiveness of special education programming for children with ADHD. School Psychology Review, 39(2), 219–246.
- DuPaul, G. J., Gormley, M. J., & Laracy, S. D. (2014). School-based interventions for elementary school students with ADHD. Child and Adolescent Psychiatric Clinics of North America, 23(4), 687–697.
- Hastings, R. P., & Bham, M. S. (2003). The relationship between student behaviour patterns and teacher burnout. School Psychology International, 24(1), 115–127.
- Aloe, A. M., Shisler, S. M., Norris, B. D., Nickerson, A. B., & Rinker, T. W. (2014). A multivariate meta-analysis of student misbehavior and teacher burnout. Educational Research Review, 12, 30–44.
- Brouwers, A., & Tomic, W. (2000). A longitudinal study of teacher burnout and perceived self-efficacy. Teaching and Teacher Education, 16(2), 239–253.
- Simon, V., Czobor, P., Bálint, S., Mészáros, Á., & Bitter, I. (2009). Prevalence and correlates of adult attention-deficit/hyperactivity disorder: Meta-analysis. The British Journal of Psychiatry, 194(3), 204–211.
- Fayyad, J., Sampson, N. A., Hwang, I., Adamowski, T., Aguilar-Gaxiola, S., Al-Hamzawi, A., Andrade, L. H. S. G., Borges, G., de Girolamo, G., Florescu, S., Gureje, O., Haro, J. M., Hu, C., Karam, E. G., Lee, S., Navarro-Mateu, F., O'Neill, S., Pennell, B. E., Piazza, M., … Kessler, R. C. (2017). The descriptive epidemiology of DSM-IV adult attention-deficit/hyperactivity disorder in the World Health Organization World Mental Health Surveys. ADHD Attention Deficit and Hyperactivity Disorders, 9(1), 47–65.
- Kessler, R. C., Adler, L., Barkley, R., Biederman, J., Conners, C. K., Demler, O., Faraone, S. V., Greenhill, L. L., Howes, M. J., Secnik, K., Spencer, T., Ustün, T. B., Walters, E. E., & Zaslavsky, A. M. (2006). The prevalence and correlates of adult attention-deficit/hyperactivity disorder in the United States: Results from the National Comorbidity Survey Replication. The American Journal of Psychiatry, 163(4), 716–723.
- Song, P., Yang, Q., Zha, M., Zhang, Y., & Theodoratou, E. (2021). The prevalence of adult attention-deficit/hyperactivity disorder: A global systematic review and meta-analysis. Journal of Global Health, 11, 04010. Forrás megnyitása
Szinopszis
Globális szisztematikus áttekintés és metaelemzés a felnőttkori ADHD prevalenciájáról. Mind a gyermekkori kezdetű, tartós, mind a tüneti (a kezdettől függetlenül fennálló) forma gyakorisága a kor előrehaladtával csökken. A 2020-as demográfiai szerkezetre igazítva a tartós felnőttkori ADHD prevalenciája 2,58%, a tüneti formáé 6,76% volt — világszerte mintegy 140, illetve 366 millió érintett felnőtt. A szerzők egységes felnőttkori ADHD-kivizsgálási stratégia és nagyobb mintás epidemiológiai vizsgálatok szükségességét hangsúlyozzák. - Popit, S., Serod, K., Locatelli, I., & Stuhec, M. (2024). Prevalence of attention-deficit hyperactivity disorder (ADHD): Systematic review and meta-analysis. European Psychiatry, 67(1), e68. Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés, amely a Közel-Kelet és Észak-Afrika (MENA) régiójában becsüli az ADHD prevalenciáját gyermekek, serdülők és felnőttek körében, 63 vizsgálat és közel 850 000 résztvevő adatai alapján. Az összesített prevalencia magas, 10,3% volt, országonként jelentős szórással (1,3%-tól 22,2%-ig); felnőtteknél (13,5%) és fiúknál/férfiaknál magasabbnak bizonyult. A figyelemzavaros altípus volt a leggyakoribb. A szerzők szerint a régióban sürgető a megelőzésre és kezelésre fordított figyelem és erőforrások növelése. - Faraone, S. V., Bellgrove, M. A., Brikell, I., Cortese, S., Hartman, C. A., Hollis, C., Newcorn, J. H., Philipsen, A., Polanczyk, G. V., Rubia, K., Sibley, M. H., & Buitelaar, J. K. (2024). Attention-deficit/hyperactivity disorder. Nature Reviews Disease Primers, 10, 11.
- Biederman, J., Petty, C. R., Clarke, A., Lomedico, A., & Faraone, S. V. (2011). Predictors of persistence of attention-deficit/hyperactivity disorder from childhood into adulthood: A prospective, longitudinal, controlled study. Biological Psychiatry, 69(6), 617–623.
- Polanczyk, G. V., de Lima, M. S., Horta, B. L., Biederman, J., & Rohde, L. A. (2007). The worldwide prevalence of attention-deficit/hyperactivity disorder: A systematic review and metaregression analysis. American Journal of Psychiatry, 164(6), 942–948.
- Thomas, R., Sanders, S., Doust, J., Beller, E., & Glasziou, P. (2015). Prevalence of attention-deficit/hyperactivity disorder: A systematic review and meta-analysis. Pediatrics, 135(4), e994–e1001.
- Sayal, K., Prasad, V., Daley, D., Ford, T., & Coghill, D. (2018). Attention-deficit/hyperactivity disorder in children and young people: Prevalence, care pathways, and service provision. The Lancet Psychiatry, 5(2), 175–186.
- Danielson, M. L., Bitsko, R. H., Ghandour, R. M., Holbrook, J. R., Kogan, M. D., & Blumberg, S. J. (2018). Prevalence of parent-reported attention-deficit/hyperactivity disorder diagnosis and associated treatment among U.S. children and adolescents, 2016. Journal of Clinical Child & Adolescent Psychology, 47(2), 199–212. Forrás megnyitása
Szinopszis
Országos prevalenciafelmérés a 2016-os National Survey of Children's Health adatai alapján: az ADHD-diagnózis és -kezelés gyakoriságát becsüli a 2–17 éves amerikai gyermekek körében. Eszerint a gyerekek 9,4%-a (mintegy 6,1 millió) kapott valaha ADHD-diagnózist, és 8,4%-uknál aktuálisan is fennállt a zavar. A diagnosztizált gyermekek közel kétharmada (62%) szedett gyógyszert, csaknem fele (46,7%) részesült viselkedésterápiában, csaknem negyedük (23%) viszont semmilyen kezelést sem kapott. - Centers for Disease Control and Prevention. (2020). Data and statistics about ADHD. https://www.cdc.gov/ncbddd/adhd/data.html
- Mahone, E. M., & Denckla, M. B. (2017). Attention-deficit/hyperactivity disorder: Historical overview, current controversies, and future directions. Current Opinion in Pediatrics, 29(4), 397–402.
- Song, P., Zha, M., Yang, Q., Zhang, Y., Rudan, I., & Theodoratou, E. (2021). The global epidemiology of attention-deficit/hyperactivity disorder in children and adolescents: A systematic review and meta-analysis. Journal of Global Health, 11, 04009. Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés, amely az ADHD afrikai gyermek- és serdülőkori prevalenciáját becsüli meg, 12 vizsgálat adatai alapján. A poolozott prevalencia 7,47%, ami az ADHD-t komoly közegészségügyi kérdésként pozícionálja a térségben. A zavar lényegesen gyakoribb fiúknál (10,60%), mint lányoknál (5,28%); mindkét nemnél a túlnyomóan figyelmetlen altípus (ADHD-I) a leggyakoribb. A szerzők a megelőzés és a kezelés fokozott figyelmét sürgetik. - Faraone, S. V., Banaschewski, T., Coghill, D., et al. (2023). The international consensus statement on attention-deficit/hyperactivity disorder prevalence and treatment. The Lancet Psychiatry, 10(1), 9–21.
- Visser, S. N., Danielson, M. L., Bitsko, R. H., Holbrook, J. R., Kogan, M. D., Ghandour, R. M., Perou, R., & Blumberg, S. J. (2014). Trends in parent-report of health care provider–diagnosed attention-deficit/hyperactivity disorder—United States, 2003–2011. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 53(1), 34–46.e2.
- Hinshaw, S. P., & Scheffler, R. M. (2014). ADHD: What everyone needs to know. Oxford University Press.
- Sciutto, M. J., & Eisenberg, M. (2007). Evaluating the evidence for ADHD: A bias against the null hypothesis? Clinical Psychology Review, 27(1), 56–68.
- Barkley, R. A. (2013). Taking charge of ADHD: The complete, authoritative guide for parents (3rd ed.). Guilford Press.
- Johnston, C., & Mash, E. J. (2001). Families of children with attention-deficit/hyperactivity disorder: Review and recommendations for future research. Clinical Child and Family Psychology Review, 4(3), 183–207.
- Mulqueen, J. M., Bartley, C. A., & Bloch, M. H. (2015). Meta-analysis: Parental interventions for preschool ADHD. Journal of Attention Disorders, 19(2), 118–124.
- Coates, J., Taylor, J. A., & Sayal, K. (2015). Parenting interventions for ADHD: A systematic literature review and meta-analysis. Journal of Attention Disorders, 19(10), 831–843.
- Babinski, D. E., & Sibley, M. H. (2022). Family-based treatments for attention-deficit/hyperactivity disorder: A review of family functioning outcomes in randomized controlled trials from 2010 to 2019. Journal of Marital and Family Therapy, 48(1), 83–106. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD-val élő gyerekek és serdülők családalapú kezeléseiről, 22 amerikai randomizált kontrollált vizsgálat (2010–2019) alapján, középpontban a családi működésre gyakorolt hatással. Három kezeléstípust azonosít: integrált szülő-gyermek programok, szülőfókuszú beavatkozások, valamint kiegészítő szülői bevonással járó gyermekkezelések. A szerzők szerint mindhárom típus jól megalapozott, a családi működést érdemben javító módszernek tekinthető, és örvendetes a korábban alulkutatott, sokféle populáció fokozott figyelembevétele. - Anastopoulos, A. D., Guevremont, D. C., Shelton, T. L., & DuPaul, G. J. (1992). Parenting stress among families of children with attention deficit hyperactivity disorder. Journal of Abnormal Child Psychology, 20(5), 503–520.
- Muñoz-Silva, A., et al. (2017). Child/adolescent ADHD and parenting stress: The mediating role of family impact and conduct problems. Frontiers in Psychology, 8, 2252. Forrás megnyitása
Szinopszis
Gyermek- és serdülőkori ADHD-val élő gyermekek (6–17 év) 126 édesanyját vizsgáló kutatás a szülői stressz hátteréről. A legerősebb előrejelzőnek a viselkedési problémák és a család társas életét érő negatív hatás bizonyult; mediációs elemzés szerint az ADHD és a szülői stressz közötti kapcsolatot épp e két tényező közvetíti, nem pedig a gyermek érzelmi nehézségei vagy az anya észlelt társas támogatottsága. A szerzők szerint a szülői stresszt csökkentő beavatkozások tervezésekor a gyermeki és a családi tényezőket egyaránt figyelembe kell venni. - Theule, J., Wiener, J., Tannock, R., & Jenkins, J. M. (2013). Parenting stress in families of children with ADHD: A meta-analysis. Journal of Emotional and Behavioral Disorders, 21(1), 3–17.
- Barkley, R. A. (2006). Attention-deficit hyperactivity disorder: A handbook for diagnosis and treatment (3rd ed.). Guilford Press.
- Biederman, J., & Faraone, S. V. (2005). Attention-deficit hyperactivity disorder. The Lancet, 366(9481), 237–248. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD-ról, amely a kórképet erősen örökletes, elsősorban iskoláskorú gyermekeket érintő, ám egyre gyakrabban felnőtteknél is felismert állapotként mutatja be. Pontos oka máig ismeretlen, a bizonyítékokon alapuló kezelésekre azonban jól reagál. - Hinshaw, S. P., & Scheffler, R. M. (2014). The ADHD explosion: Myths, medication, money, and today's push for performance. Oxford University Press.
- Singh, I. (2011). A disorder of anger and aggression: Children's perspectives on attention deficit/hyperactivity disorder in the UK. Social Science & Medicine, 73(6), 889–896. Forrás megnyitása
Szinopszis
Kvalitatív tanulmány, amely az ADHD-diagnózis társas és morális vonatkozásait vizsgálja több mint 150 brit gyermek nézőpontjából. A szerző bemutatja, hogyan formálja az állami iskolák agresszióval átitatott közege a diagnosztizált gyerekek önkontroll-nehézségeit, és hogy a gyermekek aktív morális szereplőként maguk is felhasználják az ADHD-viselkedést és a diagnózist. Ez egyszerre erősítheti és gyengítheti kognitív, viselkedéses és társas rezilienciájukat. A megállapítások egy összetett szociológiai diagnózismodell mellett érvelnek, amelynek a gyermekek mentális egészségét célzó szakpolitikában is helye van. - Visser, J., & Jehan, Z. (2009). ADHD: A scientific fact or a factual opinion? A critique of the veracity of Attention Deficit Hyperactivity Disorder. Emotional and Behavioural Difficulties, 14(2), 127–140.
- American Psychiatric Association. (1952). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (1st ed.). American Psychiatric Association.
- American Psychiatric Association. (1968). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (2nd ed.). American Psychiatric Association.
- American Psychiatric Association. (1980). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (3rd ed.). American Psychiatric Association.
- American Psychiatric Association. (1987). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (3rd ed., rev.). American Psychiatric Association.
- American Psychiatric Association. (1994). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (4th ed.). American Psychiatric Association.
- American Psychiatric Association. (2000). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (4th ed., text rev.). American Psychiatric Association.
- American Psychiatric Association. (2022). Diagnostic and statistical manual of mental disorders (5th ed., text rev.). American Psychiatric Publishing.
- Amerikai Pszichiátriai Társaság. (2024). A mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (5. kiadás, szövegrevízió). Oriold és Társai Kiadó.
- World Health Organization. (1967). International Classification of Diseases, 8th Revision (ICD-8). WHO.
- World Health Organization. (1977). International Classification of Diseases, 9th Revision (ICD-9). WHO.
- World Health Organization. (1992). The ICD-10 classification of mental and behavioural disorders. WHO.
- World Health Organization. (2018). International Classification of Diseases 11th Revision (ICD-11). WHO. Forrás megnyitása
Szinopszis
Az ICD-11 dimenzionális személyiségzavar-osztályozásába bekerült borderline mintázat empirikus vizsgálata 1 799 fős, általános populációs és klinikai mintán. A regressziós és tételszintű faktoranalízisek szerint a borderline kritériumok nem alkotnak önálló konstruktumot, hanem szétválaszthatatlanok a negatív affektivitástól, és nem javítják a személyiségzavar súlyosságának előrejelzését. A szerzők szerint a borderline mintázat nagyrészt fölösleges, sőt félrevezető, hacsak nem illesztik megfelelően a személyiségpatológia szerkezetébe. - Bradley, C. (1937). The behavior of children receiving benzedrine. American Journal of Psychiatry, 94(3), 577–585.
- MTA Cooperative Group. (1999). A 14-month randomized clinical trial of treatment strategies for attention-deficit/hyperactivity disorder. Archives of General Psychiatry, 56(12), 1073–1086.
- Volkow, N. D., & Swanson, J. M. (2003). Variables that affect the clinical use and abuse of methylphenidate in the treatment of ADHD. American Journal of Psychiatry, 160(11), 1909–1918.
- Staller, J., & Faraone, S. V. (2006). Attention-deficit hyperactivity disorder in girls: Epidemiology and management. CNS Drugs, 20(2), 107–123.
- Charach, A., & Fernandez, R. (2013). Enhancing ADHD medication adherence: Challenges and opportunities. Current Psychiatry Reports, 15(7), 371. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD gyógyszeres kezeléséhez való terápiahűségről. A szerzők szerint a hatékony és biztonságos gyógyszer az alapvető tünetek (figyelmetlenség, túlmozgásosság, impulzivitás) elsővonalbeli kezelése, sok fiatal mégis abbahagyja a szedést — gyakran a tapasztalt mellékhatások, illetve a kezeléshez fűződő negatív vélekedések és aggályok miatt. A kimenetel javítható, ha a szakember, a szülő és a fiatal közösen hoz döntést, és rendszeresen figyeli a hatékonyságot, a biztonságosságot és az újonnan jelentkező komorbid nehézségeket. - Thapar, A., Cooper, M., Eyre, O., & Langley, K. (2013). What have we learnt about the causes of attention-deficit/hyperactivity disorder? Journal of Child Psychology and Psychiatry, 54(1), 3–16. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD okairól, amely a genetikai és környezeti rizikófaktorokat veszi sorra. Fő megállapítása, hogy egyetlen tényező sem magyarázza önmagában a zavart: örökletes és nem örökletes hatások együttesen, egymással kölcsönhatásban érvényesülnek, és a genetikai rizikó jelentősen átfed más fejlődési zavarokkal, különösen az autizmus spektrum zavarral (ASD). A szerzők hangsúlyozzák, hogy a genetikai és környezeti magyarázatok szembeállítása téves, és a családi érintettség gyakran a szülőkre, testvérekre is kiterjed. - Zametkin, A. J., & Rapoport, J. L. (1987). Noradrenergic hypothesis of attention deficit disorder with hyperactivity: A critical review. In H. Y. Meltzer (Ed.), Psychopharmacology: The third generation of progress (pp. 837–842). Raven Press. Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD gyógyszeres kezeléséről terhesség és szoptatás idején. A szerzők szerint a stimulánsok terhességi alkalmazásáról rendelkezésre álló adatok összességében megnyugtatóak, bár a metilfenidát enyhén növelheti a szívfejlődési rendellenességek és a vetélés, az amfetaminok pedig a koraszülés és az alacsony születési súly kockázatát. A nem stimuláns szerek közül a bupropion tűnik a legbiztonságosabbnak, a hosszú távú idegrendszeri fejlődési hatásokról azonban szinte nincs adat. A kezelő orvosnak a tünetek súlyossága alapján kell mérlegelnie a terhesség alatti gyógyszerelést; ha szükséges, a metilfenidát előnyösebb, mivel mellette a szoptatás is lehetséges. - Crichton, A. (1798). An inquiry into the nature and origin of mental derangement. T. Cadell, Jr. & W. Davies.
- Still, G. F. (1902). The Goulstonian lectures on some abnormal psychical conditions in children. The Lancet, 159, 1008–1012; 1077–1082; 1163–1168.
- Strauss, A. A., & Lehtinen, L. E. (1947). Psychopathology and education of the brain-injured child. Grune & Stratton. Forrás megnyitása
Szinopszis
Klasszikus szakmunka, amely az agysérült (exogén) gyermek pszichopatológiai és pedagógiai vonatkozásait tárgyalja. A szerzők meghatározása szerint az agysérült gyermek a születése előtt, alatt vagy után szenvedett agyi sérülést vagy fertőzést, amelynek nyomán — neuromotoros tünetekkel vagy azok nélkül — az észlelés, a gondolkodás és az érzelmi viselkedés zavarai jelentkezhetnek. A mű ezekhez az eltérésekhez igazodó nevelési-oktatási megközelítést kínál. - Laufer, M. W., & Denhoff, E. (1957). Hyperkinetic behavior syndrome in children. The Journal of Pediatrics, 50(4), 463–474.
- Wender, P. H. (1971). Minimal brain dysfunction in children. Wiley.
- Douglas, V. I. (1972). Stop, look and listen: The problem of sustained attention and impulse control in hyperactive and normal children. Canadian Journal of Behavioural Science, 4(4), 259–282.
- Weiss, G., & Hechtman, L. T. (1993). Hyperactive children grown up (2nd ed.). Guilford Press.
- Rafalovich, A. (2001). The conceptual history of attention deficit hyperactivity disorder. Deviant Behavior, 22(2), 93–115.
- Conrad, P., & Bergey, M. (2014). The impending globalization of ADHD. Social Science & Medicine, 122, 31–43.
- Hinshaw, S. P., & Ellison, K. (2016). ADHD: What everyone needs to know. Oxford University Press.
- Challman, T. D., & Lipsky, J. J. (2000). Methylphenidate: Its pharmacology and uses. Mayo Clinic Proceedings, 75(7), 711–721.
- Singh, I. (2008). Beyond polemics: Science and ethics of ADHD. Nature Reviews Neuroscience, 9(12), 957–964.
- Taylor, E. (1994). Syndromes of attention deficit and overactivity. In M. Rutter, E. Taylor, & L. Hersov (Eds.), Child and Adolescent Psychiatry (3rd ed., pp. 285–307). Blackwell.
- Taylor, E., & Sonuga-Barke, E. (2008). Disorders of attention and activity. In M. Rutter, D. Bishop, D. Pine, S. Scott, J. Stevenson, E. Taylor, & A. Thapar (Eds.), Rutter's child and adolescent psychiatry (5th ed., pp. 521–542). Blackwell. Forrás megnyitása
Szinopszis
Történeti áttekintés az ADHD elnevezéseinek és definícióinak alakulásáról a 20. század eleji „morális kontroll zavartól” a „minimális agyi diszfunkción” át a mai ADHD-meghatározásig. A szerző rávilágít, hogy a szindróma nem újkeletű: az érintettek viselkedése évszázadok óta hasonló, csak a diagnosztikai címkék változtak a kulturális, orvosi és tudományos felfedezések nyomán. Állandó elem, hogy az állapotot kezdettől biológiai eredetűnek tekintették. - Barkley, R. A. (1997). ADHD and the nature of self-control. Guilford Press.
- Barkley, R. A. (2015). Attention-deficit hyperactivity disorder: A handbook for diagnosis and treatment (4th ed.). Guilford Press. (A publikáció egyes részei elérhetők magyarul más Barkley-könyvekben.)
- Banaschewski, T., & Rohde, L. A. (2010). Phenomenology. In T. Banaschewski, D. Coghill, & A. Zuddas (Eds.), Attention-Deficit Hyperactivity Disorder and Hyperkinetic Disorder (pp. 5–18). Oxford University Press.
- Coghill, D., & Sonuga-Barke, E. J. S. (2012). Annual research review: Categories versus dimensions in the classification and conceptualisation of child and adolescent mental disorders – implications of recent empirical study. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 53(5), 469–489.
- Thapar, A., Cooper, M., & Rutter, M. (2017). Neurodevelopmental disorders. The Lancet Psychiatry, 4(4), 339–346. Forrás megnyitása
Szinopszis
Több mint 20 évig követett svéd születési kohorsz (16 440 gyermek, közülük 1 197-nél alakult ki idegrendszeri fejlődési zavar) vizsgálata, amely a korai életszakasz kockázati tényezőit és biomarkereit kapcsolja össze a későbbi diagnózissal. A fertőzések, antibiotikum-használat, stressz, prenatális tényezők, valamint a csecsemőkori mikrobiom és anyagcsere-jellemzők összefüggést mutattak az értelmi fogyatékosság, beszédzavar, ADHD és autizmus kialakulásával. A szerzők szerint immunszabályozási és anyagcsere-zavarok állhatnak a háttérben, ami megalapozhatja a korai előrejelzést és beavatkozást. - Singh, I. (2013). Not robots: children's perspectives on authenticity, moral agency and stimulant drug treatments. Journal of Medical Ethics, 39(6), 359–366.
- Harwood, V. (2010). Diagnosing "disorderly" children: A critique of behavior disorders. Routledge.
- Conrad, P. (2007). The medicalization of society: On the transformation of human conditions into treatable disorders. Johns Hopkins University Press.
- Rose, N. (2007). The politics of life itself: Biomedicine, power, and subjectivity in the twenty-first century. Princeton University Press.
- Timimi, S., & Taylor, E. (2004). ADHD is best understood as a cultural construct. British Journal of Psychiatry, 184(1), 8–9. https://doi.org/10.1192/bjp.184.1.8 Forrás megnyitása
Szinopszis
Vitairat, amely szerint az ADHD leginkább kulturális konstruktumként értelmezhető. A szerzők szerint a tünetek növekvő gyermekkori diagnosztizálása és gyógyszeres kezelése társadalmi-kulturális tényezőkkel függ össze, nem pusztán biológiai zavarként ragadható meg. Felhívják a figyelmet a túl- és aluldiagnosztizálás, valamint a hosszú távú kimenetek körüli vitákra. - Timimi, S. (2010). A critique of the international consensus statement on ADHD. Clinical Child and Family Psychology Review, 13(1), 1–16. https://doi.org/10.1023/b:ccfp.0000020192.49298.7a
- Rafalovich, A. (2004). Framing ADHD children: A critical examination of the history, discourse, and everyday experience of attention deficit/hyperactivity disorder. Sociology of Health & Illness, 26(3), 301–329. https://doi.org/10.1111/j.1467-9566.2004.00393.x Forrás megnyitása
Szinopszis
Narratív megközelítésű kvalitatív vizsgálat arról, hogyan élik meg a férfiak párjuk várandósságvesztését Észak-Írországban. A szerzők önsegítő csoportokban végzett megfigyelésre, 14 érintett apával készült mélyinterjúra, valamint 32 szülésznő és nővér megkérdezésére építenek. A visszatérő témák között megjelenik az önvád, az identitásvesztés, valamint a kényszer, hogy a férfiak erősnek mutatkozzanak és elrejtsék gyászukat. A tanulmány cáfolja azt a feltételezést, hogy a férfiaknak csupán támogató szerep jut, és sürgeti veszteségük gyászként való elismerését az egészségügyi ellátásban és a tágabb közösségben. - Lloyd, G., Stead, J., & Cohen, D. (2006). Critical new perspectives on ADHD. Routledge.
- Mayes, R., Bagwell, C., & Erkulwater, J. (2009). ADHD and the rise of American mental illness. Oxford University Press.
- Brinkmann, S. (2016). Diagnostic cultures: A cultural approach to the pathologization of modern life. Routledge.
- Mulraney, M., Arrondo, G., Musullulu, H., Iturmendi-Sabater, I., Cortese, S., Westwood, S. J., Donno, F., Banaschewski, T., Simonoff, E., Zuddas, A., Döpfner, M., Hinshaw, S. P., & Coghill, D. (2022). Systematic Review and Meta-analysis: Screening Tools for Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder in Children and Adolescents. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 61(8), 982–996. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2021.11.031 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés, amely gyermekek és serdülők ADHD-szűrésére használt eszközök diagnosztikai pontosságát vizsgálja, 75 vizsgálat és 41 szűrőeszköz adatai alapján. A kombinált tünetpontszámmal dolgozó eszközök összesített pontossága jó (AUC = 0,82), ám ez erősen ingadozott a kitöltő személye és a vizsgált populáció szerint. A szerzők kulcsmegállapítása, hogy egyetlen kitöltő által végzett egyetlen mérés sem éri el az elfogadható szenzitivitás és specificitás küszöbét, ezért önmagában nem alkalmas sem klinikai döntéshez, sem populációs szűréshez. - Sciberras, E., Mulraney, M., Silva, D., & Coghill, D. (2017). Prenatal risk factors and the etiology of ADHD—Review of existing evidence. Current Psychiatry Reports, 19(1), Article 1. https://doi.org/10.1007/s11920-017-0753-2 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD prenatális kockázati tényezőiről. Bár az ADHD erősen öröklődő, a varianciia becsült 10-40%-áért környezeti hatások felelnek, így régóta vizsgálják a méhen belüli környezet (pl. koraszülöttség, az anya terhesség alatti dohányzása) szerepét. Az elmúlt évek epidemiológiai és adatösszekapcsolásos vizsgálatai a genetikai és családi zavaró tényezőket is figyelembe véve azt mutatják, hogy egyetlen prenatális tényező sem igazolható ok-okozati tényezőként — minél szigorúbb a kutatási elrendezés, annál kevésbé támasztja alá az összefüggést. - Lebowitz, M. S. (2016). Stigmatization of ADHD: A developmental review. Journal of Attention Disorders, 20(3), 199–205. https://doi.org/10.1177/1087054712475211 Forrás megnyitása
Szinopszis
Fejlődéslélektani áttekintés az ADHD-val élők megbélyegzéséről, az érintett és a megítélő életkorát egyaránt figyelembe véve. Reprezentatív felmérések, kísérletek és kvalitatív vizsgálatok egybehangzóan azt mutatják, hogy az ADHD-tünetekkel élők minden életkorban jelentős stigmatizációval szembesülnek. Bár a gyermekek és serdülők attitűdjei részben eltérnek a felnőttekétől, a negatív megítélés a fejlődés minden szakaszában jelen van. - Bisset, M., Winter, L., Middeldorp, C. M., Coghill, D., Zendarski, N., Bellgrove, M. A., & Sciberras, E. (2022). Recent Attitudes toward ADHD in the Broader Community: A Systematic Review. Journal of Attention Disorders, 26(4), 537–548. https://doi.org/10.1177/10870547211003671 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés, amely tíz vizsgálat alapján mutatja be, hogyan viszonyul a tágabb közösség az ADHD-hoz hét országban. A lakossági minták tudásszintje változó volt, és gyakran jelentek meg negatív vélekedések: az ADHD túldiagnosztizáltsága, a gyógyszeres kezelés elutasítása, az érintettek rossz viselkedésének feltételezése, valamint a tőlük való társas távolságtartás igénye. A szerzők szerint a célzott mentálhigiénés ismeretterjesztés javíthatna a közösség ADHD-val kapcsolatos attitűdjein. - Youssef, M. K., Hutchinson, G., & Youssef, F. F. (2015). Knowledge of and attitudes toward ADHD among teachers: Insights from a Caribbean nation. SAGE Open, 5(1), 1-8. https://doi.org/10.1177/2158244014566761 Forrás megnyitása
Szinopszis
Kérdőíves vizsgálat arról, mennyit tudnak és hogyan vélekednek a pedagógusok az ADHD-ról Trinidad és Tobagóban. A 277 válaszadó tanár ismeretszintje alacsony volt (átlag 12,6/26 pont), ám a posztgraduális képzés, a továbbképzés és az ADHD-s gyermekkel szerzett korábbi tanítási tapasztalat egyaránt javította a tudást. Az attitűdök általában pozitívnak bizonyultak, a többség mégis úgy vélte, hogy az ADHD-s gyermekek oktatása szakképzett tanárokra tartozik. A szerzők szerint célzott pedagógus-továbbképzésre van szükség az ADHD felismerése és kezelése terén. - Visser, M. J., Peters, R. M. H., & Luman, M. (2025). Unmet Needs of Children and Young Adults With ADHD: Insights From Key Stakeholders on Priorities for Stigma Reduction. Journal of Attention Disorders, 29(3), 195–206. https://doi.org/10.1177/10870547241297876 Forrás megnyitása
Szinopszis
Fókuszcsoportos kvalitatív kutatás, amely fiatal felnőttek, szülők, pedagógusok és szakemberek nézőpontjából tárja fel az ADHD-val élő gyermekek és fiatalok kielégítetlen szükségleteit Hollandiában, a stigma csökkentésének összefüggésében. Három fő hiányterületet azonosít: az ADHD ismeretének és megértésének hiánya, a személyre szabott oktatási és ellátási megközelítések elégtelensége, valamint a megbízható információhoz és támogatáshoz való korlátozott hozzáférés. A szerzők szerint az ADHD-t összetett biopszichoszociális állapotként kell kezelni, és a stigmaoldó beavatkozásoknak többszintű stratégiákra, az érintettek bevonására és az erősségek elismerésére kell épülniük. - Werling, A. M., Kuzhippallil, S., Emery, S., Walitza, S., & Drechsler, R. (2022). Problematic use of digital media in children and adolescents with a diagnosis of attention-deficit/hyperactivity disorder compared to controls. A meta-analysis. Journal of Behavioral Addictions, 11(2), 305–325. https://doi.org/10.1556/2006.2022.00007 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés arról, hogy az ADHD-val élő gyermekek és serdülők gyakrabban érintettek-e a digitális médiumok és különösen az internet problémás használatában. A 14 vizsgálatot (összesen 2 488 résztvevő) felölelő elemzés szerint az ADHD-csoportban súlyosabb a problémás használat, mint az ADHD nélküli, nem klinikai kontrolloknál — függetlenül attól, hogy önbevallás vagy szülői megítélés alapján mérték. A más pszichés zavarral küzdő klinikai kontrollokkal való összevetéshez a vizsgálatok száma még nem elegendő. - Boer, M., Stevens, G., Finkenauer, C., & van den Eijnden, R. (2020). Attention deficit hyperactivity disorder-symptoms, social media use intensity, and social media use problems in adolescents: Investigating directionality. Child Development, 91(4), e853–e865. https://doi.org/10.1111/cdev.13334 Forrás megnyitása
Szinopszis
Boer és munkatársai három hullámú longitudinális vizsgálata (n=543, 11-15 éves holland serdülők) azt a kérdést járja körül, hogy a közösségimédia-használat melyik formája függ össze az ADHD-tünetekkel, és milyen irányban. Az eredmények egyirányú kapcsolatot mutatnak: a függőségszerű, problémás használat idővel fokozta az ADHD-tüneteket, a használat puszta intenzitása viszont nem. A serdülők tüneteit tehát a használat problémás jellege, nem a mennyisége befolyásolja károsan. - Thorell, L. B., Burén, J., Ström Wiman, J., Sandberg, D., & Nutley, S. B. (2024). Longitudinal associations between digital media use and ADHD symptoms in children and adolescents: A systematic literature review. European Child & Adolescent Psychiatry, 33(8), 2503–2526. https://doi.org/10.1007/s00787-022-02130-3 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus szakirodalmi áttekintés 28 longitudinális vizsgálatról, amely a digitális médiahasználat (játék és közösségi média) és a gyermek- és serdülőkori ADHD-tünetek kapcsolatát elemzi. Az eredmények kölcsönös összefüggést mutatnak: az ADHD-tünetekkel élő gyermekek fogékonyabbak a problémás médiahasználat kialakulására, ugyanakkor a digitális média is hozzájárul a későbbi tünetek erősödéséhez — részben közvetetten, az alvásra és a társas kapcsolatokra gyakorolt hatásán keresztül. Az összefüggés következetesebb a problémás használat, mint a puszta képernyőidő esetében. - Koncz, P., Demetrovics, Z., Takacs, Z. K., Griffiths, M. D., Nagy, T., & Király, O. (2023). The emerging evidence on the association between symptoms of ADHD and gaming disorder: A systematic review and meta-analysis. Clinical Psychology Review, 106, 102343. https://doi.org/10.1016/j.cpr.2023.102343 Forrás megnyitása
Szinopszis
A játékfüggőség (gaming disorder) és az ADHD közti kapcsolatot vizsgáló kutatások első kvantitatív szintézise. A szisztematikus áttekintés és metaelemzés közepes erősségű összefüggést talált a játékfüggőség és az ADHD-tünetek súlyossága között, mind a figyelemzavar, mind a hiperaktivitás vonatkozásában; az ADHD-val élők körében jelentősen súlyosabb játékfüggőségi tünetek mutatkoztak, és fordítva. A szerzők szerint a játékfüggőséggel küzdőknél indokolt az ADHD-szűrés, az ADHD-val élőket pedig érdemes figyelmeztetni fokozott veszélyeztetettségükre. - Dullur, P., Krishnan, V., & Diaz, A. M. (2021). A systematic review on the intersection of attention-deficit hyperactivity disorder and gaming disorder. Journal of Psychiatric Research, 133, 212–222. https://doi.org/10.1016/j.jpsychires.2020.12.026 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés a videojáték-függőség (gaming disorder) és az ADHD kapcsolatáról, 29 vizsgálat (több mint 56 000 résztvevő) adatainak összegzésével. Az ADHD tünetei következetesen együtt járnak a játékfüggőséggel, legerősebben a figyelmetlenség dimenziója mutat összefüggést. A kapcsolat iránya egyelőre tisztázatlan, de a szerzők javasolják, hogy a játékfüggőség kivizsgálásakor rutinszerűen szűrjenek ADHD-ra is. - Bioulac, S., Arfi, L., & Bouvard, M. P. (2008). Attention deficit/hyperactivity disorder and video games: A comparative study of hyperactive and control children. European Psychiatry, 23(2), 134–141. https://doi.org/10.1016/j.eurpsy.2007.11.002 Forrás megnyitása
Szinopszis
