Másodlagos és harmadlagos traumatizáció

Definíció

A másodlagos traumatizáció azt a jelenséget jelenti, amikor egy segítő, pedagógus, szülő vagy más közeli személy traumatikus élményekről hallva, azokkal érzelmileg azonosulva maga is a trauma tüneteit kezdi mutatni. A harmadlagos traumatizáció pedig akkor jelentkezik, amikor a traumatizált személyhez közel álló további egyének – pl. munkatársak, iskolaközösségek – közvetetten szenvedik el a trauma következményeit.

Részletes leírás

A másodlagos traumatizáció nem közvetlen esemény következménye, hanem az áldozat történeteinek meghallgatása, kísérése, vagy a traumatikus élményekre való empatikus reagálás során jön létre. Gyakran érinti:

• pedagógusokat, ifjúságsegítőket,
• gyermekvédelemben dolgozókat,
• pszichológusokat, szociális munkásokat,
• családtagokat, barátokat. A harmadlagos traumatizáció során a trauma „társas teret” érint: egy osztályban történt súlyos abúzus például érintheti az egész tanári kart, az osztálytársakat, sőt az iskolai közösség egészét – akár akkor is, ha közvetlen tanúi nem voltak az eseménynek. Tünetek és következmények A másodlagos traumatizáció hasonló tünetekkel járhat, mint maga a trauma:
• álmatlanság, rémálmok,
• irritabilitás, hangulati ingadozások,
• szorongás, fokozott érzelmi reaktivitás,
• érzelmi kiégés, motivációvesztés,
• testi panaszok (pl. fejfájás, gyomorproblémák). A harmadlagos traumatizáció során kialakulhat:
• bizalomvesztés intézményi szinten,
• félelemkeltő légkör,
• tehetetlenségérzés, hibáztatás,
• közösségi polarizáció, konfliktusok.

Főbb Elemei és Technikák

Jelenleg erről nincs információ.

Kapcsolódó fogalmak

• Burnout (kiégés)
• Reviktimizáció
• Traumafeldolgozás
• Szupervízió
• Empátiás túlterhelés

Gyakorlati jelentőség

A segítő szakmákban dolgozóknak – köztük pedagógusoknak és ifjúságsegítőknek – kötelességük gondoskodni saját mentális egészségükről, hiszen mások támogatása csak akkor lehetséges, ha a segítő maga stabil. Fontos:

• önreflexió és a trauma hatásainak tudatosítása,
• szupervíziós lehetőségek rendszeres igénybevétele,
• érzelmi határok megtartása (pl. „nem viszem haza a történetet”),
• egészséges munkaszervezés, pihenés, feltöltődés,
• támogató munkaközösség kialakítása. Iskolai szinten:
• elengedhetetlen a traumát átélt gyermek körüli közösség támogatása,
• szükség lehet csoportos feldolgozó beszélgetésekre, pszichológusi jelenlétre,
• figyelni kell arra is, hogy az adott traumát ne „zárja körbe a közösség”, hanem integrálható élménnyé váljon, amelyről lehet beszélni.

Források / Ajánlott Irodalom

• Figley, C. R. (1995). Compassion Fatigue: Coping With Secondary Traumatic Stress Disorder in Those Who Treat the Traumatized.
• Rothschild, B. (2006). Help for the Helper: The Psychophysiology of Compassion Fatigue and Vicarious Trauma.