← Vissza a tudásbázis választáshoz

Áldozatiság, a bántalmazás felismerése, tünetei

Acest conținut nu este încă disponibil în limba dumneavoastră.

Szemben a széles körben elterjedt nézettel, miszerint az áldozatok általában visszahúzódóak, introvertáltak, halkszavúak és fizikálisan vagy lelkileg „gyengék”, a kriminológia és kriminálpszichológia számos, ettől a közkeletű elképzeléstől eltérő jellemzőjét is megkülönbözteti az áldozati létnek. Az áldozati magatartás a fentieken túl lehet akár ösztönző, csábító, kihívó vagy sértő. Bizonyos esetekben és mértékben az áldozatnak akár lehet aktív szerepe is az őt érő bántalmazás bekövetkezésében.

Mindezeket összevetve tehát elmondható, hogy az áldozatok csoportja igen heterogén. Az áldozatok személyiségszerkezetében, szociális közegében és ezáltal szocializációs folyamataiban és körülményeiben (mint például szocioökonómiai státusz) változatos tulajdonságokat megjelenítő csoportról beszélünk. Itt ki kell emelnünk, hogy segítőként sosem dolgunk az áldozat magatartásának megítélése, az áldozat részéről tudatosan vagy tudattalanul kialakított viselkedések elítélése, amelyek következtében valaki nagyobb rizikónak teszi ki magát az áldozattá válást tekintve. A segítők munkájában az efféle morális vagy erkölcsi ítéletek alkotása kifejezetten kerülendő! Áldozathibáztatásnak hívjuk a hétköznapokban is sajnálatosan igen gyakran megjelenő elítélő közlést az áldozatokra vonatkozóan.

A vonatkozó statisztikai adatok jelzései szerint az áldozattá válás tekintetében rizikócsoportba tartoznak a hátrányos helyzetű társadalmi közegben élők, az idősek, a pszichiátriai problémával élők és a széles közvélemény előtt is jól ismert, hogy a nők gyakrabban válnak áldozattá, mint a férfiak.

Az ún. elsődleges áldozattá válás közvetlen károsodással jár, fizikai vagy mentális értelemben, vagy akár az áldozat tulajdonára, az áldozat jogaira nézve. A másodlagos áldozattá válás valójában a bántalmazási üggyel kapcsolatban megindult eljárások során, azok következtében fellépő traumatizáció. Például, ha az igazságszolgáltatás támogatójaként, tanúskodás során céltáblává válik a személy, illetve retraumatizáló helyzetekbe kerül, lelkileg megterhelő élményeket szenved el az eljárás során. Harmadlagos áldozattá válás bekövetkezhet, ha újra felelevenedik az áldozattal szembeni bántalmazás ügye, például az ügy megjelenik a sajtó nyilvánossága előtt.

Az áldozattá válás lehet egyszeri, vagy többszörös, véletlen vagy szándékolt cselekmény következménye, illetve események sorozata. Bekövetkezhet a körülmények miatt, véletlenül, vagy az elkövető és az áldozat között húzódó speciális viszony, azaz kapcsolati dinamika következtében.

Latencia

A bűncselekményekre és a zaklatásra – különösen a lelki/verbális vagy indirekt zaklatással kapcsolatos esetekre – is igaz, hogy magas fokú a latencia, vagyis az olyan esetek száma, amelyek sosem derülnek ki mások számára. A vonatkozó szakirodalomban a kétszeres és tízszeres latencia sáv közötti becslések jelennek meg - eszerint tehát legfeljebb minden második, de lehet, hogy csak minden tizedik esetre derül fény külső szereplők számára. A latencia a következő főbb tényezőkkel áll kapcsolatban:

Az áldozatok részéről:

Félelem a következményektől – Az áldozatok gyakran tartanak a bántalmazó megtorlásától vagy a helyzet további súlyosbodásától, ha szólnak valakinek.

Szégyenérzet és stigmatizáció – Sok áldozat szégyelli magát a helyzet miatt, és fél attól, hogy a környezete hibáztatni fogja őt a történtekért.

Bizalomhiány – Az áldozatok gyakran nem bíznak abban, hogy ha segítséget kérnek, valódi megoldást kapnak, vagy hogy komolyan veszik őket.

Gyenge önérvényesítő képesség – Különösen gyermekeknél és sérülékeny csoportoknál a bántalmazás elleni fellépés nehéz lehet, mert nem tudják, hogyan keressenek segítséget.

A tanúk és a környezet részéről:

Kívülálló szerep – A tanúk sokszor nem avatkoznak be, mert úgy érzik, hogy a bántalmazás nem az ő dolguk, vagy attól tartanak, hogy ők maguk is célponttá válhatnak.

Normalizáció – A bántalmazás egyes közösségekben vagy környezetekben elfogadottá válhat, és a tanúk úgy gondolhatják, hogy ez „normális” viselkedés.

Információhiány – Sokan nem tudják, hogyan, kinek és mikor kell jelenteni egy bántalmazási esetet, vagy milyen következményekkel járhat a jelentés.

Félelem a bevonódás következményeitől – Sokan arra a következtetésre jutnak, hogy amennyiben adott bántalmazási ügyet jelentik, akkor maguk, vagy esetleg hozzátartozóik is zaklatásnak, fenyegetésnek, esetleg bántalmazásnak lesznek kitéve, vagy egyszerűen csak a jelentés nyomán meginduló eljárás okozta kellemetlenségeik elkerülése miatt hallgatnak a tudomásukra jutott esetről.

Az intézményekben (iskolákban, munkahelyeken) előfordulhat, hogy a bántalmazás jelentése nem vezet gyors beavatkozáshoz, mert sok helyen nincs kialakult eljárásrend az ilyen bejelentések kezelésére. Ezért az intézményekben gyakori, hogy a bántalmazásról szóló első jelentés alapján az érintett személyek vonatkozásában nem indítanak semmilyen beavatkozást. Az esetleges komoly jogi következmények, az intézményi belső eljárásrend hiánya miatti bizonytalanság, a kivizsgálás időigényes és bonyolult folyamata, az érintettek (áldozat, bántalmazó, bejelentő) személyiségi jogait, hírnevét érintő, akár súlyosabb következményektől való félelem miatt gyakran nem reagálnak érdemben a bejelentésre. Az esetek nem mindig kapnak megfelelő súlyt. Gyakori, hogy a mindennapos érdeksérelmekkel járó viták, konfliktusok körébe sorolják a bántalmazást. Emiatt gyakran csak akkor indul érdemi kivizsgálás, ha a bántalmazás folyamatos és arról ismétlődő jelentések érkeznek.