Összehasonlító vizsgálat, amely 29 ADHD-s és 21 kontrollgyermek videójátékozási szokásait elemezte a 6–16 éves korosztályban, kérdőíves és viselkedéses mérőeszközökkel. A játék gyakoriságában és időtartamában nem mutatkozott különbség a két csoport között, a problémás játékhasználatot mérő skálán azonban igen: tíz ADHD-s gyermek ért el kóros értéket, miközben a kontrollok közül egy sem. A szerzők szerint az ADHD-s gyermekek egy alcsoportja — különösen a súlyosabb tünetűek — fokozottan veszélyeztetett a videójáték-függőség kialakulására. - Weiss, M. D., Baer, S., Allan, B. A., Saran, K., & Schibuk, H. (2011). The screens culture: Impact on ADHD. ADHD Attention Deficit and Hyperactivity Disorders, 3(4), 327–334. https://doi.org/10.1007/s12402-011-0065-z Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány arról, hogyan növeli az ADHD az internet- és játékfüggőség kockázatát gyermekeknél. A szerzők szerint nem a képernyő előtt töltött idő, hanem maga a függőség korrelál legjobban a pszichopatológiával, az ADHD súlyossága pedig egyenes arányban áll a használat mértékével. Az ADHD-s gyerekek különösen sérülékenyek a rövid, azonnali jutalmat kínáló játékokra, amelyek tovább erősíthetik a tüneteket; a hatékony kezelésre azonban egyelőre nincs empirikus bizonyíték. - Septier, M., Stordeur, C., Zhang, J., Delorme, R., & Cortese, S. (2019). Association between suicidal spectrum behaviors and Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder: A systematic review and meta-analysis. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 103, 109–118. https://doi.org/10.1016/j.neubiorev.2019.05.022 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az ADHD és az öngyilkossági spektrum viselkedéseinek kapcsolatát vizsgáló első metaelemzés, 57 tanulmány adatai alapján. Az ADHD szignifikánsan együtt jár az öngyilkossági kísérlettel (OR 2,37), az öngyilkossági gondolatokkal (3,53), a tervekkel (4,54) és a befejezett öngyilkossággal (6,69); az összefüggés a zavaró tényezők kiszűrése után is fennmaradt. A szerzők szerint e kapcsolat ismerete hozzájárulhat az öngyilkos viselkedés hatékonyabb megelőzéséhez. - Garas, P., Takács, Z. K., & Balázs, J. (2025). Longitudinal suicide risk in children and adolescents with attention deficit and hyperactivity disorder: A systematic review and meta-analysis. Brain and Behavior, 15(6), e70618. https://doi.org/10.1002/brb3.70618 Forrás megnyitása
Szinopszis
Longitudinális vizsgálatok szisztematikus áttekintése és metaelemzése arról, hogy az ADHD-val élő gyermekek és serdülők körében hosszú távon emelkedett-e az öngyilkos viselkedés kockázata. Kilenc tanulmány adatai alapján az ADHD szignifikánsan, kis-közepes mértékben együtt jár a fokozott szuicid kockázattal (esélyhányados 3,3 az össz-szuicidalitásra). Az összefüggés ugyanakkor heterogén és összetett: az ADHD altípusa, az életkor, a nem, a komorbiditások és a szociális tényezők egyaránt befolyásolják. - Hinshaw, S. P., Owens, E. B., Zalecki, C., Huggins, S. P., Montenegro-Nevado, A. J., Schrodek, E., & Swanson, E. N. (2012). Prospective follow-up of girls with attention-deficit/hyperactivity disorder into early adulthood: Continuing impairment includes elevated risk for suicide attempts and self-injury. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 80(6), 1041–1051. https://doi.org/10.1037/a0029451 Forrás megnyitása
Szinopszis
Tízéves prospektív követéses vizsgálat, amely gyermekkorban (6–12 évesen) ADHD-val diagnosztizált lányok korai felnőttkori kimeneteit követte nyomon egy illesztett kontrollcsoporthoz képest. Felnőttként a résztvevők továbbra is súlyosabb tünet- és komorbiditási terhet, valamint kifejezettebb funkcionális károsodást mutattak, és lényegesen magasabb volt körükben az öngyilkossági kísérletek és az önsértés aránya — különösen a kombinált altípusnál. A szerzők szerint a gyermekkori ADHD a tünetektől a komoly önsértés kockázatáig terjedő, tartós érintettséget hagy maga után. - Beauchaine, T. P., Hinshaw, S. P., & Bridge, J. A. (2019). Nonsuicidal self-injury and suicidal behaviors in girls: The case for targeted prevention in preadolescence. Clinical Psychological Science, 7(4), 643–667. https://doi.org/10.1177/2167702618818474 Forrás megnyitása
Szinopszis
Tanulmány a kamaszkor előtti, célzott prevenció szükségességéről a nem-szuicidális önsértés (NSSI) és a szuicidális viselkedés terén lányoknál. Az NSSI a kamaszok 15-20%-át érinti, aránytalanul a lányokat, és erősen előrejelzi a későbbi öngyilkossági kísérleteket; sok lány már 10 éves kor előtt elkezdi. A szerzők szerint az ADHD-val élő, egyúttal bántalmazást elszenvedő kamaszkor előtti lányok kiemelten veszélyeztetettek, és e két tényező együttese elég erős ahhoz, hogy célzott megelőzést indokoljon — a meglévő beavatkozások pedig már a tünetek megjelenése előtt módosítják a sérülékenység neurobiológiai jelzőit. - Richmond, J. S., Berlin, J. S., Fishkind, A. B., Holloman, G. H., Jr., Zeller, S. L., Wilson, M. P., Rifai, M. A., & Ng, A. T. (2012). Verbal de-escalation of the agitated patient: Consensus statement of the American Association for Emergency Psychiatry Project BETA De-escalation Workgroup. Western Journal of Emergency Medicine, 13(1), 17–25. https://doi.org/10.5811/westjem.2011.9.6864 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szakmai konszenzusnyilatkozat az agitált, akut viselkedési krízisben lévő beteg verbális megnyugtatásáról (de-eszkaláció), a kényszerítő eszközök — rögzítés, kényszergyógyszerelés — helyett. A szerzők egy háromlépéses megközelítést írnak le: a beteg verbális bevonása, az együttműködő kapcsolat kialakítása, majd az agitált állapotból való fokozatos kivezetése. A módszer négy fő célja a biztonság megőrzése, a beteg érzelmi kontrolljának visszanyerése, a rögzítés és a feszültséget tovább fokozó kényszerbeavatkozások elkerülése. A gyakorlati útmutatást a „de-eszkaláció 10 területe" keretrendszer foglalja össze. - Barterian, J. A., Arnold, L. E., Brown, N. V., Farmer, C. A., Williams, C., Findling, R. L., Kolko, D. J., Bukstein, O. G., Molina, B. S. G., Townsend, L., & Aman, M. G. (2017). Clinical implications from the Treatment of Severe Childhood Aggression (TOSCA) Study: A re-analysis and integration of findings. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 56(12), 1026–1033. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2017.09.426 Forrás megnyitása
Szinopszis
Újraelemzés a TOSCA-vizsgálat adataiból, amely a súlyos gyermekkori agresszió kezelését vizsgálta stimuláns gyógyszer és szülőtréning mellé adott riszperidonnal. A szerzők négy döntési kritériumot tesztelnek arra, mikor érdemes a kezelést antipszichotikummal kiegészíteni. Megállapításuk szerint a riszperidon hozzáadása leginkább azoknál a gyermekeknél hoz érdemi javulást, akik a stimuláns és szülőtréning három hete után sem érték el a kívánt szintű tüneti enyhülést; máskülönben javasolt az antipszichotikum bevezetését legalább egy hónappal elhalasztani. - Lenzi, F., Cortese, S., Harris, J., & Masi, G. (2018). Pharmacotherapy of emotional dysregulation in adults with ADHD: A systematic review and meta-analysis. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 84, 359–367. https://doi.org/10.1016/j.neubiorev.2017.08.010 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés 21 kettős vak, randomizált kontrollált vizsgálat alapján arról, hogyan hatnak az ADHD gyógyszerei a felnőttek érzelmi diszregulációjára — amely az ADHD-s felnőttek akár 70%-át érinti, és jelentősen rontja a pszichoszociális kimeneteket. A metilfenidát, az atomoxetin és a liszdexamfetamin kis–közepes hatást mutatott. A szerzők szerint a gyógyszerek bár hatékonyak az ADHD alaptüneteire, kevésbé hatnak az érzelmi diszreguláció hátterében álló folyamatokra, így további gyógyszeres és nem gyógyszeres megközelítések kutatása indokolt. - Faraone, S. V., Rostain, A. L., Blader, J., Busch, B., Childress, A. C., Connor, D. F., & Newcorn, J. H. (2019). Practitioner review: Emotional dysregulation in attention-deficit/hyperactivity disorder – implications for clinical recognition and intervention. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 60(2), 133–150. https://doi.org/10.1111/jcpp.12899 Forrás megnyitása
Szinopszis
Gyakorlati áttekintő tanulmány az érzelmi diszreguláció szerepéről az ADHD-ban. A szerzők a fogalmi és mérési kérdéseket, valamint az érzelmi tünetek ADHD-specifikusságát vizsgálják, és amellett érvelnek, hogy az érzelmi impulzivitás és a hiányos érzelmi önszabályozás akár az ADHD alaptünetei is lehetnek. Megállapítják, hogy ezek a tünetek gyakoriak, tartósak és klinikailag jelentős nehézségeket okoznak, ám hiányzik a hangulatzavaroktól elkülönítő, egységes mérőeszköz és definíció. - Hoza, B., Gerdes, A. C., Mrug, S., Hinshaw, S. P., Bukowski, W. M., Gold, J. A., Arnold, L. E., Abikoff, H. B., Conners, C. K., Elliott, G. R., Greenhill, L. L., Hechtman, L., Jensen, P. S., Kraemer, H. C., March, J. S., Newcorn, J. H., Severe, J. B., Swanson, J. M., Vitiello, B., … Wigal, T. (2005). Peer-assessed outcomes in the Multimodal Treatment Study of Children with Attention Deficit Hyperactivity Disorder. Journal of Clinical Child and Adolescent Psychology, 34(1), 74–86. https://doi.org/10.1207/s15374424jccp3401_7 Forrás megnyitása
Szinopszis
A gyermekkori ADHD multimodális kezelését vizsgáló MTA-tanulmány részeredménye: 285 ADHD-s gyermek kortárskapcsolati kimeneteit vizsgálták a 14 hónapos kezelés végén, osztálytársaik szociometriai értékelése alapján. A négy kezelési forma között alig mutatkozott különbség; a csekély előny a gyógyszeres kezelést tartalmazó megközelítéseknek kedvezett. A gyermekek kortárskapcsolatai azonban minden csoportban tartósan jelentősen sérültek maradtak az osztálytársakhoz képest. - de Boo, G. M., & Prins, P. J. M. (2007). Social incompetence in children with ADHD: Possible moderators and mediators in social-skills training. Clinical Psychology Review, 27(1), 78–97. https://doi.org/10.1016/j.cpr.2006.03.006 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD-val élő gyermekek szociáliskészség-tréningjéről (SST). A szerzők négy kísérletes tréningprogramot elemeznek, és sorra veszik a hatékonyság lehetséges közvetítő tényezőit (szociális-kognitív készségek, nevelési stílus, a gyógyszeres tünetcsökkentés) és moderátorait (altípus, komorbiditás, nem, életkor). Következtetésük szerint — bár a bizonyítékok töredezettek — már elegendő tudás áll rendelkezésre ahhoz, hogy a tréninget az ADHD-s gyermekek sajátos szükségleteihez igazítsák. - Gardner, D. M., & Gerdes, A. C. (2015). A review of peer relationships and friendships in youth with ADHD. Journal of Attention Disorders, 19(10), 844–855. https://doi.org/10.1177/1087054713501552 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD-val élő gyermekek és serdülők kortárskapcsolatairól és barátságairól. A szerzők összefoglalják, milyen nehézségek és konkrét szociáliskészség-deficitek jellemzik e fiatalokat a kortársközösségben, majd számba veszik a jelenlegi szociáliskészség- és barátságfejlesztő beavatkozási programokat. A munka a további kutatási irányokat is kijelöli. - Mikami, A. Y., Smit, S., & Khalis, A. (2017). Social skills training and ADHD—What works? Current Psychiatry Reports, 19(12), 93. https://doi.org/10.1007/s11920-017-0850-2 Forrás megnyitása
Szinopszis
Társas készségek fejlesztését (SST) áttekintő tanulmány ADHD-val élő gyermekek és serdülők esetében, akiknél a kortárs kapcsolati nehézségek gyakoriak és a későbbi beilleszkedési problémákat súlyosbítják. A hagyományos, rendelői keretben végzett tréningek hatékonysága korlátozott. A szerzők szerint az eredményesség két irányban javítható: egyrészt a kívánt viselkedés valós kortárs helyzetekben, a teljesítés pillanatában adott megerősítéssel és visszajelzéssel, másrészt a kortársak elfogadóbb, befogadóbb hozzáállásának alakításával. - Willis, D., Siceloff, E. R., Morse, M., Neger, E., & Flory, K. (2019). Stand-alone social skills training for youth with ADHD: A systematic review. Clinical Child and Family Psychology Review, 22(3), 348–366. https://doi.org/10.1007/s10567-019-00291-3 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés az ADHD-val élő gyermekek és fiatalok önálló szociáliskészség-tréningjéről (SST). Az ADHD gyakran jár a kortárskapcsolatokat érintő szociális nehézségekkel, ezért fontos kérdés, hogy az önmagában — más beavatkozásoktól függetlenül — alkalmazott SST mennyire hatékony. A szerzők az egyes vizsgálatok módszertani megbízhatóságát is értékelik, feltárják a szakirodalom erősségeit és gyengeségeit, és összegyűjtik a hatékony tréning „kulcsösszetevőit", gyakorlati támpontot nyújtva a szakembereknek. - Morris, S., Sheen, J., Ling, M., Foley, D., & Sciberras, E. (2021). Interventions for adolescents with ADHD to improve peer social functioning: A systematic review and meta-analysis. Journal of Attention Disorders, 25(10), 1479–1496. https://doi.org/10.1177/1087054720906514 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés a serdülő ADHD-s fiatalok (10–18 év) kortárs kapcsolati működését célzó, nem gyógyszeres beavatkozásokról. A négy randomizált vizsgálat összesítése sem szülői, sem pedagógusi megítélés alapján nem mutatott ki javulást a kontrollcsoporthoz képest; némi előrelépés csak a nem randomizált vizsgálatokban, szülői beszámolóban jelentkezett. A szerzők szerint kevés a bizonyíték a jelenlegi módszerek hatékonyságára, és a fejlődési szempontból releváns célpontok pontosabb meghatározása vezethetne eredményesebb beavatkozásokhoz. - Spender, K., Chen, Y.-W. R., Wilkes-Gillan, S., Parsons, L., Cantrill, A., Simon, M., Garcia, A., & Cordier, R. (2023). The friendships of children and youth with attention-deficit hyperactivity disorder: A systematic review. PLOS ONE, 18(8), e0289539. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0289539 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés 24 vizsgálat (1 509 ADHD-s és 1 197 tipikusan fejlődő gyermek) alapján arról, hogyan alakulnak az ADHD-val élő gyermekek és fiatalok baráti kapcsolatai. Az ADHD-s gyermekeknek szignifikánsan kevesebb barátjuk van, kapcsolataik gyengébb minőségűek, és a baráti interakcióik is nehezebbek. A barátság és a szociális-érzelmi jóllét, illetve a mentális egészség összefüggéséről ellentmondásos eredmények születtek, így ezt — a kevés hosszmetszeti vizsgálat miatt — további kutatásoknak kell tisztáznia. - Stern, A., Agnew-Blais, J., Danese, A., Fisher, H. L., Jaffee, S. R., Matthews, T., Polanczyk, G. V., & Arseneault, L. (2018). Associations between abuse/neglect and ADHD from childhood to young adulthood: A prospective nationally-representative twin study. Child Abuse & Neglect, 81, 274–285. https://doi.org/10.1016/j.chiabu.2018.04.025 Forrás megnyitása
Szinopszis
Trauma- és ADHD-kutatás, amely egy 2 232 brit ikerpárt követő, országosan reprezentatív longitudinális vizsgálat adataira épül, és a bántalmazás/elhanyagolás és az ADHD gyermek- és fiatal felnőttkori összefüggéseit elemzi. Az erős kapcsolat elsősorban a komorbid magatartászavarral küzdő gyermekeknél jelentkezett, és az ok-okozati irány fordítottnak bizonyult: a gyermekkori ADHD jelezte előre a későbbi bántalmazást, nem fordítva. A szerzők szerint a zavaró viselkedés hosszú távon növeli a bántalmazás kockázatát, ezért az ADHD-val — különösen komorbid magatartászavarral — élők ellátásában erre fokozottan figyelni kell. - Clayton, K., Lee, J. B., Cheung, K., Theule, J., & Henrikson, B. (2018). Quantifying the relationship between attention-deficit/hyperactivity disorder and experiences of child maltreatment: A meta-analysis. Child Abuse Review, 27(5), 361–377. https://doi.org/10.1002/car.2530 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés (18 vizsgálat alapján) az ADHD és a gyermekkori bántalmazás, illetve elhanyagolás kapcsolatáról. Az ADHD-val élők esélye jelentősen magasabb arra, hogy gyermekkorukban bántalmazás érte őket (esélyhányados = 2,39), és az ADHD-tünetek erőssége is összefügg a bántalmazási tapasztalatokkal. A szerzők szerint a szakembereknek mindkét irányból érdemes éberen figyelniük erre a kockázatra. - Briscoe-Smith, A. M., & Hinshaw, S. P. (2006). Linkages between child abuse and attention-deficit/hyperactivity disorder in girls: Behavioral and social correlates. Child Abuse & Neglect, 30(11), 1239–1255. https://doi.org/10.1016/j.chiabu.2006.04.008 Forrás megnyitása
Szinopszis
Empirikus vizsgálat arról, hogy az ADHD-val élő lányok körében gyakoribb-e a bántalmazás előzménye. A 6–12 éves lányok mintájában (140 ADHD, 88 kontroll) a dokumentált fizikai és szexuális bántalmazás aránya szignifikánsan magasabb volt az ADHD-csoportban (14,3% vs. 4,5%), főként a kombinált altípusnál. A bántalmazott alcsoportot kifelé irányuló (externalizáló) viselkedés és kortárs-elutasítás jellemezte, ami felveti a traumatikus bántalmazás kiváltó vagy súlyosbító szerepét egyes ADHD-s gyermekeknél. - Ouyang, L., Fang, X., Mercy, J., Perou, R., & Grosse, S. D. (2008). Attention-deficit/hyperactivity disorder symptoms and child maltreatment: A population-based study. The Journal of Pediatrics, 153(6), 851–856. https://doi.org/10.1016/j.jpeds.2008.06.002 Forrás megnyitása
Szinopszis
Populációs alapú vizsgálat (több mint 14 000 fő, országos longitudinális adatbázis) arról, összefügg-e a gyermekkori ADHD-tünetegyüttes a gyermekbántalmazással és -elhanyagolással. A demográfiai és családi rizikótényezőkre korrigálva a figyelemzavaros típus mutatta a legerősebb kapcsolatot: nagyobb eséllyel járt együtt felügyeleti és fizikai elhanyagolással, fizikai bántalmazással és szexuális abúzussal; a hiperaktív típusnál gyengébb összefüggés mutatkozott. A szerzők szerint a segítő szakembereknek fokozottan figyelniük kell a bántalmazás kockázatára ADHD-s — különösen figyelemzavaros — gyermekeknél. - Becker, S. P., Mehari, K. R., Langberg, J. M., & Evans, S. W. (2017). Rates of peer victimization in young adolescents with ADHD and associations with internalizing symptoms and self-esteem. European Child & Adolescent Psychiatry, 26(2), 201–214. https://doi.org/10.1007/s00787-016-0881-y Forrás megnyitása
Szinopszis
Peer-viktimizáció vizsgálata 131, ADHD-val diagnosztizált 11–15 éves serdülő körében. A résztvevők több mint fele (57%) hetente legalább egyszer átélt valamilyen bántalmazást, leggyakrabban a kapcsolati kiközösítés formájában (51%). A kapcsolati és fizikai viktimizáció mindkét nemnél fokozott szorongással járt együtt, a kapcsolati bántalmazás azonban csak a fiúknál mutatott összefüggést erősebb depresszív tünetekkel és alacsonyabb önértékeléssel. A szerzők szerint az ADHD-s serdülők gyakran szembesülnek kortárs bántalmazással, amelynek érzelmi következményei a bántalmazás típusától, az érintett tünetcsoporttól és a nemtől függően alakulnak. - Ohlsson Gotby, V., Lichtenstein, P., Långström, N., & Pettersson, E. (2018). Childhood neurodevelopmental disorders and risk of coercive sexual victimization in childhood and adolescence – A population-based prospective twin study. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 59(9), 957–965. https://doi.org/10.1111/jcpp.12884 Forrás megnyitása
Szinopszis
Populációalapú, ikerkutatáson alapuló prospektív vizsgálat arról, hogy a gyermekkori idegrendszeri fejlődési zavarok — köztük az autizmus és az ADHD — összefüggenek-e a 18 éves korig elszenvedett szexuális bántalmazással. Lányoknál az autizmus közel háromszoros, az ADHD kétszeres kockázattal járt, ám az általános tünetterhelést kontrollálva egyik diagnózis sem jósolta meg önállóan a bántalmazást. Az eredmények szerint nem a specifikus tünetek, hanem az átfogó fejlődési zavar mint sérülékenységi tényező — részben közös genetikai háttérrel — emeli a kockázatot. - Wymbs, B. T., & Gidycz, C. A. (2021). Examining link between childhood ADHD and sexual assault victimization. Journal of Attention Disorders, 25(11), 1612–1622. https://doi.org/10.1177/1087054720923750 Forrás megnyitása
Szinopszis
Kérdőíves vizsgálat arról, hogy a gyermekkori ADHD összefügg-e a szexuális erőszak elszenvedésével felnőttkorban. Az ADHD-előzménnyel rendelkező felnőttek nagyobb arányban számoltak be szexuális erőszak — különösen kísérelt vagy megvalósult nemi erőszak — áldozatává válásáról, mint az ADHD nélküliek; ezt az összefüggést a tünetek fennmaradása és a további kockázati tényezők (alkohol- és droghasználat, gyermekkori bántalmazás) önmagukban nem magyarázták. A szerzők szerint az ilyen kliensek kivizsgálásánál érdemes az ADHD-előzményt is feltérképezni a megelőzés és a segítségnyújtás érdekében. - Arrondo, G., Osorio, A., Magallón, S., Lopez-del Burgo, C., & Cortese, S. (2023). Attention-deficit/hyperactivity disorder as a risk factor for being involved in intimate partner violence and sexual violence: A systematic review and meta-analysis. Psychological Medicine, 53(16), 7883–7892. https://doi.org/10.1017/S0033291723001976 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés (14 vizsgálat, több mint 1,1 millió fő) arról, összefügg-e az ADHD a párkapcsolati és szexuális erőszakban való érintettséggel. Az eredmények szerint az ADHD-val élők megnövekedett kockázattal érintettek mindkét erőszaktípusban, akár elkövetőként, akár áldozatként. A szerzők hangsúlyozzák, hogy ez a fokozott kockázat indokolttá teszi a párkapcsolatokra és a szexualitásra is kiterjedő, bizonyítékokon alapuló pszichoedukációt az ADHD-val élők, családjuk és partnereik körében. - Langevin, R., Marshall, C., Wallace, A., Gagné, M.-E., Kingsland, E., & Temcheff, C. (2023). Disentangling the associations between attention deficit hyperactivity disorder and child sexual abuse: A systematic review. Trauma, Violence, & Abuse, 24(2), 369–389. https://doi.org/10.1177/15248380211030234 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés a gyermekkori szexuális bántalmazás és az ADHD kapcsolatáról, 28 vizsgálat alapján. A tanulmányok többsége szignifikáns együttjárást talált, és a bántalmazást az ADHD előzményeként értelmezte, ám csak egyetlen longitudinális elrendezésű kutatás született, így az ok-okozati irány tisztázatlan marad. A szerzők szerint a meglévő kutatások fő gyengéje, hogy nem kontrollálják a trauma utáni tüneteket és a bántalmazás egyéb formáit mint zavaró tényezőket. - Ghirardi, L., Kuja-Halkola, R., Pettersson, E., Sariaslan, A., Arseneault, L., Fazel, S., D'Onofrio, B. M., Lichtenstein, P., & Larsson, H. (2023). Neurodevelopmental disorders and subsequent risk of violent victimization: Exploring sex differences and mechanisms. Psychological Medicine, 53(4), 1510–1517. https://doi.org/10.1017/S0033291721003093 Forrás megnyitása
Szinopszis
Svéd populációs kohorszvizsgálat (több mint 1,3 millió fő) arról, hogyan függ össze az idegrendszeri fejlődési zavarok megléte a serdülő- és fiatal felnőttkori erőszakos áldozattá válással. Az ADHD mind a fiúknál, mind a lányoknál jelentősen növelte a súlyos erőszak kockázatát, a lányok esetében markánsabban. A családi hátteret és az externalizáló problémákat figyelembe véve a többi zavar hatása eltűnt, az ADHD-é viszont önállóan is fennmaradt — vagyis a kockázat részben közös családi hajlamból és viselkedészavarokból ered, de az ADHD ettől függetlenül is rizikótényező lehet. - Guendelman, M. D., Owens, E. B., Galán, C., Gard, A., & Hinshaw, S. P. (2016). Early-adult correlates of maltreatment in girls with attention-deficit/hyperactivity disorder: Increased risk for internalizing symptoms and suicidality. Development and Psychopathology, 28(1), 1–14. https://doi.org/10.1017/S0954579414001485 Forrás megnyitása
Szinopszis
Longitudinális vizsgálat 140, gyermekkorban ADHD-val diagnosztizált lányról, akiket fiatal felnőttkorig követtek. A gyermek- vagy serdülőkori bántalmazás és elhanyagolás (a minta közel negyedét érintette) szigorú statisztikai kontroll mellett is összefüggött a későbbi öngyilkossági kísérletekkel, a szorongásos és depresszív tünetekkel, az evészavar-tünetekkel és az alacsonyabb önértékeléssel. Az eredmények rávilágítanak a traumatapasztalatok klinikai jelentőségére az ADHD-val élő lányoknál. - Aguado-Gracia, J., Mundo-Cid, P., Lopez-Seco, F., Acosta-García, S., Cortes-Ruiz, M. J., Vilella, E., & Masana-Marín, A. (2021). Lifetime victimization in children and adolescents with ADHD. Journal of Interpersonal Violence, 36(5–6), NP3241–NP3262. https://doi.org/10.1177/0886260518771680 Forrás megnyitása
Szinopszis
Gyermek- és serdülőkori ADHD-val élő klinikai mintán (106 spanyol kliens) vizsgálta az áldozattá válás gyakoriságát és típusait, valamint kapcsolatát a tünetek súlyosságával. A gyermekkori bántalmazás előzménye erősebb hiperaktivitással-impulzivitással, agresszióval, viselkedészavarral, illetve depresszióval és szorongással járt együtt, míg a kortársak általi áldozattá válás inkább a figyelmi tünetekkel, tanulási nehézségekkel és a végrehajtó funkció zavaraival mutatott összefüggést. A szerzők szerint az áldozattá válás epizódjait figyelembe kell venni az ADHD kezelésében. - Lee, S. S., Humphreys, K. L., Flory, K., Liu, R., & Glass, K. (2011). Prospective association of childhood attention-deficit/hyperactivity disorder (ADHD) and substance use and abuse/dependence: A meta-analytic review. Clinical Psychology Review, 31(3), 328–341. https://doi.org/10.1016/j.cpr.2011.01.006 Forrás megnyitása
Szinopszis
Longitudinális vizsgálatok metaelemzése, amely az ADHD-s gyermekeket felnőttkorukig követve a későbbi szerhasználat és szerfüggőség kockázatát vizsgálja. Az ADHD-s gyermekek szignifikánsan nagyobb eséllyel próbálták ki a nikotint és más szereket, és gyakrabban alakult ki náluk nikotin-, alkohol-, marihuána- és kokainfüggőség. A megnövekedett kockázat a demográfiai és módszertani különbségektől függetlenül robusztusnak bizonyult, a komorbid viselkedészavar jelenléte azonban megnehezíti az ADHD önálló hatásának értelmezését. - Charach, A., Yeung, E., Climans, T., & Lillie, E. (2011). Childhood attention-deficit/hyperactivity disorder and future substance use disorders: Comparative meta-analyses. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 50(1), 9–21. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2010.09.019 Forrás megnyitása
Szinopszis
Összehasonlító metaelemzés arról, hogy a gyermekkori ADHD mennyiben kockázati tényezője a későbbi szerhasználati zavaroknak. Tizenhárom prospektív kohorszvizsgálat alapján a gyermekkori ADHD a fiatal felnőttkori alkoholhasználati zavarral (OR = 1,35) és a serdülőkori nikotinhasználattal (OR = 2,36) mutatott stabil összefüggést. A drog- és kombinált szerhasználati zavarok kapcsolata kevésbé volt megbízható, mert egy-egy vizsgálat erősen befolyásolta az eredményt. - van Emmerik-van Oortmerssen, K., van de Glind, G., van den Brink, W., Smit, F., Crunelle, C. L., Swets, M., & Schoevers, R. A. (2012). Prevalence of attention-deficit hyperactivity disorder in substance use disorder patients: A meta-analysis and meta-regression analysis. Drug and Alcohol Dependence, 122(1–2), 11–19. https://doi.org/10.1016/j.drugalcdep.2011.12.007 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely az ADHD prevalenciáját vizsgálja szerhasználati zavarral küzdő kliensek körében, 29 tanulmány adatai alapján. A szerhasználók közel egynegyede (23,1%) megfelelt az ADHD diagnosztikai kritériumainak, ami megerősíti e két állapot szoros komorbiditását. A prevalencia becsült értéke függött az elsődlegesen használt szertől — a kokainfüggőség alacsonyabb arányokkal társult, mint az alkohol- vagy opioidfüggőség — és az alkalmazott kivizsgálási eszköztől is. - Wilens, T. E., Faraone, S. V., Biederman, J., & Gunawardene, S. (2003). Does stimulant therapy of attention-deficit/hyperactivity disorder beget later substance abuse? A meta-analytic review of the literature. Pediatrics, 111(1), 179–185. https://doi.org/10.1542/peds.111.1.179 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés arról a kérdésről, hogy az ADHD-s gyermekek stimulánskezelése növeli-e a későbbi szerhasználati zavarok kockázatát. Hat hosszú távú, összesen több mint ezer fiatalt követő vizsgálat összevont elemzése a kezeltek körében közel kétszeres kockázatcsökkenést talált, hasonló mértékben az alkohol- és a drogfogyasztási zavarok esetében. A védőhatás a serdülőkorig követett mintákban erősebbnek bizonyult, mint a felnőttkorig nyúló utánkövetéseknél. - Humphreys, K. L., Eng, T., & Lee, S. S. (2013). Stimulant medication and substance use outcomes: A meta-analysis. JAMA Psychiatry, 70(7), 740–749. https://doi.org/10.1001/jamapsychiatry.2013.1273 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 15 longitudinális vizsgálat 2 565 résztvevőjének adatait összesítve arról, hogy a gyermekkori ADHD stimulánsos kezelése befolyásolja-e a későbbi szerhasználatot. Az eredmények szerint a kezelt és nem kezelt gyermekek között nincs érdemi különbség az alkohol, kokain, marihuána, nikotin és egyéb szerek élethosszig tartó használatában, illetve a függőség kialakulásában. A stimulánsterápia tehát se nem növeli, se nem csökkenti a későbbi szerhasználati zavarok kockázatát. - Molina, B. S. G., Hinshaw, S. P., Eugene Arnold, L., Swanson, J. M., Pelham, W. E., Hechtman, L., Hoza, B., Epstein, J. N., Wigal, T., Abikoff, H. B., Greenhill, L. L., Jensen, P. S., Wells, K. C., Vitiello, B., Gibbons, R. D., Howard, A., Houck, P. R., Hur, K., Lu, B., & Marcus, S. (2013). Adolescent substance use in the Multimodal Treatment Study of Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder (ADHD) (MTA) as a function of childhood ADHD, random assignment to childhood treatments, and subsequent medication. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 52(3), 250–263. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2012.12.014 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az MTA-vizsgálat (436 ADHD-s gyermek) követéses elemzése arra keresett választ, hogy a gyermekkori ADHD, a véletlenszerűen kiosztott kezelések és a későbbi gyógyszeres terápia hogyan függnek össze a serdülőkori szerhasználattal. A nyolcéves követés során sem a kezelési csoportok, sem a követéskori vagy halmozott stimulánsterápia nem mutatott összefüggést a szerhasználattal vagy a szerhasználati zavarral. Az ADHD-s fiatalok ugyanakkor minden időpontban gyakrabban használtak szereket — több szert egyszerre is —, mint nem ADHD-s társaik, nemtől függetlenül. A gyógyszeres kezelés tehát sem nem védett, sem nem növelte a kockázatot, ami célzott serdülőkori prevenciós megközelítéseket tesz szükségessé. - Chang, Z., Lichtenstein, P., Halldner, L., D'Onofrio, B., Serlachius, E., Fazel, S., Långström, N., & Larsson, H. (2014). Stimulant ADHD medication and risk for substance abuse. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 55(8), 878–885. https://doi.org/10.1111/jcpp.12164 Forrás megnyitása
Szinopszis
Stimuláns ADHD-gyógyszerek és a későbbi szerhasználat kapcsolatát vizsgáló svéd országos regiszteres kohorszvizsgálat (38 753 ADHD-diagnózisú gyermek és felnőtt). A stimuláns kezelés nem növelte a szerhasználat kockázatát — sőt, a 2006-ban gyógyszert kapók körében 31%-kal alacsonyabb volt a szerhasználati arány, és minél hosszabb ideig tartott a kezelés, annál kisebb volt a kockázat. Az adatok hosszú távú védőhatásra utalnak, bár a klinikusoknak figyelniük kell a stimulánsok esetleges visszaélésszerű használatára. - Quinn, P. D., Chang, Z., Hur, K., Gibbons, R. D., Lahey, B. B., Rickert, M. E., Sjölander, A., Lichtenstein, P., Larsson, H., & D'Onofrio, B. M. (2017). ADHD medication and substance-related problems. American Journal of Psychiatry, 174(9), 877–885. https://doi.org/10.1176/appi.ajp.2017.16060686 Forrás megnyitása
Szinopszis
Regiszteralapú vizsgálat, amely közel hárommillió ADHD-diagnózisú serdülő és felnőtt egészségbiztosítási adatait elemezve azt kérdezi, összefügg-e a gyógyszeres ADHD-kezelés a szerhasználathoz köthető problémákkal. Az egyénen belüli összehasonlítások szerint a gyógyszerszedés időszakaiban jelentősen alacsonyabb volt a szerhasználattal kapcsolatos sürgősségi ellátások esélye, és a hatás férfiaknál még két évvel a kezelés után is fennmaradt. Az eredmények cáfolják, hogy az ADHD gyógyszeres kezelése növelné a későbbi szerhasználati kockázatot. - Groenman, A. P., Janssen, T. W. P., & Oosterlaan, J. (2017). Childhood psychiatric disorders as risk factor for subsequent substance abuse: A meta-analysis. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 56(7), 556–569. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2017.05.004 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely 37 longitudinális vizsgálat (több mint 762 000 résztvevő) alapján vizsgálja, mennyiben jelentenek a gyermekkori pszichiátriai zavarok kockázatot a későbbi szerhasználati zavarok kialakulására. Az ADHD, az oppozíciós zavar, a magatartászavar és a depresszió egyaránt jelentősen növeli a függőség (alkohol, drog, nikotin) kockázatát, a szorongásos zavarok viszont nem. A szerzők hangsúlyozzák a korai felismerés és beavatkozás fontosságát a súlyos szerhasználati zavarok megelőzésében. - Zulauf, C. A., Sprich, S. E., Safren, S. A., & Wilens, T. E. (2014). The complicated relationship between attention deficit/hyperactivity disorder and substance use disorders. Current Psychiatry Reports, 16(3), 436. https://doi.org/10.1007/s11920-013-0436-6 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD és a szerhasználati zavarok (SUD) bonyolult kapcsolatáról serdülőknél és fiatal felnőtteknél. A két állapot gyakran együtt jár: a komorbid magatartászavar különösen növeli a kockázatot, az ADHD-gyógyszeres kezelés viszont nem fokozza a későbbi szerhasználatot. Aktív szerhasználat mellett a gyógyszeres kezelés önmagában kevéssé hatékony — a strukturált pszichoterápiák ígéretesebbnek tűnnek. - van Amsterdam, J., van der Velde, B., Schulte, M., & van den Brink, W. (2018). Causal factors of increased smoking in ADHD: A systematic review. Substance Use & Misuse, 53(3), 432–445. https://doi.org/10.1080/10826084.2017.1334066 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés helyett rendszerező áttekintés, amely az ADHD és a dohányzás-nikotinfüggőség gyakori komorbiditásának okait vizsgálja a Bradford Hill-kritériumok alapján. ADHD-val élő fiataloknál 2-3-szor gyakoribb a dohányzás, korábban kezdődik és gyorsabban válik függőséggé. A szerzők szerint a dohányzás megkezdését az utánzás, a kortárs nyomás és az ADHD-tünetek együtt magyarázzák, a kialakuló nikotinfüggőséget viszont leginkább az önkezelési (öngyógyítási) hipotézis: a nikotin stimulánsként enyhíti a tüneteket, akárcsak az ADHD-gyógyszerek. - Liu, Y. S., Talarico, F., Metes, D., Song, Y., Wang, M., Kiyang, L., Wearmouth, D., Vik, S., Wei, Y., Zhang, Y., Hayward, J., Ahmed, G., Gaskin, A., Greiner, R., Greenshaw, A., Alexander, A., Janus, M., & Cao, B. (2024). Early identification of children with Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder (ADHD). PLOS Digital Health, 3(11), e0000620. https://doi.org/10.1371/journal.pdig.0000620 Forrás megnyitása
Szinopszis
Gépi tanuláson alapuló vizsgálat arról, lehet-e óvodáskorban, még az ADHD-diagnózis előtt előrejelezni a későbbi ADHD-t populációs szintű adminisztratív egészségügyi adatok és egy fejlődési szűrőeszköz (Early Development Instrument) segítségével. A kanadai, közel 23 500 gyermeket követő mintán a legjobb modell megbízhatóan jelezte előre az ADHD-t (AUC = 0,811); a legerősebb előrejelző tényezők a fejlődési szűrő részpontszámai, a nem és a társadalmi-gazdasági helyzet voltak. A szerzők szerint az ilyen modellek értékes eszközei lehetnek az ADHD korai azonosításának. - Ward, R. J., Bristow, S. J., Kovshoff, H., Cortese, S., & Kreppner, J. (2022). The effects of ADHD teacher training programs on teachers and pupils: A systematic review and meta-analysis. Journal of Attention Disorders, 26(2), 225–244. https://doi.org/10.1177/1087054720972801 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés, amely az ADHD-témájú pedagógus-továbbképzések hatékonyságát vizsgálja a tanárok ADHD-tudására és a tanulók ADHD-jellegű viselkedésének mérséklésére. A 29 vizsgálatot átfogó elemzés szerint a képzések kezdetben jelentősen növelik a pedagógusok ADHD-ismereteit, a tanulók viselkedésére gyakorolt hatás azonban ellentmondásos. A bevont vizsgálatok többsége közepes vagy magas torzítási kockázatú volt. - Thompson, M. J. J., Laver-Bradbury, C., Ayres, M., Le Poidevin, E., Mead, S., Dodds, C., Psychogiou, L., Bitsakou, P., Daley, D., Weeks, A., Brotman, L. M., Abikoff, H., Thompson, P., & Sonuga-Barke, E. J. S. (2009). A small-scale randomized controlled trial of the revised New Forest Parenting Programme for preschoolers with attention deficit hyperactivity disorder. European Child & Adolescent Psychiatry, 18(10), 605–616. https://doi.org/10.1007/s00787-009-0020-0 Forrás megnyitása
