Szorongás

Definíció

A szorongás olyan belső feszültséggel, bizonytalansággal és fenyegetettség-érzéssel járó pszichés állapot, amelynek hátterében nem mindig áll konkrét, felismerhető veszély. A feszültség és a fenyegetettség érzése gyakran abból fakad, hogy az egyén valamilyen lehetséges negatív kimeneteltől tart, amelyet nem tud pontosan megfogalmazni vagy befolyásolni, így tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezheti magát.

Részletes leírás

A szorongás természetes érzelem, amely segít felkészülni a nehézségekre, de ha tartósan fennáll vagy túlzott mértékű, akkor már akadályozza a tanulást, a társas kapcsolatokat és az érzelmi fejlődést.

A szorongásnak lehetnek:

• fiziológiai tünetei: gyors szívverés, izzadás, fejfájás, gyomorgörcs;
• kognitív tünetei: túlzott aggódás, koncentrációzavar, katasztrofizáló gondolatok;
• viselkedéses tünetei: elkerülés, dühkitörés, sírás, visszahúzódás.

Gyermekkorban különösen nehéz felismerni, mert a gyerek nem mindig tudja szavakba önteni az érzéseit. Gyakran testi tünetekben (lásd: szomatizáció), tanulási problémákban, vagy „indokolatlan” viselkedésben jelentkezik.

Gyakori típusai gyermekkorban

• Teljesítményszorongás – vizsgák, dolgozatok, felelések kapcsán;
• Szeparációs szorongás – az otthontól, szülőtől való elszakadáskor;
• Szociális szorongás – társas helyzetekben való félelem, megszégyenüléstől való rettegés;
• Generalizált szorongás – állandó aggódás a világ vagy a saját helyzete miatt.

Főbb elemek és technikák

A szorongás olyan érzelmi és fiziológiai folyamat, amely meghatározott belső mechanizmusokon és viselkedési mintákon keresztül működik. A pedagógiai és segítő gyakorlatban fontos felismerni ezeket a jellemző elemeket, valamint alkalmazni azokat a technikákat, amelyek a gyermek megnyugtatását és érzelemszabályozását támogatják.

1. Fokozott éberség és veszélyérzékelés: A szorongó gyermek az átlagosnál erősebben reagál a bizonytalanságra vagy a váratlan helyzetekre. A „veszélyérzékelő rendszer” túlérzékennyé válik, ami állandó készültségérzést okoz.

2. Negatív gondolati minták (katasztrofizálás): A helyzeteket a lehető legrosszabb kimenettel kapcsolja össze. A gyermek azt érzi, hogy „biztos baj lesz”, „úgysem fog sikerülni”, ami tovább fokozza a szorongást.

3. Viselkedéses elkerülés: A szorongás gyakran elkerülő viselkedéshez vezet (pl. nem akar iskolába menni, felelni, társas helyzetbe lépni). Ez rövid távon megkönnyebbülést ad, de hosszú távon fenntartja a szorongást.

4. Fiziológiai aktiváció: Gyors pulzus, izzadás, remegés, hasi fájdalom vagy légszomj. A testi tünetek gyakran „ijesztőbbnek” tűnnek a gyermek számára, mint maga az érzelmi élmény.

5. Biztonságkereső magatartás: A gyermek fokozottan keresi a megnyugtató személyt, tárgyat vagy rutint.

Ezek a minták fontos támpontot adnak a segítésben és ezek határozzák meg a szorongás működésének dinamikáját. A megfelelő technikák alkalmazása segít csökkenteni a feszültséget, fejleszti a gyermek érzelemszabályozását és hosszú távon növeli a biztonságérzetét.

Megküzdést segítő támogatói technikák - a pedagógiai, fejlesztő és pszichológiai gyakorlatban bevált eszközök: • légzőgyakorlatok (pl. lassú, hosszú kilégzések), • figyelemelterelő és grounding technikák (pl. érzékszervi fókusz: „mit látsz, hallasz, érzel most?”), • érzelmi címkézés („látom, hogy izgulsz – teljesen rendben van”), • struktúra és kiszámíthatóság (pl. előre megbeszélt napirend, átmenetek jelzése), • kognitív átkeretezés (segítség a túlzó félelmek realisztikusabb értelmezésében) • fokozatos kitettség és bátorítás: a szorongó gyermek gyakran elkerüli azokat a helyzeteket, amelyek félelmet váltanak ki belőle (pl. nem mer felelni, nem szívesen megy be egy zsúfolt terembe, kerüli a társas helyzeteket).

Az elkerülés rövid távon megkönnyebbülést ad, de hosszú távon csak erősíti a szorongást, mert a gyermek nem tapasztalja meg, hogy képes lenne megbirkózni a helyzettel.

A fokozatos kitettség azt jelenti, hogy nem erőltetjük rá a gyerekre a nehéz helyzetet, hanem apró, biztonságos lépésekben közelítjük meg vele azt. A gyermek olyan feladatokat kap, amelyek kihívást jelentenek számára, de még megvalósíthatók (pl. először csak felolvassa a válaszát, majd később szóbeli feleletet ad; először kettesben gyakorol társas helyzetet, majd kis csoportban). A pedagógus, segítő szakember, szülő közben folyamatos bátorítást és visszajelzést ad a gyereknek.

Kapcsolódó fogalmak

• Szeparációs szorongás
• Szomatizáció
• Érzelemszabályozás
• Mentális önvédelem
• Reziliencia
• Lelki egészség

Gyakorlati jelentőség

A pedagógusoknak és segítőknek tudniuk kell:

• hogyan azonosítható a szorongás nem verbális jelekből;
• hogyan reagáljanak nyugodt, támogató módon (pl. „nem baj, hogy izgulsz – itt vagyunk, segítünk”);
• mikor kell pszichológushoz irányítani (pl. tartós elkerülés, alvás- vagy evészavar, testi tünetek);
• milyen eszközökkel segíthetik a gyermek érzelmi önszabályozását: légzőgyakorlatok, strukturált napirend, kiszámíthatóság, biztonságos közeg. A szorongás megelőzéséhez fontos az iskolai légkör: nem túlzott elvárások, pozitív visszajelzések, elfogadó közösség, nyílt kommunikáció.

Források / Ajánlott irodalom

• Weisz, J. R. & Kazdin, A. E. (2010). Evidence-Based Psychotherapies for Children and Adolescents
• Kádár Annamária (2013). Mesepszichológia – A szorongástól a bizalomig