Humanisztikus pszichológia

Definíció

A humanisztikus pszichológia olyan pszichológiai irányzat, amely az embert aktív, fejlődésre képes lényként értelmezi. Középpontjában az egyén szubjektív élményei, belső tapasztalatai, önazonossága és kapcsolati működése áll, nem pedig a viselkedés puszta megfigyelése vagy a tünetek mechanikus kezelése.

Részletes leírás

A humanisztikus pszichológia a 20. század közepén jelent meg válaszként a behaviorizmus redukcionista szemléletére és a klasszikus pszichoanalízis determinisztikus felfogására. Az irányzat abból indul ki, hogy az ember alapvetően képes a fejlődésre, az önmegértésre és a belső egyensúly helyreállítására, ha megfelelő kapcsolati és érzelmi feltételek állnak rendelkezésre.

A humanisztikus megközelítés hangsúlyozza:

• az egyéni élmények jelentőségét,
• az önreflexió és önismeret szerepét,
• a választás és felelősség fontosságát,
• a kapcsolatok gyógyító erejét,
• az értelmes, hiteles életre való törekvést.

Ez a szemlélet nem elsősorban diagnosztikai kategóriákban gondolkodik, hanem abban, hogyan éli meg az egyén saját helyzetét, kapcsolatait és belső folyamatait.

Főbb elemei és technikák

1. A szubjektív élmény központi szerepe
   Az egyén belső tapasztalatait nem mellékes tényezőnek, hanem a megértés kiindulópontjának tekinti.

2. Feltétel nélküli elfogadás
   A segítő kapcsolat alapja az ítélkezésmentes, elfogadó hozzáállás, amely lehetővé teszi az önfeltárást.

3. Empátia és megértő jelenlét
   A másik élményvilágának pontos, torzításmentes megértésére való törekvés.

4. Hitelesség a kapcsolatokban
   A segítő nem szerepet játszik, hanem saját személyével, őszinte módon van jelen a kapcsolatban.

5. Az önmegvalósítás lehetősége
   Az ember alapvető törekvése a belső képességei kibontakoztatása és az önazonos élet felé haladás.

6. A kapcsolat mint gyógyító tér
   A változás elsődleges közege nem a technika, hanem a kapcsolat minősége.

Kapcsolódó fogalmak

Gyakorlati jelentőség

A humanisztikus pszichológia szemlélete különösen fontos a pedagógiai és segítő munkában, mert:

• erősíti a gyermekek és fiatalok önértékelését,
• támogatja az autonómia és felelősség fejlődését,
• biztonságos kapcsolati keretet teremt a fejlődéshez,
• csökkenti a stigmatizáló és címkéző megközelítéseket.

A pedagógus vagy segítő nem „javít”, hanem kísér, támogat és teret ad a fejlődésnek. Ez a szemlélet alapozza meg számos kapcsolatorientált, traumaérzékeny és személyközpontú megközelítés működését.

Források / Ajánlott irodalom

• Rogers, C. (1951). Client-Centered Therapy.
• Maslow, A. (1968). Toward a Psychology of Being.
• Bugental, J. (1964). The Third Force in Psychology.