Szinopszis
Kisléptékű randomizált, kontrollált vizsgálat az átdolgozott New Forest szülőtréning (NFPP) hatékonyságáról ADHD-val élő óvodáskorú gyermekeknél. A nyolchetes program az önszabályozás zavarait és az anya-gyermek interakció minőségét célozza; 41 gyermeket soroltak az NFPP-be vagy szokásos ellátásba. Az ADHD-tünetekre nagy, tartós hatást mutatott, míg az ODD-tünetekre és az anyai mentális egészségre csak korlátozottan hatott. Az eredmények nagyobb mintán megerősítendők. - Charach, A., Carson, P., Fox, S., Ali, M. U., Beckett, J., & Lim, C. G. (2013). Interventions for preschool children at high risk for ADHD: A comparative effectiveness review. Pediatrics, 131(5), e1584–e1604. https://doi.org/10.1542/peds.2012-0974 Forrás megnyitása
Szinopszis
Összehasonlító hatékonysági áttekintés az óvodáskorú, ADHD-rizikójú gyermekeknek szóló beavatkozásokról, 55 vizsgálat alapján. A nyolc magas színvonalú szülőtréning-vizsgálat metaelemzése következetes, közepesen erős javulást mutatott a gyermek viselkedésében, mellékhatások nélkül. A metilfenidát hatékonyságára csak gyenge bizonyíték állt rendelkezésre, ráadásul nemkívánatos hatásokkal. A szerzők szerint ebben a korosztályban a szülőtréning-alapú beavatkozások bizonyítottsága erősebb a gyógyszeresnél. - Halperin, J. M., Marks, D. J., Bedard, A.-C. V., Chacko, A., Curchack, J. T., Yoon, C. A., & Healey, D. M. (2013). Training executive, attention, and motor skills: A proof-of-concept study in preschool children with ADHD. Journal of Attention Disorders, 17(8), 711–721. https://doi.org/10.1177/1087054711435681 Forrás megnyitása
Szinopszis
Megvalósíthatósági vizsgálat arról, hogy a kognitív képességek fejlesztése játékos formában eljuttatható-e ADHD-val élő óvodáskorú gyerekekhez. A 4-5 éves gyerekek és szüleik csoportos foglalkozásokon olyan játékokat tanultak, amelyek a gátlási kontrollt, a munkamemóriát, a figyelmet, a tervezést és a mozgáskészséget fejlesztik; a szülők napi 30-45 percben játszották ezeket otthon. Az otthon könnyen kivitelezhető, játékalapú beavatkozás magas szülői elégedettséget hozott, és előzetesen az aktív kezelés lezárása utáni tüneti javulásra is utalt. - Riddle, M. A., Yershova, K., Lazzaretto, D., Paykina, N., Yenokyan, G., Greenhill, L., Abikoff, H., Vitiello, B., Wigal, T., McCracken, J. T., Kollins, S. H., Murray, D. W., Wigal, S., Kastelic, E., McGough, J. J., dosReis, S., Bauzó-Rosario, A., Stehli, A., & Posner, K. (2013). The Preschool Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder Treatment Study (PATS) 6-year follow-up. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 52(3), 264–278.e2. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2012.12.007 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés helyett longitudinális utánkövetés, amely a PATS-vizsgálatban részt vett óvodáskorú, ADHD-val diagnosztizált gyermekek (kiinduláskor átlagosan 4,4 évesek) tüneteinek alakulását követte hat éven át. A szülői és pedagógusi értékelések szerint a tünetek a kezdeti csökkenés után a közepes-súlyos tartományban stabilizálódtak, és a hatodik évre a megmaradt gyermekek 89%-a továbbra is megfelelt az ADHD diagnosztikus kritériumainak. A komorbid oppozíciós zavar és/vagy magatartászavar 30%-kal növelte a fennálló diagnózis kockázatát, a gyógyszeres kezelés státusza viszont nem jelezte előre a tünetek változását — vagyis a korai ADHD jellemzően krónikus, stabil kórkép, amely hatékonyabb beavatkozási stratégiákat kíván. - Wright, N., Moldavsky, M., Schneider, J., Chakrabarti, I., Coates, J., Daley, D., Kochhar, P., Mills, J., Sorour, W., & Sayal, K. (2015). Practitioner Review: Pathways to care for ADHD – a systematic review of barriers and facilitators. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 56(6), 598–617. https://doi.org/10.1111/jcpp.12398 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés azokról a tényezőkről, amelyek befolyásolják, hogy az ADHD szempontjából veszélyeztetett gyermekek hozzáférnek-e az ellátáshoz. A 27 beválasztott tanulmány alapján a szerzők négy fő témakört azonosítottak: tágabb meghatározó tényezők, a szükséglet felismerése, az ellátásba kerülés és annak folytonossága, valamint a hozzáférést javító beavatkozások. A gátló és segítő tényezők egyéni, szervezeti és társadalmi szinten egyaránt jelen vannak, miközben a hozzáférést javító, bizonyítékokon alapuló beavatkozásokra alig akad példa. - Mikami, A. Y., Griggs, M. S., Lerner, M. D., Emeh, C. C., Reuland, M. M., Jack, A., & Anthony, M. R. (2013). A randomized trial of a classroom intervention to increase peers' social inclusion of children with attention-deficit/hyperactivity disorder. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 81(1), 100–112. https://doi.org/10.1037/a0029654 Forrás megnyitása
Szinopszis
Gyermekkori ADHD-val élő gyermekek kortárskapcsolati nehézségeire irányuló randomizált, keresztezett elrendezésű vizsgálat, amely azt tesztelte, hogy a kortárscsoport befogadására ösztönző kiegészítő összetevő javítja-e a hagyományos viselkedésmódosító beavatkozás hatékonyságát. A szokványos viselkedésmenedzsment (COMET) önmagában nem hozott jobb eredményt, mint a kortársakat befogadásra tanító kiegészítéssel bővített program (MOSAIC): utóbbiban a gyermekek kedveltsége, kölcsönös barátságai és a társaktól kapott pozitív visszajelzések is nőttek. A jótékony hatás elsősorban a fiúknál mutatkozott, és felveti a módszer rendes osztálytermi alkalmazásának lehetőségét. - Lasisi, D., Ani, C., Lasebikan, V., Sheikh, L., & Omigbodun, O. (2017). Effect of attention-deficit–hyperactivity-disorder training program on the knowledge and attitudes of primary school teachers in Kaduna, North West Nigeria. Child and Adolescent Psychiatry and Mental Health, 11, 15. https://doi.org/10.1186/s13034-017-0153-8 Forrás megnyitása
Szinopszis
Randomizált, kontrollált vizsgálat, amely egy rövid ADHD-tréning hatását méri nigériai (kaduniai) általános iskolai tanárok körében. A WHO mhGAP-modulján alapuló, 3 órás képzés (kéthetes ráerősítő alkalommal) közepes–nagy hatásmérettel javította a pedagógusok ADHD-ismereteit, a viselkedéses beavatkozásokra vonatkozó tudásukat, és pozitívabbá tette a hozzáállásukat az ADHD-val élő tanulókhoz. A szerzők szerint érdemes az ADHD-képzést beépíteni a tanárképzésbe, rendszeres továbbképzéssel megerősítve. - Latouche, A. P., & Gascoigne, M. (2019). In-service training for increasing teachers' ADHD knowledge and self-efficacy. Journal of Attention Disorders, 23(3), 270–281. https://doi.org/10.1177/1087054717707045 Forrás megnyitása
Szinopszis
Intervenciós vizsgálat arról, hogy egy rövid, munka melletti továbbképzés mennyire növeli az általános iskolai pedagógusok ADHD-tudását és énhatékonyság-érzését. Tíz iskola 274 tanárát osztották intervenciós, illetve várólistás kontrollcsoportba, a hatást a tréning után és egy hónapos utánkövetéssel mérve. A képzés jelentősen gyarapította a pedagógusok ADHD-ismereteit, az énhatékonyság növekedése pedig szerényebb volt — a szerzők szerint így a rövid képzés költséghatékony, gyakorlatias megoldás a pedagógusképzés régóta ismert hiányosságainak pótlására. - Cortese, S., Faraone, S. V., Konofal, E., & Lecendreux, M. (2009). Sleep in children with attention-deficit/hyperactivity disorder: Meta-analysis of subjective and objective studies. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 48(9), 894–908. https://doi.org/10.1097/CHI.0b013e3181ac09c9 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely az ADHD-val élő gyermekek alvását veti össze kortársaikéval, szubjektív (kérdőíves) és objektív (poliszomnográfiás, aktigráfiás) vizsgálatok alapján. Tizenhat tanulmány összevont adatai szerint az ADHD-s gyermekeknél a legtöbb szubjektív mutatóban — például lefekvéssel szembeni ellenállásban — és néhány objektív paraméterben is jelentősen kifejezettebb az alvászavar. Az eredmények megalapozhatják az ADHD-hoz társuló alvásproblémák kezelésének bizonyítékalapú irányelveit. - Hvolby, A. (2015). Associations of sleep disturbance with ADHD: Implications for treatment. Attention Deficit and Hyperactivity Disorders, 7(1), 1–18. https://doi.org/10.1007/s12402-014-0151-0 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD és az alvászavarok sokrétű, kölcsönös kapcsolatáról. A bizonyítékok szerint az ADHD következetesen együtt jár alvási nehézségekkel (megnyúlt elalvási idő, rövidebb alvásidő, lefekvési ellenállás, légzészavarok, éjszakai ébredések, nappali aluszékonyság), és gyakori a komorbiditás önálló alvászavarokkal is. A pszichostimulánsok zavarhatják az alvást, ám a tünetek enyhítésével egyeseknél éppen megkönnyíthetik azt. A szerző fogalmi modellt vázol a két jelenség kölcsönhatásairól, és hangsúlyozza az alvás felmérésének fontosságát az ADHD-kivizsgálás során. - Becker, S. P. (2020). ADHD and sleep: Recent advances and future directions. Current Opinion in Psychology, 34, 50–56. https://doi.org/10.1016/j.copsyc.2019.09.006 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ADHD és az alvás kapcsolatáról, amely a legújabb kutatási eredményeket és a jövőbeli irányokat foglalja össze. Az ADHD-val élőknél gyakoriak az alvászavarok, a nappali aluszékonyság és a cirkadián ritmus zavarai. A szerző amellett érvel, hogy az ADHD-t célszerű „24 órás zavarként” értelmezni, és kiemeli az élethosszig tartó, longitudinális és kísérletes megközelítések, valamint az alvás beavatkozásokba való beépítésének fontosságát. - Silvestri, R. (2022). Sleep and ADHD: A complex and bidirectional relationship. Sleep Medicine Reviews, 63, 101643. https://doi.org/10.1016/j.smrv.2022.101643
- Díaz-Román, A., Mitchell, R., & Cortese, S. (2018). Sleep in adults with ADHD: Systematic review and meta-analysis of subjective and objective studies. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 89, 61–71. https://doi.org/10.1016/j.neubiorev.2018.02.014 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés, amely elsőként foglalja össze a felnőttkori ADHD-hoz társuló alvászavarokat; 8 812 találatból 13 vizsgálat adatait dolgozta fel. Az ADHD-val élő felnőttek a szubjektíven jelzett alvásparaméterek többségében jelentősen eltértek a kontrolloktól, az aktigráfiás mutatók közül pedig az elalvási késleltetésben és az alváshatékonyságban; a poliszomnográfiás eredményekben nem mutatkozott különbség. A szerzők szerint az alvásproblémákat érdemes rendszeresen szűrni a klinikai interjú során, az objektív háttér tisztázásához azonban további kutatás szükséges. - van der Heijden, K. B., Smits, M. G., van Someren, E. J. W., Ridderinkhof, K. R., & Gunning, W. B. (2007). Effect of melatonin on sleep, behavior, and cognition in ADHD and chronic sleep-onset insomnia. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 46(2), 233–241. https://doi.org/10.1097/01.chi.0000246055.76167.0d Forrás megnyitása
Szinopszis
Randomizált, kettős vak, placebokontrollált vizsgálat 105 gyógyszermentes, ADHD-val és krónikus elalvási inszomniával diagnosztizált, 6–12 éves gyermek körében: négyhetes melatoninkezelés hatását mérte az alvásra, viselkedésre, kognícióra és életminőségre. A melatonin közel 27 perccel előrébb hozta az elalvást, hosszabb alvási időt eredményezett, és korábbra állította az alvás-ébrenlét és a belső melatonintermelés cirkadián ritmusát. A problémás viselkedésre, a kognitív teljesítményre és az életminőségre azonban nem mutatott hatást. - Hiscock, H., Sciberras, E., Mensah, F., Gerner, B., Efron, D., Khano, S., & Oberklaid, F. (2015). Impact of a behavioural sleep intervention on symptoms and sleep in children with attention deficit hyperactivity disorder, and parental mental health: Randomised controlled trial. BMJ, 350, h68. https://doi.org/10.1136/bmj.h68 Forrás megnyitása
Szinopszis
Behaviour-alapú alvásintervenció hatását vizsgáló randomizált, kontrollált vizsgálat 5–12 éves, ADHD-val élő gyermekek körében. A pszichológusok által átadott alváshigiénés és viselkedéses stratégiák mérsékelten csökkentették az ADHD-tünetek súlyosságát, és javították a gyermekek alvását, viselkedését, életminőségét és napi működését — a hatások többsége fél éven át fennmaradt. A rövid intervenció az alapellátásban is alkalmazható. - Bondopadhyay, U., Diaz-Orueta, U., & Coogan, A. N. (2022). A systematic review of sleep and circadian rhythms in children with attention deficit hyperactivity disorder. Journal of Attention Disorders, 26(2), 149–224. https://doi.org/10.1177/1087054720978556 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés 148 vizsgálat (több mint 42 000 gyermek) adatai alapján, amely az 5–13 éves, ADHD-val diagnosztizált gyermekek alvását és cirkadián ritmusát elemzi. Az alvászavarok gyakoriak, ronthatják a viselkedéses kimeneteket, miközben az ADHD gyógyszeres kezelése maga is befolyásolja az alvást. A szerzők szerint az alvászavar az ADHD klinikailag fontos jellemzője lehet, amelyre célzott beavatkozás épülhet — egyúttal a jövőbeli kutatás irányait is kijelölik. - Sun, W., Yu, M., & Zhou, X. (2022). Effects of physical exercise on attention deficit and other major symptoms in children with ADHD: A meta-analysis. Psychiatry Research, 311, 114509. https://doi.org/10.1016/j.psychres.2022.114509 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés (15 randomizált kontrollált vizsgálat, 734 résztvevő), amely a testmozgás hatását vizsgálja ADHD-val élő gyermekek tüneteire. Az eredmények szerint a rendszeres fizikai aktivitás mérsékli az ADHD tüneteit: javítja a figyelmet, a végrehajtó funkciókat és a mozgásos készségeket. A testmozgás így hasznos kiegészítő eszköz lehet az ADHD kezelésében. - Cerrillo-Urbina, A. J., García-Hermoso, A., Sánchez-López, M., Pardo-Guijarro, M. J., Santos Gómez, J. L., & Martínez-Vizcaíno, V. (2015). The effects of physical exercise in children with attention deficit hyperactivity disorder: A systematic review and meta-analysis of randomized control trials. Child: Care, Health and Development, 41(6), 779–788. https://doi.org/10.1111/cch.12255 Forrás megnyitása
Szinopszis
Aerobik mozgásintervenciók hatását vizsgáló szisztematikus áttekintés és metaelemzés ADHD-val élő gyermekeknél. Nyolc randomizált kontrollált vizsgálat (n=249) alapján a rövid távú aerob mozgás közepes-nagy mértékben mérsékli az ADHD alaptüneteit — figyelmetlenség, hiperaktivitás, impulzivitás —, valamint a szorongást, a végrehajtó funkciók zavarát és a szociális nehézségeket. A jógagyakorlatok szintén javulást mutattak az alaptünetekben. - Dastamooz, S., Sadeghi-Bahmani, D., Farahani, M. H. D., Wong, S. H. S., Yam, J. C. S., Tham, C. C. Y., & Sit, C. H. P. (2023). The efficacy of physical exercise interventions on mental health, cognitive function, and ADHD symptoms in children and adolescents with ADHD: An umbrella review. eClinicalMedicine, 62, 102137. https://doi.org/10.1016/j.eclinm.2023.102137 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzéseket összegző áttekintés (umbrella review) arról, hogyan hatnak a testmozgás-alapú beavatkozások az ADHD-val élő gyermekek és serdülők mentális egészségére, kognitív funkcióira és ADHD-tüneteire. A bizonyítékok erősen valószínűsítik, hogy a mozgás javítja a figyelmetlenséget, a gátlókontrollt és a kognitív flexibilitást, az érzelmi és szociális működésre, a munkamemóriára, valamint a hiperaktivitásra gyakorolt hatás viszont gyenge vagy nem szignifikáns. A szerzők szerint az utóbbi területeken további, magas minőségű randomizált vizsgálatokra van szükség. - Den Heijer, A. E., Groen, Y., Tucha, L., Fuermaier, A. B. M., Koerts, J., Lange, K. W., Thome, J., & Tucha, O. (2017). Sweat it out? The effects of physical exercise on cognition and behavior in children and adults with ADHD: A systematic literature review. Journal of Neural Transmission, 124(Suppl 1), 3–26. https://doi.org/10.1007/s00702-016-1593-7 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus szakirodalmi áttekintés a testmozgás kognitív és viselkedéses hatásairól ADHD-val élő gyermekeknél és felnőtteknél, a mozgás típusa (kardió kontra nem kardió), a hatás időtartama (azonnali kontra tartós) és a kimenet jellege szerint csoportosítva. Különösen a kardió jellegű mozgás bizonyult kedvezőnek: javította a végrehajtó funkciókat (például az impulzivitást), a figyelmet és a viselkedést, azonnali és tartós szinten egyaránt. A szerzők szerint a testmozgás ígéretes kiegészítő vagy alternatív kezelési lehetőség, bár további, jól kontrollált vizsgálatokra van szükség. - Pelsser, L. M., Frankena, K., Toorman, J., & Rodrigues Pereira, R. (2017). Diet and ADHD, reviewing the evidence: A systematic review of meta-analyses of double-blind placebo-controlled trials evaluating the efficacy of diet interventions on the behavior of children with ADHD. PLoS One, 12(1), e0169277. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0169277 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzéseket összegző szisztematikus áttekintés, amely kettős vak, placebokontrollos vizsgálatok alapján méri fel a diétás beavatkozások hatását az ADHD-s gyermekek viselkedésére. A poliszaturált zsírsav-kiegészítés (omega-3) érdemi javulást nem hoz, a mesterséges ételszínezékek elhagyása pedig további kutatást igényel. A legnagyobb hatást a kevés ételfajtát tartalmazó (oligoantigén) diéta mutatja, amely kezelési lehetőséget kínálhat azoknál a gyermekeknél, akik nem reagálnak a gyógyszerre, vagy ahhoz még túl fiatalok. - Nigg, J. T., Lewis, K., Edinger, T., & Falk, M. (2012). Meta-analysis of attention-deficit/hyperactivity disorder or attention-deficit/hyperactivity disorder symptoms, restriction diet, and synthetic food color additives. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 51(1), 86–97.e8. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2011.10.015 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés a megszorító diéták és a mesterséges ételszínezékek ADHD-tüneteinek alakulásában betöltött szerepéről. A megszorító étrend kis, de kimutatható mértékben mérsékelte a tüneteket (g = 0,29) egyes ADHD-s gyermekeknél. A színezékek hatása a szülői beszámolók szerint szintén kimutatható volt (g = 0,18), ám érzékenynek bizonyult a publikációs torzításra, és többnyire kis, nem általánosítható mintákból származott. A szerzők szerint a táplálkozás és az ADHD kapcsolatának további vizsgálata indokolt. - Nigg, J. T., & Holton, K. (2014). Restriction and elimination diets in ADHD treatment. Child and Adolescent Psychiatric Clinics of North America, 23(4), 937–953. https://doi.org/10.1016/j.chc.2014.05.010 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az eliminációs (kihagyásos) étrendek ADHD-kezelésben betöltött szerepéről. A szerzők szerint szakmai konszenzus alakult ki arról, hogy ezek az étrendek kicsi, de megbízható összesített hatást fejtenek ki; a tanulmány frissített hatásméret- és klinikai válaszadási becsléseket közöl. Kiemeli, hogy további kutatás kell a diétára reagáló gyermekek beazonosításához, és összefoglalja a jelenlegi tudás szerinti klinikai irányelveket, sürgetve új, korszerű vizsgálatok elvégzését. - Del-Ponte, B., Quinte, G. C., Cruz, S., Grellert, M., & Santos, I. S. (2019). Dietary patterns and attention deficit/hyperactivity disorder (ADHD): A systematic review and meta-analysis. Journal of Affective Disorders, 252, 160–173. https://doi.org/10.1016/j.jad.2019.04.061 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés tizennégy megfigyeléses vizsgálatból, amely az étrendi mintázatok és a gyermekkori ADHD összefüggését vizsgálja. Az egészséges étrend (sok gyümölcs és zöldség) védő hatásúnak bizonyult, míg a finomított cukorban és telített zsírban gazdag étrend növelte az ADHD kockázatát. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok gyengék, és további longitudinális kutatásokra van szükség az ok-okozati összefüggés alátámasztásához. - Chang, J. P.-C., Su, K.-P., Mondelli, V., & Pariante, C. M. (2018). Omega-3 polyunsaturated fatty acids in youths with attention deficit hyperactivity disorder: A systematic review and meta-analysis of clinical trials and biological studies. Neuropsychopharmacology, 43(3), 534–545. https://doi.org/10.1038/npp.2017.160 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés az omega-3 többszörösen telítetlen zsírsavak szerepéről ADHD-s gyermekeknél és serdülőknél. A randomizált vizsgálatok szerint az omega-3-pótlás önmagában is mérsékelten javítja a tüneteket, a figyelemhez kötődő kognitív teljesítményt pedig kifejezetten. Az ADHD-s fiatalok ráadásul alacsonyabb DHA-, EPA- és összes omega-3-szinttel rendelkeznek, ami alátámasztja a zsírsavpótlás kezelési lehetőségként való mérlegelését. - de Graaf, R., Kessler, R. C., Fayyad, J., ten Have, M., Alonso, J., Angermeyer, M., Borges, G., Demyttenaere, K., Gasquet, I., de Girolamo, G., Haro, J. M., Jin, R., Karam, E. G., Ormel, J., & Posada-Villa, J. (2008). The prevalence and effects of adult attention-deficit/hyperactivity disorder (ADHD) on the performance of workers: Results from the WHO World Mental Health Survey Initiative. Occupational and Environmental Medicine, 65(12), 835–842. https://doi.org/10.1136/oem.2007.038448 Forrás megnyitása
Szinopszis
A WHO World Mental Health felmérés tíz országra kiterjedő vizsgálata a felnőttkori ADHD munkahelyi következményeiről. A dolgozók átlagosan 3,5%-a felelt meg a felnőttkori ADHD kritériumainak, gyakrabban a férfiak körében. Az ADHD-val élők évente átlagosan 22 nappal több kieső teljesítményt mutattak, miközben csak töredékük részesült kezelésben. A magas munkahelyi teljesítményromlás és az alacsony kezelési arány alapján a szerzők célzott munkahelyi szűrő- és terápiás programokat javasolnak. - Lauder, K., McDowall, A., & Tenenbaum, H. R. (2024). A meta-analysis of pharmacological and psychosocial interventions aiming to improve work-relevant outcomes for adults with ADHD. Neurodiversity, 2. https://doi.org/10.1177/27546330241292984 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely a gyógyszeres és pszichoszociális beavatkozások hatékonyságát hasonlítja össze az ADHD-val élő felnőttek munkahelyi teljesítményét érintő mutatókban, például az időgazdálkodásban és a produktivitásban. A 23 vizsgálatot (3 835 résztvevő) átfogó elemzés szerint mindkét megközelítés a kontrollnál eredményesebb, de a pszichoszociális beavatkozások erősebb hatást mutattak (d = 0,56), mint a gyógyszeresek (d = 0,19); a metilfenidát, illetve a kognitív viselkedésterápia bizonyult a legrobusztusabbnak. A szerzők a gyógyszeres és pszichoszociális módszerek kombinációját ajánlják, hangsúlyozva, hogy a fejlesztett készségeknek a munkahelyi környezetbe is átvihetőnek kell lenniük. - Lauder, K., McDowall, A., & Tenenbaum, H. R. (2022). A systematic review of interventions to support adults with ADHD at work—Implications from the paucity of context-specific research for theory and practice. Frontiers in Psychology, 13, Article 893469. https://doi.org/10.3389/fpsyg.2022.893469 Forrás megnyitása
Szinopszis
Rendszerezett szakirodalmi áttekintés arról, hogyan támogatható az ADHD-val élő felnőtt a munkahelyén. A szerzők 143 vizsgálatot szintetizálnak, és megállapítják, hogy a kutatások túlnyomó része gyógyszeres beavatkozásokat értékel, amelyek nehezen ültethetők át a munkahelyi környezetbe. A munkahelyi támogatás szempontjából a pszichoszociális beavatkozások bizonyultak ígéretesnek: a csoportterápia, a kliens környezetének bevonása és a bizalmi segítő kapcsolat. A szerzők szerint a beavatkozások tervezésénél a feltárt hatótényezőkre és a segítséghez jutás akadályaira — például a diagnózis felvállalására és az önismeretre — egyaránt figyelni kell. - Hotte-Meunier, A., Sarraf, L., Bougeard, A., Bernier, F., Voyer, C., Deng, J., El Asmar, S., Stamate, A. N., Corbière, M., Villotti, P., & Sauvé, G. (2024). Strengths and challenges to embrace attention-deficit/hyperactivity disorder in employment—A systematic review. Neurodiversity, 2. https://doi.org/10.1177/27546330241287655 Forrás megnyitása
Szinopszis
Rendszerezett szakirodalmi áttekintés (79 vizsgálat, n=68 275 ADHD-s felnőtt) arról, hogyan élik meg az ADHD-val élő felnőttek a munka világát. A szerzők négy téma — nehézségek, erősségek, alkalmazkodás és nemi különbségek — mentén szintetizálják az eredményeket. Fő megállapításuk, hogy megfelelő személy–környezet illeszkedés, valamint észszerű alkalmazkodások és támogatás mellett az ADHD-s munkavállalók beilleszkednek és kiteljesednek, sőt számos, ADHD-hoz kötődő nehézség munkahelyi erőforrássá formálható egy rugalmas, a neurodiverzitásra nyitott közegben. - Solanto, M. V., Marks, D. J., Wasserstein, J., Mitchell, K., Abikoff, H., Alvir, J. M. J., & Kofman, M. D. (2010). Efficacy of meta-cognitive therapy for adult ADHD. American Journal of Psychiatry, 167(8), 958–968. https://doi.org/10.1176/appi.ajp.2009.09081123 Forrás megnyitása
Szinopszis
Randomizált, kontrollált vizsgálat a metakognitív terápia hatékonyságáról ADHD-val élő felnőtteknél. A 12 hetes, csoportos formában zajló program kognitív-viselkedéses elveken alapulva fejleszti az időbeosztást, a szervezést és a tervezést, miközben oldja az önmenedzselést gátló szorongásos és depresszív gondolatokat. A támogató pszichoterápiához képest a résztvevők figyelemzavaros tüneteiben jelentősen nagyobb javulás mutatkozott, így a metakognitív terápia életképes pszichoszociális kezelési lehetőség. - Solanto, M. V. (2025). The efficacy of cognitive-behavioral therapy for adults with ADHD. World Psychiatry, 24(3), 378–379. https://doi.org/10.1002/wps.21349
- Kubik, J. A. (2010). Efficacy of ADHD coaching for adults with ADHD. Journal of Attention Disorders, 13(5), 442–453. https://doi.org/10.1177/1087054708329960 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az egyik első hatásvizsgálat az ADHD-coaching eredményességéről felnőtt kliensek körében. A szerző 45 felnőtt résztvevő (30 nő, 15 férfi) önértékelését elemezte 22 problématerületen a coaching előtt és után, faktoranalízissel öt fő tényezőt azonosítva. A megállapítás szerint az ADHD-coaching kedvező hatással volt az érintettek mindennapi életére. - Ahmann, E., Tuttle, L. J., Saviet, M., & Wright, S. D. (2018). A descriptive review of ADHD coaching research: Implications for college students. Journal of Postsecondary Education and Disability, 31(1), 17–39. https://eric.ed.gov/?id=EJ1182373
- Prevatt, F., & Yelland, S. (2015). An empirical evaluation of ADHD coaching in college students. Journal of Attention Disorders, 19(8), 666–677. https://doi.org/10.1177/1087054713480036 Forrás megnyitása
Szinopszis
Empirikus értékelő tanulmány az ADHD-coaching hatékonyságáról: öt év alatt 148 ADHD-val élő egyetemi hallgató vett részt egy nyolchetes, kognitív viselkedésterápiát és pszichoedukációt ötvöző programban, amely a végrehajtó funkciók szemszögéből vizsgálta a kiindulási nehézségeket és az eredményeket. A klienseknél mind a tíz tanulási és időgazdálkodási területen, valamint az önbecsülés, a tünetekkel járó distressz és az iskolai-munkahelyi elégedettség terén szignifikáns javulás mutatkozott — még kezdő coachokkal is. A szerzők szerint a következő lépés a randomizált, kontrollált vizsgálat. - Hinshaw, S. P., Nguyen, P. T., O'Grady, S. M., & Rosenthal, E. A. (2022). Annual Research Review: Attention-deficit/hyperactivity disorder in girls and women: underrepresentation, longitudinal processes, and key directions. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 63(4), 484–496. https://doi.org/10.1111/jcpp.13480 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a lányoknál és nőknél jelentkező ADHD-ról, amely a kérdést a prevalencia, a kivizsgálási gyakorlat, a komorbiditás és az élethosszig tartó kimenetek mentén tárgyalja. Fő megállapítása, hogy a lányoknál a figyelmetlenség és a befelé forduló (internalizáló) tünetek dominálnak, ezért tüneteik gyakran rejtve maradnak — részben kevésbé feltűnő megjelenésük, részben kompenzáló stratégiáik miatt. A nemek aránya felnőttkorra kiegyenlítődik, az érintett nők pedig súlyos veszélyeztetettséget mutatnak a párkapcsolati nehézségek és az önsértés terén. A szerzők klinikai és kutatási prioritásokat fogalmaznak meg. - Chronis-Tuscano, A. (2022). ADHD in girls and women: a call to action – reflections on Hinshaw et al. (2021). Journal of Child Psychology and Psychiatry, 63(4), 497–499. https://doi.org/10.1111/jcpp.13574 Forrás megnyitása
Szinopszis
Reflektív kommentár Hinshaw és munkatársai (2021) áttekintéséhez a lányoknál és nőknél jelentkező ADHD-ról. A szerző rámutat a fel nem ismert és kezeletlen ADHD súlyos következményeire, a pontos differenciáldiagnózis nehézségeire, valamint arra, hogy a szakemberek, pedagógusok és szülők körében tudatosítani kell a lányok ADHD-jának sajátos megjelenési formáit. A korábbi felismerés és beavatkozás megszakíthatja a kiterjedt károsodáshoz, komorbiditáshoz és olykor végzetes kimenetelhez vezető fejlődési pályát. - Young, S., Uysal, O., Kahle, J., Gudjonsson, G. H., Hollingdale, J., Cortese, S., Sakalli-Kani, A., Greer, B., Cocallis, K., Sylver, N., Yilmaz, U. E., Semerci, B., & Kilic, O. (2024). A systematic review and meta-analysis comparing the severity of core symptoms of attention-deficit hyperactivity disorder in females and males. Psychological Medicine, 54(14), 3763–3784. https://doi.org/10.1017/S0033291724001600 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely az ADHD alaptüneteinek (figyelmetlenség, hiperaktivitás/impulzivitás) súlyosságát hasonlítja össze nők és férfiak között, külön kezelve a kérdőíves és a klinikai interjúval gyűjtött adatokat. A 18 000 fős mintán a kérdőíves adatok szerint a fiúk/férfiak tünetei valamivel súlyosabbak voltak (felnőttkorban a figyelmetlenségé), a klinikai interjú alapján viszont semmilyen nemi különbség nem mutatkozott. A szerzők szerint a kérdőívek és a strukturált kivizsgálás közötti eltérés arra utal, hogy a skálák alapján a nőknél az ADHD könnyen alulbecsülhető. - Martin, J. (2024). Why are females less likely to be diagnosed with ADHD in childhood than males? The Lancet Psychiatry, 11(4), 303–310. https://doi.org/10.1016/S2215-0366(24)00010-5 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány arról, hogy a lányoknál miért ritkábban — és jellemzően később — ismerik fel az ADHD-t, mint a fiúknál, különösen gyermekkorban. A szerző háromféle magyarázatot tekint át: biológiai tényezőket (pl. genetikai háttér), a kivizsgálási gyakorlat sajátosságait (a kritériumok illeszkedése, diagnosztikus elfedés, nemspecifikus küszöbök) és szociokulturális okokat (eltérő tünetmegjelenés, kompenzáló viselkedés a lányoknál). Kitér a téma jövőbeli kutatási irányaira is, a felismerés és a kivizsgálás javítása érdekében. - Mowlem, F., Agnew-Blais, J., Taylor, E., & Asherson, P. (2019). Do different factors influence whether girls versus boys meet ADHD diagnostic criteria? Sex differences among children with high ADHD symptoms. Psychiatry Research, 272, 765–773. https://doi.org/10.1016/j.psychres.2018.12.128 Forrás megnyitása
Szinopszis
Vizsgálat arról, milyen tényezők befolyásolják, hogy a magas ADHD-tüneti szintű lányok, illetve fiúk megfelelnek-e a diagnosztikai kritériumoknak — 283, 7–12 éves gyermek népességalapú mintáján. Bár nagyrészt hasonló tényezők különítették el a kritériumokat teljesítőket a magas tünetű társaiktól, a hatás lányoknál erősebb volt, és náluk különösen az érzelmi problémák voltak meghatározók. A szülők a fiúk komorbid nehézségeit és érintettségét hangsúlyosabbnak ítélték, a lányok hiperaktív-impulzív tüneteit viszont alulbecsülték — ami a szülői észlelés nemi torzítására utal, és arra, hogy a lányok ADHD-ja gyakran csak további viselkedési vagy érzelmi terhek mellett válik kivizsgálás során felismerhetővé. - Dimitri, D., Delia, G., Cavallo, F., Varini, M., & Fioretto, F. (2025). Sex differences in children and adolescents with attention-deficit/hyperactivity disorder: a literature review. Frontiers in Child and Adolescent Psychiatry, 4, 1582502. https://doi.org/10.3389/frcha.2025.1582502 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus szakirodalmi áttekintés a 6-18 éves fiúk és lányok ADHD-jának eltéréseiről, PRISMA-módszertannal, 67 tanulmány alapján. A különbségeket hét területen rendszerezi: alaptünetek, végrehajtó funkció és figyelem, neuropszichomotoros és pszichopatológiai jellemzők, viselkedés, szerhasználat és tanulmányi teljesítmény. Kiemeli, hogy a lányoknál inkább a befelé forduló (internalizáló) tünetek dominálnak, és a tünetek megjelenése, az érzelemszabályozás és az agresszió is nemspecifikus mintázatot mutat. A szerzők szerint a nemi sajátosságok ismerete elengedhetetlen a pontosabb ADHD-kivizsgáláshoz és a személyre szabottabb kezeléshez. - Osianlis, E., Thomas, E. H. X., Jenkins, L. M., & Gurvich, C. (2025). ADHD and sex hormones in females: A systematic review. Journal of Attention Disorders, 29(9), 706–723. https://doi.org/10.1177/10870547251332319 Forrás megnyitása
Szinopszis
