Ugrás a tartalomra

Tanúként való traumatizáció

Címkék:
tanúélménytehetetlenségfélelembűntudatszorongásTrauma

A tanúként való traumatizáció olyan lelki sérülés, amely akkor következik be, amikor egy gyermek vagy fiatal nem közvetlen áldozata, hanem szemtanúja valamilyen bántalmazásnak, erőszaknak vagy megrázó eseménynek. A tanúságélmény gyakran ugyanolyan mély nyomot hagy, mint maga az elszenvedett trauma, különösen ha az illető közel áll a bántalmazott személyhez, vagy ha úgy érzi, tehetetlen a helyzetben.

Tanúként való traumatizáció akkor alakul ki, ha a gyermek:

  • szemtanúja fizikai vagy verbális bántalmazásnak (pl. szülők közötti erőszak),
  • látja, hallja, vagy tudomást szerez kortársai megszégyenítéséről, zaklatásáról,
  • jelen van más gyerekek bántalmazásánál (pl. iskolai bullying),
  • tanúja rendőri intézkedésnek, családon belüli erőszaknak, vagy más sokkoló eseménynek. A gyermek gyakran érzi magát tehetetlennek, gyakran érez bűntudatot vagy megfélemlítettséget, még akkor is, ha közvetlenül nem esett bántódása. A szorongás, lojalitáskonfliktus (pl. „anyát megveri az apám, de én mindkettőt szeretem”), valamint a tanúként átélt ijedtség vagy félelem mély lelki nyomokat hagyhat. Lelki következmények és jelek
  • Szorongás, alvászavarok, rémálmok
  • Bűntudat, mert „nem tett semmit”
  • Szerepzavar: a gyermek úőgy érzi „védelmezőként” kellet volna fellépnie
  • Agresszió vagy visszahúzódás
  • Érzelmi eltompulás,
  • Túlzott érettség
  • Koncentrációzavar,
  • Iskolaellenesség,

Jelenleg erről nincs információ.

  • Trauma
  • Reviktimizáció
  • Bizalomvesztés
  • Poszttraumás stressz zavar (PTSD)
  • Kötődési zavarok

A pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek és segítők számára fontos felismerni, hogy a tanúk nem „csak nézők”, hanem potenciális áldozatok is. Ez különösen igaz gyermekkorban, amikor az érzelmi feldolgozás képessége még nem alakult ki. A tanúként traumatizált gyermekekkel kapcsolatban fontos:

  • biztonságos légkört kell biztosítani, ahol a gyerek beszélhet a látottakról,
  • meg kell erősíteni, hogy nem az ő felelőssége volt, ami történt,
  • fontos a stabil, kiszámítható napirend, kapcsolódás,
  • szükség esetén pszichológus, gyermekvédelmi beavatkozás is indokolt. Az iskola és a segítő közeg akkor jár el felelősen, ha nemcsak az erőszakot elszenvedett gyerekere figyel, hanem azokra is, akik szemtanúként szenvedtek el traumát.
  • Terr, L. C. (1991). Childhood traumas: An outline and overview.
  • Perry, B. D. & Szalavitz, M. (2006). The Boy Who Was Raised as a Dog