Ugrás a tartalomra

Önértékelés

Címkék:
önértékelésönbizalomszégyenbizonytalanságvisszahúzódás

Az önértékelés az a belső pszichológiai kép, amelyet az egyén önmagáról alkot – arról, hogy mennyire tartja magát értékesnek, szerethetőnek, elfogadhatónak. Az önértékelés az identitás magját képezi, és mélyen meghatározza a viselkedést, az érzelmi stabilitást és a kapcsolati mintákat is.

Az önértékelés már kisgyermekkorban formálódik, elsősorban:

  • a szülők, gondozók visszajelzésein,
  • a szeretet feltétel nélküli vagy feltételes megélésén,
  • a sikerélmények vagy kudarcok feldolgozásán keresztül. Az egészséges önértékelés jellemzői:
  • az egyén tudatában van a hibáinak, mégsem veszti el önmagába vetett hitét;
  • képes értékelni saját teljesítményét, anélkül hogy túl- vagy alulbecsülné magát;
  • az önképét nem kizárólag mások elismerésére alapozza. Az alacsony önértékelés:
  • gyakran jár együtt szorongással, megfelelési kényszerrel;
  • hajlamossá tesz az áldozattá válásra vagy túlkompenzáló viselkedésre;
  • hosszú távon rombolja a kapcsolati biztonságot és a tanulási motivációt. Az önbizalom sérülésének lehetséges okai gyermek- és serdülőkorban
  • Bántalmazás, elhanyagolás, megszégyenítés
  • Iskolai kudarcélmények, túlzott összehasonlítás
  • Kritikus, értékelő családi vagy pedagógiai környezet
  • Kortársaktól származó folyamatos visszautasítás vagy bullying
  • Tartós bizalomvesztés (pl. ígéretek be nem tartása, támogatás hiánya)

Jelenleg erről nincs információ.

  • Önbizalom
  • Identitás
  • Bizalomvesztés
  • Szorongás
  • Érzelmi biztonság

Az önértékelés fejlesztése nem gyors beavatkozás eredménye, hanem hosszú távú biztonságos, támogató környezet biztosításán múlik. Pedagógiai szempontból fontos:

  • pozitív visszajelzések adása, nem csak teljesítményre, hanem erőfeszítésre is;
  • az összehasonlítás kerülése: a fejlődés önmagához képest legyen mérvadó;
  • olyan közösségi élmények tervezése, ahol a gyermek kompetensnek élheti meg magát;
  • önreflexió ösztönzése: „Mi ment jól?”, „Mire lehetsz büszke?”;
  • a hibázás normalizálása: a kudarc nem értéktelenséget, hanem tanulási lehetőséget jelent. Ha az önértékelés stabilizálódik, csökken a szorongás, nő az önállóság és fejlődik az érzelmi rugalmasság.
  • Rosenberg, M. (1965). Society and the Adolescent Self-Image
  • Kádár Annamária (2015). Mesepszichológia 2. – Az önbecsülés fejlesztése gyerekkorban