Rendszerezett áttekintés a női ADHD és a nemi hormonok kapcsolatáról. A nőknél az ADHD gyakran felismeretlen marad, és keveset tudunk arról, hogyan függenek össze a tünetek a hormonális változásokkal. A 11 bevont vizsgálat alapján a tünetek erőssége összefügghet a nemi hormonokkal — különösen a pubertás idején és a menstruációs ciklus során. A bizonyítékok azonban gyérek, ezért további, a menopauzát is felölelő kutatásra van szükség. - Kooij, J. J. S., de Jong, M., Agnew-Blais, J., Amoretti, S., Bang Madsen, K., Barclay, I., … Wynchank, D. (2025). Research advances and future directions in female ADHD: the lifelong interplay of hormonal fluctuations with mood, cognition, and disease. Frontiers in Global Women's Health, 6, 1613628. https://doi.org/10.3389/fgwh.2025.1613628 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a lányok és nők ADHD-járól, amelyet az Eunethydis női ADHD-munkacsoportja állított össze. Bemutatja, hogyan súlyosbítják a hormonális változások (pubertás, menstruációs ciklus, terhesség, (peri)menopauza) az ADHD-tüneteket és a hangulatzavarokat, és hogy a végrehajtó funkciók nehézségei eltérően jelennek meg a nőknél. A késői ADHD-kivizsgálás növeli a komorbiditások, a premenstruációs diszfóriás zavar, a szülés utáni depresszió és a perimenopauzális szív-érrendszeri betegségek kockázatát. A szerzők nemspecifikus, longitudinális kutatásokat és személyre szabott ellátást sürgetnek. - Bang Madsen, K., Larsson, H., Skoglund, C., Liu, X., Munk-Olsen, T., Bergink, V., Newcorn, J. H., Cortese, S., Lichtenstein, P., Kuja-Halkola, R., Chang, Z., D'Onofrio, B., Thomsen, P. H., Klungsøyr, K., Brikell, I., & Garcia-Argibay, M. (2025). In utero exposure to methylphenidate, amphetamines and atomoxetine and offspring neurodevelopmental disorders – a population-based cohort study and meta-analysis. Molecular Psychiatry, 30(9), 3885–3894. https://doi.org/10.1038/s41380-025-02968-4 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzéssel kiegészített, svéd regiszteralapú kohorszvizsgálat arról, hogy a terhesség alatti ADHD-gyógyszerszedés (metilfenidát, amfetaminok, atomoxetin) növeli-e a gyermek idegfejlődési zavarainak kockázatát. A 861 650 gyermeket felölelő elemzés nem talált emelkedett kockázatot sem az idegfejlődési zavarokra általában, sem külön az ADHD-ra vagy az autizmus spektrum zavarra (ASD); az eredményt a testvér-összehasonlítások és a metaelemzés is megerősítette. A szerzők szerint a méhen belüli kitettség nem növeli a hosszú távú idegfejlődési kockázatot, ami megalapozhatja a klinikai döntéseket. - Morgan, J. (2023). Exploring women's experiences of diagnosis of ADHD in adulthood: a qualitative study. Advances in Mental Health, 22(3), 575–589. https://doi.org/10.1080/18387357.2023.2268756 Forrás megnyitása
Szinopszis
Kvalitatív interjús kutatás 52 felnőtt nővel, akiknek ADHD-ját felnőttkorban diagnosztizálták az Egyesült Királyságban. A nők gyakran nehézségekbe ütköztek, mire szakellátáshoz jutottak, és bár a diagnózist felszabadítónak élték meg, sokuknál szomorúsággal és korábbi traumatikus tapasztalatokkal keveredett. A gyermekkori felismerés elmaradását többek között a nemi sztereotípiák, a tünetek elrejtése (maszkolás) és a szakemberek hiányos ADHD-ismeretei magyarázták. A szerző a lányok ADHD-jának felismerését segítő szakmai képzést, specializált pszichológiai terápiákat és erősebb diagnózis utáni gondozást sürget. - Polanczyk, G. V., Salum, G. A., Sugaya, L. S., Caye, A., & Rohde, L. A. (2015). Annual research review: A meta-analysis of the worldwide prevalence of mental disorders in children and adolescents. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 56(3), 345–365. https://doi.org/10.1111/jcpp.12381 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely 27 ország 41 vizsgálatát összesítve a gyermek- és serdülőkori mentális zavarok világszintű prevalenciáját becsülte meg. A bármely mentális zavarra vonatkozó összevont prevalencia 13,4% volt; ezen belül a szorongásos zavarok 6,5%, a viselkedészavarok 5,7%, az ADHD 3,4%, a depresszív zavarok 2,6% gyakoriságot mutattak. A becslések heterogenitását leginkább a minta reprezentativitása, a mintavételi keret és az alkalmazott diagnosztikus interjú befolyásolta — a földrajzi elhelyezkedés és az adatfelvétel éve nem. A szerzők szerint az eredmények a világ minden régiójában fontosak az ellátás, a képzés és a kutatás tervezéséhez. - Costello, E. J., Egger, H. L., & Angold, A. (2005). The developmental epidemiology of anxiety disorders: Phenomenology, prevalence, and comorbidity. Child and Adolescent Psychiatric Clinics of North America, 14(4), 631–648. https://doi.org/10.1016/j.chc.2005.06.003 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a szorongásos zavarok fejlődési epidemiológiájáról gyermek- és serdülőkorban. A szerzők amellett érvelnek, hogy a diagnosztikai eszközök minőségének javulása megbízhatóbbá tette a prevalenciabecsléseket, elmélyítette a komorbiditás megértését, és körültekintőbbé tette a funkcióromlás mint diagnosztikai kritérium mérlegelését. Az eredetileg epidemiológiai kutatásra fejlesztett mérőeszközök közül több ma már a klinikai gyakorlatban is használatos. - Thapar, A., Eyre, O., Patel, V., & Brent, D. (2022). Depression in young people. The Lancet, 400(10352), 617–631. https://doi.org/10.1016/S0140-6736(22)01012-1 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a fiatalok depressziójáról, amelynek prevalenciája az elmúlt évtizedben — főként lányoknál — meredeken emelkedett. A szerzők számba veszik a magas kockázatú csoportokat (depresszió a családban, zaklatás, krónikus betegség, szexuális kisebbséghez tartozás) és a klinikai előjeleket (szorongás, ingerlékenység, korai depresszív tünetek). A megelőzésben a célzott és indikált stratégiák hatékonyabbnak bizonyulnak az egyetemesnél, a kezelésben pedig lépcsőzetes megközelítést ajánlanak: rövid pszichoszociális beavatkozással indulva, majd célzott pszichoterápiával, végül szükség esetén antidepresszánssal. - James, A. C., Reardon, T., Soler, A., James, G., & Creswell, C. (2020). Cognitive behavioural therapy for anxiety disorders in children and adolescents. Cochrane Database of Systematic Reviews, 11(11), CD013162. https://doi.org/10.1002/14651858.CD013162.pub2 Forrás megnyitása
Szinopszis
Cochrane-metaelemzés a kognitív viselkedésterápia (CBT) hatékonyságáról gyermek- és serdülőkori szorongásos zavarokban, 87 vizsgálat és közel 6 000 résztvevő adatai alapján. A várólistához vagy kezelés nélküli állapothoz képest a CBT valószínűleg jelentősen növeli a tünetmentesség arányát (49% versus 18%), és a figyelmi kontrollnál is hatékonyabb lehet. A szokásos ellátással vagy más terápiákkal szembeni fölényre azonban alig találtak bizonyítékot, és a kezelés elfogadhatóságában sem mutatkozott különbség. - Walkup, J. T., Albano, A. M., Piacentini, J., Birmaher, B., Compton, S. N., Sherrill, J. T., Ginsburg, G. S., Rynn, M. A., McCracken, J., Waslick, B., Iyengar, S., March, J. S., & Kendall, P. C. (2008). Cognitive behavioral therapy, sertraline, or a combination in childhood anxiety. New England Journal of Medicine, 359(26), 2753–2766. https://doi.org/10.1056/NEJMoa0804633 Forrás megnyitása
Szinopszis
Randomizált, kontrollált vizsgálat, amely 488, szorongásos zavarral (szeparációs szorongás, generalizált szorongás vagy szociális fóbia) küzdő, 7–17 éves gyermeknél hasonlította össze a kognitív viselkedésterápia, a sertralin és a kettő kombinációjának hatékonyságát placebóval. Mind a terápia, mind a gyógyszer önmagában csökkentette a szorongás súlyosságát, a két módszer együttes alkalmazása azonban a legmagasabb javulási arányt eredményezte (a gyermekek 80,7%-a). - March, J. S., Silva, S., Petrycki, S., Curry, J., Wells, K., Fairbank, J., Burns, B., Domino, M., McNulty, S., Vitiello, B., & Severe, J. (2004). Fluoxetine, cognitive-behavioral therapy, and their combination for adolescents with depression: Treatment for Adolescents With Depression Study (TADS) randomized controlled trial. JAMA, 292(7), 807–820. https://doi.org/10.1001/jama.292.7.807 Forrás megnyitása
Szinopszis
A fluoxetin (SSRI) és a kognitív viselkedésterápia (CBT) hatékonyságát összehasonlító randomizált kontrollált vizsgálat 439, major depresszióval diagnosztizált, 12–17 éves serdülő körében. A négy kezelési ág (fluoxetin önmagában, CBT önmagában, a kettő kombinációja, placebo) közül a fluoxetin és CBT kombinációja bizonyult a leghatékonyabbnak (71%-os válaszarány). Az öngyilkossági gondolatok mind a négy csoportban enyhültek, ám a kombinált kezelés kínálta a legkedvezőbb haszon–kockázat arányt a serdülőkori depresszió kezelésében. - Werner-Seidler, A., Perry, Y., Calear, A. L., Newby, J. M., & Christensen, H. (2017). School-based depression and anxiety prevention programs for young people: A systematic review and meta-analysis. Clinical Psychology Review, 51, 30–47. https://doi.org/10.1016/j.cpr.2016.10.005 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 81 vizsgálat és közel 32 000 diák adatai alapján az iskolai depresszió- és szorongásmegelőző programok hatékonyságáról. A pszichológiai prevenciós programok közvetlenül az intervenció után mind a depresszió, mind a szorongás esetében kis hatást mutattak, amely 12 hónapos követéskor tovább csökkent. A célzott (rizikócsoportoknak szóló) programok a depresszió megelőzésében hatékonyabbnak bizonyultak az egész populációt érintő univerzális programoknál, a szorongásnál viszont nem volt különbség. A szerzők szerint a programok finomításával az iskolai megelőzés érdemben mérsékelheti a mentális egészségi terheket. - Racine, N., McArthur, B. A., Cooke, J. E., Eirich, R., Zhu, J., & Madigan, S. (2021). Global prevalence of depressive and anxiety symptoms in children and adolescents during COVID-19: A meta-analysis. JAMA Pediatrics, 175(11), 1142–1150. https://doi.org/10.1001/jamapediatrics.2021.2482 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely a COVID-19 első évében vizsgálta a klinikai szintű depresszív és szorongásos tünetek globális prevalenciáját gyermekek és serdülők körében (29 vizsgálat, több mint 80 000 fő). Az összesített becslés szerint minden negyedik fiatalnál jelentkeztek emelkedett depressziós, minden ötödiknél emelkedett szorongásos tünetek — ez a járvány előtti adatok kétszerese. A tünetek a járvány előrehaladtával, valamint a lányoknál és az idősebb gyermekeknél voltak gyakoribbak. - Cuijpers, P., Karyotaki, E., Eckshtain, D., Ng, M. Y., Corteselli, K. A., Noma, H., Quero, S., & Weisz, J. R. (2020). Psychotherapy for depression across different age groups: A systematic review and meta-analysis. JAMA Psychiatry, 77(7), 694–702. https://doi.org/10.1001/jamapsychiatry.2020.0164 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely a depresszió pszichoterápiás kezelésének hatékonyságát hasonlítja össze a különböző életkori csoportokban, 366 randomizált vizsgálat (több mint 36 000 résztvevő) adatai alapján. A terápiák összhatása közepesen erős volt, de gyermekeknél jóval kisebb, mint felnőtteknél, és serdülőknél is valószínűleg gyengébb. A fiatal felnőtteknél mutatkozott a legnagyobb hatás, míg a középkorú, idős és nagyon idős felnőttek között nem volt érdemi különbség. - Tekin, I., & Aydın, S. (2022). School refusal and anxiety among children and adolescents: A systematic scoping review. New Directions for Child and Adolescent Development, 2022(185–186), 43–65. https://doi.org/10.1002/cad.20484 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés (scoping review) az iskolakerülés és a szorongás kapcsolatáról gyermek- és serdülőkorban, 30 kutatás eredményeit összegezve. A szorongás következetesen együtt jár az iskolakerüléssel: szoros összefüggés mutatkozik az állapot- és vonásszorongással, a szociális, az iskolai és a szeparációs szorongással. Az iskolakerülés legerősebb előrejelzői az iskolai büntetés, a rossz családi működés, valamint a szülői depresszió és szorongás. - Creswell, C., Waite, P., & Cooper, P. J. (2014). Assessment and management of anxiety disorders in children and adolescents. Archives of Disease in Childhood, 99(7), 674–678. https://doi.org/10.1136/archdischild-2013-303768 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a gyermek- és serdülőkori szorongásos zavarok kivizsgálásáról és kezeléséről, a DSM-5 keretrendszerében (specifikus fóbiák, szeparációs szorongás, generalizált szorongás, szociális szorongás, pánikzavar, agorafóbia). Ezek a zavarok rendkívül gyakoriak, és gyakran egész életen át tartó pszichés érintettséggel járnak. Elsőként választandó kezelés a bizonyítékokon alapuló kognitív viselkedésterápia (KVT), amelynek alacsony intenzitású változatai a hozzáférést is bővíthetik; a gyógyszeres kezelés rutinszerű alkalmazását a lehetséges ártalmak miatt nem ajánlják. - Bowlby, J. (1969). Attachment and loss: Vol. 1. Attachment. Basic Books.
- Ainsworth, M. D. S., Blehar, M. C., Waters, E., & Wall, S. (1978). Patterns of attachment: A psychological study of the strange situation. Lawrence Erlbaum Associates.
- van IJzendoorn, M. H., Schuengel, C., & Bakermans-Kranenburg, M. J. (1999). Disorganized attachment in early childhood: Meta-analysis of precursors, concomitants, and sequelae. Development and Psychopathology, 11(2), 225–250. https://doi.org/10.1017/S0954579499002035 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés közel 80 vizsgálat alapján, amely a kisgyermekkori dezorganizált kötődés megbízhatóságát, előzményeit és következményeit tekinti át. A dezorganizált kötődés normál, középosztálybeli családokban a csecsemők mintegy 15 százalékát érinti, klinikai csoportokban és bántalmazás esetén ez az arány két-háromszorosára nőhet. Megbízhatóan előrejelzi a későbbi stresszkezelési nehézségeket, az externalizáló viselkedészavarokat, sőt a disszociatív tüneteket is; kialakulásában az ijesztő szülői viselkedés szerepet játszhat, de nem az egyetlen ok. - Felitti, V. J., Anda, R. F., Nordenberg, D., Williamson, D. F., Spitz, A. M., Edwards, V., Koss, M. P., & Marks, J. S. (1998). Relationship of childhood abuse and household dysfunction to many of the leading causes of death in adults: The Adverse Childhood Experiences (ACE) Study. American Journal of Preventive Medicine, 14(4), 245–258. https://doi.org/10.1016/S0749-3797(98)00017-8 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az úttörő ACE-vizsgálat (Adverse Childhood Experiences) több mint 9 000 felnőtt adatain mutatja ki, hogy a gyermekkori bántalmazás (érzelmi, fizikai, szexuális) és a diszfunkcionális családi környezet (pl. szülő mentális betegsége, függősége, bebörtönzése) szorosan összefügg a felnőttkori egészséggel. A hét vizsgált ártalomtípus halmozódásával lépcsőzetesen nő a kockázati magatartások (dohányzás, alkoholizmus, szerhasználat) és a vezető halálokok — szívbetegség, daganat, krónikus tüdő- és májbetegség — előfordulása. A korai megterhelő élmények hatása így egész életen át kimutatható. - Hughes, K., Bellis, M. A., Hardcastle, K. A., Sethi, D., Butchart, A., Mikton, C., Jones, L., & Dunne, M. P. (2017). The effect of multiple adverse childhood experiences on health: A systematic review and meta-analysis. The Lancet Public Health, 2(8), e356–e366. https://doi.org/10.1016/S2468-2667(17)30118-4 Forrás megnyitása
Szinopszis
Többszörös káros gyermekkori élmények (ACE) egészségre gyakorolt hatását vizsgáló szisztematikus áttekintés és metaelemzés (37 vizsgálat, több mint 253 000 résztvevő). A legalább négy ACE-t átélt felnőttek minden vizsgált egészségkimenetel tekintetében fokozott kockázatúak voltak; a legerősebb összefüggés a problémás droghasználattal, valamint a másokra és önmagukra irányuló erőszakkal mutatkozott, míg a mentális betegségek, a problémás alkoholfogyasztás és a szexuális kockázatvállalás is erősen kapcsolódott hozzájuk. A szerzők szerint a közegészségügyi fókuszt az ACE-k megelőzésére, a reziliencia építésére és az ACE-tudatos ellátásra kell áthelyezni. - van der Kolk, B. A. (2005). Developmental trauma disorder: Toward a rational diagnosis for children with complex trauma histories. Psychiatric Annals, 35(5), 401–408. https://doi.org/10.3928/00485713-20050501-06
- Groh, A. M., Fearon, R. M. P., van IJzendoorn, M. H., Bakermans-Kranenburg, M. J., & Roisman, G. I. (2017). Attachment in the early life course: Meta-analytic evidence for its role in socioemotional development. Child Development Perspectives, 11(1), 70–76. https://doi.org/10.1111/cdep.12213 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés-sorozat, amely a kötődéselmélet alapállításait vizsgálja: vajon a korai kötődés minősége előrejelzi-e a gyermek szociális-érzelmi fejlődését, és valóban független-e a temperamentumtól. Az eredmények megerősítik az elméletet — a korai kötődés összefügg a kortárskapcsolati kompetenciával, valamint az externalizáló és internalizáló problémákkal, a temperamentum pedig nem határozza meg a kötődést. A szerzők ugyanakkor pontosabb mérőmodellekre, a közvetítő és moderáló mechanizmusok feltárására, valamint többhelyszínes replikációkra hívnak fel. - Sachser, C., Keller, F., & Goldbeck, L. (2017). Complex PTSD as proposed for ICD-11: Validation of a new disorder in children and adolescents and their response to Trauma-Focused Cognitive Behavioral Therapy. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 58(2), 160–168. https://doi.org/10.1111/jcpp.12640 Forrás megnyitása
Szinopszis
Klinikai vizsgálat, amely az ICD-11-ben javasolt komplex poszttraumás stressz zavar (komplex PTSD) elkülöníthetőségét vizsgálta 155 traumatizált gyermek és serdülő körében. A latensosztály-elemzés két csoportot azonosított: egy klasszikus PTSD-csoportot és egy komplex PTSD-csoportot, amelynél a poszttraumás tünetek mellett az énszerveződés zavarai is megjelentek. A traumafókuszú kognitív viselkedésterápia (TF-CBT) mindkét csoportnál nagy mértékben csökkentette a tüneteket, a komplex PTSD-vel élők azonban súlyosabb tünetszinttel zárták a kezelést. - Roseby, S., & Gascoigne, M. (2021). A systematic review on the impact of trauma-informed education programs on academic and academic-related functioning for students who have experienced childhood adversity. Traumatology, 27(2), 149–167. https://doi.org/10.1037/trm0000276
- Fonagy, P., Steele, M., Steele, H., Moran, G. S., & Higgitt, A. C. (1991). The capacity for understanding mental states: The reflective self in parent and child and its significance for security of attachment. Infant Mental Health Journal, 12(3), 201–218. https://doi.org/10.1002/1097-0355(199123)12:3<201::AID-IMHJ2280120307>3.0.CO;2-7
- Masten, A. S. (2001). Ordinary magic: Resilience processes in development. American Psychologist, 56(3), 227–238. https://doi.org/10.1037/0003-066X.56.3.227
- Masten, A. S. (2018). Resilience theory and research on children and families: Past, present, and promise. Journal of Family Theory & Review, 10(1), 12–31. https://doi.org/10.1111/jftr.12255 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a reziliencia-kutatás fejlődéséről gyermekek és családok körében. A szerző a rezilienciát olyan rendszerszintű képességként határozza meg, amely lehetővé teszi a működést, fennmaradást vagy fejlődést fenyegető komoly kihívásokhoz való sikeres alkalmazkodást, és rámutat az egyéni és családi reziliencia közös gyökereire — különös tekintettel a szülői folyamatokra. Az egyéni és családi szintű modellek, eredmények és módszerek integrálása ígéretes utat kínál a kockázatok csökkentését és az egészséges alkalmazkodást szolgáló gyakorlat és szakpolitika megalapozásához. - Rutter, M. (2006). Implications of resilience concepts for scientific understanding. Annals of the New York Academy of Sciences, 1094(1), 1–12. https://doi.org/10.1196/annals.1376.002 Forrás megnyitása
Szinopszis
Fogalmi áttekintés, amely a rezilienciát interaktív jelenségként értelmezi: a környezeti kockázatokkal szembeni viszonylagos ellenállást, illetve a megpróbáltatások leküzdését — szemben a hagyományos kockázati és védőfaktor-szemlélettel, az egyéni reakciók különbségeire helyezve a hangsúlyt. A szerző szerint a védettség származhat a kockázatnak való szabályozott kitettségből, belső megküzdési folyamatokból, sőt felnőttkori „fordulópont"-élményekből is, miközben biológiai tényezők korlátozhatják. A jelenség megértéséhez élethossziglani szemlélet, valamint a gén-környezet kölcsönhatásokat is feltáró, pszichoszociális és biológiai módszereket ötvöző kutatás szükséges. - Werner, E. E., & Smith, R. S. (1992). Overcoming the odds: High risk children from birth to adulthood. Cornell University Press.
- Ungar, M. (2011). The social ecology of resilience: Addressing contextual and cultural ambiguity of a nascent construct. American Journal of Orthopsychiatry, 81(1), 1–17. https://doi.org/10.1111/j.1939-0025.2010.01067.x Forrás megnyitása
Szinopszis
Elméleti tanulmány, amely a reziliencia fogalmát társas-ökológiai keretbe helyezi: amellett érvel, hogy a nehézségek közötti pozitív fejlődést nem pusztán egyéni jellemzők, hanem elsősorban a társas és fizikai környezet adottságai magyarázzák. Négy alapelvet — decentralitás, komplexitás, atipikusság és kulturális relativitás — javasol a reziliencia értelmezéséhez, és olyan meghatározást körvonalaz, amely a megerősödés környezeti előfeltételeit hangsúlyozza. A keret a kutatás és a beavatkozások tervezését egyaránt segítheti, különösen ott, ahol a környezet gátolja a rezilienciát támogató folyamatokat. - Fletcher, D., & Sarkar, M. (2013). Psychological resilience: A review and critique of definitions, concepts, and theory. European Psychologist, 18(1), 12–23. https://doi.org/10.1027/1016-9040/a000124 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelméleti áttekintés és kritika a pszichológiai rezilienciáról. A szerzők szerint a fogalom sokféle meghatározása mögött két közös elem áll: a megterhelő helyzet (a mindennapi nehézségektől a súlyos életeseményekig) és a hozzá illő pozitív alkalmazkodás. A tanulmány tisztázza, hogy a reziliencia a stresszfolyamatban érvényesülő személyiségjellemzők kölcsönhatása, és elkülöníti a megküzdéstől. Gyakorlati tanulság: a védő- és megerősítő tényezők tudatos fejlesztésével a reziliencia proaktívan építhető. - Lazarus, R. S., & Folkman, S. (1984). Stress, appraisal, and coping. Springer Publishing Company. Forrás megnyitása
Szinopszis
Elméleti alapmű, amely a pszichológiai stressz átfogó modelljét dolgozza ki a kognitív értékelés és a megküzdés fogalmaira építve. A szerzők szerint nem maga az esemény, hanem annak egyéni értelmezése — fenyegetésként vagy kezelhető kihívásként való észlelése — határozza meg a stresszreakciót és az alkalmazott megküzdési stratégiákat. Két évtizednyi kutatást összegezve tárgyalja az érzelmek, a stresszkezelés és az egész életutat átfogó fejlődés összefüggéseit, több tudományterület szemszögéből. - Skinner, E. A., & Zimmer-Gembeck, M. J. (2007). The development of coping. Annual Review of Psychology, 58, 119–144. https://doi.org/10.1146/annurev.psych.58.110405.085705 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a megküzdés gyermek- és serdülőkori fejlődéséről, amely 44 vizsgálatot integrál a csecsemőkortól a serdülőkorig. A szerzők a megküzdést „stressz alatti önszabályozásként" értelmezik, így összekapcsolják az érzelmi, figyelmi és viselkedéses szabályozás fejlődésével. Fő megállapításuk, hogy a szabályozó alrendszerek érésével a megküzdési mechanizmusok fokozatosan, rétegződve épülnek egymásra, ami egy fejlődési-rendszerszemléletű keretet rajzol ki. - Compas, B. E., Jaser, S. S., Bettis, A. H., Watson, K. H., Gruhn, M. A., Dunbar, J. P., Williams, E., & Thigpen, J. C. (2017). Coping, emotion regulation, and psychopathology in childhood and adolescence: A meta-analysis and narrative review. Psychological Bulletin, 143(9), 939–991. https://doi.org/10.1037/bul0000110 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés és narratív áttekintés a megküzdés, az érzelemszabályozás és a gyermek- és serdülőkori pszichopatológia összefüggéseiről, 212 vizsgálat (N = 80 850) alapján. A publikációs torzítás kiszűrése után az adaptív megküzdés, az érzelemszabályozás, valamint az elsődleges és másodlagos kontrollra épülő megküzdés alacsonyabb tünetszinttel járt együtt. Ezzel szemben a maladaptív megküzdés, a leválás-jellegű megküzdés, illetve az érzelmi elfojtás, az elkerülés és a tagadás magasabb internalizáló és externalizáló tünetszinttel mutatott összefüggést. - Tedeschi, R. G., & Calhoun, L. G. (2004). Posttraumatic growth: Conceptual foundations and empirical evidence. Psychological Inquiry, 15(1), 1–18. https://doi.org/10.1207/s15327965pli1501_01
- Cai, C., Mei, Z., Wang, Z., & Luo, S. (2025). School-based interventions for resilience in children and adolescents: A systematic review and meta-analysis of randomized controlled trials. Frontiers in Psychiatry, 16, Article 1594658. https://doi.org/10.3389/fpsyt.2025.1594658 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés és rendszerezett áttekintés arról, hogy az iskolai alapú beavatkozások mennyire hatékonyan erősítik a gyermekek és serdülők rezilienciáját. A 38 randomizált kontrollált vizsgálatból (több mint 15 000 résztvevő) merítő elemzés szerint az ilyen programok kis, de szignifikáns mértékben növelik a reziliencia szintjét. A szerzők szerint korlátozott egészségügyi erőforrások mellett az iskolai beavatkozás ígéretes út a stresszhez való alkalmazkodás támogatására, ám a nagy heterogenitás miatt a programokat a célcsoport jellemzőihez érdemes személyre szabni. - Hattie, J., & Timperley, H. (2007). The power of feedback. Review of Educational Research, 77(1), 81–112. https://doi.org/10.3102/003465430298487 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzéssel és fogalmi elemzéssel alátámasztott áttekintés arról, hogyan hat a visszajelzés a tanulásra és a teljesítményre. A szerzők rámutatnak, hogy bár a visszajelzés a tanulás egyik legerősebb befolyásoló tényezője, hatása lehet pozitív és negatív is — a típusától és a közlés módjától függően. A tanulmány olyan visszajelzési modellt javasol, amely meghatározza, mi teszi a visszajelzést eredményessé, és gyakorlati elveket kínál az osztálytermi alkalmazáshoz. - Black, P., & Wiliam, D. (1998). Inside the black box: Raising standards through classroom assessment. Phi Delta Kappan, 80(2), 139–148.
- Kluger, A. N., & DeNisi, A. (1996). The effects of feedback interventions on performance: A historical review, a meta-analysis, and a preliminary feedback intervention theory. Psychological Bulletin, 119(2), 254–284. https://doi.org/10.1037/0033-2909.119.2.254
- Freeman, S., Eddy, S. L., McDonough, M., Smith, M. K., Okoroafor, N., Jordt, H., & Wenderoth, M. P. (2014). Active learning increases student performance in science, engineering, and mathematics. Proceedings of the National Academy of Sciences, 111(23), 8410–8415. https://doi.org/10.1073/pnas.1319030111 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 225 felsőoktatási természettudományos, mérnöki és matematikai (STEM) kurzusvizsgálatból, amely a hagyományos előadást veti össze az aktív tanulással. Az aktív tanulás átlagosan 0,47 szórással javította a vizsgaeredményeket, miközben a hagyományos előadásokon a hallgatók másfélszer nagyobb eséllyel buktak meg. A hatás minden tudományterületen és osztálylétszámnál kimutatható, legerősebben a kis (50 fő alatti) csoportokban. A szerzők az aktív tanulást empirikusan igazolt, ajánlott oktatási gyakorlatként támogatják. - Johnson, D. W., Johnson, R. T., & Stanne, M. B. (2000). Cooperative learning methods: A meta-analysis. University of Minnesota.
- Zhang, L., & Ma, Y. (2023). A study of the impact of project-based learning on student learning effects: A meta-analysis study. Frontiers in Psychology, 14, Article 1202728. https://doi.org/10.3389/fpsyg.2023.1202728 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely 66 kísérleti és kvázi-kísérleti vizsgálat 190 hatásértékét összegezve a projektalapú tanulás eredményességét vizsgálja. A hagyományos oktatáshoz képest a projektalapú tanulás érdemben javítja a tanulói teljesítményt, kedvezően hat a tanulmányi eredményekre, az érzelmi-attitűdbeli mutatókra és a gondolkodási készségekre, leginkább a tanulmányi teljesítményre. A hatás erősségét több tényező befolyásolja: legjobban 4-5 fős kiscsoportokban, gyakorlati-laboratóriumi órákon és 9-18 hetes időszakban érvényesül. - Asriadi AM, M., Hadi, S., Istiyono, E., & Retnawati, H. (2023). Does differentiated instruction affect learning outcome? Systematic review and meta-analysis. Journal of Pedagogical Research, 7(5), 18–33. https://doi.org/10.33902/JPR.202322021
- Durlak, J. A., Weissberg, R. P., Dymnicki, A. B., Taylor, R. D., & Schellinger, K. B. (2011). The impact of enhancing students' social and emotional learning: A meta-analysis of school-based universal interventions. Child Development, 82(1), 405–432. https://doi.org/10.1111/j.1467-8624.2010.01564.x Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 213 iskolai, mindenkire kiterjedő szociális-érzelmi tanulási (SEL) programról, közel 270 000 óvodás és iskolás bevonásával. A kontrollcsoporthoz képest a résztvevők szociális-érzelmi készségei, attitűdjei, viselkedése és tanulmányi teljesítménye is szignifikánsan javult — utóbbi 11 percentilisnyi előnyt jelentett. A programokat a pedagógusok eredményesen vezették, a hatást pedig a készségfejlesztés ajánlott módszereinek alkalmazása és a megvalósítás zökkenőmentessége befolyásolta. - Ryan, R. M., & Deci, E. L. (2020). Intrinsic and extrinsic motivation from a self-determination theory perspective: Definitions, theory, practices, and future directions. Contemporary Educational Psychology, 61, Article 101860. https://doi.org/10.1016/j.cedpsych.2020.101860 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az önmeghatározás-elmélet (SDT) oktatási alkalmazásait áttekintő tanulmány, amely a belső és a jól internalizált, autonóm külső motiváció szerepét vizsgálja. A szerzők bemutatják, hogy mindkettő számos kedvező tanulási eredménnyel jár, és hogy az autonómia, a kompetencia és a kapcsolódás alapvető pszichológiai szükségleteinek támogatása erősíti azokat. Kiemelik a tanári és tanulói motiváció kölcsönhatását, valamint azt a sajnálatos ellentmondást, hogy az oktatáspolitika világszerte máig elavult motivációs modellekre épül, miközben ezek a szükségletek mind a diákok, mind a pedagógusok számára nélkülözhetetlenek. - Rosenshine, B. (2012). Principles of instruction: Research-based strategies that all teachers should know. American Educator, 36(1), 12–19, 39.
- Korpershoek, H., Harms, T., de Boer, H., van Kuijk, M., & Doolaard, S. (2016). A meta-analysis of the effects of classroom management strategies and classroom management programs on students' academic, behavioral, emotional, and motivational outcomes. Review of Educational Research, 86(3), 643–680. https://doi.org/10.3102/0034654315626799 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 54 kontrollált beavatkozásvizsgálatból (2003–2013), amely az osztálytermi vezetési stratégiák és programok hatását vizsgálta az alsó tagozatos tanulók tanulmányi, viselkedéses, szociális-érzelmi és motivációs eredményeire. A programok kisebb, de szignifikáns hatást mutattak minden területen, kivéve a motivációt (átlagos g = 0,22). A leghatékonyabbnak a tanulók szociális-érzelmi fejlődésére fókuszáló elemek bizonyultak, míg a tanulmányi eredményeknek leginkább a pedagógus készségeit célzó programok kedveztek. - Korpershoek, H., de Boer, H., & Mouw, J. M. (2025). An update of the meta-analysis of the effects of classroom management interventions on students' academic, behavioral, social-emotional, and motivational outcomes. Review of Educational Research. Advance online publication. https://doi.org/10.3102/00346543251361903 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely 76 kontrollált beavatkozásvizsgálat (2003–2022) alapján frissíti az osztálytermi vezetés (classroom management) hatásait az általános iskolások tanulmányi, viselkedési, szociális-érzelmi és motivációs eredményeire. Az átlagos hatás kicsi, de szignifikáns volt (Hedges' g = 0,23). A célzott beavatkozások eredményesebbnek bizonyultak: a tanári viselkedést, a tanár–diák kapcsolatot, a diákok viselkedését és szociális-érzelmi fejlődését egyszerre megcélzó, túl tág fókuszú programok gyengébb hatást mutattak. - Roorda, D. L., Koomen, H. M. Y., Spilt, J. L., & Oort, F. J. (2011). The influence of affective teacher-student relationships on students' school engagement and achievement: A meta-analytic approach. Review of Educational Research, 81(4), 493–529. https://doi.org/10.3102/0034654311421793 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 99 vizsgálat alapján (óvodától a középiskoláig), amely a tanár–diák kapcsolat érzelmi minősége és a tanulók iskolai bevonódása, illetve teljesítménye közötti összefüggéseket tárja fel. A pozitív és a negatív kapcsolatok egyaránt közepes-erős mértékben függtek össze a bevonódással, a teljesítménnyel pedig kisebb-közepes mértékben. Az összefüggések a magasabb évfolyamokon erősebbek voltak, a negatív kapcsolatok hatása azonban az alsó tagozaton bizonyult markánsabbnak. - Cornelius-White, J. (2007). Learner-centered teacher-student relationships are effective: A meta-analysis. Review of Educational Research, 77(1), 113–143. https://doi.org/10.3102/003465430298563 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés a tanuló-központú tanár-diák kapcsolatok hatékonyságáról: 119 vizsgálat (1948–2004, több mint 355 000 diák) szintézise alapján vizsgálja, hogyan függ össze a pozitív tanári viszonyulás a tanulási eredményekkel. A közepes mértékű átlagos együttjárás (r = 0,31) más oktatási újításokhoz képest átlag feletti, és különösen erős az érzelmi és viselkedéses kimeneteknél, valamivel gyengébb a kognitív teljesítménynél. - Bradshaw, C. P., Mitchell, M. M., & Leaf, P. J. (2010). Examining the effects of schoolwide positive behavioral interventions and supports on student outcomes: Results from a randomized controlled effectiveness trial in elementary schools. Journal of Positive Behavior Interventions, 12(3), 133–148. https://doi.org/10.1177/1098300709334798 Forrás megnyitása
Szinopszis
A SWPBIS (iskolaszintű pozitív viselkedéses megsegítés) hatásait vizsgáló véletlen besorolásos kontrollált hatékonysági vizsgálat. 37 általános iskolában, ötéves longitudinális elrendezésben mérte, hogyan hat a program a megvalósítás hűségére, a tanulói felfüggesztésekre, a fegyelmi intézkedésekre és a tanulmányi teljesítményre. A módszerben kiképzett iskolák magas hűséggel valósították meg a modellt, és jelentősen csökkent náluk a felfüggesztések és a fegyelmi esetek száma. - Bradshaw, C. P., Waasdorp, T. E., & Leaf, P. J. (2012). Effects of school-wide positive behavioral interventions and supports on child behavior problems. Pediatrics, 130(5), e1136–e1145. https://doi.org/10.1542/peds.2012-0243 Forrás megnyitása
Szinopszis
Iskolai szintű pozitív viselkedéstámogató program (SWPBIS) hatékonyságát vizsgáló, csoportszintű randomizált kontrollált vizsgálat 37 általános iskola több mint 12 000 tanulójának bevonásával. A négy tanéven át nyomon követett gyerekeknél a program szignifikánsan csökkentette a viselkedési és koncentrációs problémákat, javította a szociális-érzelmi működést és a proszociális viselkedést, a fegyelmi intézkedések valószínűségét pedig 33%-kal mérsékelte. A hatás azoknál volt a legerősebb, akik már óvodáskorban bekapcsolódtak. - Wang, M.-T., & Degol, J. L. (2016). School climate: A review of the construct, measurement, and impact on student outcomes. Educational Psychology Review, 28(2), 315–352. https://doi.org/10.1007/s10648-015-9319-1
- Marzano, R. J., Marzano, J. S., & Pickering, D. J. (2003). Classroom management that works: Research-based strategies for every teacher. Association for Supervision and Curriculum Development (ASCD). https://eric.ed.gov/?id=ED482825
- Dweck, C. S. (2006). Mindset: The new psychology of success. Random House.
