Önértékelés

Definíció

Az önértékelés az a belső pszichológiai kép, amelyet az egyén önmagáról alkot – arról, hogy mennyire tartja magát értékesnek, szerethetőnek, elfogadhatónak. Az önértékelés az identitás magját képezi, és mélyen meghatározza a viselkedést, az érzelmi stabilitást és a kapcsolati mintákat is.

Részletes leírás

Az önértékelés már kisgyermekkorban formálódik, elsősorban:

• a szülők, gondozók visszajelzésein,
• a szeretet feltétel nélküli vagy feltételes megélésén,
• a sikerélmények vagy kudarcok feldolgozásán keresztül.

Az egészséges önértékelés jellemzői:

• az egyén tudatában van a hibáinak, mégsem veszti el önmagába vetett hitét;
• képes értékelni saját teljesítményét, anélkül hogy túl- vagy alulbecsülné magát;
• az önképét nem kizárólag mások elismerésére alapozza.

Az alacsony önértékelés:

• gyakran jár együtt szorongással, megfelelési kényszerrel;
• hajlamossá tesz az áldozattá válásra vagy túlkompenzáló viselkedésre;
• hosszú távon rombolja a kapcsolati biztonságot és a tanulási motivációt.

Az önbizalom sérülésének lehetséges okai gyermek- és serdülőkorban

• Bántalmazás, elhanyagolás, megszégyenítés
• Iskolai kudarcélmények, túlzott összehasonlítás
• Kritikus, értékelő családi vagy pedagógiai környezet
• Kortársaktól származó folyamatos visszautasítás vagy bullying
• Tartós bizalomvesztés (pl. ígéretek be nem tartása, támogatás hiánya)

Főbb elemek és technikák

1. Pozitív, de reális visszajelzések A gyermek akkor tud egészséges önértékelést kialakítani, ha rendszeresen kap olyan megerősítést, amely nem túlzó, de elismeri a valódi erőfeszítését és fejlődését. A „látom, mennyit dolgoztál rajta” többet ér, mint a teljesítményhez nem kötődő dicséret.
2. Erőfeszítés–központú szemlélet erősítése A hangsúly a próbálkozáson, kitartáson és a tanulási folyamaton legyen, nem csupán az eredményen. Ez segít leválasztani az önértékelést a hibátlan teljesítmény elvárásáról.
3. Önreflexió fejlesztése Keretek biztosítása ahhoz, hogy a gyermek megfogalmazhassa saját erősségeit, sikereit és nehézségeit. Irányított kérdések („Mi ment ma jól?” „Min szeretnél változtatni?”) segítik az önálló és reális önkép épülését.
4. Hibázás mint természetes folyamat normalizálása A hibák nem értéktelenséget jelentenek, hanem a fejlődés részei. A pedagógusnak modellálnia kell, hogyan lehet tanulni a kudarcokból, és hogyan lehet önmagunkhoz elfogadóan viszonyulni.
5. Biztonságos kapcsolati környezet kialakítása Az önértékelés nem fejlődik támogató kapcsolat nélkül. A kiszámítható, elfogadó, ítélkezéstől mentes pedagógiai légkör segít csökkenteni a szégyent és a bizonytalanságot.
6. Megküzdési és érzelemszabályozó technikák tanítása Ha a gyermek megtanulja felismerni és kezelni a saját feszültségeit (pl. légzőgyakorlat, rövid szünet, átkeretezés), kevésbé fogja az önértékelését minden nehéz helyzethez kötni.
7. Kortárs kapcsolatok támogatása Az egészséges önértékeléshez szükség van pozitív társas élményekre. A közös játék, kooperatív feladatok, kis sikerek megélése a közösségben erősítik a kompetenciaérzést.
8. Felelősségvállalás és autonómia erősítése Korosztálynak megfelelő döntések és feladatok adása növeli az önállóságot, és segít abban, hogy a gyermek saját erejéből tapasztalja meg, mire képes.
9. Negatív önbeszéd felismerése és átformálása Segítői jelenléttel lehet támogatni, hogy a gyermek az „úgysem megy” típusú belső monológ helyett reálisabb, önmagát támogató megfogalmazásokat találjon. Ez hosszú távon csökkenti a szégyen és bizonytalanság érzését.

Kapcsolódó fogalmak

• Lelki egészség
• Önbizalom
• Identitás
• Bizalomvesztés
• Szorongás
• Érzelmi biztonság

Gyakorlati jelentőség

Az önértékelés nem fejleszthető gyors beavatkozás eredményeként, hanem hosszú távú biztonságos, támogató környezet biztosításán múlik. Fontos:

• pozitív visszajelzések nyújtása, nem csak a teljesítményre, hanem az erőfeszítésre is;
• az összehasonlítás kerülése: a fejlődés önmagához képest legyen mérvadó;
• olyan közösségi élmények tervezése, ahol a támogatott személy kompetensnek élheti meg magát;
• önreflexió ösztönzése: „Mi ment jól?”, „Mire lehetsz büszke?”;
• a hibázás normalizálása: a kudarc nem értéktelenséget, hanem tanulási lehetőséget jelent.

Ha az önértékelés stabilizálódik, csökken a szorongás, nő az önállóság és fejlődik az érzelmi rugalmasság.

Források / Ajánlott irodalom

• Rosenberg, M. (1965). Society and the Adolescent Self-Image
• Kádár Annamária (2015). Mesepszichológia 2. – Az önbecsülés fejlesztése gyerekkorban