Ugrás a tartalomra

Többszörös traumatizáció

Kategóriák:
Áldozattá válás és következményeiÉrzelmi és viselkedéses szabályozási nehézségekMentális egészség – szűk értelemben
Címkék:
kimerülésszorongásTrauma

A többszörös traumatizáció olyan állapot, amelyben egy személyt életének különböző szakaszaiban vagy egymást követő események során ismételten trauma ér, legyen az fizikai, érzelmi, szexuális vagy társas bántalmazás. A szakirodalomban ez gyakran politrauma néven is szerepel, különösen akkor, ha a traumák különböző típusúak és halmozottan jelentkeznek.

A politrauma (többszörös traumatizáció) nemcsak a traumák számát, hanem azok komplexitását, kombinációját és életkori időzítését is figyelembe veszi. Gyakori példák:

  • gyermekkorban elszenvedett szexuális bántalmazás, majd később iskolai zaklatás,
  • családon belüli erőszak + szegénység + intézményi elhanyagolás,
  • migrációval, meneküléssel vagy háborús tapasztalatokkal együtt járó veszteségek.

A többszörös trauma különösen megterheli az idegrendszert és az érzelmi fejlődést. A gyermek még nem tud felépülni az első traumából, de már a következő éri őt – így a sérülések összeadódnak, és hosszabb távon komplex poszttraumás zavarhoz (C-PTSD) vezethetnek.

Pszichés következmények:

  • Kötődési zavarok
  • Krónikus szorongás, depresszió
  • Disszociáció, emlékblokkolás
  • Magatartászavarok, dühkitörések
  • Alvászavar, tanulási nehézségek
  • Az alapvető bizalom és biztonságérzet sérülése
  1. Traumainformált szemlélet A segítők felismerik, hogy a viselkedés mögött több, egymást erősítő trauma húzódhat meg. Nem a „miért így viselkedsz?”, hanem a „mi történt veled?” fókusz kerül előtérbe.

  2. Biztonság megteremtése A politraumatizált gyermekek számára az érzelmi és fizikai biztonság elsődleges. Ez magában foglalja a kiszámítható szabályokat, az előre jelezhető reakciókat és a stabil, támogató felnőtt jelenlétét.

  3. Érzelmi szabályozás támogatása A visszatérő traumák gyakran túl- vagy alulműködő idegrendszert eredményeznek. Légző-, megnyugtató és fókuszáló technikák tanítása segíti az érzelmi egyensúly fokozatos helyreállítását.

  4. Fokozatos terhelés és tempókövetés A gyerek tempójához való igazodás alapelv: a túl gyors konfrontáció vagy feltárás retraumatizációt okozhat. A segítés lépésről lépésre, az állapothoz igazítva történik.

  5. Kapcsolati stabilitás és kötődéstámogatás A többszörös trauma gyakran sérti a bizalom és kötődés alapjait. A hiteles, következetes felnőtt-kapcsolat lassan, de újraépíti a gyermek alapvető biztonságérzetét.

  6. Narratíva és jelentésalkotás támogatása A traumák feldolgozásában fontos szerepe van annak, hogy a gyermek vagy fiatal fokozatosan értelmezni tudja a megtörtént eseményeket. Ez nem részletes kikérdezések, hanem támogató jelenlét és reflektív beszélgetések során történhet meg.

  7. Szakmaközi együttműködés A politrauma hatásai jellemzően több területen jelennek (lelki, oktatási, szociális). A pedagógusok, pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek összehangolt munkája elengedhetetlen a hatékony támogatáshoz.

  8. Reziliencia erősítése A kis léptékű sikerélmények, a kompetenciák tudatosítása, a megerősítés olyan erőforrásokat aktiválnak, amelyek hosszú távon segítik a felépülést és a teherbíró képesség növekedését.

A pedagógusok és ifjúságsegítők sokszor találkoznak olyan gyermekekkel, akiknél a nehézségek nem egyetlen traumából fakadnak, hanem sorozatos és egymást átfedő traumákból. Ezért különösen fontos:

  • a tünetek komplexitásának felismerése (pl. figyelemzavar + szorongás + kapcsolódási nehézségek),
  • az ítélkezésmentes, biztonságot nyújtó légkör megteremtése,
  • az állandóság biztosítása (pl. következetes szabályok, kiszámítható tanári viselkedés),
  • nem konfrontatív, hanem támogató kommunikáció alkalmazása,
  • együttműködés szakemberekkel (pszichológus, fejlesztőpedagógus, gyermekvédelmi szakember).

A politraumatizált gyerekekkel való munka hosszú távú, de sikeres lehet, ha a segítő közeg hiteles, következetes és türelmes.

  • van der Kolk, B. (2014). The Body Keeps the Score.
  • Judith L. Herman (1992). Trauma and Recovery.