- Taylor, R. D., Oberle, E., Durlak, J. A., & Weissberg, R. P. (2017). Promoting positive youth development through school-based social and emotional learning interventions: A meta-analysis of follow-up effects. Child Development, 88(4), 1156–1171. https://doi.org/10.1111/cdev.12864 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 82 iskolai, univerzális szociális-érzelmi tanulási (SEL) programról, közel 100 000 óvodástól középiskolásig terjedő tanuló bevonásával, a beavatkozás utáni fél évtől 18 évig tartó utánkövetéssel. A résztvevők a kontrollcsoportnál tartósan jobb szociális-érzelmi készségeket, attitűdöket és jóllétmutatókat értek el, függetlenül etnikai vagy társadalmi-gazdasági hátterüktől. A program végén mért készségfejlődés bizonyult a hosszú távú jóllét legerősebb előrejelzőjének, sőt a SEL még az érettségi megszerzésére és a biztonságos viselkedésre is kedvezően hatott. - Cipriano, C., Strambler, M. J., Naples, L. H., Ha, C., Kirk, M., Wood, M., Sehgal, K., Zieher, A. K., Eveleigh, A., McCarthy, M., Funaro, M., Ponnock, A., Chow, J. C., & Durlak, J. (2023). The state of evidence for social and emotional learning: A contemporary meta-analysis of universal school-based SEL interventions. Child Development, 94(5), 1181–1204. https://doi.org/10.1111/cdev.13968 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés és szisztematikus áttekintés az egyetemes, iskolai keretben zajló szociális és érzelmi tanulást (SEL) fejlesztő programok hatékonyságáról, 53 ország 424 vizsgálata és több mint 575 000 diák adatai alapján. A kontrollcsoportokhoz képest a programokban részt vevő tanulók készségei, attitűdjei, viselkedése, társas kapcsolatai, iskolai működése és tanulmányi teljesítménye is szignifikánsan javult. A programok tartalmában, kivitelezésében és minőségében mutatkozó jelentős eltérések ugyanakkor érdemben befolyásolták az eredményeket. - Corcoran, R. P., Cheung, A. C. K., Kim, E., & Xie, C. (2018). Effective universal school-based social and emotional learning programs for improving academic achievement: A systematic review and meta-analysis of 50 years of research. Educational Research Review, 25, 56–72. https://doi.org/10.1016/j.edurev.2017.12.001 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés és szisztematikus áttekintés, amely 50 év kutatásait összegezve azt vizsgálja, hogyan hatnak az iskolai szociális és érzelmi tanulást (SEL) fejlesztő programok az óvodás kortól a középiskoláig terjedő tanulók tanulmányi teljesítményére. Az olvasás, matematika és természettudomány terén egyaránt pozitív, de kis-közepes hatást talált. A szerzők ugyanakkor figyelmeztetnek: a szigorú, nagy mintás randomizált vizsgálatok alapján a SEL-programok tanulmányi hozadéka szerényebb lehet a korábban feltételezettnél. - Wigelsworth, M., Lendrum, A., Oldfield, J., Scott, A., ten Bokkel, I., Tate, K., & Emery, C. (2016). The impact of trial stage, developer involvement and international transferability on universal social and emotional learning programme outcomes: A meta-analysis. Cambridge Journal of Education, 46(3), 347–376. https://doi.org/10.1080/0305764X.2016.1195791 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 89 vizsgálatból, amely az iskolai, univerzális szociális és érzelmi tanulást (SEL) támogató programok várt hatásainak elmaradását próbálja megérteni. Három tényező mentén vizsgálja az eredményeket: a kiértékelés szakasza, a programfejlesztő bevonódásának mértéke, valamint az, hogy a programot a származási országában vagy azon kívül vezették be. Mindhárom tényező befolyásolja a hatékonyságot, bár nem mindig a feltételezett irányban, ami a SEL-kutatás számára árnyaltabb képet és új irányokat jelöl ki. - Greenberg, M. T., Domitrovich, C. E., Weissberg, R. P., & Durlak, J. A. (2017). Social and emotional learning as a public health approach to education. The Future of Children, 27(1), 13–32. https://doi.org/10.1353/foc.2017.0001
- Jones, S. M., & Bouffard, S. M. (2012). Social and emotional learning in schools: From programs to strategies. Social Policy Report, 26(4), 1–33. https://doi.org/10.1002/j.2379-3988.2012.tb00073.x
- Jones, S. M., & Kahn, J. (2017). The evidence base for how we learn: Supporting students' social, emotional, and academic development. The Aspen Institute, National Commission on Social, Emotional, and Academic Development. https://eric.ed.gov/?id=ED577039
- Ryan, R. M., & Deci, E. L. (2000). Self-determination theory and the facilitation of intrinsic motivation, social development, and well-being. American Psychologist, 55(1), 68–78. https://doi.org/10.1037/0003-066X.55.1.68
- Bandura, A. (1993). Perceived self-efficacy in cognitive development and functioning. Educational Psychologist, 28(2), 117–148. https://doi.org/10.1207/s15326985ep2802_3 Forrás megnyitása
Szinopszis
Elméleti áttekintés arról, hogyan befolyásolja az énhatékonyság (a saját képességekbe vetett hit) a kognitív fejlődést és tanulmányi teljesítményt — kognitív, motivációs, érzelmi és választási folyamatokon keresztül. A szerző három szinten mutatja be a jelenséget: a tanulók tanulásszabályozó hite szabja meg törekvéseiket és eredményeiket, a pedagógus saját hatékonyságába vetett hite formálja az általa teremtett tanulási környezetet, a tantestület közös hatékonyság-meggyőződése pedig az egész iskola teljesítményéhez járul hozzá. - Yeager, D. S., Hanselman, P., Walton, G. M., Murray, J. S., Crosnoe, R., Muller, C., Tipton, E., Schneider, B., Hulleman, C. S., Hinojosa, C. P., Paunesku, D., Romero, C., Flint, K., Roberts, A., Trott, J., Iachan, R., Buontempo, J., Yang, S. M., Carvalho, C. M., … Dweck, C. S. (2019). A national experiment reveals where a growth mindset improves achievement. Nature, 573(7774), 364–369. https://doi.org/10.1038/s41586-019-1466-y Forrás megnyitása
Szinopszis
Reprezentatív, országos randomizált kísérlet az Egyesült Államokban: egy rövid (kevesebb mint egyórás), online szemléletformáló program — amely azt tanítja, hogy az értelmi képességek fejleszthetők (növekedési szemlélet) — javította a gyengébben teljesítő középiskolások jegyeit, és növelte az emelt szintű matematikai kurzusokra való jelentkezést. A hatás ott bizonyult tartósnak, ahol a kortárscsoport normái összhangban álltak a program üzenetével, ami rávilágít az iskolai közeg meghatározó szerepére. - Sisk, V. F., Burgoyne, A. P., Sun, J., Butler, J. L., & Macnamara, B. N. (2018). To what extent and under which circumstances are growth mind-sets important to academic achievement? Two meta-analyses. Psychological Science, 29(4), 549–571. https://doi.org/10.1177/0956797617739704 Forrás megnyitása
Szinopszis
Két metaelemzés, amely a növekedési szemléletmód („growth mindset”) és a tanulmányi teljesítmény kapcsolatát, illetve a szemléletformáló beavatkozások hatékonyságát vizsgálja. Mindkét esetben gyenge összhatást találtak: a szemléletmód és a teljesítmény közötti összefüggés, valamint a beavatkozások hozadéka is csekély. Némi haszon azonban kimutatható az alacsony társadalmi-gazdasági helyzetű vagy tanulmányilag veszélyeztetett diákoknál, akik profitálhatnak az ilyen programokból. - Honicke, T., & Broadbent, J. (2016). The influence of academic self-efficacy on academic performance: A systematic review. Educational Research Review, 17, 63–84. https://doi.org/10.1016/j.edurev.2015.11.002
- Dent, A. L., & Koenka, A. C. (2016). The relation between self-regulated learning and academic achievement across childhood and adolescence: A meta-analysis. Educational Psychology Review, 28(3), 425–474. https://doi.org/10.1007/s10648-015-9320-8
- Lazowski, R. A., & Hulleman, C. S. (2016). Motivation interventions in education: A meta-analytic review. Review of Educational Research, 86(2), 602–640. https://doi.org/10.3102/0034654315617832 Forrás megnyitása
Szinopszis
Motivációs elméleteken alapuló oktatási beavatkozások metaelemzése: 74 kísérleti vizsgálat (92 hatásméret, több mint 38 000 résztvevő) alapján a szerzők azt találták, hogy az ilyen beavatkozások általában hatékonyak, közepes átlagos hatásmérettel (d = 0,49). A vizsgált moderátorok közül egyedül a kísérleti elrendezés típusa számított: a randomizált vizsgálatok kisebb hatásokat mutattak, mint a kvázi-kísérletiek. A munka egyúttal kijelöli a hatékony motivációs beavatkozások fejlesztésének és tesztelésének következő lépéseit. - Hulleman, C. S., Schrager, S. M., Bodmann, S. M., & Harackiewicz, J. M. (2010). A meta-analytic review of achievement goal measures: Different labels for the same constructs or different constructs with similar labels? Psychological Bulletin, 136(3), 422–449. https://doi.org/10.1037/a0018947 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely azt vizsgálja, hogy a teljesítménycél-kutatásban használt skálák valóban azonos fogalmakat mérnek-e az eltérő elnevezések mögött. 243 korrelációs vizsgálat (több mint 91 000 résztvevő) elemzése alapján a szerzők arra jutottak, hogy a célok és a tanulmányi eredmények közötti összefüggés erősen függ a választott skálától és a konkrét tételek megfogalmazásától — ugyanaz a címke gyakran fogalmilag eltérő konstruktumokat takar. A fogalmi és mérési definíciók közötti eltérés akadályozza az elméletek érdemi tesztelését és a gyakorlati alkalmazást. - Costa, A., & Faria, L. (2018). Implicit theories of intelligence and academic achievement: A meta-analytic review. Frontiers in Psychology, 9, 829. https://doi.org/10.3389/fpsyg.2018.00829 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés (46 vizsgálat, több mint 412 000 diák), amely az intelligenciáról alkotott implicit elméletek és a tanulmányi teljesítmény kapcsolatát vizsgálja. Gyenge–közepes összefüggést talált: azok a diákok érnek el jobb eredményt, akik fejleszthetőnek tartják az intelligenciát, szemben a rögzítettnek hívőkkel. A hatás erősebb a felső tagozaton, és kontinensenként eltérő mintázatot mutat, a nem viszont nem befolyásolja. - Olweus, D. (1993). Bullying at school: What we know and what we can do. Blackwell.
- Ttofi, M. M., & Farrington, D. P. (2011). Effectiveness of school-based programs to reduce bullying: A systematic and meta-analytic review. Journal of Experimental Criminology, 7(1), 27–56. https://doi.org/10.1007/s11292-010-9109-1
- Gaffney, H., Ttofi, M. M., & Farrington, D. P. (2019). Evaluating the effectiveness of school-bullying prevention programs: An updated meta-analytical review. Aggression and Violent Behavior, 45, 111–133. https://doi.org/10.1016/j.avb.2018.07.001 Forrás megnyitása
Szinopszis
Iskolai zaklatás (bullying) megelőzésére irányuló programok hatékonyságát vizsgáló szisztematikus áttekintés és metaelemzés, amely 100 értékelést (103 hatásnagyságot) dolgozott fel a 2009–2016 közötti szakirodalomból. A programok érdemben csökkentik mind a zaklató magatartást (kb. 19–20%-kal), mind az áldozattá válást (kb. 15–16%-kal). A hatás mértéke azonban nagy eltérést mutat a vizsgálatok között, az alkalmazott program- és kutatási elrendezés függvényében. - Kärnä, A., Voeten, M., Little, T. D., Poskiparta, E., Kaljonen, A., & Salmivalli, C. (2011). A large-scale evaluation of the KiVa antibullying program: Grades 4–6. Child Development, 82(1), 311–330. https://doi.org/10.1111/j.1467-8624.2010.01557.x Forrás megnyitása
Szinopszis
A KiVa iskolai zaklatásellenes program nagymintás, randomizált hatékonyságvizsgálata 4–6. osztályos tanulók körében (8 237 fő, 78 iskola, intervenciós és kontrollcsoport). Kilenc hónapnyi alkalmazás után a 11 vizsgált mutató közül hétben javulás mutatkozott, köztük a saját és társak által jelzett áldozattá válásban, valamint az önbevallott zaklatásban. A jól megtervezett iskolai programok eszerint érdemben csökkenthetik a zaklatást és az áldozattá válást. - Nocentini, A., & Menesini, E. (2016). KiVa anti-bullying program in Italy: Evidence of effectiveness in a randomized control trial. Prevention Science, 17(8), 1012–1023. https://doi.org/10.1007/s11121-016-0690-z Forrás megnyitása
Szinopszis
A KiVa zaklatásellenes program olaszországi hatékonyságát vizsgáló randomizált kontrollált vizsgálat, 13 iskola 4. és 6. osztályos tanulóinak (n=2042) bevonásával. A program a negyedik osztályban csökkentette a zaklatást és az áldozattá válást, miközben növelte az áldozatok iránti együttérzést (hatásméretek 0,24–0,40); a hatodik osztályban a hatások kisebbek, de szignifikánsak maradtak. Az eredmények megerősítik a program átültethetőségét és eredményességét az olasz iskolai környezetben. - Copeland, W. E., Wolke, D., Angold, A., & Costello, E. J. (2013). Adult psychiatric outcomes of bullying and being bullied by peers in childhood and adolescence. JAMA Psychiatry, 70(4), 419–426. https://doi.org/10.1001/jamapsychiatry.2013.504 Forrás megnyitása
Szinopszis
Prospektív, populációalapú vizsgálat arról, hogy a gyermekkori és serdülőkori zaklatás — akár elszenvedőként, akár elkövetőként — összefügg-e a fiatal felnőttkori pszichiátriai problémákkal. Több mint 1 400 résztvevőt követtek 9 és 26 éves kor között. A gyermekkori pszichés zavarok és a családi nehézségek kiszűrése után is fennmaradt az áldozatok emelkedett szorongás- és depressziókockázata; a legrosszabb kimenetel azoknál jelentkezett, akik egyszerre voltak áldozatok és elkövetők. A zaklatás hatásai közvetlenek és tartósak. - Moore, S. E., Norman, R. E., Suetani, S., Thomas, H. J., Sly, P. D., & Scott, J. G. (2017). Consequences of bullying victimization in childhood and adolescence: A systematic review and meta-analysis. World Journal of Psychiatry, 7(1), 60–76. https://doi.org/10.5498/wjp.v7.i1.60 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés és szisztematikus áttekintés arról, milyen egészségügyi és pszichoszociális következményekkel jár a gyermek- és serdülőkori kortárs bántalmazás (bullying) elszenvedése. A 165 vizsgálatot összegző elemzés a legerősebb, ok-okozati szintű bizonyítékot a mentális zavarokkal — depresszióval, szorongással, rossz általános egészségi állapottal, öngyilkossági gondolatokkal és viselkedéssel — valamint a dohány- és kábítószer-használattal való kapcsolatra találta. A szerzők szerint ez sürgetővé teszi, hogy az iskolák hatékony, a bántalmazás visszaszorítását célzó programokat vezessenek be. - Holt, M. K., Vivolo-Kantor, A. M., Polanin, J. R., Holland, K. M., DeGue, S., Matjasko, J. L., Wolfe, M., & Reid, G. (2015). Bullying and suicidal ideation and behaviors: A meta-analysis. Pediatrics, 135(2), e496–e509. https://doi.org/10.1542/peds.2014-1864 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely 47 keresztmetszeti vizsgálat alapján vizsgálja az iskolai zaklatásban való érintettség és az öngyilkossági gondolatok, illetve viselkedés közötti összefüggést. Az eredmények szerint a zaklatásban bármilyen szerepben — áldozatként, elkövetőként vagy áldozat-elkövetőként — való részvétel egyaránt megemeli az öngyilkossági gondolatok és cselekvések kockázatát. A szerzők a zaklatásban érintett fiatalok mentális egészségére irányuló célzott prevenciót sürgetnek. - Reijntjes, A., Kamphuis, J. H., Prinzie, P., & Telch, M. J. (2010). Peer victimization and internalizing problems in children: A meta-analysis of longitudinal studies. Child Abuse & Neglect, 34(4), 244–252. https://doi.org/10.1016/j.chiabu.2009.07.009 Forrás megnyitása
Szinopszis
Tizennyolc longitudinális vizsgálat metaelemzése (n = 13 978), amely a kortársak általi áldozattá válás és a gyermekkori internalizáló problémák (szorongás, depresszió, visszahúzódás) időbeli, kétirányú kapcsolatát tárja fel. Az eredmények szerint az internalizáló problémák egyszerre előzményei és következményei az áldozattá válásnak: a kettő ördögi kört alkot, amely tartósítja a zaklatottságot. A szerzők hangsúlyozzák az iskolai bántalmazás megelőzésének fontosságát. - Kowalski, R. M., Giumetti, G. W., Schroeder, A. N., & Lattanner, M. R. (2014). Bullying in the digital age: A critical review and meta-analysis of cyberbullying research among youth. Psychological Bulletin, 140(4), 1073–1137. https://doi.org/10.1037/a0035618 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés és kritikai áttekintés a fiatalok körében zajló online zaklatásról. A szerzők az általános agressziómodellt javasolják értelmezési keretként, és összegzik az online zaklatás kapcsolatát a hagyományos zaklatással, valamint más viselkedéses és lélektani tényezőkkel. Az elkövetéssel legerősebben az agressziót támogató meggyőződések és a morális kizáródás függött össze, az áldozattá válással pedig a stressz és az öngyilkossági gondolatok. A szerzők kutatási irányokat is kijelölnek, kiemelve az online zaklatás önálló hatásának vizsgálatát a hagyományos zaklatáson túl. - Modecki, K. L., Minchin, J., Harbaugh, A. G., Guerra, N. G., & Runions, K. C. (2014). Bullying prevalence across contexts: A meta-analysis measuring cyber and traditional bullying. Journal of Adolescent Health, 55(5), 602–611. https://doi.org/10.1016/j.jadohealth.2014.06.007 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 80 vizsgálat alapján, amely a hagyományos és az online (cyber) zaklatás serdülőkori prevalenciáját veti össze. A hagyományos zaklatás kétszer olyan gyakori, mint az online forma, a kettő ugyanakkor szorosan együtt jár — vagyis a beavatkozásoknak elsősorban a többféle zaklatásban egyszerre érintett fiatalokra érdemes irányulniuk. Az eredmények egyúttal a mérési módszerek nagyobb egységességének szükségességére is rámutatnak. - Li, C., Wang, P., Martin-Moratinos, M., Bella-Fernández, M., & Blasco-Fontecilla, H. (2024). Traditional bullying and cyberbullying in the digital age and its associated mental health problems in children and adolescents: A meta-analysis. European Child & Adolescent Psychiatry, 33(9), 2895–2909. https://doi.org/10.1007/s00787-022-02128-x Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés a hagyományos és online (cyber)bántalmazás együttes hatásairól gyermekek és serdülők mentális egészségére (42 vizsgálat, közel 267 ezer fő). A hagyományos bántalmazás áldozattá válási aránya 24,3%, az online bántalmazásé 11,1%, és a két forma jelentősen átfedi egymást. Mindkét típus emeli a depresszió, az öngyilkossági gondolatok, az önsértés és az öngyilkossági kísérlet kockázatát, a legmagasabb veszély azonban a mindkét formát egyszerre elszenvedőknél jelentkezik. Az áldozattá válás a súlyosabb pszichopatológia, különösen az öngyilkossággal összefüggő problémák jelzője. - Salmivalli, C., Björkqvist, K., Lagerspetz, K., Österman, K., & Kaukiainen, A. (1996). Bullying as a group process: Participant roles and their relations to social status within the group. Aggressive Behavior, 22(1), 1–15. https://doi.org/10.1002/(SICI)1098-2337(1996)22:1<1::AID-AB1>3.0.CO;2-T
- Biswas, T., Scott, J. G., Munir, K., Thomas, H. J., Huda, M. M., Hasan, M. M., David de Vries, T., Baxter, J., & Mamun, A. A. (2020). Global variation in the prevalence of bullying victimisation amongst adolescents: Role of peer and parental supports. EClinicalMedicine, 20, 100276. https://doi.org/10.1016/j.eclinm.2020.100276 Forrás megnyitása
Szinopszis
Bullying-áldozattá válással foglalkozó nemzetközi tanulmány, amely 83 alacsony, közepes és magas jövedelmű ország több mint 317 000 serdülőjének adatait elemzi. A 12-17 évesek 30,5%-a számolt be arról, hogy az elmúlt 30 napban legalább egyszer áldozattá vált; a prevalencia a kelet-mediterrán (45%) és afrikai (44%) régióban a legmagasabb, Európában a legalacsonyabb (8%). A bántalmazás kockázatát növelte a fiús nem, az átlag alatti társadalmi-gazdasági helyzet és a fiatalabb életkor, míg a kortársi és szülői támogatás védőfaktornak bizonyult. - Kitzmann, K. M., Gaylord, N. K., Holt, A. R., & Kenny, E. D. (2003). Child witnesses to domestic violence: A meta-analytic review. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 71(2), 339–352. https://doi.org/10.1037/0022-006X.71.2.339 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 118 vizsgálat alapján, amely a szülők közötti erőszaknak kitett gyermekek pszichoszociális következményeit tekinti át. A tanúként megélt párkapcsolati erőszak szignifikánsan rosszabb kimenetekkel járt, mint amit a nem érintett vagy csupán verbális agressziónak kitett gyermekeknél láttak. A tanúk és a fizikailag bántalmazott gyermekek között viszont nem mutatkozott érdemi különbség, és némi jel utalt arra, hogy az óvodáskorúak fokozottabban veszélyeztetettek. - Wolfe, D. A., Crooks, C. V., Lee, V., McIntyre-Smith, A., & Jaffe, P. G. (2003). The effects of children's exposure to domestic violence: A meta-analysis and critique. Clinical Child and Family Psychology Review, 6(3), 171–187. https://doi.org/10.1023/A:1024910416164 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés a családon belüli erőszaknak kitett gyermekek fejlődési kimeneteleiről, 41 vizsgálat alapján. Az erőszak megtapasztalása érzelmi és viselkedéses problémákkal járt együtt (kis erősségű összhatás, Zr = .28), miközben az életkor, a nem és a kimenet típusa nem bizonyult érdemi moderáló tényezőnek. A gyermekbántalmazás egyidejű jelenléte tovább súlyosbította a tüneteket. A szerzők hangsúlyozzák a nagyobb mintás, longitudinális és elméletileg megalapozott kutatások szükségességét. - Evans, S. E., Davies, C., & DiLillo, D. (2008). Exposure to domestic violence: A meta-analysis of child and adolescent outcomes. Aggression and Violent Behavior, 13(2), 131–140. https://doi.org/10.1016/j.avb.2008.02.005
- Holt, S., Buckley, H., & Whelan, S. (2008). The impact of exposure to domestic violence on children and young people: A review of the literature. Child Abuse & Neglect, 32(8), 797–810. https://doi.org/10.1016/j.chiabu.2008.02.004 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szakirodalmi áttekintés a családon belüli erőszak gyermekekre és fiatalokra gyakorolt hatásairól, négy összefüggő területen vizsgálva: a gyermekbántalmazással való átfedés, a szülői kapacitás csorbulása, a fejlődésre gyakorolt hatás és a halmozódó hátrányok. A tanúvá vált gyermekeknél nő az érzelmi, fizikai és szexuális bántalmazás, valamint az érzelmi-viselkedési problémák kockázata, a hatások pedig a biztonság megteremtése után is fennmaradhatnak. A szerzők kiemelik a védő tényezők — különösen a gondoskodó felnőtthöz, jellemzően az anyához fűződő biztos kötődés — szerepét, és a gyermek rezilienciájára építő, egyénre szabott, gyermekközpontú beavatkozást szorgalmaznak. - Hungerford, A., Wait, S. K., Fritz, A. M., & Clements, C. M. (2012). Exposure to intimate partner violence and children's psychological adjustment, cognitive functioning, and social competence: A review. Aggression and Violent Behavior, 17(4), 373–382. https://doi.org/10.1016/j.avb.2012.04.002
- Vu, N. L., Jouriles, E. N., McDonald, R., & Rosenfield, D. (2016). Children's exposure to intimate partner violence: A meta-analysis of longitudinal associations with child adjustment problems. Clinical Psychology Review, 46, 25–33. https://doi.org/10.1016/j.cpr.2016.04.003 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés 74 longitudinális vizsgálat alapján arról, hogyan függ össze a párkapcsolati erőszaknak való gyermekkori kitettség a későbbi alkalmazkodási nehézségekkel. A kitettség előrejelzi a gyermekek externalizáló, internalizáló és összesített alkalmazkodási problémáit, és ez az összefüggés idővel erősödik. A kapcsolat akkor a legszorosabb, ha az erőszakot tágan értelmezik (a fizikain túl pszichés és szexuális formákat is beleértve), illetve ha a fiatalabb korban mért kitettséget az externalizáló tünetekkel vetik össze. A szerzők következtetései a kitett gyermekek hosszú távú alkalmazkodása és a reziliencia mérése szempontjából is fontosak. - Bair-Merritt, M. H., Blackstone, M., & Feudtner, C. (2006). Physical health outcomes of childhood exposure to intimate partner violence: A systematic review. Pediatrics, 117(2), e278–e290. https://doi.org/10.1542/peds.2005-1473 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés a párkapcsolati erőszaknak kitett gyermekek testi egészségére gyakorolt hatásairól (22 kontrollcsoportos vizsgálat alapján). A párkapcsolati erőszak megtapasztalása gyermekkorban növeli a serdülő- és felnőttkori kockázatkereső magatartás esélyét, és valószínűleg a hiányos átoltottsággal is összefügg. A testi egészséget érintő szélesebb következmények azonban a kevés és módszertanilag korlátozott adat miatt egyelőre bizonytalanok. - Stith, S. M., Rosen, K. H., Middleton, K. A., Busch, A. L., Lundeberg, K., & Carlton, R. P. (2000). The intergenerational transmission of spouse abuse: A meta-analysis. Journal of Marriage and Family, 62(3), 640–654. https://doi.org/10.1111/j.1741-3737.2000.00640.x Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés arról, hogyan öröklődik a párkapcsolati erőszak nemzedékről nemzedékre: publikált és nem publikált kutatások alapján vizsgálja, hogy a gyermekkorban átélt vagy szemtanúként megtapasztalt családon belüli erőszak összefügg-e a felnőttkori párkapcsolati erőszak elszenvedésével vagy elkövetésével. A szerzők gyenge–közepes erősségű kapcsolatot találtak az erőszakos családban való felnövés és a későbbi bántalmazó párkapcsolat között. Az elemzés a nem és a mintatípus szerinti eltéréseket is áttekinti. - Noonan, C. B., & Pilkington, P. D. (2020). Intimate partner violence and child attachment: A systematic review and meta-analysis. Child Abuse & Neglect, 109, 104765. https://doi.org/10.1016/j.chiabu.2020.104765 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés és szisztematikus áttekintés a párkapcsolati erőszak (IPV) és a gyermek kötődésének összefüggéseiről. Tizenöt vizsgálat alapján a párkapcsolati erőszak jelenléte szignifikánsan együtt jár a csecsemők, gyermekek és serdülők kevésbé biztonságos kötődésével az elsődleges gondozóhoz, bár a hatásméret kicsi (r = -,22). A szerzők szerint az eredmények támpontot adhatnak a kötődés- és családközpontú beavatkozások tervezéséhez az érintett családoknál. - Whitten, T., Tzoumakis, S., Green, M. J., & Dean, K. (2024). Global prevalence of childhood exposure to physical violence within domestic and family relationships in the general population: A systematic review and proportional meta-analysis. Trauma, Violence, & Abuse, 25(2), 1411–1430. https://doi.org/10.1177/15248380231179133 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és proporcionális metaelemzés a családon belüli fizikai erőszaknak való gyermekkori kitettség globális prevalenciájáról, 116 tanulmány alapján. Az eredmények szerint a gyerekek világszerte mintegy 17,3%-a áldozatként, 16,5%-a szemtanúként szembesül ilyen erőszakkal 18 éves koráig — tehát nagyjából minden hatodikat érinti. A fiúk 25%-kal nagyobb eséllyel válnak áldozattá, mint a lányok, a regionális eltérések pedig a gazdasági helyzetet, a kulturális normákat és az ellátáshoz való hozzáférést tükrözhetik. - Zhu, J., Exner-Cortens, D., Dobson, K., Wells, L., Noel, M., & Madigan, S. (2024). Adverse childhood experiences and intimate partner violence: A meta-analysis. Development and Psychopathology, 36(2), 929–943. https://doi.org/10.1017/S0954579423000196 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés (27 vizsgálat, 41 minta, több mint 65 000 résztvevő), amely a kedvezőtlen gyermekkori élmények (ACE-k) és a párkapcsolati erőszak kapcsolatát vizsgálja. Az eredmények szerint a gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás egyaránt összefügg a párkapcsolati erőszak elkövetésével és elszenvedésével. A szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy a párkapcsolati erőszak kivizsgálásában, megelőzésében és kezelésében érdemes traumatudatos megközelítést alkalmazni, mivel az érintettek hátterében gyakran gyermekkori trauma áll. - Bogat, G. A., Levendosky, A. A., & Cochran, K. (2023). Developmental consequences of intimate partner violence on children. Annual Review of Clinical Psychology, 19, 303–329. https://doi.org/10.1146/annurev-clinpsy-072720-013634 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány arról, hogyan hat a gyermekre, ha párkapcsolati erőszak tanúja lesz: a kutatások mentális, szociális és tanulási nehézségekkel kötik össze ezt a kitettséget. A szerzők szerint a gyermeki önszabályozás kulcsszerepet játszik abban, hogyan alakulnak a következmények. Átfogó elméleti modellt vázolnak, amelyben három mechanizmus — az anyai mentális egészség, a fiziológiai működés és az anyai mentális reprezentációk — hatása a szülői gondoskodáson és a gyermek önszabályozásán keresztül érvényesül. - Livingstone, S., & Haddon, L. (2009). EU Kids Online: Final report. EU Kids Online, London School of Economics and Political Science. https://eprints.lse.ac.uk/24372/
- Smahel, D., Machackova, H., Mascheroni, G., Dedkova, L., Staksrud, E., Olafsson, K., Livingstone, S., & Hasebrink, U. (2020). EU Kids Online 2020: Survey results from 19 countries. EU Kids Online, London School of Economics and Political Science. https://doi.org/10.21953/lse.47fdeqj01ofo
- Livingstone, S., & Helsper, E. J. (2008). Parental mediation of children's internet use. Journal of Broadcasting & Electronic Media, 52(4), 581–599. https://doi.org/10.1080/08838150802437396
- Madigan, S., Ly, A., Rash, C. L., Van Ouytsel, J., & Temple, J. R. (2018). Prevalence of multiple forms of sexting behavior among youth: A systematic review and meta-analysis. JAMA Pediatrics, 172(4), 327–335. https://doi.org/10.1001/jamapediatrics.2017.5314 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaelemzés a fiatalkorúak körében előforduló „sexting" különböző formáinak prevalenciájáról, 39 vizsgálat és összesen 110 380, 18 évnél fiatalabb résztvevő adatai alapján. Az intim képek, videók vagy üzenetek küldésének átlagos gyakorisága 14,8%, fogadásuké 27,4% volt; a prevalencia az életkorral és az évek előrehaladtával nőtt, és magasabb volt mobileszközön. Külön kiemelt jelenség a beleegyezés nélküli továbbküldés (12,0%), amely további kutatást, prevenciót és szabályozást igényel. - Odgers, C. L., & Jensen, M. R. (2020). Annual Research Review: Adolescent mental health in the digital age: Facts, fears, and future directions. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 61(3), 336–348. https://doi.org/10.1111/jcpp.13190 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a serdülőkori mentális egészség és a digitális technológiahasználat összefüggéseiről, narratív összefoglalók, metaelemzések, nagy mintás kohorszvizsgálatok és ökológiai pillanatfelvételes (EMA) kutatások adatait szintetizálva, a depresszióra és a szorongásra fókuszálva. A szerzők szerint az eddigi kutatások többsége korrelációs jellegű és gyakran ellentmondó eredményeket hozott; a legszigorúbb, előzetesen regisztrált nagy vizsgálatok mindössze gyenge összefüggéseket találnak a napi képernyőidő és a jóllét között, amelyek az oksági irányt nem tisztázzák, és klinikai jelentőségük valószínűleg elhanyagolható. - Orben, A., & Przybylski, A. K. (2019). The association between adolescent well-being and digital technology use. Nature Human Behaviour, 3(2), 173–182. https://doi.org/10.1038/s41562-018-0506-1 Forrás megnyitása
Szinopszis
Specifikációs görbe elemzés (specification curve analysis) három nagy mintán (összesen n = 355 358), amely a serdülők digitális technológiahasználata és jólléte közötti összefüggést vizsgálja. A talált kapcsolat negatív, de elhanyagolható: a jóllét varianciájának legfeljebb 0,4 százalékát magyarázza. A szerzők szerint ez a hatás túl gyenge ahhoz, hogy szakpolitikai változtatást indokoljon, és felhívják a figyelmet a korábbi vizsgálatok módszertani gyengeségeire. - Twenge, J. M., Joiner, T. E., Rogers, M. L., & Martin, G. N. (2018). Increases in depressive symptoms, suicide-related outcomes, and suicide rates among U.S. adolescents after 2010 and links to increased new media screen time. Clinical Psychological Science, 6(1), 3–17. https://doi.org/10.1177/2167702617723376 Forrás megnyitása
Szinopszis
Reprezentatív felmérések (több mint félmillió 8–12. osztályos amerikai diák) és nemzeti öngyilkossági statisztikák elemzése arról, hogy 2010 és 2015 között megnőtt a serdülők depressziós tüneteinek, öngyilkossági kísérleteinek és öngyilkossági rátájának előfordulása, különösen a lányok körében. A szerzők szerint mindez összefügg azzal, hogy a fiatalok egyre több időt töltenek okostelefonnal és közösségi médiával, és kevesebbet a képernyőtől független tevékenységekkel (személyes találkozás, sport, házi feladat). A gazdasági ciklus mutatói ezzel szemben nem mutattak kapcsolatot a trendekkel. - Stoilova, M., Nandagiri, R., & Livingstone, S. (2021). Children's understanding of personal data and privacy online – a systematic evidence mapping. Information, Communication & Society, 24(4), 557–575. https://doi.org/10.1080/1369118X.2019.1657164 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus szakirodalmi feltérképezés arról, hogyan értik, értékelik és kezelik a gyermekek a saját online személyes adataikat és magánszférájukat. Az elemzés a 2007 és 2019 között több tudományágban megjelent kutatásokat tekinti át, és jelentős hiányosságokat tár fel: kevés vizsgálat foglalkozik a kisebb gyermekekkel, a kutatások többsége a személyközi (nem a kereskedelmi vagy intézményi) helyzetekre és a tudatosan megosztott adatokra összpontosít, miközben a digitális lábnyomok és a következtetett adatok háttérbe szorulnak. A szerzők átfogóbb, szakpolitikailag is hasznosítható kutatási megközelítést sürgetnek, amely a gyermekek médiatudatosságát és a magánszféra sérülésével járó lehetséges károkat is figyelembe veszi. - Madigan, S., Villani, V., Azzopardi, C., Laut, D., Smith, T., Temple, J. R., Browne, D., & Dimitropoulos, G. (2018). The prevalence of unwanted online sexual exposure and solicitation among youth: A meta-analysis. Journal of Adolescent Health, 63(2), 133–141. https://doi.org/10.1016/j.jadohealth.2018.03.012 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés arról, milyen gyakran szembesülnek a fiatalok (12–16,5 évesek) nem kívánt szexuális tartalommal és online szexuális közeledéssel. A 31, illetve 9 mintát feldolgozó elemzés szerint minden ötödik fiatal találkozik akaratán kívül szexuálisan explicit anyaggal, és minden kilencediket ér online szexuális közeledés (a fiúkat gyakrabban). Az arányok az évek során csökkentek, és nem függtek az életkortól vagy a földrajzi helytől. A szerzők az internetes kockázatokra és biztonsági stratégiákra felkészítő ismeretterjesztő programokat sürgetnek. - Gámez-Guadix, M., Almendros, C., Calvete, E., & De Santisteban, P. (2018). Persuasion strategies and sexual solicitations and interactions in online sexual grooming of adolescents: Modeling direct and indirect pathways. Journal of Adolescence, 63, 11–18. https://doi.org/10.1016/j.adolescence.2017.12.002 Forrás megnyitása
Szinopszis
Online szexuális megkörnyékezés (grooming) kérdőíves vizsgálata 2 731 spanyol, 12–15 éves serdülő körében, akiknek 7,2 százaléka volt érintett. A felnőtt által alkalmazott meggyőzési stratégiák növelték a megtévesztés, a megvesztegetés és a kiskorú nem szexuális jellegű bevonásának valószínűségét. A megtévesztés és a megvesztegetés erősebb szexuális közeledéssel járt együtt, ami pedig fokozta a bántalmazó szexuális interakciók előfordulását. A megkörnyékezési stratégiák feltárása a prevenciót és a beavatkozást segíti. - Chen, L., & Shi, J. (2019). Reducing harm from media: A meta-analysis of parental mediation. Journalism & Mass Communication Quarterly, 96(1), 173–193. https://doi.org/10.1177/1077699018754908 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés a szülői médiamoderálás hatékonyságáról, 52 vizsgálat (74 159 fő) alapján. A korlátozó moderálás eredményesebben csökkenti a gyermekek képernyőidejét, mint az aktív moderálás, a médiához kötődő kockázatok (pl. káros tartalmak) mérséklésében viszont az aktív moderálás és a közös médiahasználat bizonyult hatékonyabbnak. A hatások erősségét jelentősen befolyásolja a gyermek életkora, a kockázat típusa, a médium és a kulturális háttér. - Przybylski, A. K., & Weinstein, N. (2017). A large-scale test of the Goldilocks hypothesis: Quantifying the relations between digital-screen use and the mental well-being of adolescents. Psychological Science, 28(2), 204–215. https://doi.org/10.1177/0956797616678438 Forrás megnyitása
Szinopszis
Nagy mintás, előregisztrált vizsgálat reprezentatív angol serdülőmintán (n = 120 115) arról, hogyan függ össze a képernyőidő a mentális jólléttel. Az eredmények szerint a kapcsolat nem lineáris, hanem fordított U alakú: a mérsékelt digitális eszközhasználat nem ártalmas, sőt egy összekapcsolt világban előnyös is lehet, a jóllét csak a kiugróan magas használatnál csökken. A hatás emellett attól is függ, mikor használják az eszközöket (hétköznap vagy hétvégén). A „Goldilocks-hipotézist” alátámasztó eredmények árnyalják a serdülők képernyőhasználatát korlátozó ajánlásokat. - Sohn, S. Y., Rees, P., Wildridge, B., Kalk, N. J., & Carter, B. (2019). Prevalence of problematic smartphone usage and associated mental health outcomes amongst children and young people: A systematic review, meta-analysis and GRADE of the evidence. BMC Psychiatry, 19(1), 356. https://doi.org/10.1186/s12888-019-2350-x Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés és rendszerezett áttekintés, amely a problémás okostelefon-használat prevalenciáját és mentális egészséggel való összefüggését vizsgálja gyermekek és fiatalok körében. A vizsgálatba bevont 41 tanulmány (közel 42 000 fő) alapján a problémás használat gyakorisága átlagosan 23 százalék — nagyjából minden negyedik fiatalt érint. A jelenség együtt jár a depresszió, a szorongás, a fokozott stressz és a rosszabb alvásminőség jelentősen magasabb esélyével. A szerzők szerint a probléma fokozott figyelmet és kárcsökkentő szakpolitikai irányelveket igényel. - Hale, L., & Guan, S. (2015). Screen time and sleep among school-aged children and adolescents: A systematic literature review. Sleep Medicine Reviews, 21, 50–58. https://doi.org/10.1016/j.smrv.2014.07.007 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a képernyőidő és az alvás összefüggéséről iskoláskorú gyermekeknél és serdülőknél. 67, 1999 és 2014 közötti vizsgálat alapján a kutatások 90 százaléka talált kedvezőtlen kapcsolatot: a több képernyőidő rövidebb és későbbre tolódott alvással jár, bár a hatás eszköztípus, életkor, nem és hétköznap/hétvége szerint változott. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák az okság igazolatlanságát és a mérési pontatlanságokat, és a képernyőhasználat korlátozását javasolják, különösen lefekvés előtt. - Keles, B., McCrae, N., & Grealish, A. (2020). A systematic review: The influence of social media on depression, anxiety and psychological distress in adolescents. International Journal of Adolescence and Youth, 25(1), 79–93. https://doi.org/10.1080/02673843.2019.1590851 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés a közösségi média serdülőkori depresszióra, szorongásra és pszichés distresszre gyakorolt hatásáról, 13 vizsgálat (többségében keresztmetszeti) alapján. A közösségimédia-használat négy vetülete — az eltöltött idő, a tevékenység jellege, az érzelmi bevonódás és a függőség — egyaránt összefüggést mutatott a vizsgált mentális tünetekkel. A szerzők ugyanakkor a módszertani korlátok miatt óvatosságra intenek, és longitudinális, valamint kvalitatív kutatásokat sürgetnek az okozati mechanizmusok feltárására. - Madigan, S., Browne, D., Racine, N., Mori, C., & Tough, S. (2019). Association between screen time and children's performance on a developmental screening test. JAMA Pediatrics, 173(3), 244–250. https://doi.org/10.1001/jamapediatrics.2018.5056 Forrás megnyitása
Szinopszis
Longitudinális kohorszvizsgálat 2 441 anya-gyermek párral, amely a képernyőidő és a kisgyermekkori fejlődés ok-okozati irányát járja körül 24, 36 és 60 hónapos korban. Az eredmények szerint a magasabb képernyőidő előrejelezte a gyengébb fejlődési szűrőteszt-eredményeket a következő mérési időpontban, nem pedig fordítva. A szerzők a családi médiahasználati tervek bevezetését és a képernyőidő tudatos kezelését javasolják a túlzott használat lehetséges következményeinek ellensúlyozására. - Hunt, M. G., Marx, R., Lipson, C., & Young, J. (2018). No more FOMO: Limiting social media decreases loneliness and depression. Journal of Social and Clinical Psychology, 37(10), 751–768. https://doi.org/10.1521/jscp.2018.37.10.751 Forrás megnyitása
Szinopszis
Korlátozott közösségimédia-használat hatását vizsgáló kísérleti tanulmány: 143 egyetemi hallgatót véletlenszerűen osztottak két csoportba — egyikük platformonként napi 10 percre korlátozta a Facebook, Instagram és Snapchat használatát, a másik szokásos módon használta. Három hét után a korlátozott csoportnál szignifikánsan csökkent a magány és a depresszió. Mindkét csoportnál mérséklődött a szorongás és a lemaradástól való félelem (FOMO), ami az önmegfigyelés jótékony hatására utal. A szerzők szerint a napi mintegy 30 percre korlátozott használat érdemben javíthatja a jóllétet. - Stiglic, N., & Viner, R. M. (2019). Effects of screentime on the health and well-being of children and adolescents: A systematic review of reviews. BMJ Open, 9(1), e023191. https://doi.org/10.1136/bmjopen-2018-023191 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány, amely tizenhárom korábbi szisztematikus áttekintés bizonyítékait összegzi arról, hogyan hat a képernyőidő a gyermekek és fiatalok egészségére és jóllétére. A legerősebb összefüggés a magasabb képernyőidő és az elhízás, az egészségtelen étrend, a depressziós tünetek, valamint a rosszabb életminőség között mutatkozott; más kimeneteknél (szorongás, alvás, önértékelés) a bizonyítékok gyengék voltak. Kis mennyiségű napi képernyőhasználat valószínűleg nem káros. A szerzők szerint a biztonságos képernyőidőre vonatkozó szakpolitikai döntéseket megalapozó bizonyítékok egyelőre korlátozottak. - Orben, A., Tomova, L., & Blakemore, S.-J. (2020). The effects of social deprivation on adolescent development and mental health. The Lancet Child & Adolescent Health, 4(8), 634–640. https://doi.org/10.1016/S2352-4642(20)30186-3 Forrás megnyitása
Szinopszis
Interdiszciplináris áttekintő tanulmány arról, hogy a serdülőkor (10–24 év) a társas ingerekre fokozottan érzékeny, a kortárs kapcsolatokat erősen igénylő életszakasz, amelyet a COVID-19 miatti távolságtartási intézkedések különösen érzékenyen érintenek. Emberi és állati kutatásokra támaszkodva bemutatja, hogy a társas megfosztottság ebben az időszakban sajátos, akár hosszú távú hatással lehet az agyfejlődésre és a viselkedésre, miközben a digitális kapcsolattartás némileg enyhítheti a személyes érintkezés kiesését. - Pan, Y.-C., Chiu, Y.-C., & Lin, Y.-H. (2020). Systematic review and meta-analysis of epidemiology of internet addiction. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 118, 612–622. https://doi.org/10.1016/j.neubiorev.2020.08.013 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaelemzés, amely 113 epidemiológiai vizsgálat (693 306 fő, 31 ország, 1996–2018) adatai alapján becsüli az internetfüggőség prevalenciáját. Az általános internetfüggőség súlyozott átlagos gyakorisága 7,02%, az internetes játékzavaré 2,47% volt. Az általános internetfüggőség gyakoribb, és az évek során emelkedő tendenciát mutat, miközben a mérőeszköztől függően jelentősen ingadozik — ami a növekvő ember–gép interakció mintázatát tükrözheti. - Livingstone, S., Haddon, L., Görzig, A., & Ólafsson, K. (2011). Risks and safety on the internet: The perspective of European children. Full findings. EU Kids Online, London School of Economics. http://eprints.lse.ac.uk/33731/
- Rogers, C. R. (1957). The necessary and sufficient conditions of therapeutic personality change. Journal of Consulting Psychology, 21(2), 95-103. https://doi.org/10.1037/h0045357
- Weger, H., Castle Bell, G., Minei, E. M., & Robinson, M. C. (2014). The Relative Effectiveness of Active Listening in Initial Interactions. International Journal of Listening, 28(1), 13-31. https://doi.org/10.1080/10904018.2013.813234
- Bodie, G. D. (2011). The Active-Empathic Listening Scale (AELS): Conceptualization and Evidence of Validity Within the Interpersonal Domain. Communication Quarterly, 59(3), 277-295. https://doi.org/10.1080/01463373.2011.583495
- Itzchakov, G., & Kluger, A. N. (2017). Can holding a stick improve listening at work? The effect of Listening Circles on employees’ emotions and cognitions. European Journal of Work and Organizational Psychology, 26(5), 663-676. https://doi.org/10.1080/1359432x.2017.1351429
- Gearhart, C. C., & Bodie, G. D. (2011). Active-Empathic Listening as a General Social Skill: Evidence from Bivariate and Canonical Correlations. Communication Reports, 24(2), 86-98. https://doi.org/10.1080/08934215.2011.610731
- Kruger, K. A., & Serpell, J. A. (2010). Animal-assisted interventions in mental health. Handbook on Animal-Assisted Therapy, 33-48. https://doi.org/10.1016/b978-0-12-381453-1.10003-0
- Beetz, A., Uvnäs-Moberg, K., Julius, H., & Kotrschal, K. (2012). Psychosocial and Psychophysiological Effects of Human-Animal Interactions: The Possible Role of Oxytocin. Frontiers in Psychology, 3. https://doi.org/10.3389/fpsyg.2012.00234 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az ember–állat interakció pszichoszociális és pszichofiziológiai hatásairól, 69 eredeti vizsgálat alapján. A jól dokumentált jótékony hatások közé tartozik a társas figyelem és viselkedés, a hangulat javulása, valamint a stresszmutatók — kortizol, szívfrekvencia, vérnyomás — és a szorongás csökkenése. A szerzők szerint e hatások hátterében közös élettani mechanizmusként az oxitocin-rendszer aktiválódása állhat, amely egységes magyarázatot ad a megfigyelt pszichológiai és fiziológiai jelenségekre. - Kamioka, H., Okada, S., Tsutani, K., Park, H., Okuizumi, H., Handa, S., Oshio, T., Park, S., Kitayuguchi, J., Abe, T., Honda, T., & Mutoh, Y. (2014). Effectiveness of animal-assisted therapy: A systematic review of randomized controlled trials. Complementary Therapies in Medicine, 22(2), 371-390. https://doi.org/10.1016/j.ctim.2013.12.016 Forrás megnyitása
Szinopszis
Randomizált kontrollált vizsgálatok szisztematikus áttekintése az állatasszisztált terápia (AAT) hatékonyságáról. A szerzők 11 RCT-t azonosítottak, ezek többsége mentális és viselkedési zavarokkal foglalkozott; a bevont állatok között kutya, macska, delfin, madár és más fajok szerepeltek. A vizsgálatok minősége viszonylag alacsony volt, és a heterogenitás miatt metaanalízis nem volt elvégezhető. A következtetés szerint az állatokat kedvelő emberek körében az AAT hatékony kiegészítő kezelés lehet depresszió, szkizofrénia és függőségek esetén, de szigorúbb módszertanú kutatásokra van szükség. - O’Haire, M. E. (2012). Animal-Assisted Intervention for Autism Spectrum Disorder: A Systematic Literature Review. Journal of Autism and Developmental Disorders, 43(7), 1606-1622. https://doi.org/10.1007/s10803-012-1707-5 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az autizmus spektrum zavar (ASD) (ASD) állatasszisztált intervencióival foglalkozó empirikus kutatások szisztematikus áttekintése, 14 bevont tanulmány alapján. Az intervenciók formája igen változatos volt, az eredmények mégis egységesen pozitívak: javult a társas interakció és kommunikáció, csökkentek a problémás viselkedések, az autisztikus tünetek súlyossága és a stressz. A vizsgálatok ugyanakkor módszertanilag gyengék voltak, ezért az áttekintés csupán előzetes „elvi bizonyítékot” ad, és szigorúbb kutatásokat sürget. - Speed, B. C., Goldstein, B. L., & Goldfried, M. R. (2018). Assertiveness training: A forgotten evidence‐based treatment. Clinical Psychology: Science and Practice, 25(1). https://doi.org/10.1111/cpsp.12216
- Sroufe, L. A. (2005). Attachment and development: A prospective, longitudinal study from birth to adulthood. Attachment & Human Development, 7(4), 349-367. https://doi.org/10.1080/14616730500365928 Forrás megnyitása
Szinopszis
A híres minnesotai longitudinális vizsgálat (születéstől a felnőttkorig követett személyek) kötődés-fejlődési tanulságainak összegzése. A szerző amellett érvel, hogy a kötődés szerepének megértéséhez a konstruktum szervező természetét és egy nem-lineáris, tranzakcionális modellt kell elfogadni. A vizsgálat szerint a kötődéstörténet egyértelműen kapcsolódik az önállóság, az érzelemszabályozás és a társas kompetencia fejlődéséhez, és a korai kötődési minták a normál fejlődésre és a pszichopatológiára egyaránt kihatnak — fontos következtetésekkel a kutatás és a klinikai gyakorlat számára. - Fearon, R. P., Bakermans-Kranenburg, M. J., Van IJzendoorn, M. H., Lapsley, A., & Roisman, G. I. (2010). The Significance of Insecure Attachment and Disorganization in the Development of Children’s Externalizing Behavior: A Meta-Analytic Study. Child Development, 81(2), 435-456. https://doi.org/10.1111/j.1467-8624.2009.01405.x Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalízis arról, hogy a bizonytalan és a dezorganizált kötődés mennyiben növeli a gyermekkori externalizáló (kifelé irányuló) viselkedési problémák kockázatát. A 69 mintát (N=5947) átfogó elemzés szerint a bizonytalanság és az externalizáló problémák közötti összefüggés szignifikáns (d=0,31); az erősebb hatások a fiúknál, a klinikai mintáknál és a megfigyeléses mérőeszközöknél jelentek meg. A dezorganizált gyermekek emelkedett kockázatúnak bizonyultak, míg az elkerülő és az ellenálló minta gyengébb hatást mutatott. - De Wolff, M. S., & van Ijzendoorn, M. H. (1997). Sensitivity and Attachment: A Meta-Analysis on Parental Antecedents of Infant Attachment. Child Development, 68(4), 571-591. https://doi.org/10.1111/j.1467-8624.1997.tb04218.x Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalízis a csecsemőkori kötődés biztonságának szülői előzményeiről, 66 vizsgálat (N=4176) alapján. A fő kérdés az volt, hogy az anyai szenzitivitás összefügg-e a kötődés biztonságával, és milyen erős ez a kapcsolat. Az Idegen Helyzet eljárást nem klinikai mintákon alkalmazó vizsgálatokban a szenzitivitás és a kötődésbiztonság közötti összefüggés közepesen erős volt (r=0,24). A következtetés szerint a szenzitivitás fontos, de nem kizárólagos feltétele a biztonságos kötődésnek; a szülői magatartás más dimenziói is hasonlóan lényeges szerepet játszanak. - Groh, A. M., Roisman, G. I., van IJzendoorn, M. H., Bakermans-Kranenburg, M. J., & Fearon, R. P. (2012). The Significance of Insecure and Disorganized Attachment for Children’s Internalizing Symptoms: A Meta-Analytic Study. Child Development, 83(2), 591-610. https://doi.org/10.1111/j.1467-8624.2011.01711.x Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalízis a bizonytalan és a dezorganizált kötődés jelentőségéről a gyermekkori internalizáló (befelé irányuló) tünetek szempontjából, 42 minta (N=4614) alapján. A bizonytalanság és az internalizáló tünetek közötti összefüggés kicsi, de szignifikáns volt (d=0,15); ezen belül az elkerülő minta mutatott jelentős kapcsolatot, az ellenálló és a dezorganizált nem. A bizonytalanság és a dezorganizáció erősebben kötődött az externalizáló, mint az internalizáló tünetekhez. - Kolden, G. G., Klein, M. H., Wang, C., & Austin, S. B. (2011). Congruence/genuineness. Psychotherapy, 48(1), 65-71. https://doi.org/10.1037/a0022064 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalitikus áttekintés a kongruenciáról (hitelességről) mint a terápiás kapcsolat egyik minőségéről, és annak összefüggéséről a kezelés eredményességével. A pszichoterápia történetében nagyra becsült, ám újabban kevéssé kutatott jellemzőt a szerzők 16 vizsgálat (863 páciens) alapján elemezték, és a kongruencia és a kimenet között szignifikáns, közepes erősségű összefüggést találtak (r=0,24). A cikk a moderáló tényezőket is vizsgálja, és olyan terapeuta-gyakorlatokat ajánl, amelyek elősegítik a hitelességet, és ezzel javítják a terápia eredményét. - Klein, M. H., Kolden, G. G., Michels, J. L., & Chisholm-Stockard, S. (2001). Congruence or genuineness. Psychotherapy: Theory, Research, Practice, Training, 38(4), 396-400. https://doi.org/10.1037/0033-3204.38.4.396
- Rogers, C. R. (1975). Empathic: An Unappreciated Way of Being. The Counseling Psychologist, 5(2), 2-10. https://doi.org/10.1177/001100007500500202
- Salovey, P., & Mayer, J. D. (1990). Emotional Intelligence. Imagination, Cognition and Personality, 9(3), 185-211. https://doi.org/10.2190/dugg-p24e-52wk-6cdg Forrás megnyitása
Szinopszis
Az érzelmi intelligencia fogalmának első, alapvető elméleti kerete. A szerzők szerint az érzelmi intelligencia olyan készségek együttese, amely hozzájárul a saját és mások érzelmeinek pontos észleléséhez és kifejezéséhez, az érzelmek hatékony szabályozásához, valamint az érzelmek felhasználásához a gondolkodás, a tervezés és a célok elérése érdekében. A tanulmány az érzelmek adaptív szerepéről és az (érzelmi) intelligencia hagyományos felfogásairól szóló szakirodalmat áttekintve integrálja az érzelmi készségekre vonatkozó kutatásokat, és kitér az érzelmi intelligencia mentális egészségben betöltött szerepére. - Mayer, J. D., Salovey, P., & Caruso, D. R. (2008). Emotional intelligence: New ability or eclectic traits?. American Psychologist, 63(6), 503-517. https://doi.org/10.1037/0003-066x.63.6.503 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az érzelmi intelligencia (EI) fogalmának pontosítása: a szerzők amellett érvelnek, hogy az EI-t valódi mentális képességként kell felfogni, nem pedig pozitív személyiségvonások (boldogság, önbecsülés, optimizmus) gyűjtőfogalmaként. A kutatási területen kialakult kettősséget feloldva azt hangsúlyozzák, hogy a képességként értelmezett érzelmi intelligencia fogalmilag és empirikusan is fontos változó, amely a hagyományos mérőeszközökön túl is hozzájárul a társas szempontból lényeges kimenetek bejóslásához. - Petrides, K. V., & Furnham, A. (2001). Trait emotional intelligence: psychometric investigation with reference to established trait taxonomies. European Journal of Personality, 15(6), 425-448. https://doi.org/10.1002/per.416 Forrás megnyitása
Szinopszis
A vonás-érzelmi intelligencia (trait EI) elméleti megalapozása: a szerzők az érzelmi intelligenciát személyiségvonások és önészlelt képességek együtteseként fogják fel. Két vizsgálatban tárták fel a vonás-EI diszkriminációs validitását: az egyik az EQ-i kérdőívet az Eysenck-féle, a másik a NEO PI-R (ötfaktoros) modellel együtt elemezte. Mindkét esetben elkülönült egy önálló vonás-EI faktor. A következtetés szerint a vonás-érzelmi intelligencia a hierarchikus személyiségstruktúrák elsődleges szintjén elhelyezkedő, önálló összetett konstruktumként értelmezhető. - Shenk, C. E., & Fruzzetti, A. E. (2011). The Impact of Validating and Invalidating Responses on Emotional Reactivity. Journal of Social and Clinical Psychology, 30(2), 163-183. https://doi.org/10.1521/jscp.2011.30.2.163
- Gottman, J. M., Katz, L. F., & Hooven, C. (1996). Parental meta-emotion philosophy and the emotional life of families: Theoretical models and preliminary data. Journal of Family Psychology, 10(3), 243-268. https://doi.org/10.1037/0893-3200.10.3.243
- FONAGY, P., & TARGET, M. (1997). Attachment and reflective function: Their role in self-organization. Development and Psychopathology, 9(4), 679-700. https://doi.org/10.1017/s0954579497001399 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány a kötődési folyamatok és a mentalizációs képesség — a saját és mások mentális állapotainak megértése, az „elme teóriája” — fejlődése közötti kapcsolatot követi nyomon. A szerzők szerint a mentalizáció kulcsfontosságú a self szerveződésében, és a gyermek korai társas kapcsolataiban alakul ki. Áttekintik a kötődési kapcsolat minősége és a szülő, illetve a gyermek reflektív funkciója közötti összefüggést, és olyan fejlődési modellt javasolnak, amelynek központjában a gondozó azon képessége áll, hogy megértse és visszatükrözze a gyermek szándékait. Kitérnek a bántalmazás patológiás self-fejlődésre gyakorolt következményeire is. - Figley, C. R. (2002). Compassion fatigue: Psychotherapists' chronic lack of self care. Journal of Clinical Psychology, 58(11), 1433-1441. https://doi.org/10.1002/jclp.10090 Forrás megnyitása
Szinopszis
A könyörületfáradtság (compassion fatigue) fogalmának kifejtése: a segítő szakemberek krónikus öngondoskodás-hiányából fakadó kiégés egyik formája. A szerző elkülöníti az egyszerű kiégéstől és az áttételtől, és többtényezős modellt mutat be, amely a törődés, az empátia és az érzelmi befektetés „árát” hangsúlyozza. A modell szerint a könyörületfáradtság megelőzhető, ha a terapeuta korlátozza az együttérzésből fakadó stresszt, feldolgozza a traumatikus emlékeket, hatékonyabban kezeli a leterheltségét, és megtanul érzelmileg és fizikailag is elszakadni a munkától. Esettanulmány szemlélteti a segítségnyújtás módját. - Decety, J., & Jackson, P. L. (2004). The Functional Architecture of Human Empathy. Behavioral and Cognitive Neuroscience Reviews, 3(2), 71-100. https://doi.org/10.1177/1534582304267187 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az emberi empátia funkcionális felépítését leíró modell, amely a fejlődéslélektan, a szociálpszichológia, a kognitív idegtudomány és a klinikai neuropszichológia eredményeit integrálja. A szerzők szerint az empátia párhuzamos és elosztott feldolgozást végző, elkülöníthető mechanizmusokra épül; fő alkotóelemei a megosztott neurális reprezentációk, az éntudatosság, a mentális rugalmasság és az érzelemszabályozás, amelyeket meghatározott idegrendszeri rendszerek támogatnak. A funkcionális modell alkalmas a különféle társas és neurológiai zavarokban megjelenő empátiadeficitek előrejelzésére. - Klimecki, O. M., Leiberg, S., Ricard, M., & Singer, T. (2013). Differential pattern of functional brain plasticity after compassion and empathy training. Social Cognitive and Affective Neuroscience, 9(6), 873-879. https://doi.org/10.1093/scan/nst060 Forrás megnyitása
Szinopszis
Idegtudományi vizsgálat az empátia- és az együttérzés-tréning eltérő agyi hatásairól. Mivel mások negatív érzelmeinek túlzott átélése kiégéshez vezethet, a kutatók előbb empátiás, majd együttérzés-tréninget alkalmaztak. Az emberi szenvedést bemutató videókra az empátiatréning növelte a negatív érzelmeket és a fájdalom-empátiához kötött agyterületek (elülső inzula, elülső középső cinguláris kéreg) aktivitását. Az ezt követő együttérzés-tréning viszont visszafordította a negatív hatást, növelte a pozitív érzelmeket, és más jutalmazó agyi hálózatokat aktivált. A következtetés szerint az együttérzés-tréning megküzdési stratégia lehet az empátiás distresszel szemben, és erősíti a reziliencát. - Maslach, C., Schaufeli, W. B., & Leiter, M. P. (2001). Job Burnout. Annual Review of Psychology, 52(1), 397-422. https://doi.org/10.1146/annurev.psych.52.1.397 Forrás megnyitása
Szinopszis
A munkahelyi kiégés átfogó áttekintése. A kiégés a tartós érzelmi és interperszonális munkahelyi stresszre adott elhúzódó válasz, amelyet három dimenzió jellemez: kimerültség, cinizmus és csökkent hatékonyság. A szerzők szerint az elmúlt 25 év kutatása feltárta a konstruktum összetettségét, és az egyéni stresszélményt tágabb szervezeti környezetbe helyezte. A figyelem a kiégés pozitív ellentéte, a munkahelyi elköteleződés (engagement) felé fordul, ami új beavatkozási lehetőségeket ígér. A kiégés társas természete és munkához kötöttsége sajátos hozzájárulást ad az egészség és a jóllét megértéséhez. - Norcross, J. C., & Wampold, B. E. (2011). Evidence-based therapy relationships: Research conclusions and clinical practices. Psychotherapy, 48(1), 98-102. https://doi.org/10.1037/a0022161 Forrás megnyitása
Szinopszis
A bizonyítékokon alapuló terápiás kapcsolatokkal foglalkozó szakértői munkacsoport következtetéseinek és ajánlásainak összegzése, számos metaanalízis alapján. A panel egyértelműen hatékonynak ítélte a következő kapcsolati elemeket: szövetség az egyéni, ifjúsági és családterápiában, kohézió a csoportterápiában, empátia, valamint a páciens visszajelzéseinek gyűjtése. Valószínűleg hatékonynak minősült a célokban való egyetértés, az együttműködés és a feltétlen elfogadás. Három elem — a kongruencia, a szövetség töréseinek helyreállítása és az áttétel kezelése — ígéretes, de még nem kellően bizonyított. A cikk gyakorlati, képzési, kutatási és szakpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg. - Bordin, E. S. (1979). The generalizability of the psychoanalytic concept of the working alliance. Psychotherapy: Theory, Research & Practice, 16(3), 252-260. https://doi.org/10.1037/h0085885
- Horvath, A. O., Del Re, A. C., Flückiger, C., & Symonds, D. (2011). Alliance in individual psychotherapy. Psychotherapy, 48(1), 9-16. https://doi.org/10.1037/a0022186 Forrás megnyitása
Szinopszis
Kutatási szintézis a terápiás szövetség és az egyéni pszichoterápia eredményessége közötti kapcsolatról, több mint 200 vizsgálat és 14 000 kezelés adatai alapján. A szövetség és a kezelés kimenete közötti összesített összefüggés szignifikáns és közepes erősségű volt (r=0,275). A szerzők számos lehetséges moderáló tényezőt is megvizsgáltak — az értékelés nézőpontját (páciens, terapeuta, megfigyelő), a mérési módszereket és időpontokat —, megerősítve, hogy a terápiás szövetség minősége a terápiás iskolától függetlenül a kimenet megbízható előrejelzője. - Elliott, R., Bohart, A. C., Watson, J. C., & Greenberg, L. S. (2011). Empathy. Psychotherapy, 48(1), 43-49. https://doi.org/10.1037/a0022187 Forrás megnyitása
Szinopszis
Frissített metaanalízis az empátia és a pszichoterápiás kimenet kapcsolatáról, 59 független minta és 3 599 páciens adatai alapján. Az eredmények szerint az empátia a terápia eredményének közepesen erős előrejelzője (súlyozott r=0,31). Az összefüggés a különböző terápiás iskolákban egyaránt fennállt; a páciens és a megfigyelő által észlelt terapeuta-empátia jobban előrejelezte a kimenetet, mint a terapeuta saját megítélése, és a kapcsolat a kevésbé tapasztalt terapeutáknál volt a legerősebb. A szerzők gyakorlati ajánlásokat fogalmaznak meg az empátia terápiás megjelenési formáiról. - Bohart, A. C., & Tallman, K. (2010). Clients: The neglected common factor in psychotherapy. The heart and soul of change: Delivering what works in therapy (2nd ed.)., 83-111. https://doi.org/10.1037/12075-003
- Maslow, A. H. (1943). A theory of human motivation. Psychological Review, 50(4), 370-396. https://doi.org/10.1037/h0054346
- Joseph, S., & Murphy, D. (2012). Person-Centered Approach, Positive Psychology, and Relational Helping. Journal of Humanistic Psychology, 53(1), 26-51. https://doi.org/10.1177/0022167812436426 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány Carl Rogers személyközpontú megközelítését köti össze a pozitív pszichológiával és a kapcsolatalapú segítéssel. A szerzők szerint a kliensközpontú irányzat máig sajátos és alternatív megközelítés, mert a terápiás változás motorját a szervezeti értékelő folyamatban (organismic valuing process) látja, és ebből vezeti le a nondirektív gyakorlatot. Rámutatnak, hogy a személyközpontú pszichológia számos alapgondolata — a terápiás kapcsolat, a belső motiváció és az emberi potenciál hangsúlya — a kortárs fősodratú pszichológiában is jelen van, és hidat kívánnak építeni e területek között. - Marcia, J. E. (1966). Development and validation of ego-identity status. Journal of Personality and Social Psychology, 3(5), 551-558. https://doi.org/10.1037/h0023281
- Phinney, J. S. (1990). Ethnic identity in adolescents and adults: Review of research. Psychological Bulletin, 108(3), 499-514. https://doi.org/10.1037/0033-2909.108.3.499 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány az etnikai identitásról serdülőknél és felnőtteknél, 70 vizsgálat alapján. Az etnikai identitás központi szerepet játszik a kisebbségi csoportok tagjainak pszichológiai működésében, a téma kutatása mégis töredezett és nem egyértelmű. A szerző áttekinti, hogyan határozták meg és mérték eddig az etnikai identitást, és milyen empirikus eredmények születtek. Rámutat, hogy az egyes csoportok egyedisége nehezíti az általános következtetéseket, ezért a csoportokon átívelő közös elemekre érdemes összpontosítani az etnikai identitás jobb megértése érdekében. - (2011). Handbook of Identity Theory and Research. Springer New York. https://doi.org/10.1007/978-1-4419-7988-9
- Crocetti, E., Rubini, M., & Meeus, W. (2007). Capturing the dynamics of identity formation in various ethnic groups: Development and validation of a three‐dimensional model. Journal of Adolescence, 31(2), 207-222. https://doi.org/10.1016/j.adolescence.2007.09.002 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az identitásformálódás háromdimenziós modelljének kidolgozása és validálása. A modell három strukturális dimenzióból áll: elköteleződés, mélyreható feltárás és az elköteleződés újragondolása; mérésükre a szerzők új eszközt fejlesztettek (Utrecht-Management of Identity Commitments Scale). Közel kétezer korai és középső serdülő bevonásával a megerősítő faktoranalízis igazolta, hogy a háromfaktoros modell jobban illeszkedik az alternatíváknál, és érvényes a nemek, korcsoportok és etnikai kisebbségi serdülők esetében is. A három dimenzió szignifikánsan összefüggött a személyiséggel, a pszichoszociális problémákkal és a szülő–serdülő kapcsolattal. - Kluger, A. N., & Itzchakov, G. (2022). The Power of Listening at Work. Annual Review of Organizational Psychology and Organizational Behavior, 9(1), 121-146. https://doi.org/10.1146/annurev-orgpsych-012420-091013 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a meghallgatás (figyelmes hallgatás) munkahelyi erejéről. A szerzők szerint a meghallgatás számos kívánatos szervezeti kimenettel összefügg, sőt valószínűleg azok oka: munkateljesítmény, vezetés, a kapcsolatok minősége (bizalom), munkahelyi tudás és jóllét. A meghallgatást diadikus jelenségként értelmezik, amely a hallgatónak és a beszélőnek egyaránt javára válik. Az általuk javasolt epizodikus hallgatás-elmélet szerint a meghallgatás múlékony „együttlét” állapotát hozza létre, amelyben a felek közös, kreatív gondolkodási folyamatot élnek át; ez tisztánlátáshoz, új tervekhez, nagyobb jólléthez és erősebb kapcsolódáshoz vezet. - Itzchakov, G., & Kluger, A. N. (2017). The Listening Circle: A Simple Tool to Enhance Listening and Reduce Extremism Among Employees. Organizational Dynamics, 46(4), 220-226. https://doi.org/10.1016/j.orgdyn.2017.05.005
- Bateman, A., & Fonagy, P. (2008). 8-Year Follow-Up of Patients Treated for Borderline Personality Disorder: Mentalization-Based Treatment Versus Treatment as Usual. American Journal of Psychiatry, 165(5), 631-638. https://doi.org/10.1176/appi.ajp.2007.07040636 Forrás megnyitása
Szinopszis
A borderline személyiségzavar mentalizációalapú terápiájának (MBT) 8 éves utánkövetéses vizsgálata, egy randomizált kontrollált kísérlet folytatásaként. A részleges hospitalizáció keretében végzett MBT-ben részesült csoport öt évvel a kezelés lezárása után is klinikailag és statisztikailag felülmúlta a szokásos ellátást több mutatóban: kevesebb öngyilkossági kísérlet (23% vs. 74%), ritkább fennálló diagnózis (13% vs. 87%), kevesebb szolgáltatáshasználat és gyógyszerszedés, jobb globális működés és foglalkoztatottság. A következtetés szerint a 18 hónapos MBT tartós előnyt jelent, bár a páciensek általános társas működése továbbra is sérült maradt. - Slade, A. (2005). Parental reflective functioning: An introduction. Attachment & Human Development, 7(3), 269-281. https://doi.org/10.1080/14616730500245906 Forrás megnyitása
Szinopszis
Bevezetés a szülői reflektív funkció fogalmába. A reflektív funkció az az alapvető emberi képesség, hogy a viselkedést a mögöttes mentális állapotok és szándékok fényében értjük meg; a fogalmat Fonagy és munkatársai vezették be és dolgozták ki. A tanulmány a szülői reflektív funkciót — a szülő azon képességét, hogy elméjében tartsa a gyermek mentális állapotait — mutatja be, áttekintve a reflektív funkció alapgondolatait. Tárgyalja a konstruktum alkalmazhatóságát a gyermekről és a szülő–gyermek kapcsolatról alkotott szülői reprezentációkra, és ismerteti a szülői reflektív funkció kódolási rendszerét. - Luyten, P., Campbell, C., Allison, E., & Fonagy, P. (2020). The Mentalizing Approach to Psychopathology: State of the Art and Future Directions. Annual Review of Clinical Psychology, 16(1), 297-325. https://doi.org/10.1146/annurev-clinpsy-071919-015355 Forrás megnyitása
Szinopszis
A pszichopatológia mentalizáció-alapú megközelítésének átfogó áttekintése. A mentalizáció — mások és önmagunk megértése a belső mentális állapotok fényében — négy dimenzióra épül: automatikus–kontrollált, belső–külső fókuszú, self–másik és kognitív–affektív. A kutatások szerint a különböző mentális zavarok e dimenziók eltérő egyensúlyzavaraival járnak. A szerzők szerint a mentalizáció hasznos, elméleteken és diagnózisokon átívelő fogalom a pszichopatológiára való hajlam és annak kezelésének magyarázatára. A cikk fejlődési-evolúciós keretben tárgyalja a megközelítést, kitér a személyiségzavarokra, a depresszióra, a szorongásra és az evészavarokra, valamint a mentalizációalapú kezelések elveire és hatékonyságára. - Ryan, R. M., & Deci, E. L. (2000). Intrinsic and Extrinsic Motivations: Classic Definitions and New Directions. Contemporary Educational Psychology, 25(1), 54-67. https://doi.org/10.1006/ceps.1999.1020 Forrás megnyitása
Szinopszis
A belső és külső motiváció klasszikus meghatározásainak újragondolása a kortárs kutatások fényében. A belső motiváció továbbra is fontos konstruktum, amely a tanulás és az elsajátítás természetes emberi hajlamát tükrözi. A külső motiváció ezzel szemben jelentősen változik viszonylagos önállóságában: tükrözhet külső kontrollt, de valódi önszabályozást is. A szerzők mindkét motivációtípus kapcsolatát tárgyalják az autonómia, a kompetencia és a kapcsolódás alapvető emberi szükségleteivel — ez az önmeghatározás-elmélet (self-determination theory) alapja. - Eccles, J. S., & Wigfield, A. (2002). Motivational Beliefs, Values, and Goals. Annual Review of Psychology, 53(1), 109-132. https://doi.org/10.1146/annurev.psych.53.100901.135153 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a motivációs meggyőződésekről, értékekről és célokról, a fejlődés- és neveléslélektan szemszögéből. A szerzők négy nagy területre osztják a motivációelméleteket: a sikervárakozásra összpontosító elméletek (énhatékonyság, kontrollelmélet), a feladat értékére összpontosítók (belső motiváció, önmeghatározás, flow, érdeklődés, célok), a várakozást és értéket integrálók (attribúcióelmélet, Eccles várakozás–érték modellje, önérték-elmélet), valamint a motivációt és a megismerést integrálók (az önszabályozás szociális-kognitív elméletei). Végül azt tárgyalják, hogyan integrálhatók az önszabályozás és a várakozás–érték modellek. - Dweck, C. S., & Leggett, E. L. (1988). A social-cognitive approach to motivation and personality. Psychological Review, 95(2), 256-273. https://doi.org/10.1037/0033-295x.95.2.256
- Bandura, A. (1977). Self-efficacy: Toward a unifying theory of behavioral change. Psychological Review, 84(2), 191-215. https://doi.org/10.1037/0033-295x.84.2.191
- Locke, E. A., & Latham, G. P. (2002). Building a practically useful theory of goal setting and task motivation: A 35-year odyssey. American Psychologist, 57(9), 705-717. https://doi.org/10.1037/0003-066x.57.9.705
- Farber, B. A., & Doolin, E. M. (2011). Positive regard. Psychotherapy, 48(1), 58-64. https://doi.org/10.1037/a0022141 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a terapeuta feltétlen pozitív elfogadása és a terápiás kimenet közötti összefüggésről. A szerzők felidézik Rogers törekvéseit a fogalom meghatározására, és új metaanalízist közölnek 18 vizsgálat alapján, amely közepes erősségű összefüggést mutatott ki (összesített hatásméret r=0,27). A pozitív elfogadás tehát — sok más kapcsolati tényezőhöz hasonlóan — a folyamat-kimenet egyenletének jelentős, de nem kizárólagos része. A terapeuta általi pozitív elfogadás a gyakorlatban erősen javasolt, mert minimum alapot teremt a változást előidéző további beavatkozásokhoz. - Bratton, S. C., Ray, D., Rhine, T., & Jones, L. (2005). The Efficacy of Play Therapy With Children: A Meta-Analytic Review of Treatment Outcomes. Professional Psychology: Research and Practice, 36(4), 376-390. https://doi.org/10.1037/0735-7028.36.4.376
- Ray, D. C., Armstrong, S. A., Balkin, R. S., & Jayne, K. M. (2014). CHILD‐CENTERED PLAY THERAPY IN THE SCHOOLS: REVIEW AND META‐ANALYSIS. Psychology in the Schools, 52(2), 107-123. https://doi.org/10.1002/pits.21798 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalízis és szisztematikus áttekintés a gyermekközpontú játékterápia (CCPT) iskolai hatékonyságáról, 23 általános iskolai vizsgálat alapján. A véletlenszerű hatások modellje több kimeneti területen is statisztikailag szignifikáns hatást mutatott ki: externalizáló problémák (d=0,34), internalizáló problémák (d=0,21), összes probléma (d=0,34), énhatékonyság (d=0,29), tanulmányi teljesítmény (d=0,36) és egyéb viselkedések (d=0,38). A szisztematikus áttekintés szerint a CCPT-vizsgálatok mennyiségi alátámasztást és minőségileg ígéretes-erős bizonyítékot nyújtanak az iskolai alkalmazás mellett. - Lin, Y., & Bratton, S. C. (2015). A Meta‐Analytic Review of Child‐Centered Play Therapy Approaches. Journal of Counseling & Development, 93(1), 45-58. https://doi.org/10.1002/j.1556-6676.2015.00180.x Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalitikus áttekintés a gyermekközpontú játékterápia (CCPT) megközelítéseinek általános hatékonyságáról, 52 kontrollált kimeneti vizsgálat alapján (1995–2010). A hierarchikus lineáris modellezés statisztikailag szignifikáns, közepes terápiás hatásméretet mutatott ki (0,47). A hatásméret szignifikánsan összefüggött a vizsgálatok jellemzőivel: a gyermek életkorával és etnikai hátterével, a gondozó bevonásával, a kezelés integritásával, a publikációs státusszal és a bemutatott problémával. - Leblanc, M., & Ritchie, M. (2001). A meta-analysis of play therapy outcomes. Counselling Psychology Quarterly, 14(2), 149-163. https://doi.org/10.1080/09515070110059142
- Shedler, J. (2010). The efficacy of psychodynamic psychotherapy. American Psychologist, 65(2), 98-109. https://doi.org/10.1037/a0018378 Forrás megnyitása
Szinopszis
A pszichodinamikus terápia hatékonyságát alátámasztó empirikus áttekintés. A szerző szerint a pszichodinamikus terápia hatásméretei éppoly nagyok, mint az aktívan „empirikusan igazoltként” és „evidenciaalapúként” népszerűsített más terápiáké. A pszichodinamikus kezelésben részesült páciensek megőrzik a terápiás eredményeket, sőt a kezelés befejezése után is tovább javulnak. A szerző érvelése szerint a nem pszichodinamikus terápiák részben épp azért hatékonyak, mert a felkészültebb terapeuták régóta a pszichodinamikus elmélethez kötődő technikákat alkalmaznak; a pszichodinamikus megközelítés empirikus alátámasztottságának hiányára vonatkozó vélekedés nem felel meg a tudományos bizonyítékoknak. - Leichsenring, F. (2008). Effectiveness of Long-term Psychodynamic Psychotherapy. JAMA, 300(13), 1551. https://doi.org/10.1001/jama.300.13.1551 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalízis a hosszú távú pszichodinamikus pszichoterápia (LTPP) hatékonyságáról, különösen összetett mentális zavarok — személyiségzavarok, krónikus és többszörös zavarok, komplex depressziós és szorongásos állapotok — esetén. A 23 vizsgálat (1 053 páciens) elemzése szerint az LTPP szignifikánsan jobb eredményt hozott az átfogó hatékonyságban, a célproblémákban és a személyiségműködésben, mint a rövidebb terápiák; a csoportközi hatásméret (1,8) azt jelzi, hogy a kezelt összetett zavarú páciensek átlagosan jobb állapotban voltak az összehasonlító csoportok 96%-ánál. A következtetés szerint az LTPP hatékony kezelés összetett mentális zavarok esetén. - Fonagy, P. (2015). The effectiveness of psychodynamic psychotherapies: An update. World Psychiatry, 14(2), 137-150. https://doi.org/10.1002/wps.20235 Forrás megnyitása
Szinopszis
Átfogó, frissített áttekintés a pszichodinamikus terápia (PDT) hatékonyságát vizsgáló kimeneti tanulmányokról és metaanalízisekről, a főbb zavarkategóriák szerint. A passzív kontrollokkal való összehasonlítás általában — bár nem mindig — hatékonynak mutatja a PDT-t depresszióban, egyes szorongásos zavarokban, evészavarokban és szomatikus zavarokban; a legerősebb bizonyíték a viszonylag hosszú távú kezelés mellett szól egyes személyiségzavaroknál, különösen a borderline zavarnál. A szerző javasolja a heterogén terápiacsaládok heterogén diagnózisokkal való összehasonlításának feladását, és a biotudomány, illetve a komputációs pszichiátria eszközeivel az egyéni problémákra szabott, protokollvezérelt kezelési komponensek értékelését. - Abbass, A. A., Kisely, S. R., Town, J. M., Leichsenring, F., Driessen, E., De Maat, S., Gerber, A., Dekker, J., Rabung, S., Rusalovska, S., & Crowe, E. (2014). Short-term psychodynamic psychotherapies for common mental disorders. Cochrane Database of Systematic Reviews, 2014(7). https://doi.org/10.1002/14651858.cd004687.pub4 Forrás megnyitása
Szinopszis
Cochrane szisztematikus áttekintés a rövid távú pszichodinamikus pszichoterápiák (STPP) hatékonyságáról gyakori mentális zavarokban szenvedő felnőtteknél. A 33 randomizált kontrollált vizsgálat (2 173 résztvevő) elemzése szerint — a rövid távú szomatikus mutatók kivételével — minden kimeneti kategória szignifikánsan nagyobb javulást jelzett a kezelt csoportban a kontrollhoz képest, rövid és középtávon egyaránt; a hatásméretek a hosszú távú utánkövetésben tovább nőttek. A szerzők szerint az STPP továbbra is ígéretes, szerény-nagy nyereséggel, de a korlátozott adatok és a vizsgálatok heterogenitása miatt az eredményeket óvatosan kell értelmezni. - Leichsenring, F., & Leibing, E. (2003). The Effectiveness of Psychodynamic Therapy and Cognitive Behavior Therapy in the Treatment of Personality Disorders: A Meta-Analysis. American Journal of Psychiatry, 160(7), 1223-1232. https://doi.org/10.1176/appi.ajp.160.7.1223 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalízis a pszichodinamikus terápia és a kognitív viselkedésterápia (CBT) hatékonyságáról a személyiségzavarok kezelésében, 14 pszichodinamikus és 11 CBT-vizsgálat alapján. A pszichodinamikus terápia nagy átfogó hatásméretet ért el (1,46), a CBT-é 1,00 volt; a személyiségzavar specifikusabb mutatóinál a pszichodinamikus terápia szintén nagy hatásméretet mutatott (1,56). A pszichodinamikus terápia hatásméretei inkább hosszú távú, semmint rövid távú változást jeleznek. A következtetés szerint mindkét terápia hatékony a személyiségzavarok kezelésében, de a kevés bevont vizsgálat miatt a megállapítások csak előzetesek. - Schultz, W. (2015). Neuronal Reward and Decision Signals: From Theories to Data. Physiological Reviews, 95(3), 853-951. https://doi.org/10.1152/physrev.00023.2014 Forrás megnyitása
Szinopszis
Átfogó áttekintés a jutalmazás és a döntéshozatal idegrendszeri jeleiről, az elmélettől az adatokig. A jutalmak tanulást, közelítő viselkedést, döntéseket és érzelmeket váltanak ki. A tanulási funkciót a jutalom-előrejelzési hiba (reward prediction error) idegi jelei közvetítik, amelyek a megerősítéses tanulás alapfogalmait valósítják meg; ezeket a jeleket a dopaminneuronok bocsátják ki a striatum és a frontális kéreg felé. A közelítés és a választás a szubjektív értéken alapul, amelynek formális matematikai jellemzője a hasznosság (utility). A jutalom idegi jelei mérhető fizikai megvalósulások, amelyek megerősítik e fogalmak érvényességét, és irányt adnak a viselkedésnek. - Schultz, W., Dayan, P., & Montague, P. R. (1997). A Neural Substrate of Prediction and Reward. Science, 275(5306), 1593-1599. https://doi.org/10.1126/science.275.5306.1593 Forrás megnyitása
Szinopszis
A jövőbeli események előrejelzésének és a jutalmazásnak az idegi alapját feltáró alapvető tanulmány. A jövő bejóslásának képessége lehetővé teszi, hogy az élőlény felismerje és befolyásolja a környezetével való kölcsönhatások oksági szerkezetét. A viselkedéses kísérletek szerint a tanulást a jövőbeli jelentős eseményekre — jutalmakra, büntetésekre — vonatkozó várakozások változásai hajtják. A szerzők azonosították a főemlősök azon dopaminerg neuronjait, amelyek ingadozó kimenete e jövőbeli jelentős és jutalmazó események előrejelzéseinek változásait, illetve hibáit jelzi; az eredmények az adaptív optimalizáló kontroll kvantitatív elméletein keresztül érthetők meg. - Berridge, K. C., & Robinson, T. E. (2003). Parsing reward. Trends in Neurosciences, 26(9), 507-513. https://doi.org/10.1016/s0166-2236(03)00233-9 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány amellett érvel, hogy a jutalmazás idegtudományának további előrelépéséhez a jutalmat sajátos pszichológiai komponenseire kell bontani. A szerzők három összetevőt különböztetnek meg: (1) tanulás (asszociatív kondicionálás és kognitív folyamatok révén létrejövő explicit és implicit tudás); (2) affektus vagy érzelem (implicit „kedvelés” és tudatos öröm); valamint (3) motiváció (implicit ösztönző jelentőség, „akarás”, illetve kognitív ösztönző célok). A kihívás annak azonosítása, hogy mely agyi áramkörök közvetítik a jutalom különböző pszichológiai komponenseit, és hogyan hatnak ezek egymásra. - Haber, S. N., & Knutson, B. (2009). The Reward Circuit: Linking Primate Anatomy and Human Imaging. Neuropsychopharmacology, 35(1), 4-26. https://doi.org/10.1038/npp.2009.129 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a jutalmazó agyi áramkörről, amely a főemlősök anatómiáját kapcsolja össze az emberi képalkotó vizsgálatokkal. Bár sok agyterület sejtjei reagálnak a jutalomra, a jutalmazó rendszer középpontjában a kéreg–bazális ganglion áramkör áll, amelynek kulcsstruktúrái az elülső cinguláris kéreg, az orbitális prefrontális kéreg, a ventrális striatum, a ventrális pallidum és a középagyi dopaminneuronok. További struktúrák — amygdala, hippokampusz, talamusz és egyes agytörzsi képletek — szabályozzák az áramkört. A szerzők bemutatják, hogy a fejlődő képalkotó technikák eredményei egyre pontosabban illeszkednek a főemlősök anatómiájához. - Deci, E. L., & Ryan, R. M. (2000). The "What" and "Why" of Goal Pursuits: Human Needs and the Self-Determination of Behavior. Psychological Inquiry, 11(4), 227-268. https://doi.org/10.1207/s15327965pli1104_01
- Trapnell, P. D., & Campbell, J. D. (1999). Private self-consciousness and the five-factor model of personality: Distinguishing rumination from reflection. Journal of Personality and Social Psychology, 76(2), 284-304. https://doi.org/10.1037/0022-3514.76.2.284
- Grant, A. M., Franklin, J., & Langford, P. (2002). THE SELF-REFLECTION AND INSIGHT SCALE: A NEW MEASURE OF PRIVATE SELF-CONSCIOUSNESS. Social Behavior and Personality: an international journal, 30(8), 821-835. https://doi.org/10.2224/sbp.2002.30.8.821 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az önreflexió és belátás skála (Self-Reflection and Insight Scale, SRIS) kidolgozása és validálása. A privát éntudatosság, illetve alkomponensei — az önreflexió és a belátás — kulcsfontosságúak a viselkedésváltozás önszabályozó folyamatában. Az új eszköz a korábbi Privát Éntudatosság Skála továbbfejlesztése, és faktoranalízisek alapján két különálló faktort tartalmaz: önreflexió és belátás. A belátás negatívan korrelált a depresszióval, szorongással, stresszel és alexitímiával, és pozitívan a kognitív rugalmassággal és önszabályozással, míg az önreflexió a szorongással és stresszel mutatott pozitív kapcsolatot. A szerzők az önszabályozási és célelérési modellek szempontjából tárgyalják az eredményeket. - Silvia, P. J., & O'Brien, M. E. (2004). Self-Awareness and Constructive Functioning: Revisiting “the Human Dilemma”. Journal of Social and Clinical Psychology, 23(4), 475-489. https://doi.org/10.1521/jscp.23.4.475.40307
- Mischel, W., Shoda, Y., & Rodriguez, M. L. (1989). Delay of Gratification in Children. Science, 244(4907), 933-938. https://doi.org/10.1126/science.2658056 Forrás megnyitása
Szinopszis
A híres „pillecukor-kísérletek” összegzése a gyermekkori késleltetett jutalmazásról. A hatékony működéshez az embernek képesnek kell lennie az azonnali jutalom önkéntes elhalasztására és a célirányos viselkedés fenntartására. A kutatás szerint az önkontroll tartós egyéni különbségei már óvodáskorban megjelennek: azok a négyévesek, akik tovább tudták késleltetni a jutalmat, kognitíven és társas téren kompetensebb serdülőkké váltak, jobb tanulmányi teljesítményt nyújtottak, és jobban megküzdöttek a frusztrációval és a stresszel. A kísérletek azonosították azokat a kognitív és figyelmi folyamatokat is, amelyek a hatékony önszabályozást lehetővé teszik. - Moffitt, T. E., Arseneault, L., Belsky, D., Dickson, N., Hancox, R. J., Harrington, H., Houts, R., Poulton, R., Roberts, B. W., Ross, S., Sears, M. R., Thomson, W. M., & Caspi, A. (2011). A gradient of childhood self-control predicts health, wealth, and public safety. Proceedings of the National Academy of Sciences, 108(7), 2693-2698. https://doi.org/10.1073/pnas.1010076108 Forrás megnyitása
Szinopszis
Ezer gyermeket születéstől 32 éves korig követő longitudinális vizsgálat arról, hogy a gyermekkori önkontroll egy gradiens mentén jelzi-e előre az egészséget, az anyagi helyzetet és a közbiztonságot. Az eredmények szerint a gyermekkori önkontroll bejósolta a fizikai egészséget, a szerfüggőséget, a személyes pénzügyeket és a bűnelkövetést; a hatás független volt az intelligenciától, a társadalmi osztálytól és a serdülőkori hibáktól. Egy testvérpárokat vizsgáló mintában az alacsonyabb önkontrollú testvérnek rosszabbak voltak a kimenetei a közös családi háttér ellenére is. Az önkontrollt fejlesztő beavatkozások számos társadalmi költséget mérsékelhetnek. - Zimmerman, B. J. (2002). Becoming a Self-Regulated Learner: An Overview. Theory Into Practice, 41(2), 64-70. https://doi.org/10.1207/s15430421tip4102_2
- Muraven, M., & Baumeister, R. F. (2000). Self-regulation and depletion of limited resources: Does self-control resemble a muscle?. Psychological Bulletin, 126(2), 247-259. https://doi.org/10.1037/0033-2909.126.2.247 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés arról, hogy az önkontroll egy korlátozott erőforrást fogyaszthat (az „izom-modell” hipotézise). Az önkontroll gyakorlása felemészti az önkontroll-erőt, csökkentve a későbbi erőfeszítésekhez elérhető mennyiséget: a stresszel való megküzdés, a negatív érzelmek szabályozása és a kísértéseknek való ellenállás után a következő önkontroll-próbálkozások nagyobb eséllyel buknak el. A folyamatos önkontroll-erőfeszítés (pl. éberség) is romlik idővel. E csökkenések kifejezetten az önkontrollt igénylő viselkedésekre jellemzők. A következtetés szerint a self végrehajtó komponense — különösen a gátlás — korlátozott, kimeríthető erőforrásra támaszkodik. - Best, J. R., & Miller, P. H. (2010). A Developmental Perspective on Executive Function. Child Development, 81(6), 1641-1660. https://doi.org/10.1111/j.1467-8624.2010.01499.x Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintő tanulmány a végrehajtó funkciók (executive function, EF) fejlődéséről gyermek- és serdülőkorban. A legtöbb, óvodáskorra összpontosító áttekintéssel szemben ez a cikk széles korosztályokat felölelő vizsgálatokra épül, és felvázolja az EF alapkomponenseinek — gátlás, munkamemória, váltás — fejlődését. A kognitív és neurofiziológiai mérések szerint a végrehajtó funkciók már az élet első éveiben megjelennek, de a gyermek- és serdülőkoron át jelentősen tovább erősödnek, az egyes komponensek némileg eltérő fejlődési pályát követve. A szerzők egy korai gyermekkortól a serdülőkorig terjedő fejlődési keret kidolgozásához szükséges kutatásokat javasolnak. - Milne, D. (2007). An empirical definition of clinical supervision. British Journal of Clinical Psychology, 46(4), 437-447. https://doi.org/10.1348/014466507x197415 Forrás megnyitása
Szinopszis
A klinikai szupervízió empirikus meghatározására tett kísérlet. A szupervíziót egyre inkább a minőségi mentálhigiénés ellátás alapjának tekintik, ám a kutatás és a gyakorlat előmozdításához empirikus definíció szükséges. A szerző logikai elemzéssel megfogalmazott egy munkadefiníciót, majd 24 empirikus vizsgálat szisztematikus áttekintésével tesztelte. Az elemzés szerint a legnépszerűbb korábbi definíció (Bernard és Goodyear) megbukott a jó meghatározás mind a négy próbáján — pontosság, specifikáció, operacionalizálás, megerősítés —, míg a szerző munkadefiníciója (két módosítással) átment ezeken, szilárdabb alapot teremtve a kutatás és a gyakorlat számára. - Watkins, C. E. (2011). Does Psychotherapy Supervision Contribute to Patient Outcomes? Considering Thirty Years of Research. The Clinical Supervisor, 30(2), 235-256. https://doi.org/10.1080/07325223.2011.619417
- Wheeler, S., & Richards, K. (2007). The impact of clinical supervision on counsellors and therapists, their practice and their clients. A systematic review of the literature. Counselling and Psychotherapy Research, 7(1), 54-65. https://doi.org/10.1080/14733140601185274 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus szakirodalmi áttekintés a klinikai szupervízió hatásáról a tanácsadókra és terapeutákra, gyakorlatukra és klienseikre, a Brit Tanácsadói és Pszichoterápiás Egyesület (BACP) megbízásából. A szerzők 18, 1980 óta megjelent egyedi vizsgálatot tekintettek át részletes beválasztási kritériumok mentén. A bizonyítékok minősége változó volt, de a szupervízió következetesen valamilyen pozitív hatást mutatott a szupervízióban részesülőre. A kliensekre és a gyakorlatra gyakorolt hatásokról kevesebb és gyengébb bizonyíték állt rendelkezésre. - Ladany, N., Hill, C. E., Corbett, M. M., & Nutt, E. A. (1996). Nature, extent, and importance of what psychotherapy trainees do not disclose to their supervisors. Journal of Counseling Psychology, 43(1), 10-24. https://doi.org/10.1037/0022-0167.43.1.10
- Xu, H., Zeng, J., Cao, Z., & Hao, H. (2022). The Relationship between Intimate Partner Violence and Online Help-Seeking: A Moderated Mediation Model of Emotion Dysregulation and Perceived Anonymity. International Journal of Environmental Research and Public Health, 19(14), 8330. https://doi.org/10.3390/ijerph19148330 Forrás megnyitása
Szinopszis
Vizsgálat a párkapcsolati erőszak (IPV) és az online segítségkérés kapcsolatáról, a COVID-19 járvány idején, amikor a kijárási korlátozások beszűkítették a személyes segítő szolgáltatásokat. Egy 510 fős minta (PROCESS-elemzés) alapján a szerzők három megállapítást tettek: (1) a párkapcsolati erőszak jelentősen növeli az érzelemszabályozási zavart; (2) amikor az áldozatok felismerik az érzelemszabályozási zavar tüneteit, erős késztetést éreznek külső segítség keresésére — vagyis az érzelemszabályozási zavar közvetít az erőszak és az online segítségkérés között; (3) az internet anonimitása növeli az áldozatok segítségkérési hajlandóságát. Az online támogatás anonimitásának javítása hatékony stratégia lehet az áldozatok segítésében. - Jackson, S., Kelly, L., & Leslie, B. (2019). Parental participation in child protection case conferences. Child & Family Social Work, 25(2), 421-429. https://doi.org/10.1111/cfs.12698 Forrás megnyitása
Szinopszis
Kvalitatív vizsgálat a szülői részvételről a gyermekvédelmi esetkonferenciákon (CPCC) Skóciában. A gyermekvédelmi esetkonferenciák a brit gyermekvédelmi folyamat alapvető részei: itt osztják meg az információt a szakemberek és a családok, és itt készül a beavatkozási terv; a szülők részvétele a döntéshozatalban való részvételi jogot tükrözi. Tizenegy szülővel készült interjú elemzése szerint azonban a szülőket mélyen megrázták ezek a megbeszélések, amelyeket megterhelőként éltek meg: nem értették pontosan a célt, és megfélemlítőnek találták a jelen lévő sok szakembert. A konferenciák gyakorlata a szakmai hangokat helyezte előtérbe, a szülői hangokat háttérbe szorítva. - Hayes, D. (1997). Parental participation at child protection case conferences: An evaluation of practice in north and west belfast. Child Care in Practice, 4(2), 159-180. https://doi.org/10.1080/13575279708413108
- Seekamp, S., Ey, L., Wright, S., Herbert, J., & Tsiros, M. D. (2022). Service delivery goals and underlying interprofessional practices: A scoping review to support interprofessional collaboration in the field of child protection. Children and Youth Services Review, 143, 106680. https://doi.org/10.1016/j.childyouth.2022.106680
- Benbenishty, R., & Fluke, J. D. (2020). Frameworks and Models in Decision-Making and Judgment in Child Welfare and Protection. Decision-Making and Judgment in Child Welfare and Protection, 3-26. https://doi.org/10.1093/oso/9780190059538.003.0001 Forrás megnyitása
Szinopszis
Könyvfejezet a gyermekvédelmi döntéshozatal kereteiről és modelljeiről, amely a magas bizonytalanságú döntési környezetekre vonatkozó alapfogalmakat és elméleti perspektívákat mutatja be. A szerzők megkülönböztetik a normatív modelleket (mit kellene választani) a leíró modellektől (hogyan döntenek a valóságban). Tárgyalják, hogyan győzik le a döntéshozók a feladat összetettségét és az emberi információfeldolgozás korlátait (korlátozott racionalitás) heurisztikák révén, és bemutatják a két hibatípust (téves pozitív és téves negatív), valamint a specificitás és szenzitivitás fogalmát. A fejezet ismerteti a Lencse-modellt és a gyermekvédelmi döntéshozatal aktuális elméleti modelljeit (DME, JUDPiC). - Wall, K. (2015). Decision Cases for Advanced Social Work Practice. Journal of Social Work Practice, 29(4), 490-492. https://doi.org/10.1080/02650533.2015.1035238
- Crenshaw, K. (1991). Mapping the Margins: Intersectionality, Identity Politics, and Violence against Women of Color. Stanford Law Review, 43(6), 1241. https://doi.org/10.2307/1229039
- Muehlenhard, C. L., Humphreys, T. P., Jozkowski, K. N., & Peterson, Z. D. (2016). The Complexities of Sexual Consent Among College Students: A Conceptual and Empirical Review. The Journal of Sex Research, 53(4-5), 457-487. https://doi.org/10.1080/00224499.2016.1146651 Forrás megnyitása
Szinopszis
Fogalmi és empirikus áttekintés a szexuális beleegyezés összetettségéről egyetemi hallgatók körében. A szerzők röviden tárgyalják a szexuális erőszak gyakoriságát és az egyetemi élet azon vonásait, amelyek növelik a kockázatot és bonyolítják a beleegyezést, majd áttekintik a beleegyezés meghatározásának fogalmi nehézségeit és azt, hogyan kezelik a fiatalok a beleegyezést a mindennapokban (elsősorban amerikai és kanadai vizsgálatok alapján). Öt elvet fogalmaznak meg, amely segíthet a beleegyezésről való gondolkodásban, és kitérnek a beleegyezési szabályzatokra vonatkozó következtetésekre, valamint a kutatás korlátaira. - Beres, M. A. (2007). ‘Spontaneous’ Sexual Consent: An Analysis of Sexual Consent Literature. Feminism & Psychology, 17(1), 93-108. https://doi.org/10.1177/0959353507072914 Forrás megnyitása
Szinopszis
Kritikai szakirodalmi áttekintés a szexuális beleegyezés fogalmáról. A szerző szerint a beleegyezés alulkutatott és kevéssé elméletileg kidolgozott fogalom, noha fontos a szexuális erőszakkal foglalkozó feminista kutatók és aktivisták számára; a róla szóló — bár szűkös — irodalom több tudományágból (jog, pszichológia, szociológia) származik. A cikk a beleegyezés különböző felfogásait elemzi, beleértve a jogelméleti és erőszak-kutatói implicit és explicit definíciókat, és olyan alternatívákat tárgyal, mint a kommunikatív szexualitás. A szerző feminista szempontból vizsgálja a beleegyezés társas kontextusát és az azt formáló társadalmi erőket. - Jozkowski, K. N., Peterson, Z. D., Sanders, S. A., Dennis, B., & Reece, M. (2013). Gender Differences in Heterosexual College Students' Conceptualizations and Indicators of Sexual Consent: Implications for Contemporary Sexual Assault Prevention Education. The Journal of Sex Research, 51(8), 904-916. https://doi.org/10.1080/00224499.2013.792326 Forrás megnyitása
Szinopszis
Vizsgálat a szexuális beleegyezés értelmezésében és jelzésében mutatkozó nemi különbségekről heteroszexuális egyetemi hallgatóknál. Mivel a szexuális erőszakot gyakran a beleegyezés hiányával határozzák meg, számos megelőző program a beleegyezés egyértelmű kommunikációját hangsúlyozza. A 185 hallgató nyílt végű válaszai szerint a beleegyezés definíciójában nem volt nemi különbség, de jelentős eltérés mutatkozott a jelzésében: a nők több verbális, a férfiak több nonverbális stratégiát alkalmaztak, és a férfiak inkább nonverbális jelekre támaszkodtak a partner beleegyezésének értelmezésekor. E különbségek hozzájárulhatnak a beleegyezés félreértéséhez, ami fontos a megelőző programok fejlesztése szempontjából. - O’Driscoll, L. (2023). Towards a rights-based approach: victims of violent crime, state-funded compensation and the European Union. New Journal of European Criminal Law, 14(3), 303-326. https://doi.org/10.1177/20322844231171497 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány az erőszakos bűncselekmények áldozatainak járó állami kárenyhítés jogi szabályozását vizsgálja az Európai Unióban, a 2004/80/EK irányelv rendelkezései alapján. A szerző elemzi az EU büntető igazságszolgáltatási és áldozatvédelmi hatásköreinek történeti fejlődését, az irányelv jogalkotási hátterét és az Európai Bíróság értelmezését. Kimutatja, hogy az erőszakos bűncselekmények áldozatainak nyújtott védelem köre korlátozott és bizonytalan maradt a bonyolult jogalkotási előzmények és a következetlen bírósági értelmezés miatt. A cikk a Lisszaboni Szerződés és az Áldozatok Jogairól szóló irányelv fényében kiemeli az uniós szintű jogi reform prioritásait. - Okech, D., Morreau, W., & Benson, K. (2011). Human trafficking: Improving victim identification and service provision. International Social Work, 55(4), 488-503. https://doi.org/10.1177/0020872811425805 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány az emberkereskedelem problémáját és az áldozatok azonosításának, illetve ellátásának javítását tárgyalja, az Egyesült Államok fő jogszabálya (Trafficking Victims Protection Act, TVPA) alapján. A szociális munka értékeire építve a szerzők értékelik a TVPA-t, és arra a következtetésre jutnak, hogy az áldozatok azonosítását és a szolgáltatásnyújtást erősíteni kell az emberkereskedelem áldozatainak jobb ellátása érdekében. A cikk áttekinti az emberkereskedelem visszaszorításának globális trendjeit és korlátait, és bemutatja a szociális munkások konkrét beavatkozási lehetőségeit az áldozatok azonosításában és ellátásában. - Kösl, C., Korntheuer, A., & Surzykiewicz, J. (2025). Not vulnerable enough for victim support?! Advancing the formal identification of human trafficking for labour exploitation through a multidimensional vulnerability approach. International Review of Victimology, 32(1), 18-39. https://doi.org/10.1177/02697580251369522 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány a munkacélú kizsákmányolásra irányuló emberkereskedelem áldozatainak hivatalos azonosítását vizsgálja, amely összetett és vitatott folyamat a nemzetközi és európai jogi keretek között. A szerzők kritikailag elemzik az emberkereskedelem, a rabszolgaság és a kényszermunka definícióit, és rámutatnak, hogy a kizsákmányolás különböző formái közötti egyértelmű elhatárolás a gyakorlatban nem mindig lehetséges. Amellett érvelnek, hogy az áldozati támogatás küszöbét emberi jogi és áldozatközpontú keretben kell megközelíteni, és egy többdimenziós sérülékenységi modellt javasolnak, amely javíthatja az áldozatok azonosítását és a szakpolitikai döntéseket. - Pascoe, E. A., & Smart Richman, L. (2009). Perceived discrimination and health: A meta-analytic review. Psychological Bulletin, 135(4), 531-554. https://doi.org/10.1037/a0016059 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalitikus áttekintés az észlelt diszkrimináció és az egészség kapcsolatáról. A 134 mintát átfogó elemzés szerint az észlelt diszkriminációnak szignifikáns negatív hatása van mind a mentális, mind a fizikai egészségre. A diszkrimináció észlelése emellett jelentősen fokozott stresszválaszokat vált ki, és összefügg az egészségtelen viselkedésekben való részvétellel és az egészséges viselkedések elmaradásával. A szerzők azonosítják azokat a lehetséges pszichológiai és élettani mechanizmusokat — stresszválaszok és egészségmagatartás —, amelyeken keresztül az észlelt diszkrimináció a negatív egészségkimenetekhez vezethet. - Schmitt, M. T., Branscombe, N. R., Postmes, T., & Garcia, A. (2014). The consequences of perceived discrimination for psychological well-being: A meta-analytic review. Psychological Bulletin, 140(4), 921-948. https://doi.org/10.1037/a0035754 Forrás megnyitása
Szinopszis
Két metaanalízis az észlelt diszkrimináció és a pszichológiai jóllét kapcsolatáról. Az első (328 hatásméret, N=144 246) korrelációs adatai szerint a kapcsolat szignifikánsan negatív (r=−0,23): a hatás erősebb a hátrányos helyzetű csoportoknál és a gyermekeknél, és a személyes diszkrimináció észlelésénél. A negatív összefüggés a longitudinális vizsgálatokban is fennmaradt a korábbi jóllét kontrollálása után is (r=−0,15). A második, kísérleti metaanalízis szerint az általános diszkriminációészlelés manipulálása rontotta a jóllétet (d=−0,25). Az eredmények szerint a diszkrimináció átfogó, mindenütt jelenvaló volta alapvető a jóllétre gyakorolt káros hatásában. - Williams, D. R., & Mohammed, S. A. (2008). Discrimination and racial disparities in health: evidence and needed research. Journal of Behavioral Medicine, 32(1), 20-47. https://doi.org/10.1007/s10865-008-9185-0 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés és kritika az észlelt diszkrimináció és az egészség kapcsolatát vizsgáló empirikus kutatásokról. A faji egészség-egyenlőtlenségek mintázatai arra utalnak, hogy a rasszizmus többféle úton hathat az egészségre, és az észlelt diszkrimináció ezek egyike. A 2005 és 2007 között megjelent kutatások áttekintése továbbra is fordított összefüggést dokumentál a diszkrimináció és az egészség között, egyre szélesebb kontextusban és kimenetekre. A szerzők szerint a kapcsolat jobb megértéséhez a diszkriminációt a rasszizmus más egészségrelevánss vonatkozásainak kontextusába kell helyezni, átfogóan és pontosan mérni, és azonosítani az összekötő mechanizmusokat. - Major, B., & O'Brien, L. T. (2005). The Social Psychology of Stigma. Annual Review of Psychology, 56(1), 393-421. https://doi.org/10.1146/annurev.psych.56.091103.070137 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a megbélyegzés (stigma) szociálpszichológiájáról. A stigma közvetlenül — diszkrimináció, az elvárások beigazolódása és automatikus sztereotípia-aktiváció révén —, valamint közvetve, a személyes és társas identitást fenyegetve hat a megbélyegzett személyre. A szerzők a stigma egy identitásfenyegetés-modelljébe rendezik a kutatásokat: e szerint a helyzeti jelzések, a stigma-státusz kollektív reprezentációi, valamint a személyes meggyőződések alakítják a stigma-releváns helyzetek jelentőségének megítélését. Az identitásfenyegetés akaratlan stresszválaszokat vált ki, és megküzdési kísérletekre ösztönöz; mindez kihat az önbecsülésre, a tanulmányi teljesítményre és az egészségre. - Paradies, Y., Ben, J., Denson, N., Elias, A., Priest, N., Pieterse, A., Gupta, A., Kelaher, M., & Gee, G. (2015). Racism as a Determinant of Health: A Systematic Review and Meta-Analysis. PLOS ONE, 10(9), e0138511. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0138511 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés és metaanalízis a rasszizmusról mint az egészség egyik meghatározójáról. A 293 vizsgálat (1983–2013, többségében amerikai) adatait elemző munka szerint a rasszizmus rosszabb mentális egészséggel (negatív mentális egészség: r=−0,23) — depresszióval, szorongással, pszichológiai stresszel —, valamint rosszabb általános (r=−0,13) és fizikai egészséggel (r=−0,09) jár együtt. A mentális egészségre gyakorolt hatás erősebb volt a keresztmetszeti, mint a longitudinális adatokban. Az etnikai hovatartozás moderálta a hatást: a rasszizmus és a negatív mentális egészség kapcsolata erősebb volt az ázsiai és latin-amerikai, mint az afroamerikai résztvevőknél. - Pager, D., & Shepherd, H. (2008). The Sociology of Discrimination: Racial Discrimination in Employment, Housing, Credit, and Consumer Markets. Annual Review of Sociology, 34(1), 181-209. https://doi.org/10.1146/annurev.soc.33.040406.131740 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a diszkrimináció szociológiájáról, hangsúlyozva a faji alapú diszkriminációt a foglalkoztatásban, a lakhatásban, a hitelpiacon és a fogyasztói interakciókban. A szerzők rámutatnak, hogy a polgárjogi kor előtti, nyílt és széles körű diszkriminációval szemben ma a diszkrimináció kevésbé könnyen azonosítható, ami nehezíti a társadalomtudományi fogalomalkotást és mérést. Definiálják a diszkriminációt, tárgyalják a mérési módszereket, áttekintik a négy terület főbb eredményeit, végül azokat az egyéni, szervezeti és strukturális mechanizmusokat, amelyek a diszkrimináció mai formái mögött állhatnak. - Link, B. G., & Phelan, J. C. (2001). Conceptualizing Stigma. Annual Review of Sociology, 27(1), 363-385. https://doi.org/10.1146/annurev.soc.27.1.363 Forrás megnyitása
Szinopszis
Befolyásos elméleti tanulmány a megbélyegzés (stigma) fogalmának pontosításáról. A szerzők szerint a stigmafogalmat korábban túl homályosan és túlságosan egyénközpontúan határozták meg. Erre válaszul a stigmát öt komponens együttes előfordulásaként definiálják: címkézés, sztereotipizálás, elkülönítés, státuszvesztés és diszkrimináció — és hangsúlyozzák, hogy a megbélyegzéshez hatalom gyakorlása is szükséges. E felfogás magyarázza, miért lehet a stigma tartós csapda az érintettek életében, és miért hat jelentősen az életesélyek eloszlására olyan területeken, mint a kereset, a lakhatás, az egészség vagy a bűnözés. - Zimmerman, C., Hossain, M., & Watts, C. (2011). Human trafficking and health: A conceptual model to inform policy, intervention and research. Social Science & Medicine, 73(2), 327-335. https://doi.org/10.1016/j.socscimed.2011.05.028 Forrás megnyitása
Szinopszis
Fogalmi modell az emberkereskedelem és az egészség kapcsolatáról, amely a szakpolitika, a beavatkozás és a kutatás megalapozását szolgálja. A szerzők rámutatnak, hogy bár az emberkereskedelemmel járó erőszakot jól dokumentálták, az áldozatok egészsége elhanyagolt téma maradt, és a közegészségügy még nem építette be az emberkereskedelmet az egészségügyi problémák közé. Modelljük az emberkereskedelmet több szakaszból álló folyamatként írja le — toborzás, utazás-tranzit, kizsákmányolás, (re)integráció, illetve egyeseknél fogva tartás és újra-eladás —, amelynek minden szakasza fizikai, szexuális és pszichológiai ártalmakkal jár. A beavatkozásokat nemzetek és ágazatok között össze kell hangolni. - Oram, S., Stöckl, H., Busza, J., Howard, L. M., & Zimmerman, C. (2012). Prevalence and Risk of Violence and the Physical, Mental, and Sexual Health Problems Associated with Human Trafficking: Systematic Review. PLoS Medicine, 9(5), e1001224. https://doi.org/10.1371/journal.pmed.1001224 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés az emberkereskedelemmel összefüggő erőszak gyakoriságáról, valamint a fizikai, mentális és szexuális egészségi problémákról (köztük a HIV-ről). A 19 beválasztott vizsgálat kizárólag kereskedelem áldozatává vált nőkre és lányokra, elsősorban a szexuális kizsákmányolásra vonatkozott. Az áttekintés szerint magas az erőszak és a mentális distressz előfordulása; a diagnosztizált HIV összesített gyakorisága az indiai és nepáli ellátást igénybe vevő nők körében 31,9% volt (de nagy heterogenitással). Az eredményeket korlátozzák az alapvizsgálatok módszertani gyengeségei; további kutatás szükséges a kereskedelem áldozatává vált férfiakról és más kizsákmányolási formákról. - Ottisova, L., Hemmings, S., Howard, L., Zimmerman, C., & Oram, S. (2016). Prevalence and risk of violence and the mental, physical and sexual health problems associated with human trafficking: an updated systematic review. Epidemiology and Psychiatric Sciences, 25(4), 317-341. https://doi.org/10.1017/s2045796016000135 Forrás megnyitása
Szinopszis
Egy korábbi (2012-es) szisztematikus áttekintés frissítése és bővítése az emberkereskedelemmel összefüggő erőszakról és egészségi problémákról. A 31 vizsgálat (37 közlemény) többségét alacsony és közepes jövedelmű országokban, a szexiparba kereskedett nőkkel és lányokkal végezték. A vizsgálatok szerint a kereskedelem áldozatává vált nők, férfiak és gyermekek magas szintű erőszakot élnek át, és jelentős fizikai tüneteket (fejfájás, gyomor- és hátfájás) jeleznek; a leggyakoribb mentális problémák a depresszió, a szorongás és a poszttraumás stresszzavar. A szerzők szerint egyre több bizonyíték van az összefüggésre, és sürgősen szükség van megfelelő ellátásra, különösen a mentális egészség terén. - Cary, M., Oram, S., Howard, L. M., Trevillion, K., & Byford, S. (2016). Human trafficking and severe mental illness: an economic analysis of survivors’ use of psychiatric services. BMC Health Services Research, 16(1). https://doi.org/10.1186/s12913-016-1541-0 Forrás megnyitása
Szinopszis
Gazdasági elemzés az emberkereskedelem túlélőinek pszichiátriai szolgáltatáshasználatáról és annak költségéről, egy londoni NHS-betegnyilvántartás (119 beteg, 2007–2012) adatai alapján. A betegenkénti átlagos mentális ellátási költség 27 293 font volt, az ellátással való kapcsolat átlagos időtartama mintegy négy év. A regressziós elemzés szerint magasabb költséggel járt a pszichotikus zavar diagnózisa és a kereskedelmet megelőző erőszak átélése. A szerzők szerint a túlélők szolgáltatáshasználata és ellátásuk költsége erősen változó, és bizonyítékra van szükség a felépülést elősegítő beavatkozások hatékonyságáról. - Hossain, M., Zimmerman, C., Abas, M., Light, M., & Watts, C. (2010). The Relationship of Trauma to Mental Disorders Among Trafficked and Sexually Exploited Girls and Women. American Journal of Public Health, 100(12), 2442-2449. https://doi.org/10.2105/ajph.2009.173229 Forrás megnyitása
Szinopszis
Vizsgálat a traumatikus események és a mentális zavarok kapcsolatáról szexuális kizsákmányolás céljából kereskedett lányoknál és nőknél. A 204 fő bevonásával végzett kutatás (a Brief Symptom Inventory és a Harvard Trauma Questionnaire alskáláival) szerint a kereskedelem alatti sérülések és szexuális erőszak magasabb szintű poszttraumás stresszzavarral, depresszióval és szorongással jártak; a szexuális erőszak különösen erősen összefüggött a PTSD-vel. A kereskedelemben töltött hosszabb idő magasabb depresszió- és szorongásszinttel járt, míg a kiszabadulás óta eltelt hosszabb idő alacsonyabb depresszióval és szorongással — kiemelve a megfelelő felépülési idő fontosságát. - D'Amour, D., Ferrada-Videla, M., San Martin Rodriguez, L., & Beaulieu, M. (2005). The conceptual basis for interprofessional collaboration: Core concepts and theoretical frameworks. Journal of Interprofessional Care, 19(sup1), 116-131. https://doi.org/10.1080/13561820500082529 Forrás megnyitása
Szinopszis
Az interprofesszionális együttműködés fogalmi alapjait áttekintő tanulmány. A szerzők szerint az egyre összetettebb egészségügyi problémák növelik a szakemberek közötti kölcsönös függést, ám az interprofesszionális kapcsolatok összetettségéről korlátozott a tudásunk. A szakirodalmi áttekintés főbb megállapításai: az együttműködést jellemzően öt fogalom mentén határozzák meg (megosztás, partnerség, hatalom, kölcsönös függés, folyamat); a legteljesebb modellek erős elméleti — szervezetelméleti vagy szervezetszociológiai — háttérre épülnek; a szerzők igen eltérően fogják fel az együttműködést; a keretek nem teremtenek egyértelmű kapcsolatot a modellelemek és a kimenetek között; és a szakirodalom nem foglalkozik komolyan a páciens csapatba integrálásával. - Reeves, S., Pelone, F., Harrison, R., Goldman, J., & Zwarenstein, M. (2017). Interprofessional collaboration to improve professional practice and healthcare outcomes. Cochrane Database of Systematic Reviews, 2018(8). https://doi.org/10.1002/14651858.cd000072.pub3 Forrás megnyitása
Szinopszis
Cochrane szisztematikus áttekintés a gyakorlatalapú interprofesszionális együttműködést (IPC) javító beavatkozások hatásáról az egészségügyi és szociális szakemberek körében. Kilenc vizsgálat (6 540 résztvevő, magas jövedelmű országok) elemzése alapján — a kevés és heterogén tanulmány miatt metaanalízis nem volt lehetséges — a bizonyítékok bizonyossága alacsony vagy nagyon alacsony. A külsőleg facilitált interprofesszionális tevékenységek enyhén javíthatják a stroke-betegek funkcionális állapotát, a szakemberek ajánláskövetését és az erőforrás-felhasználást. A szerzők szerint nincs elég bizonyíték egyértelmű következtetésekhez, és további szigorú, vegyes módszertanú vizsgálatok szükségesek. - Cooper, M., Evans, Y., & Pybis, J. (2016). Interagency collaboration in children and young people's mental health: a systematic review of outcomes, facilitating factors and inhibiting factors. Child: Care, Health and Development, 42(3), 325-342. https://doi.org/10.1111/cch.12322 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szisztematikus áttekintés a gyermekek és fiatalok mentális ellátásában megvalósuló ügynökségközi (interagency) együttműködés kimeneteiről, valamint az azt elősegítő és gátló tényezőkről. A 33 bevont vizsgálat eredményei vegyesek voltak: egyes adatok szerint az együttműködés nagyobb és méltányosabb szolgáltatáshasználattal járt, mások viszont negatív hatást jeleztek; az érintettek és a szakemberek mégis hasznosnak és fontosnak ítélték. A leggyakoribb elősegítő tényezők: jó kommunikáció, közös képzések, kölcsönös megbecsülés, vezetői támogatás, protokollok és kijelölt kapcsolattartó. A fő akadályok: elégtelen erőforrás, gyenge kommunikáció, eltérő nézőpontok és titoktartási kérdések. - Herbert, J. L., & Bromfield, L. (2015). Evidence for the Efficacy of the Child Advocacy Center Model. Trauma, Violence, & Abuse, 17(3), 341-357. https://doi.org/10.1177/1524838015585319 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a gyermekbántalmazás-ügyi központ (Child Advocacy Center, CAC) modell hatékonyságáról. A modell a gyermekek szexuális bántalmazására adott hatósági válaszok hiányosságait — a terápiás szolgáltatásokhoz való elégtelen hozzáférést, a sérülékeny vizsgálati gyakorlatokat és az ágazatok közötti konfliktusokat — hivatott orvosolni, multidiszciplináris csapatok, közös nyomozások és egy gyermekbarát helyszínen nyújtott szolgáltatások révén. A szisztematikus áttekintés szerint a büntető igazságszolgáltatási kimeneteket jól vizsgálták, de hiányoznak a gyermekre és a családra gyakorolt hatásra vonatkozó kutatások; a szerény eredmények és a kimenetek helyett a programkimenetek mérésére hagyatkozás a modell céljainak pontosítását teszi szükségessé. - Bowleg, L. (2012). The Problem With the Phrase <i>Women and Minorities:</i> Intersectionality—an Important Theoretical Framework for Public Health. American Journal of Public Health, 102(7), 1267-1273. https://doi.org/10.2105/ajph.2012.300750 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány az interszekcionalitást mint a közegészségügy számára fontos elméleti keretet mutatja be, kiindulva a „nők és kisebbségek” kifejezés problémájából. Az interszekcionalitás szerint a társadalmi kategóriák (faj, etnikum, nem, szexuális irányultság, társadalmi-gazdasági helyzet) az egyéni tapasztalat mikroszintjén metsződnek, és a makroszinten egymásba kapcsolódó privilégium- és elnyomásrendszereket (rasszizmus, szexizmus, heteroszexizmus) tükröznek. A szerző szerint a közegészségügy társadalmi igazságosság iránti elkötelezettsége természetes illeszkedést mutat ezzel, mégis ritkák az interszekcionalitást alkalmazó vizsgálatok; ismerteti a megközelítés alapelveit, kihívásait és előnyeit. - Cole, E. R. (2009). Intersectionality and research in psychology. American Psychologist, 64(3), 170-180. https://doi.org/10.1037/a0014564 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány az interszekcionalitás fogalmát alkalmazza a pszichológiai kutatásra. A feminista és kritikai fajelméletekből származó fogalom az identitás, a különbség és a hátrány több kategóriáját egyidejűleg vizsgálja. A szerző három kérdést javasol a pszichológusoknak: kik tartoznak az adott kategóriába (a kategórián belüli sokféleségre figyelve); milyen szerepet játszik az egyenlőtlenség (a kategóriákat a privilégium és a hatalom hierarchiáiként értelmezve); és hol vannak hasonlóságok a látszólag mélyen eltérő kategóriák között. A cikk e három kérdés jelentőségét tárgyalja a kutatási folyamat minden szakaszában. - Bauer, G. R. (2014). Incorporating intersectionality theory into population health research methodology: Challenges and the potential to advance health equity. Social Science & Medicine, 110, 10-17. https://doi.org/10.1016/j.socscimed.2014.03.022 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány az interszekcionalitás elméletének a populációs egészségkutatás módszertanába való beépítését vizsgálja. Az eredetileg a nem és a faj hatásainak nem-additív voltára kidolgozott elmélet más területekre is kiterjeszthető, és lehetővé teszi az egészség vizsgálatát az identitás, a társadalmi helyzet, az elnyomási és privilegizáló folyamatok, illetve a szakpolitikák különböző metszéspontjaiban. A szerző hét konkrét kihívást azonosít a kvantitatív alkalmazásban — köztük a metaforikus és statisztikai fogalmak összekeverését, az interakciók megfelelő skálázását —, és amellett érvel, hogy ezek kezelése javíthatja az egyenlőtlenségek dokumentálását és az egészség-méltányosság előmozdítását. - Nash, J. C. (2008). Re-Thinking Intersectionality. Feminist Review, 89(1), 1-15. https://doi.org/10.1057/fr.2008.4 Forrás megnyitása
Szinopszis
Kritikai tanulmány az interszekcionalitás újragondolásáról. A szerző szerint az interszekcionalitás a feminista és antirasszista tudományosság elsődleges elemző eszközévé vált az identitás és az elnyomás elméleti megragadására, ám négy belső feszültséget tár fel és vizsgál kritikusan: a meghatározott interszekcionális módszertan hiányát; a fekete nők kvintesszenciális interszekcionális alanyként való használatát; a fogalom homályos definícióját; és az empirikus érvényesség kérdését. A szerző nem aláásni kívánja az interszekcionalitást, hanem arra biztatja a kutatókat, hogy ezekkel a homályosságokkal szembenézve építsenek összetettebb elméletet az identitásról és az elnyomásról. - Cialdini, R. B., & Goldstein, N. J. (2004). Social Influence: Compliance and Conformity. Annual Review of Psychology, 55(1), 591-621. https://doi.org/10.1146/annurev.psych.55.090902.142015 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a társas befolyás szakirodalmáról, elsősorban az engedelmesség (compliance) és a konformitás 1997 és 2002 közötti kutatásairól. A szerzők a befolyásolásra való fogékonyságot három alapvető emberi cél fényében tárgyalják: a valóság pontos észlelése és az ahhoz igazodás; a jelentésteli társas kapcsolatok kialakítása és megőrzése; valamint a kedvező énkép fenntartása. A jelenkori kutatásokkal összhangban a tanulmány azt hangsúlyozza, hogyan hatnak e célok a külső erőkkel kölcsönhatásban olyan társas befolyásolási folyamatokat létrehozva, amelyek finomak, közvetettek, és a tudatosság határán kívül esnek. - Buss, D. M., Gomes, M., Higgins, D. S., & Lauterbach, K. (1987). Tactics of manipulation. Journal of Personality and Social Psychology, 52(6), 1219-1229. https://doi.org/10.1037/0022-3514.52.6.1219
- Paulhus, D. L., & Williams, K. M. (2002). The Dark Triad of personality: Narcissism, Machiavellianism, and psychopathy. Journal of Research in Personality, 36(6), 556-563. https://doi.org/10.1016/s0092-6566(02)00505-6
- Sweet, P. L. (2019). The Sociology of Gaslighting. American Sociological Review, 84(5), 851-875. https://doi.org/10.1177/0003122419874843 Forrás megnyitása
Szinopszis
A tanulmány a gaslighting — az áldozatot „őrültnek” beállító vagy érző pszichológiai bántalmazás — szociológiai elméletét dolgozza ki. A szerző amellett érvel, hogy a gaslighting elsősorban szociológiai, nem pszichológiai jelenség: társadalmi egyenlőtlenségekben (köztük a nemiben) gyökerezik, és hatalommal terhelt intim kapcsolatokban valósul meg. A párkapcsolati erőszakot stratégiai esettanulmányként használva feltárja, hogyan mozgósítják a bántalmazók a nemi sztereotípiákat, valamint a fajhoz, nemzetiséghez és szexualitáshoz kötődő strukturális és intézményi egyenlőtlenségeket az áldozat valóságának aláásására — a nőiességet az irracionalitással társítva. - Gilbert, R., Widom, C. S., Browne, K., Fergusson, D., Webb, E., & Janson, S. (2009). Burden and consequences of child maltreatment in high-income countries. The Lancet, 373(9657), 68-81. https://doi.org/10.1016/s0140-6736(08)61706-7 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a gyermekbántalmazás terhéről és következményeiről a magas jövedelmű országokban. A becslések szerint évente a gyermekek mintegy 4–16%-át bántalmazzák fizikailag, minden tizediket elhanyagolják vagy érzelmileg bántalmazzák, a lányok 5–10%-a és a fiúk akár 5%-a szenved el penetratív szexuális bántalmazást; a hivatalosan igazolt esetek azonban ennek kevesebb mint tizedét teszik ki. A bántalmazás jelentősen hozzájárul a gyermekhalandósághoz, és tartós hatással van a mentális egészségre, a szerhasználatra, a kockázatos szexuális viselkedésre, az elhízásra és a bűnözésre. Az elhanyagolás legalább annyira káros hosszú távon, mint a fizikai vagy szexuális bántalmazás, mégis a legkevesebb figyelmet kapja. - MacMillan, H. L., Wathen, C. N., Barlow, J., Fergusson, D. M., Leventhal, J. M., & Taussig, H. N. (2009). Interventions to prevent child maltreatment and associated impairment. The Lancet, 373(9659), 250-266. https://doi.org/10.1016/s0140-6736(08)61708-0 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a gyermekbántalmazás és az azzal járó károsodás megelőzését célzó beavatkozásokról. Bár sokféle program létezik, a legtöbb hatékonysága ismeretlen. Két otthonlátogató program (a Nurse-Family Partnership a legjobb bizonyítékkal, valamint az Early Start) bizonyítottan megelőzi a bántalmazást és annak következményeit. Az iskolai oktatóprogramok szexuális bántalmazást megelőző hatása nem ismert, és jelenleg nincs ismert módszer az érzelmi bántalmazás vagy a párkapcsolati erőszaknak való kitettség megelőzésére. A poszttraumás tünetekkel küzdő, szexuálisan bántalmazott gyermekeknél a kognitív viselkedésterápia a legjobban igazolt a mentális problémák csökkentésére; a jövőbeli kutatásoknak kontrollált vizsgálatokat kell alkalmazniuk. - Munro, E. (2010). Learning to Reduce Risk in Child Protection. British Journal of Social Work, 40(4), 1135-1151. https://doi.org/10.1093/bjsw/bcq024
- Braithwaite, J. (1989). Crime, Shame and Reintegration. Cambridge University Press. https://doi.org/10.1017/cbo9780511804618
- Braithwaite, J. (1999). Restorative Justice: Assessing Optimistic and Pessimistic Accounts. Crime and Justice, 25, 1-127. https://doi.org/10.1086/449287
- Latimer, J., Dowden, C., & Muise, D. (2005). The Effectiveness of Restorative Justice Practices: A Meta-Analysis. The Prison Journal, 85(2), 127-144. https://doi.org/10.1177/0032885505276969 Forrás megnyitása
Szinopszis
Metaanalízis a helyreállító igazságszolgáltatás (restorative justice) gyakorlatainak hatékonyságáról. A szerzők azokat a vizsgálatokat összegezték, amelyek a helyreállító programokat a hagyományos, nem helyreállító megközelítésekkel hasonlították össze; a hatékonyság mutatóiként az áldozat és az elkövető elégedettségét, a jóvátétel teljesítését és a visszaesést választották. Bár a helyreállító programok szignifikánsan hatékonyabbnak bizonyultak, e pozitív eredményeket árnyalja a helyreállító igazságszolgáltatás kutatásában rejlő önkiválasztási torzítás (a résztvevők önkéntessége). A szerzők javaslatot tesznek e probléma kezelésére és a jövőbeli kutatás irányaira. - Strang, H., Sherman, L. W., Mayo‐Wilson, E., Woods, D., & Ariel, B. (2013). Restorative Justice Conferencing (RJC) Using Face‐to‐Face Meetings of Offenders and Victims: Effects on Offender Recidivism and Victim Satisfaction. A Systematic Review. Campbell Systematic Reviews, 9(1), 1-59. https://doi.org/10.4073/csr.2013.12 Forrás megnyitása
Szinopszis
Campbell-szisztematikus áttekintés a szemtől szembeni helyreállító igazságszolgáltatási konferenciák (RJC) hatékonyságáról az elkövetők visszaesésére és az áldozatok elégedettségére, 10 randomizált vizsgálat (1 879 elkövető, 734 megkérdezett áldozat) alapján. Az RJC-ben részt vevő elkövetők szignifikánsan kevesebb bűncselekményt követtek el, mint a hagyományos igazságszolgáltatásba sorolt társaik (különösen az erőszakos bűncselekmények terén), és a beavatkozás rendkívül költséghatékony volt (a brit kísérletekben átlagosan nyolcszoros megtérülés). Az áldozatok elégedettebbek voltak ügyük kezelésével, gyakrabban kaptak őszintének ítélt bocsánatkérést, kevésbé akartak bosszút állni, és kevesebb poszttraumás tünettől szenvedtek. - Henry, N., & Powell, A. (2016). Technology-Facilitated Sexual Violence: A Literature Review of Empirical Research. Trauma, Violence, & Abuse, 19(2), 195-208. https://doi.org/10.1177/1524838016650189 Forrás megnyitása
Szinopszis
Szakirodalmi áttekintés a technológia által elősegített szexuális erőszakról (TFSV) az empirikus kutatások alapján. A fogalom olyan viselkedéseket fog össze, amelyekben a digitális technológiát virtuális és személyes szexuális ártalmak előidézésére használják: online szexuális zaklatás, nemi és szexualitás-alapú zaklatás, kiberüldözés, képalapú szexuális kizsákmányolás és kényszerítés. A szerzők szerint míg a gyermekek és serdülők elleni technológiai ártalmakat egyre többet kutatják, a felnőttek elleni TFSV-ről hiányoznak a megbízható adatok. Az előzetes vizsgálatok szerint egyes ártalmak túlnyomóan nemi, szexualitás- és életkor-alapúak, és a fiatal nők felülreprezentáltak az áldozatok között. - Powell, A., & Henry, N. (2016). Technology-Facilitated Sexual Violence Victimization: Results From an Online Survey of Australian Adults. Journal of Interpersonal Violence, 34(17), 3637-3665. https://doi.org/10.1177/0886260516672055 Forrás megnyitása
Szinopszis
Online felmérés a technológia által elősegített szexuális erőszak (TFSV) áldozattá válásáról, 2 956 ausztrál felnőtt (18–54 év) körében, egy 21 tételes skála alapján, amely a TFSV több dimenzióját — digitális szexuális zaklatás, képalapú szexuális visszaélés, szexuális agresszió/kényszerítés, nemi és szexualitás-alapú zaklatás — méri. Az élettartam-prevalencia szignifikánsan magasabb volt a fiatalabb (18–24) és a nem heteroszexuális felnőtteknél. A férfiak és nők összesített áldozattá válása nem különbözött jelentősen, de a nők gyakrabban jeleztek szexuális zaklatást, a férfiak pedig beleegyezés nélküli képek terjesztését és nemi alapú zaklatást — a tapasztalatok jellege és hatása nemspecifikus mintázatokat követett. - Woodlock, D. (2016). The Abuse of Technology in Domestic Violence and Stalking. Violence Against Women, 23(5), 584-602. https://doi.org/10.1177/1077801216646277 Forrás megnyitása
Szinopszis
Vizsgálat a technológia bántalmazó célú használatáról a párkapcsolati erőszakban és az üldözésben (stalking). A 152 áldozatsegítő szakemberrel és 46 áldozattal készült felmérés szerint a technológia — telefonok, táblagépek, számítógépek és közösségimédia-oldalak — gyakran szolgál a párkapcsolati üldözés eszközéül. A bántalmazók a technológiával az állandó jelenlét érzetét keltették, valamint elszigetelték, büntették és megalázták az áldozatokat, és azzal fenyegetőztek, hogy szexualizált tartalmat osztanak meg róluk. A szerzők szerint a technológia által elősegített üldözést súlyos bűncselekményként kell kezelni, és hatékony gyakorlati, szakpolitikai és jogi válaszokat kell kidolgozni. - Sugiura, L., & Smith, A. (2020). Victim Blaming, Responsibilization and Resilience in Online Sexual Abuse and Harassment. Victimology, 45-79. https://doi.org/10.1007/978-3-030-42288-2_3
- Kardefelt-Winther, D. (2014). A conceptual and methodological critique of internet addiction research: Towards a model of compensatory internet use. Computers in Human Behavior, 31, 351-354. https://doi.org/10.1016/j.chb.2013.10.059
- Beyens, I., Frison, E., & Eggermont, S. (2016). “I don’t want to miss a thing”: Adolescents’ fear of missing out and its relationship to adolescents’ social needs, Facebook use, and Facebook related stress. Computers in Human Behavior, 64, 1-8. https://doi.org/10.1016/j.chb.2016.05.083
- Escobar-Viera, C. G., Shensa, A., Bowman, N. D., Sidani, J. E., Knight, J., James, A. E., & Primack, B. A. (2018). Passive and Active Social Media Use and Depressive Symptoms Among United States Adults. Cyberpsychology, Behavior, and Social Networking, 21(7), 437-443. https://doi.org/10.1089/cyber.2017.0668 Forrás megnyitása
Szinopszis
Vizsgálat a passzív és az aktív közösségimédia-használat és a depressziós tünetek kapcsolatáról amerikai felnőtteknél. Mivel a korábbi kutatások ellentmondásos eredményeket hoztak, a szerzők a használat eltérő mintázatait vizsgálták egy 702 fős online felmérésben. Az eredmények szerint a passzív és az aktív használat külön faktorokra különült: a passzív használat egységnyi növekedése a depressziós tünetek 33%-os emelkedésével járt, míg az aktív használat egységnyi növekedése 15%-os csökkenéssel. A szerzők szerint a jövőbeli kutatásnak tisztáznia kell e kapcsolatok irányát a beavatkozások megalapozásához. - Kuss, D. J., Shorter, G. W., van Rooij, A. J., Griffiths, M. D., & Schoenmakers, T. M. (2013). Assessing Internet Addiction Using the Parsimonious Internet Addiction Components Model—A Preliminary Study. International Journal of Mental Health and Addiction. https://doi.org/10.1007/s11469-013-9459-9
- Bayer, J. B., Triệu, P., & Ellison, N. B. (2020). Social Media Elements, Ecologies, and Effects. Annual Review of Psychology, 71(1), 471-497. https://doi.org/10.1146/annurev-psych-010419-050944 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a közösségi média elemeiről, ökológiáiról és hatásairól. A szerzők a közösségimédia-ökoszisztéma alapkomponenseit körvonalazzák, és négy elem–hatás párt elemeznek: profilok és önbemutatás; hálózatok és társas mozgósítás; tartalomfolyamok és társas összehasonlítás; üzenetek és társas kapcsolódás. Bemutatják az egyes elemeket alkotó jellemzőket és lehetőségeket, hangsúlyozva a közösségimédia-kontextusok összetettségét. Rámutatnak, hogy a kutatóknak nehéz lesz replikálni a dinamikus társas környezetek hatásait, és felvázolják a platformokon át visszatérő hatások elkülönítésének akadályait, valamint a kontextusok mérésének kihívásait és lehetőségeit. - Thompson, R. F., & Spencer, W. A. (1966). Habituation: A model phenomenon for the study of neuronal substrates of behavior. Psychological Review, 73(1), 16-43. https://doi.org/10.1037/h0022681
- Groves, P. M., & Thompson, R. F. (1970). Habituation: A dual-process theory. Psychological Review, 77(5), 419-450. https://doi.org/10.1037/h0029810
- Rankin, C. H., Abrams, T., Barry, R. J., Bhatnagar, S., Clayton, D. F., Colombo, J., Coppola, G., Geyer, M. A., Glanzman, D. L., Marsland, S., McSweeney, F. K., Wilson, D. A., Wu, C., & Thompson, R. F. (2009). Habituation revisited: An updated and revised description of the behavioral characteristics of habituation. Neurobiology of Learning and Memory, 92(2), 135-138. https://doi.org/10.1016/j.nlm.2008.09.012 Forrás megnyitása
Szinopszis
A habituáció viselkedéses jellemzőinek frissített és átdolgozott leírása. A legtöbbet idézett korábbi leírások közel 40 éves tanulmányokból származnak; 2007-ben a habituációt különböző fajokban és paradigmákban kutató szerzők összeültek, hogy átgondolják és pontosítsák e jellemzőket. A jelen áttekintés e megbeszélések fényében értékeli újra a habituáció ismérveit: néhány jellemzőt lényegesen módosítottak — főként új információ hozzáadásával és a leírás bővítésével, nem az eredeti állítás megváltoztatásával —, és egy új, a hosszú távú habituációhoz kapcsolódó jellemzőt is hozzáadtak. A cikk korszerű összefoglalót nyújt az ingerismétléssel foglalkozó kutatók számára. - Sokolov, E. N. (1963). Higher Nervous Functions: The Orienting Reflex. Annual Review of Physiology, 25(1), 545-580. https://doi.org/10.1146/annurev.ph.25.030163.002553
- Colombo, J., & Mitchell, D. W. (2009). Infant visual habituation. Neurobiology of Learning and Memory, 92(2), 225-234. https://doi.org/10.1016/j.nlm.2008.06.002 Forrás megnyitása
Szinopszis
Áttekintés a vizuális habituáció módszerének alkalmazásáról a csecsemőkori megismerés és tanulás kutatásában. A cikk nyomon követi a technika történetét, mögöttes elméletét és a mérés eljárási változatait, majd áttekinti a habituációhoz feltehetően hozzájáruló kognitív folyamatokat, a fejlődési menetet és a hosszú távú bejóslást vizsgáló kutatásokat, valamint a jelenség matematikai-kvantitatív modellezésére tett kísérleteket. A szerzők zárásként amellett érvelnek, hogy a habituációt önmagában — a csecsemői tanulás érvényes mértékeként — érdemes vizsgálni, nem pusculán a megkülönböztetést és felismerést tesztelő eljárások előkészítő technikájaként kezelni. - McDiarmid, T. A., Bernardos, A. C., & Rankin, C. H. (2017). Habituation is altered in neuropsychiatric disorders—A comprehensive review with recommendations for experimental design and analysis. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 80, 286-305. https://doi.org/10.1016/j.neubiorev.2017.05.028 Forrás megnyitása
Szinopszis
Átfogó áttekintés arról, hogy a tanulás legegyszerűbb formája, a habituáció megváltozik számos neuropszichiátriai zavarban — autizmus spektrum zavar (ASD), törékeny X-szindróma, szkizofrénia, Parkinson- és Huntington-kór, ADHD, Tourette-szindróma és migrén. A szerzők elsőként foglalják össze, mit tudunk e nem-asszociatív tanulás eltéréseiről az egyes zavarokban; több zavarnál a kóros habituáció a tünetek súlyosságát jelzi előre, kiemelve klinikai jelentőségét. A cikk a tanuláselmélet keretében tárgyalja, hogyan kapcsolódhat a kóros habituáció a betegséghez okként, tünetként vagy terápiás célpontként, és iránymutatást ad a habituációs kísérletek tervezéséhez és elemzéséhez. - Malhi, G. S.; Mann, J. J. (2018). Depression. The Lancet, 392(10161), 2299-2312. https://doi.org/10.1016/s0140-6736(18)31948-2
- Thapar, A.; Collishaw, S.; Pine, D. S.; Thapar, A. K. (2012). Depression in adolescence. The Lancet, 379(9820), 1056-1067. https://doi.org/10.1016/s0140-6736(11)60871-4
- Herrman, H.; Patel, V.; Kieling, C.; Berk, M.; Buchweitz, C.; Cuijpers, P. et al. (2022). Time for united action on depression: a Lancet–World Psychiatric Association Commission. The Lancet, 399(10328), 957-1022. https://doi.org/10.1016/s0140-6736(21)02141-3
- Cipriani, A.; Furukawa, T. A.; Salanti, G.; Chaimani, A.; Atkinson, L. Z.; Ogawa, Y. et al. (2018). Comparative efficacy and acceptability of 21 antidepressant drugs for the acute treatment of adults with major depressive disorder: a systematic review and network meta-analysis. The Lancet, 391(10128), 1357-1366. https://doi.org/10.1016/s0140-6736(17)32802-7
- Cuijpers, P.; Noma, H.; Karyotaki, E.; Cipriani, A.; Furukawa, T. A. (2019). Effectiveness and Acceptability of Cognitive Behavior Therapy Delivery Formats in Adults With Depression. JAMA Psychiatry, 76(7), 700. https://doi.org/10.1001/jamapsychiatry.2019.0268
- Wickersham, A.; Sugg, H. V.; Epstein, S.; Stewart, R.; Ford, T.; Downs, J. (2021). Systematic Review and Meta-analysis: The Association Between Child and Adolescent Depression and Later Educational Attainment. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 60(1), 105-118. https://doi.org/10.1016/j.jaac.2020.10.008
- Donnelly, A. P. (2023). A global mental health approach to depression in adolescence. Nature Mental Health, 1(8), 527-528. https://doi.org/10.1038/s44220-023-00107-y
- Gold, S. M.; Köhler-Forsberg, O.; Moss-Morris, R.; Mehnert, A.; Miranda, J. J.; Bullinger, M. et al. (2020). Comorbid depression in medical diseases. Nature Reviews Disease Primers, 6(1). https://doi.org/10.1038/s41572-020-0200-2
- Liu, J.; Liu, Y.; Ma, W.; Tong, Y.; Zheng, J. (2024). Temporal and spatial trend analysis of all-cause depression burden based on Global Burden of Disease (GBD) 2019 study. Scientific Reports, 14(1). https://doi.org/10.1038/s41598-024-62381-9
- Werner-Seidler, A.; Spanos, S.; Calear, A. L.; Perry, Y.; Torok, M.; O'Dea, B. et al. (2021). School-based depression and anxiety prevention programs: An updated systematic review and meta-analysis. Clinical Psychology Review, 89, 102079. https://doi.org/10.1016/j.cpr.2021.102079
- Stein, D. J.; Costa, D. L. C.; Lochner, C.; Miguel, E. C.; Reddy, Y. C. J.; Shavitt, R. G. et al. (2019). Obsessive–compulsive disorder. Nature Reviews Disease Primers, 5(1). https://doi.org/10.1038/s41572-019-0102-3
- Stein, D. J. (2002). Obsessive-compulsive disorder. The Lancet, 360(9330), 397-405. https://doi.org/10.1016/s0140-6736(02)09620-4
- Ruscio, A. M.; Stein, D. J.; Chiu, W. T.; Kessler, R. C. (2010). The epidemiology of obsessive-compulsive disorder in the National Comorbidity Survey Replication. Molecular Psychiatry, 15(1), 53-63. https://doi.org/10.1038/mp.2008.94
- Goodman, W. K.; Price, L. H.; Rasmussen, S. A.; Mazure, C.; Fleischmann, R. L.; Hill, C. L. et al. (1989). The Yale-Brown Obsessive Compulsive Scale. Archives of General Psychiatry, 46(11), 1006. https://doi.org/10.1001/archpsyc.1989.01810110048007
- Skapinakis, P.; Caldwell, D. M.; Hollingworth, W.; Bryden, P.; Fineberg, N. A.; Salkovskis, P. et al. (2016). Pharmacological and psychotherapeutic interventions for management of obsessive-compulsive disorder in adults: a systematic review and network meta-analysis. The Lancet Psychiatry, 3(8), 730-739. https://doi.org/10.1016/s2215-0366(16)30069-4
- Abramowitz, J. S. (1996). Variants of exposure and response prevention in the treatment of obsessive-compulsive disorder: A meta-analysis. Behavior Therapy, 27(4), 583-600. https://doi.org/10.1016/s0005-7894(96)80045-1
- Pittenger, C.; Bloch, M. H. (2014). Pharmacological Treatment of Obsessive-Compulsive Disorder. Psychiatric Clinics of North America, 37(3), 375-391. https://doi.org/10.1016/j.psc.2014.05.006
- Weiner, B. (1985). An attributional theory of achievement motivation and emotion. Psychological Review, 92(4), 548-573. https://doi.org/10.1037/0033-295x.92.4.548
- Gilbert, D. T.; Malone, P. S. (1995). The correspondence bias. Psychological Bulletin, 117(1), 21-38. https://doi.org/10.1037/0033-2909.117.1.21
- Jones, E. E.; Harris, V. A. (1967). The attribution of attitudes. Journal of Experimental Social Psychology, 3(1), 1-24. https://doi.org/10.1016/0022-1031(67)90034-0
- Storms, M. D. (1973). Videotape and the attribution process: Reversing actors' and observers' points of view. Journal of Personality and Social Psychology, 27(2), 165-175. https://doi.org/10.1037/h0034782
- Nisbett, R. E.; Caputo, C.; Legant, P.; Marecek, J. (1973). Behavior as seen by the actor and as seen by the observer. Journal of Personality and Social Psychology, 27(2), 154-164. https://doi.org/10.1037/h0034779
- Jones, E. E. (1979). The rocky road from acts to dispositions. American Psychologist, 34(2), 107-117. https://doi.org/10.1037/0003-066x.34.2.107
- Hamilton, V. L. (1980). Intuitive psychologist or intuitive lawyer? Alternative models of the attribution process. Journal of Personality and Social Psychology, 39(5), 767-772. https://doi.org/10.1037/0022-3514.39.5.767
- Weiner, B. (1979). A theory of motivation for some classroom experiences. Journal of Educational Psychology, 71(1), 3-25. https://doi.org/10.1037/0022-0663.71.1.3
- Stevens, L.; Jones, E. E. (1976). Defensive attribution and the Kelley cube. Journal of Personality and Social Psychology, 34(5), 809-820. https://doi.org/10.1037/0022-3514.34.5.809
- Freud, S. (1926). Inhibitions, symptoms and anxiety (The standard edition of the complete psychological works of Sigmund Freud, Vol. XX). W. W. Norton.
- Freud, A. (1936). The ego and the mechanisms of defence. Routledge.
- Vaillant, G. E. (1977). Adaptation to life. Harvard University Press.
- Vaillant, G. E. (1994). Ego mechanisms of defense and personality psychopathology. Journal of Abnormal Psychology, 103(1), 44-50. https://doi.org/10.1037/0021-843X.103.1.44
- Cramer, P. (2000). Defense mechanisms in psychology today: Further processes for adaptation. American Psychologist, 55(6), 637-646. https://doi.org/10.1037/0003-066X.55.6.637
- Bond, M. (2004). Empirical studies of defense style: Relationships with psychopathology and change. Harvard Review of Psychiatry, 12(5), 263-278. https://doi.org/10.1080/10673220490886167
- Cramer, P. (2007). Longitudinal study of defense mechanisms: Late childhood to late adolescence. Journal of Personality, 75(1), 1-24. https://doi.org/10.1111/j.1467-6494.2006.00430.x
- Cramer, P. (2015). Understanding defense mechanisms. Psychodynamic Psychiatry, 43(4), 523-552. https://doi.org/10.1521/pdps.2015.43.4.523
- Di Giuseppe, M., & Perry, J. C. (2021). The hierarchy of defense mechanisms: Assessing defensive functioning with the Defense Mechanisms Rating Scales Q-sort. Frontiers in Psychology, 12, 718440. https://doi.org/10.3389/fpsyg.2021.718440
- Di Giuseppe, M., Perry, J. C., Petraglia, J., Janzen, J., & Lingiardi, V. (2014). Development of a Q-sort version of the Defense Mechanisms Rating Scales (DMRS-Q) for clinical use. Journal of Personality Assessment, 97(2), 137-148. https://doi.org/10.1080/00223891.2014.947997
- Langlais, M. R., Podberesky, A., Toohey, L., & Lee, C. T. (2024). Defining and describing situationships: An exploratory investigation. Sexuality & Culture, 28(4), 1473–1492.
- Juteau, G., Loo, J., & Brown, S. L. (2024). It's still complicated: Rizz, situationships, and the evolution of relationship terminology. Contexts, 23(3), 56–58.
- Freud, S. (1911). Psycho-analytic notes on an autobiographical account of a case of paranoia (dementia paranoides) (The Schreber case). Penguin Classics.
- McWilliams, N. (2011). Psychoanalytic diagnosis: Understanding personality structure in the clinical process (2nd ed.). Guilford Press.
- Keltner, D., Gruenfeld, D. H., & Anderson, C. (2003). Power, approach, and inhibition. Psychological Review, 110(2), 265–284. https://doi.org/10.1037/0033-295X.110.2.265
- Kipnis, D., Castell, J., Gergen, M., & Mauch, D. (1976). Metamorphic effects of power. Journal of Applied Psychology, 61(2), 127–135. https://doi.org/10.1037/0021-9010.61.2.127
- Erchul, W. P., & Raven, B. H. (1997). Social power in school consultation: A contemporary view of French and Raven's bases of power model. Journal of School Psychology, 35(2), 137–171. https://doi.org/10.1016/S0022-4405(97)00002-2
- Lipman-Blumen, J. (2004). The allure of toxic leaders: Why we follow destructive bosses and corrupt politicians—and how we can survive them. Oxford University Press. https://doi.org/10.1093/oso/9780195166347.001.0001
Nincs a szűrőknek megfelelő találat.